A nyár folyamán új történetet készülök publikálni. Egy fantasyt, aminek az első részét a legjobb barátnőm már elolvasta, aztán meglepett kérdést tett föl:

- Hé, nem is tudtam, hogy ilyen morbid vagy.

Pedig szerintem a rész kicsit sem volt morbid, sőt, kis túlzással szerelmes vagyok ebbe az ötletbe, bár a kivitelezéssel néha akadnak problémáim.

A borítóval hatalmas szerencsém volt, már elkészült, és nagy örömömre olyan valaki dolgozott rajta, akinek lelkiismeretességéről és precíz, profi munkavégzéséről már korábban meggyőződhettem. A művész, akiről itt áradozok, nem más, mint Zammurad.

Dear Zammurad! I clanged odes of your amazing work which I can't translate to English but I think it isn't that important to do it. I just want to say thank you again for your time you spent on me. It's so rare in this world that someone do a favour to complete strangers, we can say, for free. (By the way, the story'll be published after school will have ended.)

És íme a gyönyörűséges végeredmény...:

... valamint némi kedvcsináló a készülő történethez:

"A fájdalomtól összegörnyedve állt Cecil sírja mellett, és az egész szertartás alatt arra gondolt, hogy nem bírja ezt tovább. Meg akart halni. Nem, így képtelenség folytatni az életet. Nélküle!

Aztán eszébe jutott a baba, Cecil születendő gyermeke, és erre úgy megrándult, mint akibe áramot vezettek. Hát apa nélkül kell felnőnie! Szegény árva!

Nem, ez így nem mehet tovább. Ha nincs más megoldás, hát öngyilkos és gyilkos lesz, de nem teszi sem magát sem a kicsit gúnyolódás és megvetés céltáblájává."