Twelve

Remegő kezekkel igazítottam meg az egyik növényt a polcon, majd egy utolsót sóhajtva kiléptem a lakásból, és magam után bezárva az ajtót odasiettem a sárga taxihoz, ami egyenesen a Nizzai reptérre visz. George úgy tudja, hogy csak Monacó főterén találkozunk majd, de egyrészt minél hamarabb szerettem volna látni, másrész pedig egy kis meglepetést akartam neki okozni.
- À l'aéroport de Nice, s'il vous plaît - ültem be az autóba, s bár a francia nem tartozott az erősségeim közé, mégis próbáltam olasz helyett ezen a nyelven megszólalni, hogy jobban tanuljam.
A sofőr csak bólintott egyet, majd a gázba taposva kihajtott az utcából, és húsz perc alatt a reptérre vitt.
Mikor odaértünk, és kifizettem a taxist, izgatottan siettem be a hatalmas, pálmafákkal díszített szürke épületbe, s egy kis forgolódás után sikerült eljutnom a kapuhoz, ahol a Silverstone-i reptérről érkező gép utasai fognak kiözönleni. Zavartan nekidőltem az egyik falnak, majd a telefonomat elővéve megnéztem az időt.

A gép egy órával a tervezett időpont után landolt csak, ezért hosszúra nyúlt unatkozásom közepette boldogan vettem észre, hogy a nagy kivetítőn lévő apró, zöld ikon villogni kezdett, jelezve hogy a gép leszállt. Gyorsan megigazítottam a hajam, majd a többi várakozó emberrel együtt közelebb lépkedtem a kapuhoz, és hatalmas mosollyal fürkésztem az érkező utasokat, George után kutatva. Pár pillanat múlva fel is tűnt magas alakja, s bár ő nem vett észre, én vigyorogva fürkésztem szemeimmel,majd amikor kisétált a korlát elé, tétovázás nélkül megöleltem hátulról. A fiú ugrott egyet, gondolom megijedt, majd meglepődött arccal pillantott rám.
- El, nem úgy volt hogy Monacóban találkozunk? - kérdezte összezavarodva, ám szája egyre jobban felfelé gördült.
- Meglepi - vigyorogtam rá kitárt karokkal, majd nevető arcomat vállába fúrtam, egy ölelés kiséretében. A fiú erősen magához szorított, és a hajamra simítva hatalmas tenyerét, suttogva megszólalt.
- Hiányoztál.
- Két napja találkoztunk - kuncogtam fel eltolva magam tőle.
- Akkor is - rántotta meg vállait kisfiús mosollyal.
- Azért te is hiányoztál picit - pirultam el, miközben elindultunk a kijárat felé.
- Az előbb tudtam meg, hogy Alex és Lily is Monacóban vannak, szóval összefuthatnánk velük valamikor. - rántotta meg vállait a fiú, nagyokat lépkedve.
- Jó ötlet - bólintottam - Meddig maradsz?
- Keddig van foglalásom a Hiltonban, de meg tudom hosszabítani ha gondolod. - felelte George, majd értetlen arcomat látva folytatta - Mi az?
- Miért vettél ki hotelszobát? Nálam is aludhatsz - mélyintettem el tekintetem az övében, ám amikor belegondoltam, hogy milyen lenne Georgeal egy ágyban aludni, vagy ki tudja mi mást csinálni, azonnal zavarba jöttem.
- Azt hittem hogy neked ez még sok lenne. - kapta el íriszeit rólam, majd kinyitva előttem a taxi ajtaját előrengedett, és beült mellém.
- Nem akarom hogy egy vagyont fizess a szobáért - ráztam meg a fejemet.
- Rendben, akkor lemondom - ejtett meg egy halvány mosolyt, majd telefonját előhalászva elintézte a részleteket.
- Szerdán innen mész Barcelonába? - pillantott rám pár perc múlva, én pedig bólintottam egyet. - Mehetnénk együtt is, akkor nem kéne visszarepülnöm Angliába.
- Benne vagyok. Addig viszont jó sok időnk van felfedezni a várost.

