04.
༶•┈┈⛧┈♛ ♛┈⛧┈┈•༶

Csodaszép álmomból drága barátnőm keltett fel azzal a magyarázattal, hogy ha ő nem tud aludni, akkor én se aludjak. Kedves tőle, hogy így gondoskodik rólam. Válaszul kivettem a fejem alól a párnát, és egy hatalmasat odacsaptam neki, miközben kijelentettem, hogy hagyjon. Csakhogy Sandra nem adta fel. Lerántotta rólam a takarót, mire én süni módjára összegömbölyödtem. Aztán megfogta az egyik lábam, és elkezdett lerángatni az ágyról, amihez Diablo is csatlakozott. Az állat a másik lábamon a nadrág szárára harapott, és segített Sandrának kirángatni az ágyból. Tök jó, hogy az én kutyám is a barátnőm oldalán áll, ahelyett, hogy inkább nekem segítene.

Végül feladtam, nem küzdöttem tovább az ágyban maradásért, ezzel átadtam Sandrának és Diablónak a győzelmet. A barátnőm egy fülvakarással dicsérte meg segédjét, amiért ilyen jól küzdött, mire én megvető pillantással jutalmaztam a párost.

Leültünk az asztalhoz reggelizni, ami gabonapehely volt tejjel. Közben jókat beszélgettünk, nevetgéltünk, Sandra még félre is nyelt, én pedig rávágtam, hogy ez azért van, mert kirángatott az ágyból. Erre ő bemutatott nekem, de közben még mindig fuldoklott, aztán megveregettem a hátát, mielőtt még itt fullad meg előttem.

Reggeli után átöltöztünk, majd úgy döntöttünk, hogy levisszük Diablót sétálni. Ezentúl Sandra kezében volt a póráz, ugyanis neki nincs kutyája - ő egy lusta, de imádnivaló cica gazdája -, így szoktam hagyni, hogy kiélje magát az én hűséges barátommal. Diablo nagyon szerette Sandrát, nagyon jól kijöttek egymással, azonban ez a cicájáról már nem volt elmondható. Egyszer vittem el Diablót Sandrához, de Leo - így hívták a macskát - nem igazán szívlelte meg az én társamat, úgyhogy azóta nem szoktam átvinni. Ezért van az, hogy inkább Sandra jön át hozzám.

- Ebédelsz nálam? - kérdeztem hirtelen, mire Sandra felém kapta a fejét.

- Aha, miért is ne. - egyezett bele a lány.

- És mit szeretnél, mi legyen az ebéd? Mert akkor megcsinálhatnánk azt is együtt. - dobtam fel az ötletet, ő pedig bólintott.

- Jó, csináljuk. Az ebéd meg mondjuk lehetne... öhm... mondjuk shepherds pie. Vagy az nagyon bonyolult? - kérdezte, mire egy pillanatra elgondolkodtam.

A shepherds pie* egy hagyományos, klasszikus angol étel. Igazából csak darált bárányhús krumplipürével összesütve, szóval nem lehet olyan bonyolult elkészíteni, bár sosem csináltam még. A darálthúst megpirítjuk, hagymával, répával, kakukkfűvel és egy kis száraz vörösborral, majd sóval, borssal, petrezselyemmel ízesítjük. Ez kerül a tepsi aljára. Utána készítünk egy krumplipürét, ez kerül a hús tetejére. Megszórjuk egy kis sajttal is, vagy angolosan vajjal megkenhetjük a tetejét és mehet a sütőbe. Körülbelül 20-30 perc alatt készül el, amikor aranysárgára pirul a teteje lehet tálalni. Anyukám még régen csinált ilyet - azt hiszem, hogy csak egyszer - és nagyon finom, úgyhogy remélem, nekem is összejön. Csak ahhoz először el kell mennünk a boltba bevásárolni.

- Az jó, nekem tetszik. Csak akkor be kell ugranunk a boltba ezért-azért. - vontam meg a vállam.

- Akkor vigyük haza Diablót, aztán megyünk? - kérdezte, miközben a hangjában izgatottság jelent meg.

- Igen, mivel pénz is kéne. - nevettem, azzal visszafordultunk.

Miután visszaértünk, fogtam a táskámat, beledobtam a pénztárcámat és a telefonomat, majd újra útnak indultunk. Diablo otthon maradt, ugyanis szatyrokkal nem győztünk volna még vele is, úgyhogy ő ilyenkor otthon szokott maradni. Nem csinál felfordulást, szóval nyugodt szívvel elhagyhatom a házat és nem kell azon rágódnom, hogy mit csinál ebben a pillanatban. Az esetek nagy részében, ha egyedül van, akkor alszik, ha nem, akkor pedig a játékaival játszik. Tehát nem rág meg olyasmit, amit nem kéne, így amikor hazaérek, mindig hatalmas dicséretet kap, ő pedig ilyenkor teljesen büszke magára.

Mikor beértünk a boltba, Sandrával egyből külön váltunk, ugyanis bőven volt mit beszerezni, így jobbnak láttuk, ha ketté válunk. Az én feladatom volt a fűszereket beszerezni (kakukkfű, só, bors és petrezselyem), az övé pedig az alap hozzávalók (darált bárányhús, hagyma, répa és még a száraz vörösbor). Külön-külön vettünk egy kézben hordozható kosarat, azzal én a jobb irányba indultam, Sandra pedig balra.

