A péntek reggelt Landoval töltöttem, s részletesen beszámoltam neki a szüleimmel történtekről reggeli mellett. Persze, ő is olvasta a hírt, mint minden második ember a világon, hisz szinte minden híresebb, és kevésbé híresebb lap is lehozta, mind mind közzétéve azt a bizonyos fotósorozatot anyáról.
- De miért nem szóltál hogy menjek át hozzád? Egyedül szerettél volna lenni? - kérdezősködött a fiú aggódó tekintettel, miközben harapott egyet szendvicséből.
- Nem voltam egyedül - ráztam meg fejem, a földet pásztázva.
- Kivel voltál? - érdeklődött.
- Georgeal - feleltem, s biztos voltam benne, hogy arcom egy eléggé élénk vöröses árnyalatot vett fel.
- Nem is tudtam hogy ennyire jóban vagytok - jegyezte meg, majd mikor tányérjáról felnézve meglátta arcom, kikerekedtek szemei - lemaradtam valamiről?
- Dehogy - sütüttem le szemhélyaim, bár így is láttam brit barátom hatalmas mosolyát.
- George barátunk csak nem elnyerte a szíved?
- Hülye vagy - ütöttem meg játékosan a kezét, mire ő tettetett sértődöttséggel fordult el tőlem.
- Bejön neked a haverom, és még csak be sem vallod a legjobb barátodnak - fonta kezeit össze mellkasa előtt.
- Ne durcizz már - löktem meg újra - egyrészt, megtisztelő hogy így kinevezted a magad a legjobb barátomnak, másrészt, nem jön be.
- Persze persze, én meg az angol királyi család trónörököse vagyok - forgatta meg szemeit, mire én elnevettem magam. - valld már be, hogy tetszik.
- Rendben - sóhajtottam egy nagyot.
- Ennyi volt? Ez volt a nagy bevallás? - húzta össze szemöldökeit egy játékos vigyorral.
- Jó na, csak új nekem még ez az egész. - feleltem - de azt hiszem, hogy kedvelem, igen.
- Végre egy normális lány - mondta, majd értetlenkedő arcomat megpillantva elkezdett magyarázkodni - eddig nem nagyon voltak értelmes barátnői, legalábbis akiket én ismertem. A legutóbbit, Saraht egyszerűen utáltam.
- Miért?
- Mert hisztis volt, és bárhova mentünk közösen, mindíg valamiért vinnyogott Georgenak. Nem is értem, hogy viselte el. - fintorodott el Lando.
- Lehet, hogy meglátott benne valami szépet - rántottam meg vállaim.
- Szép volt - bólintott - kívül szinte tökéletes volt, de belül borzalmas.
- Akkor lehet hogy Georgenak csak ez számít - tettem szét kezeim, mire Lando hevesen kezdte rázni a fejét.
- Dehogy! Nem is erre akartam kilyukadni, hanem arra, hogy örülök hogy végre egy teljesen normális lány van nála képben.
- Azért mert én kedvelem még nem biztos hogy ő is így érez - nevettem el magam kínosan - barátok vagyunk.
- Nem tudhatod - nézett mélyen szemeimbe - úgy törődik veled, mintha a szeme fénye lennél.
- Gondolod? - pillantottam rá zavartan.
- Tudom - javított ki, majd mint ha mi sem történt volna, az asztaltól felpattanva intett nekem egyet, és elondult a helyiség kijárata felé.

- Minden rendben? - ültem le apukám mögé a garázsban, aki épp minden figyelmét az első szabadedzésnek tulajdonította.
- Igen, egész jól mennek a fiúk - bólintott.
- Úgy értem, veled - pontosítottam.
- Megvagyok - ejtett meg felém egy halvány mosolyt, majd szemeit újra a monitorra tapasztotta. - és te?
- Egész jól - feleltem, és ezt teljesen őszintén ejtettem ki számon. Rájöttem, hogy nincs értelme anyán rágódni, megtörtént, és kész. Nincs többé helye az életemben, ahogy apáéban sem, és nagyon reméltem, hogy ezt anya is tudta. Ezek mellett örültem annak, hogy Georgenak köszönhetően teljesen új, számomra ismeretlen érzéseket fedezhettem fel, melyeknek köszönhetően minden reggel mosolygósan kelek ki az ágyból, és persze Landonak is hálás lehettem azért, amiért ilyen hamar ennyire jó barátságot kötött velem. Mégis miért lenne okom szomorkodni?
- Van kedved délután várost nézni? - zökkentett ki apa a gondolatmetemből, mire én heves bólogatással feleltem neki.
- Persze, hogy van!
- Szerintem olyan öt óra felé el tudunk indulni, addigra letudom az interjúkat - mondta.
- Nekem tökéletes - bólintottam, majd ijedten kaptam a monitorra szemem, ahol épp lassított felvételben mutatták, ahogy a kék Torro Rosso hatalmas erővel csapódik a falnak.
- Alex? - kapkodtam szememet teljesen bepánikolva apa és a képernyő között, válaszra várva, majd idegesen fújtam ki a bent tartott levegőt amikor megláttam, hogy a vékony fiú önerőből kitolja magát az autóroncsból.
- Igen, de szerencsére semmi baja. - felelte apa, majd mit sem törődve a történetekkel, tovább figyelte a közvetítést, ahol épp Carlos belső kamerás felvétele ment.
- Te miért nem ijedtél meg? - kérdeztem tőle értetlenkedő tekintettel.
- Ilyen balesetek mindig történnek Elena, és ezek az autók már nagyon biztonságosak. - mondta - persze, ijesztő, de majdnem minden edzésen történik ilyen, és soha senki nem sérül meg.
- Értem - feleltem, s teljes mértékben megbíztam apa szakértelmében, hisz ő nagyon rég óta közel áll a Forma 1 - hez, sok mindent tapasztalt már.
- Nyílván, megeshet az is, hogy egy pilóta megsérüljön, de nagyon kicsi az esély rá szerencsére. - magyarázta tovább, bár szemeit le sem vette a képernyőről.
- Zak, mehet mindkét fiúnak a közepes gumi? - hallottuk meg az egyik mérnök hangját, apa pedig hátrafordulva diskurálta meg a kérdést a szakemberekkel, így úgy döntöttem, hogy körbesétálok a paddockban.

