Mosolyogva intettem Lilynek és Alexnek, mikor megláttam őket, s közelebb lépve hozzájuk a lány nyakába ugrottam.
- De rég találkoztunk - szorított magához.
- Ezer éve - toltam el magamtól, majd George tekintetét kerülve (tekintve hogy a nemrég történt incidens óta nem igazán zajlott interakció közöttünk) Alex felé fordulva őt is megöleltem.
- Akkor indulunk? - szólalt meg a thai fiú, miután Georgeot is üdvözölte egy pacsi kiséretében.
- Persze - ragadta meg Lily a barátja kezét, tenyereik pedig egy kis táncot jártak, majd megtalálták egymást, és ujjaik összefonódtak. A kapcsolatukról nem sok mindent tudtam, csak annyit, hogy interneten keresztül ismerkedtek meg, és hogy egy ideig barátok voltak, a második randi után pedig Alex vette a bátorságot, hogy megszerezze a lányt. Igazi love story, nemde? - Hogy telik eddig a kis közös nyaralás? - folytatta a kínai lány, immár félénk nézve.
- Már ha nyaralásnak lehet nevezni - kuncogott fel George, arra utalva, hogy ezek a május eleji napok éppen a kissé csípősebb oldalukat mutatták be nekünk - de egyébként jól, imádom ezt a várost.
- Meddig maradsz itt? - kérdezte Alex kissé kapkodva a levegőt, hiszen Monaco meredek hegyoldala még a két hiperedzett pilótát is próba elé állította.
- Szerdáig, és akkor együtt repülünk Barcelonába - pillantott gyorsan felém George, azt várva hogy megerősítsem mondandóját, melyet meg is tettem egy bólintással.
- Akkor még van időd - ütötte mellkason Alex a brit fiút kissé játékosan, mire ő morcosan kapta el a fejét.
- Szálljatok már le rólam - felelte, én pedig nem értettem a többesszámot, tekintve hogy Lily bele sem szólt a párbeszédbe.
- Nem tagadom, hogy Landoval élvezzük ezt - ezzel a mondatával Alex már meg is válaszolta a magamban feltett kérdést. Szóval Lando.
Egyébként, nem volt nehéz kitalálni hogy a két fiú mivel ugratta Georgeot folyamatosan, úgyhogy ha nem értettem valamit teljesen félre, akkor sejtésem szerint Alex és Lando azt akarta, hogy George minél előbb a barátnőjévé tegyen, de szegény fiút már így is elutasítottam múltkor, nem hiszem hogy mégegyszer megpróbálná a közeljövőben, még úgy sem, hogy valószínűleg ő is érzi ugyanazt a kémiát pezsegni köztünk, amit én. De bevallom őszintén, én vágytam rá. Vágytam az érintéseire, csókjaira, vágytam rá testileg, lelkileg, mindenhogy. Nem éreztem még ilyet sohasem, meg sem tapasztaltam eddig, hogy milyen az igaz szerelem, erre tessék, két hónap leforgása alatt belép egy fiú az életembe, minden napomat szebbé téve, gondolataimban pedig már VIP helye van, szinte mindig. Ott, Monaco legmagasabb pontja felé tarva kezdtem egyre jobban bepánikolni, amiért félénk személyiségemnek köszönhetően elutasítottam a fiút, és ki tudja, mikor kerülhetünk újra ilyen helyzetbe.

