Mindössze egy hét telt el a Georgeal való vitánk óta, de én úgy fogtam fel, mintha egy évtized lenne. Hiányzott minden porcikája, és bár eleinte haragudtam rá, a napok alatt ez egyre enyhült, és a francia nagydíj hétvégéjének első napjára már teljesen eltűnt, csak látni akartam, magamhoz akartam ölelni minél hamarabb.

- Lando - kaptam fel a csörgő telefont mosolyogva, mikor megláttam brit barátom vidám arcát a képernyőn.
- Drága Elena, ugye jössz a francia nagydíjra? - fürkészett.
- Persze - húztam el a számat, belegondolva, hogy az lesz a vitánk utáni első találkozásom Georgeal, és ezt Lando is észrevette.
-Héhé kislány, mi a baj? - húzta össze szemöldökeit - Georgeal történt valami, ugye?
- Honnan tudtad? - kaptam fel a fejem.
- Vele is beszéltem, és nagyjából ugyanígy nézett ki mint te - mutatott a feltehetően szomorú, kedvetlen arcomra. - mesélj csak.
- Leitta magát anyukám esküvőjén, én kiakadtam, és összekaptunk - próbáltam nagyvonalakban összefoglalni a múltheti történteket.
- Ahogy hallom, nem lehetett annyira komoly.
- Nem tudom - ráztam a fejem csalódottan - félek, hogy már nem akar látni többé. Egyszer sem keresett azóta, ha akarna, akkor már megtette volna.
- Miért, te kerested? - értetlenkedett Lando, újabb fejrázásomat követően pedig folytatta - na látod, ez nem ezen múlik. Holnap a hotelben megkeresed szépen, és tisztáztok mindent.
- Majd meglátjuk - rántottam meg a vállaim. - de mesélj, mert már vagy fél órája beszélünk, és én eddig semmit nem hallottam rólad.
- Hát kezdjük ott, hogy nekem nincs párkapcsolatom, ezért nincs miről rinyálnom neked - nevette el magát gonosz arcomat látva - és nem mellesleg semmi izgalmas nincs az életemben. A napjaim evésből, alvásból, játszásból és edzésből állnak.
- Na, úgy tűnik hasznosan töltöd a szabadidődet - kuncogtam, és újra beszélgetésbe elenyedtem göndör hajú barátommal, aki nem mellesleg egy dumagép.

Szerda este, mikor a gépünk landolt, úgy voltam vele, hogy nem keresem meg őt, mert valószínűleg már pihent, de csütörtök reggel az első utam a szobájához vezetett, és bekopogtam rajta.
- Igen? - nyitotta ki az ajtót álmos arccal, felsőtestét pedig szokásosan semmi nem takarta. Piszok jól nézett ki, a haja szokásosan rendezetlen volt, hosszú szempillái pedig csodás keretet alkottak kék szemének.
- George, szia - szólaltam meg mikor az izmos hasáról sikerült elterelnem a figyelmem. Egész éjszaka azon görcsöltem, hogy mit fogok mondani neki, több szituációt is lejátszottam a fejemben, de valahogy vele szemben állva egy szó sem jutott eszembe.
- Szia - mosolyodott el halványan, nekem pedig egy hatalmas kő esett le a szívemből, látva hogy már nem haragszik rám.
- Izgulsz a hétvége miatt? - léptem be a szobába, és finoman kezdeményeztem azt a beszélgetést, amit szerettem volna. Megkaptam, hogy önző vagyok, és csak magammal foglalkozok, ezen pedig mindenképp szerettem volna változtatni, nem mellesleg természetesen érdekelt a fiú hogyléte.
- Egy kicsit - rántotta meg a vállát feszengve - bár ez a pálya szerintem az erősségeim közé tartozik.
- Biztos vagyok benne hogy menni fog - néztem rá biztatóan, ő pedig egyre közeledett felém.
- Meddig tervezel még faggatni? Mert nekem már eléggé hiányzik a csókod - suttogta, mikor arcunk már csak pár centiméterre volt egymástól.
- Hidd el, nekem is - nevettem fel, majd gondolkodás nélkül magamhoz húztam a fiút, hogy újra megérezhessem édes ajkait. Georgenak esze ágában sem volt leállni, egy idő után a számról áttért a nyakamra, és az érzékeny bőrfelületet apró puszikkal hintette be. - George, ezt nem kéne, mindjárt menned kell interjúzni. - toltam el gyengéden magamtól, bár nem tagadom, élveztem amit csinált.
- Most azt mondod, hogy egy hét után visszakaptalak, és még akkor sem élvezhetlek ki? - egyenesedett ki durcásan, kipirult arccal.
- Legszívesebben én is ugyanazt tenném amit te - simítottam meg édes arcát - de fél óra múlva már a paddockban kell lennünk.
- Rendben - bólintott, és elindult a fürdő felé, ám az ajtóban még egy pillanatra felém fordult - mondtam már, hogy szeretlek?
- Én is téged - dobtam egy puszit felé vöröses arccal, és hagytam, hogy a fiú végre lezuhanyozhasson.