- Nagyon takaros - szólalt meg a fiú mikor beengedtem magam előtt a lakásba, majd beljebb lépve mosolyogva néztem rá.
- Igyekeztem otthonosan berendezni - indultam el a nappali felé, Georgeal a nyomomban, majd hirtelen rákaptam tekintetem az előttem álló falra, középen a fiúról készült festményemmel, s körülötte az összes többivel. Basszus, elfelejtettem levenni. Mielőtt viszont bármit is tudtam volna cselekedni, George észrevette a képeket, és pár másodperc után kikerekedett szemekkel lépkedett közelebb a falhoz.
- Én.. ezek semmi komolyak, csak néha szoktam festegetni - próbáltam lazán felfogni az egészet, ám a feszültség eluralkodott rajtam.
- El, ezek gyönyörűek - mondta a fiú csodálkozva - nem is tudtam hogy ilyen tehetséges vagy.
- Gondolkoztam azon hogy komolyabbra fordítsam e ezt az egészet - mutattam a képekre, belekezdve a napokban engem ostromló gondolatokkal, hisz teljes mértékben megbíztam a fiúban. - de nem hiszem hogy bármit is tudnék vele kezdeni.
- Miért ne tudnál? - rázta meg a fejét.
- Nagyon sokan tudnak szépen rajzolni vagy festeni - feleltem - és már így is túl van tömve a piac festőkkel.
- Csak különlegeset kell alkotnod hozzá. - nézett mélyen a szemembe - ami pedig - mutatott a falra - ahogy látom, megy neked.
- Köszönöm - pirultam el, lesütve szemeimet - gondolkozok rajta.
- Ha bármire szükséged van, tudod kihez fordulhatsz - lépett közelebb hozzám édesen mosolyogva.
- Köszönöm George, tényleg. Sokat jelent. - mélyítettem el tekintetem övében, majd a kissé kínossá váló pillanatot megszakítva újra szólásra nyitottam a számat - mit szeretnél ma csinálni?
- Enni - vágta rá azonnal, én pedig nevetve néztem fel rá.
- Menjünk el valahova, vagy csináljak valamit?
- Most nincs sok kedvem elmenni, elfáradtam az utazásban - válaszolt, egy eltúlzott szenvedő arcot vágva. - de főzhetünk együtt!
- Igenis uram - tisztelegtem játékosan, s a konyhába megindulva hívtam magam után a fiút.
- Mit szeretnél enni? - pillantottam rá.
- Bolognait - felelte, miközben kezét a hasához húzta.
- Látom éhes vagy - kuncogtam, majd lehajolva az alsó polcokhoz előszedtem a szükséges hozzávalókat, George szemei pedig szinte lyukat égettek hátsó fertájamon.

- Alszok a kanapén - vetette le magát az említett bútorra pár órával később. Miután főztünk, és megettük a tésztát, mindketten teli hassal, kajakómában ültünk ki az erkélyre, és teljesen értelmetlen, ám annál inkább élvezetes beszélgetéseket folytattunk, a gyönyörű várost bámulva.
- Biztos? - vetettem rá kérdő tekintetem, hiszen nem akartam hogy a fiú a kényelmetlen kanapén hajtsa álomra a fejét. Véletlenül sem gondoltam bele, hogy milyen lenne George karjaiban elaludni és felkelni, á dehogy.
- Nem akarlak kitúrni az ágyadból - nevetett fel. - amúgy is nagy elmény lesz a saját arcképemmel szemben elaludni - mutatott az ominózus festményre.
- Te tudod - rántottam meg vállaimat, belül viszont kissé elöntött a szomorúság. - hozok neked törölközőt, és amíg zuhanyzol addig felhúzom neked az ágyneműt - folytattam semleges hangon, majd a szobámba felszaladva lehoztam az említett darabot.
- Köszönöm - vette ki a kezemből, s a táskájába benyúlva kiszedett egy alsónadrágot, egy pólót, egy fogkefét és egy tusfürdőt, majd elindult a fürdő felé, amelyet korábban már megmutattam neki.

Körülbelül egy óra forgolódás után a fejemet rázva keltem ki az ágyból, majd egyenesen a nappali felé vettem az irányt.
- George - suttogtam, mikor megálltam a kanapé mellett - alszol?
- Nem - szólalt meg rekedtes hangon, majd szemeit dörzsölve felült - baj van?
- Nincs, csak - tétováztam egy pillanatra - nincs kedved mégis mellettem aludni?
- Ömm - zavart, megdöbbent hangja volt, de hát nem csodálom, tekintve hogy az éjszaka közepén rontottam rá azzal, hogy aludjon mellettem. Nem vagyok normális. - De igen.
Szó nélkül lépkedtem vissza a szobába, nyomomban a fiúval, aki gondolom még mindig teljesen össze volt zavarodva, és ezt láttam is arcán akkor, amikor befeküdt mellém az ágyba.
- Hihetetlen vagy - nevetett fel végül hitetlenül, majd semmivel nem törődve magához húzott, és egy puszit adva a fejemre mindkettőnket beszippantotta az álomvilág.

Sziasztok:))
Itt is van az új rész, remélem tetszett! 😚
Szeretném nektek megköszönni, hogy olvassátok a történetet, vote-oltok, kommenteltek, hisz nagyon sokat jelent nekem, és nektek köszönhetően már lassan az 1k nézettséget is elérjük. 🥺

Legggyen csodás, izgalmas futammal teli hétvégétek:)

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top