Teázz, ne háborúzz.
Monty Python  

  Első bájitaltan órája után, mihelyst a többi diák távozott, egyik karjában a könyveivel kisétált a terem elejébe. Piton professzor felnézett jegyzeteiből, és – miután alaposan megbizonyosodott róla, hogy egyedül vannak –, halványan elmosolyodott.

– Jó kis első óra volt – mondta Draco.

– Oda sem figyeltél – válaszolta Piton professzor.

– Nos, feltételezem, hogy jó volt. Ön nagyon hozzáértő tanár.

Arra gondolt, Piton professzor idegesebb lenne, ha közvetett módon vallotta volna be neki, hogy nem figyelt – már ha egy csöppet is érdekelte volna bármelyiküket Draco tanulmányi előmenetele.

– Felteszem, jobb, ha ezt csak bóknak veszem, és annyiban hagyom a dolgot.

– Azt bölcsen tenné. A következő órám lyukasóra.

Piton professzor felvonta egyik szemöldökét.

Mivel nem harapott rá a csalira, Draco megszólalt:

– Tea?

– Ez eléggé lehangoló – mondta Piton professzor.

– Milyen értelemben?

– Nem ismerkedtél meg senkivel a korosztályodból? Már eltelt egy hét. Azt hittem, legalább néhány emberrel összebarátkozol.

– Sikerült elkerülnöm, hogy egyetlen arcot vagy nevet is megjegyezzek, köszönöm kérdését. Amúgy is, mit akarnék én az ismeretségektől? A gyerekek hasznavehetetlenek.

– Csodálom, hogy ezt irónia nélkül ki tudtad mondani.

Piton professzor bezárta az óravázlatait tartalmazó dossziéját, és együtt elsétáltak a terem végébe, aztán át az irodájába vezető ajtón.

– Akkor magáról ne is beszéljünk – mondta Draco. – A kastélyban terjedő pletykák szerint maga a legszánalmasabb, legembergyűlölőbb fickó a Brit szigeteken. Ha az, hogy az első évben nem sikerül barátokat találni, lehangoló, akkor annak egyenesen borzasztónak kell lennie, ha ez egy régóta itt élő professzorról mondható el.

– Vigyázz a szádra – felelte a férfi velősen, amikor Draco leült az asztalával szemben, ő meg elment feltenni a kannát a tűzre.

– Csak azt mondom, hogy akár össze is tarthatnánk, ha már mindketten így megvetjük az emberiséget.

Piton professzor nem válaszolt. Draco tekintete felmérte a hátsó falat borító, padlótól plafonig érő könyvespolcokat, a mindenféle régi bájitalkönyveket és a modern, mugli kémiáról szóló köteteket. Draco szerint az egész szoba egy kissé sivár volt, de végül is, Piton professzor mindig is többre értékelte a praktikumot a megjelenésnél.

– Jól telnek az órák? – kérdezte Draco.

Piton professzor leült az asztala előtti székbe.

– Az új diákállomány is pont akkora csalódás, mint az eddigiek.

– Őszintén szólva, önnek elég lehetetlen elvárásai vannak.

– Harry Potter az idén kezdett.

Draco egy kis meglepett hangot hallatott.

– Tényleg? Nem is tudtam. – Habár most, hogy belegondolt, a fiú tényleg nagyjából vele egyidős lehetett.

– Pontosan úgy néz ki, mint az apja – mondta Piton professzor, Draco pedig akaratlanul is felvonta a szemöldökét a meglepően epés hangvételen. – Úgy is viselkedik, biztos vagyok benne. Hitvány kis teremtés. Megint kezdődik elölről az egész tekergős mizéria.

Draco nem tudta, mi az, hogy Tekergő, de eleget kikövetkeztetett a szövegkörnyezetből.

– Legyen óvatos, professzor. Az elfogulatlan szemlélő számára úgy tűnik, mintha az apja bűnei alapján ítélne meg valakit.

– És te egy elfogulatlan szemlélő vagy, ugye?

– Nos, még soha nem találkoztam Harry Potterrel vagy az apjával, szóval azt gondolnám, kevésbé vagyok elfogult, mint maga. Általánosságban azt mondom, hogy csak próbálja meg nem túlságosan megkeseríteni az életét.

Piton professzor gúnyosan elmosolyodott; Draco tudta, hogy a fiú kihúzta a gyufát, ez pedig csak egy dolgot jelenthetett.

– Ó, Merlin – mondta Draco –, mit tett vele?

– Semmit.

– Barkóbázni kezdett vele? Mert velem ezt csinálja, ha be van pöccenve.

A kanna fütyülni kezdett, Piton professzor pedig anélkül ment oda teát készíteni, hogy válaszolt volna, és ez nem volt jó jel.

– Azt tette, igaz?

– Pont olyan kifejezéstelen, mániákus arccal bámult, mint az apja. Idegesített.

– Tizenegy éves.

– Váltsunk témát – mondta Piton professzor, és bár a hangjában harag volt, Draco tudta, hogy a férfi elfogadta az álláspontját, és visszavonulót fog fújni. Nagyon helyes. Draco tisztában volt vele, hogy Piton professzornak van egy kis antiszociális beütése, és hogy néha nem tudja, mikor álljon le.

Egy darabig egyikük sem szólalt meg, míg végül Piton professzor visszatért két csésze teával (jóféle, ömlesztett teafűből főzte – az illata alapján Ceylon lehetett). Draco kortyolt egy aprót belőle. Nem is baj, hogy a férfi témát akar váltani. Valójában Draco egyetlen ok miatt jött ide.

– Tehát – mondta, amint Piton professzor visszaült a székébe –, mi van a harmadik emeleti folyosón?

Piton professzor kis híján megfulladt a teájától. Ez elég sokatmondó reakció volt.

– Nem – mondta.

– De...

– Nem – ismételte meg. – Nem, Draco. Egyáltalán nem. Nem fogunk erről beszélni.

– Ha szigorúan csak a tényeket nézzük, azt mondani, hogy nem beszélünk erről, szintén erről való beszélgetés.

– Elég.

– Nos, aligha az én hibám, hogy az igazgató egy ilyen nevetséges bejelentést tett a lakomán! „Kerüljétek el a harmadik emeleti folyosót, ha nem akartok fájdalmas halált halni.", na persze. Miért nem őrizteti egyszerűen, vagy szór ki egy megtévesztőbűbájt? Olyan, mintha direkt azt akarná, hogy kíváncsiak legyünk.

– Olyasmire kérdezel, ami sokkal hatalmasabb, mint bármi, amit ismersz, Draco és sokkal veszélyesebb. Az igazgató figyelmeztetése a halálról nem volt véletlen. Hagyd békén a dolgot.

– De...!

– Hagyd békén.

Draco hátravetette a fejét, és szabadjára engedte legméltatlankodóbban zengő sóhaját, hogy kinyilatkoztassa, milyen komplettül ésszerűtlen a professzor viselkedése.

– Mi mást csinálhatnék, hogy lekössem magamat ezen a szellemi pusztaságon?

– Csak te gondolsz az iskolára szellemi pusztaságként – mondta Piton professzor. Dracónak oda sem kellett néznie, hogy tudja, a férfi a szándékait fürkészve őt figyeli. – Ha valamit csinálni akarsz, próbálj meg barátokat szerezni. Az jót fog tenni.

– Álszent.

– Idd meg a teád – mondta a professzor, ő pedig megtette.