Mosolyogva, egymás kezét szorongatva léptünk be a hatalmas helyiségbe, ahol gyorsan végigfuttatva a szemem az embertömegen megláttam a menyasszonyt, azaz anyát.
- Odamenjünk hozzá most? - suttogtam Georgenak, remélve hogy ő jobban átlátja a helyzetet, mint én.
- Szerintem várjunk még egy kicsit - felelte, én bedig bólinva közelebb léptem hozzá - addig üljünk le valamelyik asztalhoz.
- Félek - mondtam ki halkan érzéseimet - mi van ha nem leszek képes megbocsátani neki?
- Nyugodj meg - simította hátamra biztatóan a kezét - ha nem lennél képes megbocsájtani neki akkor most nem lennél itt.
- Ez jogos - bólintottam, és egy mély levegőt véve újra megszólaltam - George, én azt hiszem mégis oda szeretnék menni hozzá most.
- Akkor gyere - csúsztatta vissza tenyerét az enyémbe, és aprót szorítva rajta jelezte nekem, hogy ő itt marad velem bármi is történik.
- Hölgyem - George gyengéden és halkan szólalt meg, mikor rájött, hogy nekem egy szó sem fog kijönni a torkomon, én pedig vadul dobogó szívvel vártam, hogy anya megforduljon.
- Igen? - kapta el a fejét az idős férfitől, akivel beszélt, mikor viszont meglátott, közelebb lépve hozzám egyből magához húzott. - Elena, kicsim, hát eljöttél!
- El - bólogattam könnyes szemekkel, miközben nem tudtam betelni anya rég nem látott, mosolygós szempárjával. - És hoztam magammal valakit - húztam magam mellé Georgeot, aki idegesen szorongatta a kezem - a levélben azt írtad, hogy szeretnéd ha én is megtalálnám a szerelmet. Hát, sikerült - néztem fel a barátomra, akit anya is csodálattal szemlélt - ha ő most nem lenne, én sem lennék itt.
- Annyira örülök nektek drágáim - ölelte magához Georgeot is, ezen pedig egyáltalán nem lepődtem meg, tudtam hogy anya milyen közvetlen. - George Russell, ugye?
- Személyesen - bólogatott a fiú, aki valószínűleg tudta, hogy anya a médiából ismeri.
- Gyönyörű vagy - lépett vissza hozzám, miután Georgenak megadta a szokásos szeretetlöketet, és kezeit az arcomra helyezte - a leggyönyörűbb.
- Ezt nekem kéne mondanom a menyasszonyra - vigyorodtam el, és végignéztem - szinte ragyogsz.
- Be szeretném mutatni neked Kevint - felelte, és a vőlegénye után kezdett keresgélni - ott is van - mutatott rá egy magas, vele körülbelül egyidős öltönyös férfire - egy pillanat, idehívom.
- Szerinted kedvel? - fordult felém George ideges arccal, mikor már kettesben voltunk, én pedig mosolyogva néztem rá.
- Anya? Imád téged már most, ahogy elnézem - szinte láttam ahogy az a bizonyos kő leesik a szívéről, majd vigyorogva az arcára tettem tenyerem - számít a véleménye, drágám?
- Igen - bólogatott hevesen - és remélem egyszer újra találkozunk egy esküvőn, bár akkor már rajtad lesz a menyasszonyi ruha.
- Honnan veszed, hogy meghívlak az esküvőmre? - simogattam a feje hátsó részét játékosan, hatalmas mosolyomat pedig nem lepleztem. Tetszett, hogy a fiú ennyire hosszú távra tervez velem.
- Megsúgok valamit - hajolt oda a fülemhez, és a lehető leghalkabban folytatta - én leszek a vőlegény.

- Na mégyegyet - kiáltott George a pultosnak, aki a már eléggé részeg barátom kérését teljesítve egy újabb felespoharat szedett elő.
- George, ezt most már nem kéne, menjünk vissza a hotelbe - tettem vállára a kezem, jelezve, hogy elég kínos szituációba hoz azzal, hogy a saját anyukám esküvőjének esti szakaszában leissza magát a sárga földig.
- Még ezt az egyet - mutatta fel ujját botladozó nyelvvel.
- Kettővel ezelőtt is ezt mondtad - próbáltam elvenni a poharat tőle, de ő hirtelen elrántotta, melynek köszönhetően a barnás lötty az én mellkasonon kötött ki.
- Hupsz - nevette el magát hangosan - kár érte, most kérhetek újat.
- Na nekem most lett elegem - mondtam neki kissé dühösen, de mivel még mindig a hülye itallal volt elfoglalva, ezért szó nélkül megfordultam, és ott hagytam őt, utam pedig egyenesen a közös hotelszobánkba vezetett. Haragudtam rá, amiért ennyire nem törődött velem, rosszul esett, és legszívesebben átköltöztem volna egy másik szobába, hogy ne kelljen vele reggel találkoznom, de sajnos erre nem volt lehetőségem.

