A hírnév a félreértés egy formája – ha nem a legrosszabb formája.  

  Jorge Luis Borges 

Draco tudta, hogy a Valentin nap egy pofátlanul elüzletiesedett ünnep. A szent, akin a tradíció alapult, teljes ismeretlenségben élt és halt volna meg, ha nem avatják szentté különböző, megbízható történelmi források által meg nem magyarázott okokból. Manapság ez nagyrészt csak ürügy volt, hogy fellendülhessen az édességek és ajándéktárgyak eladása, valamint szükségtelen társadalmi elvárás a szerelmespárokkal szemben, és érzelmi teher az egyedülállóknak.

De Draco akkor is átkozottul élvezte a Valentin napi randevúját Harryvel.

– Jó? – kérdezte Harry, miután Draco pár pillanatot azzal töltött, hogy kísérletképpen végighúzta a nyelvét a Mézesfalás különleges, Valentin napi „Szívrobbanás" nevű édességén.

– Mmm – felelte Draco. Édes tejcsoki volt, egy enyhe mentolos aromával. Amikor beleharapott, egy apró ízrobbanás tört elő; lágy málnakrém. Draco kiadott egy nem túl illedelmes hangot.

Harry elvigyorodott, és előhalászott pár sarlót, hogy kifizesse a csomagot. Még mindig abból eszegettek, miközben elhagyták a Mézesfalást, és kiléptek Roxmorts napos, téli utcáira.

– Akkor ez egy szép Valentin nap volt? – kérdezte Harry, mialatt Draco lenyalta a szájáról az utolsó maszat málnakrémet is.

– Nagyon szép – felelte Draco mosolyogva. – Annyira jó, hogy egyenesen rosszul érzem magam, amiért annyira oda voltam a felhajtás miatt.

És ez valóban szép nap volt. Amint vége lett az óráknak, legyalogoltak a hosszú, hóborította úton Roxmortsba, közben Draco az orvosi projektjéről fecsegett, Harry pedig témába vágó kérdéseket tett fel. A Három Seprűben megebédeltek és ittak egy kis vajsört, aztán kirakatokat nézegettek, és egy, a Mézesfalásba tett látogatással tették teljessé a napot.

– A kis haragos eszmefuttatásod csak még élvezetesebbé tette – bizonygatta Harry, és előrehajolt, hogy lopjon egy csókot, mielőtt még Draco ellenállhatott volna. Draco beledünnyögött Harry szájába, aztán belekapaszkodott a griffendéles sálba, és viszonozta a csókot.

Mögöttük néhány hugrabugos olyan hangot hallatott, ami Dracót egy szőrgolyót öklendező macskára emlékeztette. Elég feltűnő volt ahhoz, hogy elvonja a figyelmét.

– Én viszont meglennék a kommentárok nélkül – morogta. Nemcsak azóta, hogy elhagyták a Mézesfalást, hanem már hónapok óta ez ment, és minden napvilágot látott újságcikkel rosszabbodott a helyzet – amikből pedig rengeteg volt, és ahogy közeledett a második megmérettetés, csak egyre több lett.

– Ne törődj velük – mondta Harry. – Csak irigyek, amiért nem csókolózhatnak olyasvalakivel, akinek málna íze van.

Draco felnevetett, Harry pedig egy újabb csókkal próbálta őt elhallgattatni. Draco egyik karjával már épp átfonta volna Harry nyakát, amikor bal felől hirtelen fehér fény villant, mire mindketten összerezzentek, és odafordultak.

Rita Vitrol – Draco még sosem találkozott vele, de ha valaki arra kérte volna, hogy képzelje el a külsejét, olyasvalakit írt volna le, aki piszkosul hasonlít az épp előtte álló nőre. Szögletes arcát mereven megkreált, szőke hajkorona keretezte, méregzöldre lakkozott körmével fényképezőgépe oldalát kocogtatta.

