A kastély falait kellemes reggeli fény nyalábjai simogatták, az ég kitisztult, halvány kék színekben ékeskedett, s mindeközben Jessica rémálmából felkelve nézte ezt a gyönyörű látványt, s gondolataiban az esti hang mászkálódott: A kastélyon túl, Jessica... A kastély falai mellett, holnap délben. Nem tudta, hogy érdemes lenne tényleg kimenni, vagy csak egy jelentéktelen dolog az, amit álmodott. Pár órán belül viszont már dél lenne, s ezért hamar el kellett döntenie, hogy kiteszi-e a lábát a kastélyon túlra, ami ugyebár tilos, avagy nem.
Felvett egy égszínkék fodros ruhát, aminek a szoknyája súrolta a talajt, s puha karját eltakarta, majd lesétált az udvarra.
Kevesen voltak még lent, pedig már tíz óra biztos volt. A piac újra legszebb színeiben pompázott, és az erdő is csendesen pihent, körülötte pedig, mint mindig, most is testőrök sokasága állt, és figyelt. Szemével megpillantotta Fionat, ahogy egyedül sétált a kis virágoskert mellett, és közben szemlélte az illatos virágokat és a gyönyörű szép időt. Jessica odaszaladt hozzá, és a macskaköves talaj alatt kopogtak léptei.

- Oh, Jessica! Milyen nagy öröm és boldogság! Mi okból gondoltad úgy, hogy felém veszed irányod, kedves? - mosolygott a királylány.

- Jó reggelt, Fiona kisasszony - bólintott Jessica. - Ide jövetelem okát egy kérdés iránti válasz őrölte fel. Egy tegnap esti álmom mászkál a fejemben, s válaszra vár... A kisasszony hisz az álmok valóra válásában? Tudja egy olyan dolgot parancsolt az álmom, ami kissé fura, hogy tegyem ki délben a lábam a kastély területéről. Mindösszesen pár lépés lenne...

- A válaszom egyértelmű, gondolom... Viszont az álmod felizgató számomra, és bármennyire is tudom, hogy semmi különös, vagy érdekes nem lenne ott, én kimennék a helyedben megnézni... csakhogy egyedül bizony, udvarhölgy létedre nem teheted ki a lában a kastélyon túlra... - itt hangja megakadt, és gondolkozásba meredt. - De tudod mit, Jessica? Veled tartok! Az őröknek megmondom, hogy egy fontos ügyben eltávozok a kastélyból, és te pedig kísérőként elkísérsz. Katonákra, vagy testőrökre pedig nem lesz szükség. Áhh... végre kiszabadulhatok az egyhangú, lapos királyi életemből. - mosolygott boldogan, majd az udvarhölgyet szóhoz sem juttatva elvonszolta a nagy kapuhoz, ahonnan tegnap William király serege érkezett meg.

A kapu két oldalán egy-egy őr állta meg helyét, kezükben kissé rozsdás tőr ékeskedett. Már épp lecsukódott volna egyiknek a szeme, mikor Fiona megszólalt.

- Fontos dolgom akadt kint, uraim. Ha megengedik, kimennék.

- Maga egyedül nem mehet ki, hölgyem. - mondta rögvest az egyik férfi. Fiona csak kuncogott egyet.

- Hát nem látják a fától az erdőt, testőrök? Itt áll mellettem egy testőrnek mondható leányzó. Jesssica, jöjj csak előrébb! A gárdisták nem vették észre gyönyörű arcodat. - intett a királylány, mire Jessica tett pár lépést előre.

A két testőr ámélkodva figyelte az előttük álló lányt. Fionat már szemlélték elég sokszor ahhoz, hogy kiábránuljanak belőle. Viszont Jessica maga a kifogástalan nőszemély volt.

- Menjenek csak, hölgyeim. Ám érjenek vissza napnyugta előtt, ha kérhetem. - szólott az egyikük. - A királynak feltűnhet távollétük.

- Sietünk, ahogy csak tudunk. Pár pillanat után újra láthatjuk egymást. Viszlát! - köszönt kuncogva Fiona, majd kisiettek az udvarból.