- Atyaég - kerekedtek ki a szemeim a képernyőt nézve, ahol négy autó is ripityára tört, egy hatalmas baleset következtében.
- Le fogják állítani a futamot - mérte fel azonnal a helyzetet szakértő szemmel apa, én pedig megfigyeltem a kieső autókat. Sajnos Carlos is belekerült a balesetbe teljesen véletlenül, ezért az ő versenye véget ért az egyik Haas, Racing Point és Torro Rosso pilótával együtt. - igen, már most piros zászló van.
- Akkor most várunk? - kérdeztem, és hálát adtam az égnek, hogy George a mérnökök utasítására sem ment kerékcserére eddig a többiekkel ellentétben, így egy szabad kerékcserével megtarthatta az előkelő, és nem mellesleg pontszerző nyolcadik helyet.
- Körülbelül fél óra múlva lesz az újraindítás - pillantott apa az órájára, én pedig beleéltem magam a tudatba, hogy George talán most meg is szerezheti élete első pontjait. - de ne bízz el semmit, még van tizenöt kör.
- Igyekszem - bólogattam, majd apát követve felálltam a székről, és Carlosnak egy nagy öleléssel adtam tudtára, hogy ő mindent megtett, szimplán csak a szerencse nem volt vele a mai nap.

- Hölgyeim és uraim, gondolták volna, hogy a mai futamon a hatodik Alex Albon, a hetedik Lando Norris, és a nyolcadik Charles Leclerc után a Twitch négyes másik tagja, George Russell gurul be a kilencedik helyen? Csodálatos vezetés a fiútól, le a kalappal! - Martin Brundle hangja vízhangzott a fülemben, és ezt meghallva egy hatalmas sikkantással ugrottam fel, s apa nyakába ugorva az örömkönnyeim útnak eredtek. Megcsinálta. Maga mögött tudta tartani az egyik Ferrarit, képes volt hiba nélkül vezetni, és ezzel sikerült megszereznie élete első pontjait, melyek bizonyára közel sem utolsók karrierjében.

Amilyen gyorsan csak tudtam, odasiettem az autók beérkezési helyéhez, és türelmetlenül megvárva, amíg a fiú kitolja magát a fehér-kék színű autóból, a nyakába ugrottam.
- Kicsim - alig halhattam hangját a sisakja miatt, ezért csak hagytam, hogy mégjobban magához szorítson.
- Megcsináltad George, megcsináltad - zokogtam a mellkasán, majd a fejemet fölemelve kezeim közé fogtam már szabad arcát, hisz a sisakot gyorsan lekapta róla - hihetetlenül büszke vagyok rád!
- Nélküled nem sikerült volna - suttogta - nélküled sohasem.

Nem foglalkozva a kamerák kattogó hangjával ajkait enyémekre tapasztotta, és kizárva a külvilágot egy érzelmes csókban teljesítettük be szerelmünket, mely talán mindkettőnk életében a legnagyobb örömforrást jelentette.

The End