Az este beállított ébresztőm éles hangjára keltem, és kissé nyöszörögve tapogattam meg a mellettem lévő helyet, ami meglepetésemre üres volt.
- George - ültem fel az ágyban, és kezdtem egyre jobban bepánikolni, mikor rájöttem, hogy a fiú nincs a szobában, és valószínűleg nem is jött vissza éjszaka. Amilyen gyorsan csak tudtam, a telefonomért nyúltam, és rábökve a nevére hívást kezdeményeztem, de a huszadik kicsöngés után feladtam.
Nem tudtam mitévő legyek, ezért miután felöltöztem, úgy döntöttem hogy szétnézek a hotelben, hátha megtalálom valahol. Fél óra múlva már ezt a tervemet is sikertelennek tudhattam be, így végül a reggelizőbe vezetett az utam, ahol igyekeztem minél több falatot lenyomni a gombóccá szűkült torkomon.

Öt óra. Ennyi időt ültem tétlenül a szobámban, idegesen várva arra, hogy George mikor toppan be, és ez végül délután négy órakor történt meg.
- Te jó ég, hol voltál? - szaladtam oda hozzá, amint megláttam eléggé fáradt, rendezetlen külsejét.
- A bárban az egyik fotelben. - tárta szét a kezeit, azzal a céllal, hogy magához húzzon, de én elléptem tőle.
- Tudod mennyit aggódtam miattad? Azt hittem már a rendőrséget kell hívnom, mert eltűntél - remegett meg a hangom.
- Szívem, nyugodj meg - próbált hozzám érni, amit nem hagytam neki - tegnap éjszaka gondolom elaludtam ott, és csak most keltem fel. Ne haragudj, de hát nem tudtam mást csinálni.
- A tegnapból mennyire emlékszel? - fontam mellkasom előtt keresztbe a karjaim, a fiút fürkészve.
- Csak arra, hogy ittam, és egy idő után már nem voltál velem. De úgy tűnik, valamivel megbántottalak akkor - mutatott rám.
- Árulj el nekem valamit - ráztam meg a fejem - miért pont anyukám esküvőjén kellett részegre innod magad? Tudod mennyire megszégyenítettél?
- Ne haragudj rám, csak jó ideje le akartam már vezetni a bennem felgyülemlett stresszt, és itt volt az alkalom.
- Stressz? Mégis milyen stressz? - emeltem fel a hangomat kikerekedett szemekkel - anya megcsalta az apukámat, és pár hónapra rá újra megházasodott, szerintem kettőnk közül nekem kéne stresszesnek lennem, és nem neked.
- Jézusom Elena - kiabált élesen, és dühösen - a világ nem csak belőled áll, ha eddig nem tűnt volna fel, egy Forma 1 - ben versenyző pilóta vagyok, aki minden hétvégén kockára teszi az életét, és aki nem mellesleg a legrosszabb autót vezeti. Azt hiszed csak neked vannak problémáid?
- De te ezt akarod, ezt szereted csinálni - éreztem, hogy könnyeim útnak erednek - én soha nem hallottam, hogy panaszkodtál volna emiatt. Mégis honnan tudhattam volna hogy mi a bajod?
- Néha nem csak magaddal kéne törődnöd - rázta meg a fejét, majd pár mozdulattal az összes cuccát beledobva a bőröndjébe felkapta azt, és elindult az ajtó felé, majd ki is lépett rajta.
Zokogva, remegve estem össze a fal mentén, tudva, hogy most lényegében teljesen egyedül hagyott , és egy hülye vita miatt még az is lehet, hogy már soha nem fogom megölelni, megcsókolni, érezni a csodás illatát, beletúrni a puha hajába, melyre annyira, de annyira szükségem lett volna a világ minden percében.