- Azta - kerekedtek ki a szemeim, amikor az utolsó lépést is megtéve felértünk a hegy tetejére, és a szemünk elé tárult az egész város.
- Csináljunk egy képet - fordult felém Lily izgatottan, majd a válaszomat meg sem várva Alex kezébe nyomta a telefonját, én pedig nevetve öleltem át a lány a kép erejéig. Miután Alex leengedte a kezét, odasétált barátnőjéhez, és magához húzva kezdték csodálni a várost, én pedig, mivel nem akartam őket megzavarni, ellépkedtem a tőlem pár méterre álló Georgehoz, aki épp egy videót készített a tájról.
- Elena - engedte le a kezét, miután posztolta a videót, én pedig kérdően néztem rá, hisz nem sokszor szokott a rendes nevemen hívni - ne haragudj a fiúk miatt. Próbálom rábírni őket arra hogy hagyják abba ezt az egészet de nem nagyon hallgatnak rám. - fogta meg mindkét kézfejem, s közben mélyen a szembe nézett - szeretném ha tudnád, hogy téged nem siettet senki, főleg nem én.
- Ne kérj bocsánatot, nem te tehetsz róla - ráztam meg a fejem, majd az összes bátorságomat összekaparva folytattam - Barcelonában be szeretnélek mutatni apának.
- De ismerjük egymást - ráncolta össze a szemöldökeit.
- Tudom, de most úgy szeretnélek bemutatni neki mint a - akadtam meg, hisz fogalmam sem volt, hogy jelenleg minek nevezzem a fiút - mint az egyik legfontosabb személy az életemben - amit mondtam, az igaz volt, és úgy tűnik, jó nagy hatást is gyakorolt az előttem álló döbbent fiúra.
- El - lépett közelebb hozzám hatalmas mosollyal, majd láttam, hogy valami átsuhan az arcán. - én meg akarlak csókolni.
- Mi tart vissza? - kapaszkodtam bele a tarkójába, majd nem törődve Lily és Alex fürkésző pillantásaival, életemben először én kezdeményeztem, és megcsókoltam a fiút. Testemet átjárta a forróság, éreztem, hogy többet akarok, még többet a fiú mézédes ajkaiból, fahéj illatú izmos testéből.
- Hát ezek meg? - hallottam meg Alex csodálkozó hangját, mire belemosolyogtam a csókba, nem sokkal később pedig el is húzódtam a kissé kipirult fiútól.
- Most megleptél - suttogta George egy halvány mosollyal, mikor arcunk még közel volt egymáshoz.
- Az volt a cél - léptem el tőle végül, majd szemeimet rávezettem a két mellettünk álló döbbent személyre.
- Még hogy nem vagytok együtt - szólalt meg újra Alex, Lily pedig még mindig csodálkozva meredt rám.
Semmi kedvem nem volt bizonygatni a tényt, hogy George nem a barátom, ezért rájuk hagytam egy vállrándítással, s előhalásztam zsebemből a csörgő telefonomat.
- Bonne journée mademoiselle, je m'appelle Jean Bour, et je cherche une candidature. ( Jó napot kisasszony, a nevem Jean Bour, és a pályázattal kapcsolatban keresem) - hallottam meg egy teljesen idegen férfihangot, gyenge franciámnak köszönhetően pedig nehezen értettem meg mondandóját.
- Bonne journée, pourrions-nous passer à l'anglais? ( Jó napot, válthatnánk angolra? ) - próbáltam jelezni udvariasan, hogy nem igazán értem a francia nyelvet.
- Persze - szólt bele újra a telefonba érdes, erős akcentussal. - szóval a pályázat miatt keresem, amelyre beadta a jelentkezését.
- Biztos ez? - ráncoltam össze a szemöldököm, hisz én semmiféle pályázatra nem jelentkeztem.
- Hacsak nem ön Elena Brown, és nem 1999. Szeptember huszonnyolcadikán született.
- Ezek szerint ez én lennék - zavarodtam meg.
- A hívásom pedig annak köszönhető, hogy pontosan egy hét múlva van a leadási határidő az első fordulóra, addig fogadjuk el a festményeket. - közölte velem az információkat.
- Köszönöm szépen - próbáltam minél előbb lerázni a férfit, hisz az egyetlen ember, aki tudott a pályázatról, az George volt, és minél előbb kérdőre akartam vonni.
- Legyen további szép napja, viszhall. - a tervem sikerült, ugyanis ez a bizonyos Jean elég hamar belefogott a búcsúzásba.
- Önnek is - tettem le a telefont, majd gyorsan a három barátom felé fordultam.
- Most hívott egy ember a festős pályázat miatt, amire elvileg jelentkeztem - néztem Georgera mindent tudóan, aki csak lesütötte szemeit.
- Nem voltam biztos benne hogy te jelentkezni akarsz, ezért megtettem helyetted - felelte végül a fiú.
- De miért nem kérdeztél meg? - kérdeztem kissé indulatosan.
- Ne haragudj, meglepetésnek szántam és azt hittem örülni fogsz neki - hajtotta le fejét szomorúan, az én szívem pedig úgy tűnik cukorból van, ha róla van szó, mert arcizmaim egyből elgyengültek, és gyorsan odaszaladtam hozzá egy ölelés céljából.
- Örülök is, csak meglepődtem - fontam karjaim dereka köré.
- Oké, mostmár tényleg, elárulnátok hogy mi folyik itt? - zavarta meg a pillanatunkat Alex, én pedig nem voltam biztos benne, hogy a felkiáltását a pályázatra érti, vagy pedig az újabb érintkezésemre Georgeal. Végül nevetve meséltem el neki, és Lilynek az egész festés iránti szenvedélyemet és a pályázatot, ők pedig szinte itták szavaim, miközben a csodás hegy szikláin lépkedtünk lefelé.

Halihoo☺
Íme egy újabb rész, kicsit mostmár felpörögtek az izgalmak is.
Emellett nagggyon szépen köszönöm az 1K megtekintést, iszonyatosan örülök neki. 🥺

És egy kis önpromó itt a végére🙊:  Szeretném veletek megosztani, hogy kiraktam egy új könyvet, amelybe igazából novellákat irok (akár megrendelésre is) angol nyelven, ha bárkit érdekel, az oldalamon megtaláljátok:)

Puszii