- Elena? - aprót ugorva fordultam meg a hang irányába, miközben pulzusom színre az egekbe szökött.
- Te jó ég, a frászt hoztad rám - néztem Alex szemeibe, akin láttam, hogy nehezen tudja visszatartani nevetését. - ügyes voltál ma - gratuláltam neki, hisz a Torro Rosso csapat a középkategória hátsó felében helyezkedik el, mégis sikerült a Q3 - ba bejutva egyenesen a kilencedik helyig menetelnie. A tegnapi nap megkerestem az első szabadedzés után, hogy megbizonyosodjak róla, hogy tényleg jól van, és akkor mesélte el nekem, mennyire izgul az időmérő miatt, hisz még soha nem vezetett  a Bahreini pályán, élőben legalábbis. Megtudtam tőle azt is, hogy sajnos mostanában Lily nem nagyon fog versenyhétvégékre járni, ugyanis elkezdődött a golfszezonja, és ő is ugyanúgy versenyről versenyre fogja járni a világot, mint thai barátja.
- Köszönöm, igyekeztem mindent beleadni - felelte egy halvány mosollyal arcán, melyet már mindenki megszokhatott tőle. Igaz, hogy nem régóta ismerem, de ennyi idő is elég volt nekem ahhoz, hogy rájöjjek, mennyire csupaszív, szerény, mindíg kedves srác, akinek ezek mellett irtó erős mentálisan, és persze tehetségéről sem feledkezzünk meg.
- Sziasztok - lépett oda mellénk George, s míg barátjával kezet fogott, észrevétlenül tudtam bámulni. Izzadt, rendezetlen haj, a fáradtságtól kipirult arc, hosszú szempillák, gyönyörű íriszek. Kinézete most sem hazudtolta meg önmagát, ennek köszönhetően pillangóim életre keltek.
Miután a két fiú gratulált egymásnak, Alex elbúcsúzott tőlünk, mire én gondolkodás nélkül ugrottam George nyakába, szorosan megölelve őt. Hogy honnan szedtem rá a bátorságot? Fogalmam sincs. Büszke voltam rá, hisz tudtam mennyire odatette magát ma, még akkor is, ha ez az eredményeken egyáltalán nem látszott meg. A fiú kis hezitálás után karjait derekam köré fonta, majd fejét nyakhajlatomba téve húzott magához mégjobban. Csak remélni tudtam, hogy nem érzi hihetetlenül gyorsan verő szívem, de őszintén, nem is érdekelt. Annyira nyugodt pillanat volt, ahogy ott álltunk, csak ketten, s számomra a külvilág nem is létezett, csak élveztem közelségét, szavak nélkül.
Gyengéd tekintetét azonnal elmélyítette enyémben, miután elváltunk, s szempárját íriszeimről ajkamra vezette, majd egy apró fejrázás után ellépett tőlem, én pedig az egész jelenetet teljesen összezavarodva néztem végig. Mivel ijesztettem el? Mi rosszat csináltam?

Este az ágyamban fekve egyszerűen kénytelen voltam a fiú tetteit kiverni fejemből, ezért figyelmem elterelésének céljából a még Ausztráliában vásárolt kortárs verseskötetet kezembe véve lapoztam fel, majd egy tetsző címnél megállva belemerültem az olvasásba.

Tüzijátékok

A színes tüzijáték pont úgy terül szét a fekete égen, mint a festővászonra loccantott festék.
Van belőle kék, piros, sárga, s míg az egyik hatalmasat durranva csattan el,

A másik csak egy keskeny vonalat húz maga után, sípoló hangot kiadva.
De mi értelme van? Pár másodperc ragyogás, fényesség, s az ég visszatér eredeti, sötét formájába.

Csak pár másodperc, amíg az emberek lelke kissé kivirágzik, felüdül, majd a kevés idő elteltével ugyanabba az árnyékos, komor állapotba tér vissza.

Kérdezem én tehát, mi értelme van? Miért éledjünk fel egy pillanatra, melyért annyi áldozatot, erőfeszítést és pénzt pazaroltunk, ha csak arra a pár pillanatra élvezhetjük ki?

Sziasztok:))
Remélem tetszett nektek az új rész, és az az igazság, hogy most próbáltam belevinni kissé más műfajt is .
Néha szoktam verseket írni, de egyáltalán nem érzem magam profinak benne, sőt, ennek ellenére úgy voltam vele, hogy belefűzöm az egyik versemet a részbe, kíváncsian várom a véleményeteket róla, akár rossz, akár jó ☺️
Legyen csodás napotok:)