-Akkor leszel a barátom?

Kínos csend telepedett közénk, míg én pánikolva belső harcot vívtam magammal a válaszhoz.
-Öhm...izé...oké-habogtam. A fejem biztosan vöröslött mert a törpe már majdnem elröhögte magát, de aztán sikerült legyűrnie a vágyat és elindult vissza a suli felé ahol már szállingóztak be a diákok, de ahogy hátranézett látva, hogy én még mindig enyhén sokk hatása alatt állok, visszafordult, megfogta a kezem és magával húzott...
Mire feleszméltem már a padomban ültem és emberek vettek körül. Mindenki aggódó tekintettel pásztázott. Van valami az arcomon vagy mi?
-Hé, újfiú, jól vagy?-kérdezte egy magas scrác.
-Nézzétek, tiszta vörös.-súgtak össze a lányok. Vörös?!
-Gyere, felkísérlek az orvosiba.- kapott fel egy nagydarab lány és húzott végig látványosan a folyosón, hogy a lehető legtöbben lássák...kössz szépen Dzsabba...
Kivágta az orvosi ajtaját és mintha csak egy nagydarab csecsemő lennék felültetett a vizsgáló asztalra majd a kissé meglepődött suli orvoshoz fordult:
-A srácnak baja van.-jelentette ki nemes egyszerűséggel. "Valami újat mondj..."-tiszta piros a képe, nézze meg!
A nő elémsétált és kezét a homlokomra tette.
-Hmm, mintha lázad lenne.-tűnődött el- mindenesetre jobb lenne ha hazamennél, hisz nem szerencsés már az év elején betegnek lenni!-majd sarkonfordult irogatott valamit és egy kikérőt nyomott a kezembe.
-Most elmehetsz, de a te érdekében alaposan tudakold meg mi történik ma, nehogy valami fontosról lemaradj!-azzal utamra eresztett..chh mintha érdekelne...az egyetlen fontos a röplabda és a fogadás által megbeszélt időpontra (holnap utánra) meg kell gyógyulnom...ha egyáltalán betegség ez...

Hazaértem, a cuccaimat csak hanyagul ledoptam valahova és az ágyamra dőltem. A szüleim dolgoznak, úgyhogy az egész házban egyedül vagyok. Most hogy végre elcsendesedett körülöttem minden már én is éreztem az arcom égését és azt a melegséget ami az egész testemen végigkúszott. A hasam görcsben volt és vegtagjaimban enyhe bizsergés szánkázott fel-alá...tényleg furán érzem magam, de miért? A sok változás miatt? Az új lehetőségek? Új emberek? Az első barát?...
Nem tudtam tovább gondolkodni...a szemet elnyomta az álom.
.
.
.
A szemeim csak úgy kipattantak amikor megébredtem és tudatosodott bennem az álmom!

Zihálva töröltem le homlokomon keletkezett izzadságcseppeket és döbbenten meredtem magam elé...
HINTÁRÓL ÁLMODTAM?...ÉS ILYET?!
Enyhe kifejezés, hogy kellemetlen volt...baszki! Tovább álmondtam amikor megölelt...én is visszaöleltem és egy puszit nyomtam az arcára, előszőr csak rámnézett azokkal a nagy csodálkozó szemeivel majd megfogott és enyhén lejjebbnyomott hogy a számat elérje és...MEGCSÓKOLT!
Még egy jó ideig feküdtem az ágyamban mozdulatlanul, mint aki nem is él (legalább egy oposszum elirigyelné az élettelen testem) de ezt is megzavarta a hülye telefonom ami a szekrényen kezdett zörögni. Mivel biztos voltam benne, hogy valamelyik szülőm hív, csak fel kaptam a készüléket és a fülemhez emeltem:
-Szia
-Szia, kageyama? Hinata vagyok!-a hangjától ismét görcsberándult a gyomrom...
-Mi a francot akarsz?- kérdeztem ingerülten- és honnan tudod a számom?!
-Sawamura-santól kérdtem el amikor meghallottam, hogy rosszullét miatt hazamentél....csak segíteni akartam...gondoltam, megmondod hol laksz én meg elmegyek hozzád és elmesélem mik történtek a suliban...-hangja a végére már szinte teljesen elhallt...
-Nincs rá szükségem, ráér holnap is.-nem veszem be a nyomi "úgy sajnállak" trükkjét Biztos vagyok benne, csak az őrületbe akar kergetni...HISZEN MÁR AZ ÁLMAIMBAN SEM HAGY BÉKÉN!
-Kageyama...beleegyeztél, hogy barátok leszünk...miért vagy még mindig ilyen?!-hangja kicsit megremegett mintha a sírás határán lett volna...ajj ember, légy férfi!
-Nemtudom miről beszélsz!-azzal lecsaptam a készüléket és a takarót a fejemre húzva durciztam tovább...
.
.
.
Ajtónyitódás...hmm, anyáék hazaértek. A szememet törölgetve kelltem ki az ágyból és indultam ki, hogy köszöntsem őket ám a megpróbáltatásaimnak még közel sem volt vége a telefonos beszélgetéssel...ott állt a szüleim mellett és kiváncsi tekintettel mérte fel a nappalit...HOGY KERÜL EZ IDE?!
-Szia, kicsim! Jobban vagy? Hallottuk az új barátodtól, hogy hazajöttél a suliból.
-Anya..ő hogy kerül ide?-mutattam Hinatára
-Oh, hát természetesen azért mert az első napról hiányozni a legrosszabb mert minden fontos dolgot olyankor mondanak el, így örülhetsz, hogy akadt egy ilyen kedves kissrác aki eljött neked elmondani annak ellenére, hogy nem is tudta hol laksz! Még jó, hogy össze futott velünk- nézett barátságosan Hinatára. Ki.fogom.nyirni.a.törpét.
Kényszerűen tudomásul véve a hallottakat megfordultam és idegesen visszamásztam az ágyamba...azt hiszem most nem fogok tudomást venni senkiről...hiába hallottam lépteit az ágyam felé közeledni majd elcsendesedni...