15.
༶•┈┈⛧┈♛ ♛┈⛧┈┈•༶

Másnap nagy szerencsémre haza engedték Sandrát a kórházból, azzal a feltétellel, ha lesz valaki, aki ápolja őt. Természetesen én voltam az, aki jelentkezett erre a feladatra. Mivel Ewannek és Tomnak forgatásra kellett mennie, így Mr. és Mrs. Rodriguez vittek el minket Sandra lakására. A szülők nem maradtak sokáig, csupán addig, hogy felkísérték a lányukat. Mr. Rodriguez meglepődött, mikor nem tudta teljesen becsukni az ajtót, a barátnőm és én pedig azonnal összenéztünk, miközben alig bírtuk visszatartani a nevetésünket. De sikerült valami hihető hazugságot kitalálnunk, hogy ne sodorjuk Ewant nagy bajba.

Leo nagyon megörült a gazdinak, szinte azonnal az ölébe ugrott, amikor Sandra elterült a kanapén. Vittem ki a hálószobájából egy plédet, amivel gondosan betakargattam a barátnőmet, majd elmentem a konyhába, hogy kipakolhassam a táskámból a gyógyszereket, amiket az orvos írt fel.

Gondoltam, meglepem Sandrát egy jó meleg húslevessel, így nekiálltam főzőcskézni. Persze a kis beteg egyből megérezte a jó leves illatát és kikiabált a konyhába, hogy "Mit főzöl?". Természetesen nem árultam el neki, majd rájön, ha pedig nem, akkor meglepetés marad számára.
Miután elkészült a gyógyító levesem, elzártam a gázt, és vettem elő egy tányért. Egy pár szekrényt ki kellett nyitogatnom, mire végre megtaláltam a tányérokat. Aztán szedtem neki bőven, ezt pedig mind meg kell ennie majd, ha meg akar gyógyulni. Vettem elő tálcát is, amire ráraktam a leveses tányért, majd raktam neki evőeszközt is, szalvétát és biztonság kedvéért egy pohár vizet. Bár a leves maga nagyon jó folyadék, de Sandrának szokása leves mellé - legyen szó bármilyenről - inni.

- Meghoztam az ebédet a betegnek. - jelentem meg a tálcával a kezemben a nappaliban, mire a lány elmosolyodott és hálás pillantásokkal nézett rám.

- Jaj, Camie, olyan édes vagy! - tette össze a kezeit, majd ülő helyzetbe tornázta magát, hogy az ölébe tehessem a tálcát.

- Érted bármit, drágám! - kacsintottam rá, majd leültem mellé a kanapéra. Leo már oda akart menni, hogy kikönyörögjön magának egy kis húst a levesből, de én elkaptam és az ölembe fektettem. A cica menekülni akart, de én simogatni kezdtem, amitől egyből megnyugodott és dorombolni kezdett.
- Nem tudom, mi lehet Diablóval... Kár, hogy Leóval nem jönnek ki jól. - csóváltam a fejem.

- Hát, igen. - bólogatott egyetértően Sandra. - De ha szólsz Ewannek, hogy nézzen rá, neked biztos megtenné...

- Jaj, Sandra! Biztos nem fogom ugráltatni, ráadásul forgatáson van, ha nem emlékeznél. - kopogtattam meg a halántékát. - És mire azzal végez, biztos nagyon elfárad.

- Ó, ezt mégis honnan tudod? - nézett rám egy pimasz mosollyal. - Csak nem sokat dumcsiztok?

- Ezt én is kérdezhetném tőled... - vontam fel a szemöldököm, mire ő értetlenül összeráncolta a homlokát. - Te és Tom. - erre a lány majdnem félrenyelt.

- Jaj, hogy az. - kapartatta meg a torkát. - Én nem fogok neked hazudni, Camilla, szoktunk beszélgetni. Azóta, amióta bemutattál neki a Starbucksban, nagyon sokat és sűrűn beszélünk.

- Köztetek még lesz valami... - most én voltam az, aki pimaszul elmosolyodott, közben pedig elővettem a Sandraféle kerítőnői szerepet.

- Borzasztó vagy! - csóválta a fejét, miközben teljesen elvörösödött. - Amúgyis, ezt az én szokásom mondani.

- De most én mondom. - vontam meg a vállam, de nem hagytam abba az elégedett vigyorgást.

- Mond csak, Camie, te nem akarsz enni egy kis levest? Addig is csöndbe vagy. - mondta, mire meglepetten néztem rá, Sandra pedig elnevette magát az arckifejezésemen.