Fák sokasága mellett haladtak el, s ügyeltek, hogy mindvégig a fal mellett maradjanak. A sok csalán, s szúrós növény megcsípte vádliukat, azonban ez nem tántorította meg őket. Madarak röpültek el fejük felett, s hallani lehetett a lentebbi falu harang szavát: Dél van.

- Na látod, Jessica. Szép külsővel bármit megtehetsz. Túl csendes, visszahúzódó és szerény vagy. Nézz tükörbe, és megtudod, hogy millió leány mi mindent megadna eme külsőét! - szólalt meg a királylány.

A lány nem felelt. Tudta, hogy vonzó külseje van, hisz hány férfit elcsábíthatott volna már? Hány nemes, s katona volt karnyújtásnyira tőle? S mennyi ifjú szólította már meg, fütyült neki, vagy hozzáért valamely testrészéhez? Már tudott volna mondani ezer embert! A piacon, a padon ülve, vagy esetleg a szobája előtt állva... Ellenben Jessica még nem állt készen mind erre. A fiúk kiszámíthatatlanok, és őt csak a birtokává akarnák tenni. Egy idő alatt már nem foglalkoznának vele... Csak kihasználnák, s csecsemőket fialtatnának vele. Neki ez nem kell! Inkább hozzámegy egy idős emberhez, minthogy egy nőcsábász nemeshez!

- Jessica, drága, figyelsz te rám? - csettintett óvatosan Fiona. - Már rég sétálunk, és semmi jel nem mutat az álmodra.

Jessica a gondolataiból kiugorva eszmélt rá, hogy tényleg semmi nyom mellett nem haladtak el... Vagy mégis? Lehet csak egy apró tárgy, avagy papírdarab, amely a sár és fű közt észrevétlen?

- Bocsánat, Fiona kisasszony, tényleg kicsit elgondolkoztam... Tudja, a kis városka még csak most tűnt fel a szemem látótávolságában. Az álmomban egy kis város is szerepet kapott... Lehet ehhez fűződik. Szerinte ez lehetséges, hölgyem?

Fiona egy kis ideig elgondolkozott, és nem szólalt meg. Majd a barna hajú lány felé vette pillantását:

- Persze, hogy lehetséges! Miért nem ezzel kezdted?! A másik irányból már hamarabb ideértünk volna!

Jessica megvonta a vállát. A város legközelebbi pontjára értek, viszont a fal mellett maradtak. Először a csendes kis települést szemlélték, és furcsa jeleket kerestek. Fiona még közelebb is merészkedett a lakossághoz, s mindeközben Jessicának volt annyi ideje, hogy tekintetét a falra szegezze: egy kitűzött lap lógott rajta, s rajta nagy piros betűkkel ez állt: A KIRÁNY NAGY TITKOT ŐRIZ!
Úgy gondolta, ez nem vonatkozik Fiona-ra, így hát, mielőtt a királylány visszafordult volna, keblei közé becsúsztatta a kis papírt, és színlelve sóhajtott egyet:

- Menjünk vissza, fenség. Itt bizony nincs semmi látnivaló.

Fiona közben az esőtől vizes talajban kutakodott, majd büszkén felállt, és egy csillogó tárgyat mutatott Jessica felé: egy arany gyűrű volt a lány kezei közt. A gyűrűn egy fenyőzöld négyszögletű égkő ékeskedett, s rajta egy alig látszódó karcolás honolt. Kiolvasni nem lehetett a rajta lévő sár miatt, viszont így is érzékelödött, hogy a tulajdonosa nem szántszándékkal vesztette el, s nagyon fontos, becses kincs van most a lány kezei közt.

- Ez lehet a keresett tárgy az álmodból, Jessica! - szólt, majd az említett markába helyezte az ékszert. - Tartsd magadnál, a tulajdonos felkeres majd, és egy nagy románc alakulhat ki ebből! Hallgass rám, és ne add más kezeibe.

Jessica nem tudott mit mondani. Tán nem az a kitűzött lap, ami az álmára utal? Csak egy felragasztott, haszontalan papiros? Vagy éppen a gyűrű a nem álmában szereplő ékszer...

- Köszönöm, fenség - mosolygott hihetően, és elfogadta a felé nyújtott tárgyat.

