19. fejezet: 1993. július 31.
Intelligens emberek boldogsága – a legritkább dolog, amit ismerek.
Ernest Hemingway
– Énekelni nem fogunk – mondta Piton professzor ahelyett, hogy valami odaillőbbet mondott volna, mint például boldog születésnapot, Harry, vagy Isten éltessen sokáig. Letette a tortát az asztalra – boltban vásárolták, miután ő és Draco egyetértettek abban, hogy egyikük sincs birtokában a tortasütés tudományának – a Fonó sor 29. ponyvatetős hátsó udvarán. A tikkasztó nyári hőség elviselhető szintűre csökkent, hála a hűtőbűbájnak, ami lustán lebegett felettük, mint a vízbe ejtett selyem.
Harry ragyogott.
– Amúgy is furcsa lenne mindössze három emberrel. Csokoládé?
– Úgy gondoltam, az egy biztonságos választás lesz, igen.
– Boldog születésnapot! – mondta Draco, miközben egy bűbájjal tizenhárom gyertyát varázsolt elő, majd egy másikkal meggyújtotta őket. – Kívánsz valamit?
Harry nevetett.
– Nincs szükségem semmire.
– A kívánságok általában nem olyasmikért születnek, amikre szükség van – mondta Draco.
– Valamint konkrét mágikus rásegítés nélkül majdnem mindig hiábavalók is – tette hozzá Piton, miközben leült, Draco pedig hozzávágott egy labdává gyűrt szalvétát.
– Ne legyen már olyan cinikus – korholta Draco. – Ma van a születésnapja, és kívánhat valamit, ha akar.
– Nem is tudnám, mit kívánjak – mondta Harry.
– Biztos, hogy eszedbe jut valami.
Harry egy darabig némán nézett Dracóra, majd Piton professzorra, aztán a tortára, amin a varázsolt gyertyák égtek varázsolt lánggal. Egy meleg fuvallat szállt a levegőben a házak közt kígyózva és a fák lombjait rezegtetve.
– Azt kívánom – kezdte Harry lassan, bizonytalanul –, hogy az élet biztonságos legyen, de ne unalmas, hogy a rossz dolgok csak azért történjenek, hogy hálásabb legyek a jókért, és hogy azok, akiket szeretek, egészségesek és boldogok legyenek.
Draco különös módon meghatódott, de remélte, hogy ez nem tükröződik az arcán.
– És még azt kívánom, hogy idén a Griffendél nyerje a Kviddicskupát. – Elfújta a gyertyákat.
– Teljesen az édesanyádra ütöttél – mondta ekkor Piton professzor, Harry pedig meglepetten nézett rá.
– Ismerte anyámat?
Piton professzor nagyot nyelt. Draco jól ismerte már őt ahhoz, hogy észrevegye a fájdalmat, amit a férfi annyira elkeseredetten próbált rejtegetni. Persze soha nem beszélt róla – Piton professzor magától sosem említette, Draco pedig nem kíváncsiskodott –, de a fiú az évek során, mióta ismerte őt, összerakta a történetet az ezernyi apró utalásból.
– Igen – válaszolta a férfi halkan. – A szemed olyan, mint az övé. Mondták már neked?
– Igazából mást sem tesznek – felelte Harry.
Piton professzor elmosolyodott, de a mosolya csupa fájdalom volt. Draco összevonta a szemöldökét, és hirtelen elöntötte a kísértés, hogy vigasztalóan a férfi karjára tegye a kezét. Azonban ellenállt neki.
– Teljesen az apádra hasonlítasz, de a szemed az anyádé – mondta. – A szemed és a természeted. Amikor legelőször megláttalak az órámon, azt hittem, sosem leszek képes elviselni egy élő mementóját... ráadásul karnyújtásnyira, de...
Draco még sosem látta Piton professzort ennyire közel állni ahhoz, hogy elakadjon a szava. A férfi nagyot sóhajtott, és égre emelt tekintettel hátradőlt a székén.
– Azt hiszem, jobb így – mondta. – Nehezebb, mégis örömtelibb. Jobb egy élő emléket dédelgetni, mint egy halotthoz ragaszkodni.
– Én... – kezdte Harry, de elakadt. – Nem akartam felzaklatni.
A férfi olyan hosszan fújta ki a levegőt, hogy talán húsz évig is visszatartotta. Megint mosolygott, ezúttal élénkebben, majd gyengéden Harry hajára tette a kezét.
– Nem vagyok feldúlt – mondta, és láthatóan így is gondolta. – Boldog vagyok. Isten éltessen, Harry!
Draco elkezdte felvágni a tortát egy sor óvatos bűbájjal.
– Háború közeleg, egy őrült tervezi a visszatérését, a világ összeesküszik egy tizenhárom éves ellen, mi meg boldogok vagyunk. Nem lehet, hogy elment az eszünk?
– Szép kilátások – mondta Harry, és lelkesen magához vette a tortaszeletét.
– A zsenialitással együtt jár az a teher – mondta Piton professzor Dracóra vigyorogva –, hogy soha nem tévesztheted szem elől a távlatokat.
Draco elfordította a tekintetét. Még mostanra sem kedvelte meg azt a kifejezést, hogy zseni. Kibámult a szomszédságban elterülő kis ipari betondzsungelre, és háborúkról, sötét mágiáról meg összeesküvésről gondolkodott.
– Edd meg a tortád, Draco – biztatta Piton professzor, visszahozva őt az elmélkedésből. Draco magára erőltetett egy mosolyt, és hozzálátott az evéshez.
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top