– Miattam ne zavartassák magukat – búgta, és vérvörös ajkai vigyorra húzódtak.

– Még soha senki nem mondta önnek, hogy illetlenség az emberek után leskelődni? – kérdezte Harry.

– Kedvesem, ne áltassa magát. Ez szigorúan csak üzlet. Ti, fiúk, felkapottak vagytok. A szerkesztőm nem kaphat eleget belőletek.

– Jó tudni, hogy kenyeret teszünk az asztalára – felelte Harry szerényen.

– Menjünk – mondta Draco; több esze volt annál, hogy egy riporterrel belebocsátkozzon bármibe, amit aztán az később idézhet.

– Ifjabb Mr Malfoy! Ön aztán meglehetősen tartózkodó fajta, igaz-e? Figyelmen kívül hagyja a baglyaimat?

– Meglehetős buzgalommal – válaszolta Draco röviden, majd megragadta Harry csuklóját, és ment volna el. Csalódására, Vitrol pár lépéssel lemaradva követte őket.

– Ha aggasztja a hírverés, egy interjú jó alkalom lenne, hogy helyretegye a dolgokat – mondta édeskés hangon. – Elmondhatná az ön verzióját.

– Ha azt gondolja, hogy olyan ostoba vagyok, hogy bedőlök ennek, akkor nem végzett túl alapos kutatómunkát utánam – mondta Draco.

– Hagyja őt békén, Vitrol – vetette oda Harry –, ő nem lesz a maga sztorija.

– Elmentem volna a szüleihez, ám ők gyanúsan hallgatagok a témával kapcsolatban!

Draco megtorpant, és hátrafordult. Harag lángolt fel a mellkasában, amit csak tovább szított a Vitrol arcára kiülő jókedv, amiért a nőnek sikerült kiprovokálnia valami reakciót belőle.

– Hagyja békén a szüleimet – mondta nyersen.

– Valóban elszántan próbálnak engem távol tartani – felelte a nő. – Nem válaszoltak a baglyaimra; bár ha jobban megnézzük, senki baglyára sem.

Ez valószínűleg azért lehetett így, mert Draco egy védőbűbájt helyezett a Malfoy kúriára, ami minden baglyot és látogatót távol tartott, aki kapcsolatban lehetett a fontosabb lapokkal. De ez akkor sem indokolta, hogy Vitrol tudott erről.

– A szüleim okosabbak annál, semhogy közük legyen ilyen piócákhoz.

– Ennyiről volna szó? Csak mert az elhíresült verzió kicsit másként hangzik – mondta a nő, és ragyogózöld pennája készenlétbe helyezkedett a jegyzetfüzeten. – Kommentálná azt a közszájon keringő pletykát, mely szerint azért ilyen csöndesek, mert kitagadták önt a... hajlamai miatt?

Draco összeszorította az ajkát. Az agya azon pörgött, hogy megpróbáljon előállni egy megfelelő válasszal. Az akaratereje háborúban állt növekvő haragjával.

– Végtére is – folytatta a nő közel hajolva –, a Malfoy család preferenciái közismertek, és én sem tudnám elképzelni, hogy jól fogadnák a hírt, miszerint a fiuk romantikus kapcsolatba bonyolódott a Kis Túlélővel. A kérdés inkább az, hogy tényleg annyirarosszul fogadnák-e, hogy emiatt megfosszák önt az örökségétől és a nevétől.

Draco orrlyukai kitágultak. A harag olyan erőteljessé vált, hogy el is gondolkodtatta a fiút, ez már nem gyűlölet-e – igen, gyűlölet, ismerte fel. Draco még sosem utált meg senkit olyan gyorsan, olyan intenzíven, olyan szenvedélyesen, hogy megkockáztassa a gyűlölet nevet adni a jelenségnek, de a mellkasában vicsorogva és háborogva most így állt a helyzet.