Lassan visszasétáltak a palota udvarába. Visszafelé már hidegebb szellő kelt át az erdőn, s átborzolta a lányok haját is. Az avar recsegett léptünk alatt, s madarak keresgéltek azon a szintet táplálékot, mint minden egyes délutánon. Fél óra volt, mire szemük sarkában megpillanthatták a kastély bejáratát, és az előtte ücsörgő, avagy álldogáló őröket. Besiettek a kinyitott kapun, s körbetekintettek, hogy látta-e őket valaki besurranni. Szerencsére mindenki el volt foglalva személyes dolgaival, így gyanútlanul sétáltak tovább. A királyságban mindenki nyugodt, monoton életet élt, az izgalmas és nehéz helyett, mint egy falusi tanyán. A két hölgy csendben eltávozott egymástól, útjaik más irányba fordították őket, mondván, hogy valamikor úgyis összehozza őket a sors. Fiona királylány jövendőbeli férjéhez, William-hoz vette irányát, míg Jessica a szobája felé igyekezett. Nem szerette volna, hogy útközben megállítsa egy udvarhölgy, hogy tartson vele hímezni, vagy esetleg egy férfi, hogy menjen vele, kettesben lenni.
Az aulába belépve észrevette, hogy már ücsörögtek hölgyek, s áldogálltak bent őrök, s az aula végén lévő trónokon is már ott ültek az uralkodók: Aelfweard és Elizabeth Lancester. Gyorsan, és észrevétlenül beiszkolt a szobájába, és elővette az elrejtett holmikat: először a gyűrött papírt futotta át, és a szöveg teljesen megdöbbentette.

A KIRÁLY NAGY TITKOT ŐRIZ!

Ne hagyd, hogy uralkodód számodra ismeretlen dolgot őrizzen fejében! Neked, mint lakosnak is van jogod tudni!
Jelentkezz most, a Meartd utca sarkában, és, ha megtudod, bizonyítékokkal a titkot, ami hihető is, jutalmad 100.000 arany lesz! Siess, bárki előtted járhat már!

Jessica nem hitt a szemének. Még párszor átfutotta a sorokat, viszont ugyanarra a végeredményre jutott: ki kell derítnenie a titkot. Erre utalhatott az álma, abban már biztos volt. Viszont nem értette, hogy miért. Fontos szerepe lenne ebben a bizonyos titokban? Esetleg jelentkeznie kellene?
A választ azonban nem kaphatta meg. A gyűrűt is kihalászta, majd közelebbről is szemügyre vette a kis tárgyat. Lemosta vízzel, s így a körvonalak rögtön egy ismert nevet ábrázoltak: Musgrove
Egy családnév...-gondolta a lány. Esetleg ez is mutatni akar neki valamit?

A nap már rég lement, mikorra Jessica befejezte a kutakodást. Könyveiben régi neveket keresett, és sikerrel is járt. A Musgrove egy réges régi, haszontalan név, mit szinte senki nem ismer. Falubeliek közt gyakran használt családnév, ámde a nemesek még a név létezéséről sem tudtak.
A gyűrűvel nem tudta, mihez kezdjen, így hát egy réges-régi – még édesanyjától kapott – kis kendőjébe rejtette el, a kopottas szekrény tetejére. Lefeküdt az ágyába, s gondolataiba belegabalyodva nyomta el őt a késői álom.

...

Halk nesz zavarta meg álmát. Kinézett takarója mögül, majd megpillantotta a nemrég még bezárt, most pedig már tárva kinyitott ablakot. Félt kimászni ágya védelméből, esetleg még itt lehet a betörő. Hát persze! - gondolta - nem húztam be a függönyöket!

Még várt egy kis ideig, viszont semmi hangot nem hallott. Így hát kikászálódott ágya melegségéből és kinézett az ablakon. A létra, melyen feljött az ismeretlen alak, még ott hevert a falra dőlve. Meggyújtotta a gyertyákat, majd szemügyre vett mindent: minden tárgy a helyén volt. Csupán egy kézzel írt papír hevert íróasztalán. A hold még bevilágított ablakán, kinti hideg szellő fogta körbe a szobát a tárva nyitott ablak miatt. A lány mégis forró testtel, verejtékező homlokkal futotta végig a papíron sorakozó szavakat...