Mit szeretnél, milyen érzéseket keltsen az olvasóban a történeted?

Álmodozni szabad, és kell is. Enélkül nem lennénk képesek emberek maradni a világban. Az azonban nagyon nem mindegy, hogy miként viszonyulunk ezekhez a vágyainkhoz, és képesek vagyunk-e elvonatkoztatni tőlük a mindennapi életünkben. Mert lesznek álmaink, amik valóra válnak, és lesznek olyanok is, amik nem. És úgy vélem, az utóbbiak vannak többségben. De ha megbénít bennünket a be nem teljesedett óhajaink fölött érzett fájdalom, a szívünk és a lelkünk megbetegszik, roncsokká válunk, és ugyanolyan embermaradványok leszünk, mint amikké egészséges álmaink nélkül válnánk.

Az emberek többsége elégedetlen azzal, mi van. Mindig mást és mást szeretne, sohasem jó az, ami éppen jutott neki. Rengetegszer irigyelünk másokat, amiért azok jobbak, szebbek, okosabbak, gazdagabbak nálunk, a családjuk nagyobb, a barátjuk helyesebb, vagy a barátnőjük sokkal gyönyörűbb mint a mienk, stb.

Ezen kívül a múltban élünk, folyamatosan az dübörög bennünk, hogy mi lett volna, ha... Félreértés ne essék, én nem azt mondom, hogy kézzel - lábbal habzsoljuk az élet minden percét, mert az sem normális. Az egészséges egyensúlyt kell megtalálnunk, az arany közép utat, ami valószínűleg közhelyesen hangzik, - közhelyességre hivatkozni is közhelyes, - de egyszerűen muszáj. És sokkal jobban fogjuk magunkat érezni, mint ha eltolódnánk valamelyik véglet felé.

Azt szeretném, ha az olvasók a történet elolvasása után egy kicsit jobban meg tudnák becsülni, elégedettek tudnának lenni azzal, amijük van, itt és most, jelenben. A Túlélni Cecilt elsősorban nem valami oktató szándékú mese, azonban mégiscsak benne rejlik az ember örökös elégedetlensége jelenlegi helyzetével kapcsolatban. Ahogy Victorie fejében helyre kerülnek a dolgok egy - egy levél megírása közben, úgy kell nekünk megtanulni értékelni, ami a miénk. Akármilyen kevés is ez bizonyos esetekben.