Kutattam a sorok között, miközben arra vártam, hogy egyszer megakadjon a tekintetem a fűszer részlegnél. Ez hirtelen így is történt, én pedig benyomtam a satuféket és bekanyarodtam a megfelelő sorba. Azután a fűszerek között kezdtem kutatni, némelyiket nagyon hamar megtaláltam, de volt, ami nagyon elbújt. Már csak a bors maradt, de azt valahogy sehol nem találtam, pedig aztán ez nem olyan ritka, hogy ne lehessen megtalálni. Amikor pedig végre megtaláltam, az arcomra hitetlen kifejezés ült. Hogy mégis miért? Azért, mert a bors egy nagyon fenti sorban volt, amit nem hiszem, hogy elérek. Egyáltalán miért kell száz méter magara felrakni, mikor tök sokan használják? A másik pedig, hogy nem mindenki olyan magas, hogy mindent elérjen...

Megnéztem, hátha van valahol fellépő, amivel elérhetném, de most még az sem volt. Persze, amikor nem kell, akkor mindenhol azt látok, most meg mindegyiket elnyelte a föld. A láthatáron sem volt senki, akit megkérhettem volna, hogy segítsen, így teljesen magamra maradtam ezzel a problémával. Csak én és a magasan lévő bors... Így hát lábujjhegyre álltam, és nyújtózkodni kezdtem, háta elérem, de csupán pár centi hiányzott.

- Baszki, most ez komoly? - motyogtam magamban felháborodva, miközben megpróbáltam még jobban kinyújtani a kezem. Aztán valaki megjelent a hátam mögött, és levett egy borsos tasakot.

- Tessék. Gondolom, ezért nyújtózkodtál. - szólt, amikor pedig megfordultam, hogy elvegyem a megmentőmtől a kis tasakot, a szívem újból egy hatalmasat dobbant. - Nahát, Camilla, kicsi a világ, nem igaz?

- Ewan, micsoda meglepetés. - mondtam akadozva, miközben zavaromban megvakartam az alkarom. - Valóban kicsi. Mostanában folyton egymásba botlunk. - nevettem zavartan.

- Hát igen. Azóta, amióta sokat vagyok Londonban a forgatások miatt. - mosolyodott el, majd felém nyújtotta a borsot. - Tessék.

- Nagyon köszönöm! - néztem rá hálásan. - Nem is értem, minek kell olyan magasra feltenniük egy olyan fűszert, amit tök sokan használnak. - sóhajtottam, mire Ewan elnevette magát.

- Egyébként mire kell? - tette fel a kérdést, miközben a fejével a fűszeres tasakra biccentett, míg én azt beletettem a kosaramba. - Ahogy látom, más is van benne. Talán ebédhez való?

- Igen. Sandrával ma együtt ebédelünk fent nálam, ilyenkor pedig együtt szoktunk főzni. Ő a többi hozzávalót szerzi be, szóval neki is itt kell lennie valahol. - tekintettem körül.

- Az szuper. És mi lesz az ebéd, ha nem titok. - vonta fel a szemöldökét kíváncsian.

- Shepherds pie. - feleltem egyszerűen, mire a fiú szeme felcsillant.

- Ó, az nagyon finom. - bólogatott, én pedig egyet értettem vele.

- És te hogyhogy itt vagy? Nem vagy forgatáson? - tettem most fel én a kérdést.

- Ma nem. Valamikor van egy-két nap kihagyásunk, hogy ki tudjuk magunkat pihenni. És mivel a forgatások nagy része Londonban folyik, így itt lakok addig az egyik hotelben. Ezért is vagyok most sokat a városban, mert egyébként nem sűrűn vagyok itt. - válaszolta, mire bólintottam. Most én tényleg beszélgetek Ewannel? Úristen, olyan közvetlen kezdtünk beszélgetni, mintha ezer éve ismernénk egymást, pedig még csak háromszor futottunk össze. Néha nem is hiszem el, hogy ez a valóság...

- Nahát, az szuper. - bólintottam, miközben halványan elmosolyodtam. - Nos, én... öhm... szóval ne haragudj, hogy feltartottalak, hiszen mit is képzelek magamról... Feltartok egy színészt? Jézus Mária...

- Ugyan, nem tartottál fel. És jól esett, hogy egy pár pillanatig nem úgy néztél rám, mint egy színészre, hanem mint egy átlagos emberre. - nézett rám hálás pillantásokkal, mire én bennem kezdett szétterjedni a boldogság és a melegség. - Tudod, veled bármikor szívesen leállok beszélgetni, hiszen nem vagyunk már idegenek egymás számára, ugyanis a múltkor a Starbucksban bemutatkoztunk egymásnak, emlékszel?

- Persze. Hogy felejthetném el. - mosolyogtam teli szájjal, ahogy eszembe jutott az a kínos pillanat. - Ja és köszönöm még egyszer a segítséged!

- Nagyon szívesen, máskor is! - mondta mosolyogva, majd megérintette a vállam, és kikerülve elment.

Néztem Ewan után, miközben az agyam próbálta felfogni a történteket. Nem is tudom, mit kéne éreznem pontosan... Sok mindenkivel előfordul, hogy a színész, akivel már pár napja véletlenül összefut, azzal beszélgetésbe keveredik? Hát... nem hiszem. Akkor most megtisztelve kéne éreznem magam vagy csak Ewan ilyen nyitott a rajongói felé? Meg hát én nem is vagyok akkora rajongó, mint mások, lehet ezért? Nem tudom, de azt igen, hogy jól esett az, amit mondott.

---

*shepherds pie: magyarul pásztor pitének is nevezhető.