– Az állítása olyan nyilvánvalóan nevetséges és erőltetett, mint az írásai, Ms Vitrol – mondta. – Talán elgondolkodhatna azon, hogy inkább szerelmesregények meg ponyvák írására váltson. Egyértelműen ez az, amihez tehetsége lenne, nem a tényszerű újságíráshoz.

A nő még szélesebben elmosolyodott, majd anélkül, hogy a tekintetét levette volna Dracóról, lefirkantott pár sort a füzetébe.

Draco sarkon fordult, és folytatta útját. Ezúttal Vitrol nem követte.

– Minden oké? – kérdezte Harry.

– Jól vagyok – felelte Draco kissé túl hangosan.

– Helyes, ja, én is kiabálok, amikor jól vagyok.

– Én csak... grrr. – Dracónak kedve lett volna a haját tépni. Ki nem állhatta ezt. Soha nem akart híres lenni. – Csessze meg Rita Vitrol és csessze meg a Reggeli Próféta. Ennél fontosabb dolgok is vannak, amikre gondolnom kell.

– Aham – értett egyet Harry némileg puhatolódzva.

– Tovább kutathatnám a sellőket, és elvégezhetném az utolsó simításokat a varangydudva kivonatos bájitalon, és befejezhetném a különprojektemet, és baromira megpróbálhatnék végre rájönni, mi a halál kerüli el a figyelmemet a Sötét Nagyúr tervében, amit rohadtul képtelen vagyok kibogozni...

– Draco – mondta Harry.

– ...az a lényeg, hogy millió dolog van, amire gondolhatok a hülye Rita Vitrolon és a tetves feltételezésein kívül...

– Draco – mondta Harry megint, ezúttal hangosabban, és megragadta Draco könyökét.

– Ki a franc ő, hogy feltételezgetésekbe bocsátkozzon a családomról? – kiáltotta, és megpördült, hogy szembenézzen Harryvel. – Hogy húzhat hasznot abból, hogy mocskos, alaptalan vádakat kohol? Elég nekem a rohadt gyűlölködés is: hogy hogy merészelem a Megmentőt bűnbe és züllésbe taszítani, de most már a családomat is belerángatja...

– Jó ég – mondta Harry. – Mi a fene történt?

Draco kissé megkésve rájött, hogy úgy fújtat, mint egy szélvész, a keze pedig remeg, és nem a hidegtől. Nyelt egyet.

– Anyám várandós – mondta. Talán már hamarabb is elmondhatta volna. Talán nem kellett volna hagynia, hogy úgy gennyedjen a fejében, mint egy seb.

Harry némán és tátott szájjal meredt rá.

– Mi a szar – mondta végül.

– Lesz egy húgom, és nem tudom, hogy... hogy fogok-e valaha is találkozni vele, ha egyáltalán élve kikeveredik ebből a háborúból, ami láthatóan közeledik, én pedig nem tudok... nem tudom, mit tegyek, nem tudom, hogyan védjem meg, úgy érzem, nem tehetek semmit, és csak...

Harry megragadta őt, és magához húzta, hogy a karjaiba zárja. Draco Harry vállába temette az arcát, és belélegezte az ismerős cédrus- és szappanillatot.

– Nem a te feladatod mindenkit megvédeni – suttogta Harry a hajába.

– Ha én nem, akkor ki? Ő a húgom, nem tudok csak...

Harry megcsókolta a fejét, és nem válaszolt. Mivel nem is létezett válasz. Draco már előállhatott volna eggyel, ha lett volna.

Ott álltak egy darabig a hóesésben, míg Draco összeszedte magát. Visszaútjuk alatt a Roxfortba csak egy-egy széllökés hangja törte meg a csendet, és csak Harry kezének néma, vigasztaló szorítása biztosított meleget. Míg gyalogoltak, Draco azon tűnődött, hogy volt valaha is képes enélkül meglenni.

*Megtiszteltetés, hogy láthatom, Mr Krum. Boldog karácsonyt.