- Kösz, nagyon jó barátnő vagy! - bólogattam hitetlenkedve, a lány pedig jobban nevetni kezdett. Aztán felálltam a kanapéról - közben leraktam a macskát az ölemből -, és a konyhába mentem, hogy megfogadjam Sandra tanácsát. Én is eszek egy kis levest.

Sandrával sosem gondoljuk komolyan ezeket a hülye beszólásokat, csak szeretjük néha szívni egymás vérét. Veszekedni sem nagyon szoktunk, talán még nem is volt rá példa, hogy mi valaha összevesztünk volna. Olyanok vagyunk egymás számára, mint a testvérek. Jóban rosszban egymás mellett vagyunk, sosem hagynánk cserben a másikat.

Délután Sandra rávett, hogy kezdjük el együtt nézni a Sárkányok házát, én pedig belementem, hiszen mégiscsak a beteg kérése, amit nem illendő visszautasítani. Igazából jó is, hogy rávett, mert régen nem láttam. Igaz, sokszor végig néztem már a sorozatot, de képtelen vagyok megunni. Ugyanígy vagyunk a Trónok harcával is egyébként. Sandrának az eddigi összes könyv megvan belőle, még a Tűz & Vér is. Nekem csak az utóbbi van meg, amit már szintén többször kiolvastam, ezután szeretném majd a Trónok harca könyvsorozatot is kiolvasni.

A negyedik résznél tartottunk, mikor már elég rendesen kezdett sötétedni - körülbelül nyolc vagy negyed kilenc lehetett -, mikor megcsörrent a telefonom. A barátnőm le akarta állítani addig a részt, amíg felveszem, de intettem neki, hogy nyugodtan nézze csak, majd kivonultam a konyhába, ahol felvettem a telefont. Ewan volt azt.

- Szervusz, drága Camilla! - köszöntött hatalmas lelkesedéssel a fiú, amit elég furának véltem.

- Öhm... szia? - köszöntem vissza zavartan. - Mi ez a nagy lelkesedés?

- Elmondjam? - kérdezte.

- Gondolom, ezért hívtál. - nevettem fel, miközben megvontam a vállam.

- Egyrészt igen. Másrészt azért, mert hallani akartam a hangod. - vallotta be, mire elmosolyodtam. Ez annyira jól esett.

- Én is szeretem hallani a hangod! A kár csak az, hogy nem láthatom az arcod... - húztam el a számat. - De most mesélj, miért vagy ilyen lelkes?

- Elintéztem neked a meghallgatást. - újságolta, én pedig a számra szorítottam a kezem. - Camie? Itt vagy?

- Úristen, igen. Igen, itt vagyok. - tértem észhez. - Tényleg elintézted? Jézusom, te egy isten vagy! Nagyon köszönöm!

- Azért ne dicsőíts ennyire. - nevetett. - De örülök, hogy ennyire fellelkesedtél! Viszont most mesélj te. Sandránál vagy?

- Igen, itt vagyok nála. Én vagyok az ápolónője. - kuncogtam, majd hátra pillantottam, mert hirtelen olyan érzésem lett, mintha a barátnőm figyelt volna. - Főztem neki levest, most pedig sorozatozunk.

- Na, mit néztek? - kérdezte kíváncsian.

- Találd ki. - mondtam szélesen mosolyogva.

- Csak nem Sárkányok házát néztek? - tippelt, de egyből eltalálta.

- De, azt nézünk. - bólogattam.

- Hát akkor nem is zavarlak titeket, nézzétek csak a csodálatos arcunkat. - vágta rá, mire nevetni kezdtem. - Amúgyis vezetek, csak gondoltam, felhívlak, hogy ezt elmondjam.

- Ott még nem tartunk. - ráztam a fejemet. Komolyan, ezeket a mozdulatokat szerintem automatikusan csinálom, mintha Ewan látná is. - Te pedig nagyon vigyázz magadra! Ha pedig vezetsz, ne sűrűn hívogass, nehogy baj legyen! - figyelmeztettem.

- Értettem, hölgyem! Te is vigyázz magadra! - mondta, azzal lerakta a telefont.

Kellemeset sóhajtottam, majd visszamentem a nappaliba a várakozó barátnőmhöz, aki természetesen egyből kérdőre vont, hogy ki hívott. Nem hazudtam neki, elmondtam, hogy Ewan volt, ő pedig azonnal leállította a tévét, és kíváncsian felém fordult. Úgy érzem, hogy egy húsz percen keresztül mesélnem kell erről a tíz perces beszélgetésről.