A világos műteremben könnyes szemekkel körülnézve jöttem rá arra, hogy nélküle nem tartanék itt. Nélküle nem állnék most Milánó belvárosában a saját, két hónapig látogatható kiállításomon, ahol az utóbbi hónapok alatt felgyülemlett képeim lettek kiállítva.
Még mindig emlékszem, amikor megkaptam a hívást, hogy megnyertem a pályázatot, éppen egyedül voltam a Monacói apartmanomban, de nem foglalkozva semmivel szimplán elkezdtem sikítani, és ugrálni. Még csak gondolni sem mertem volna, hogy elnyerem a fődíjat, hiszen annyi tehetséges ember létezik a világon, miért pont én lennék a legjobb? De valahogy mégis sikerült.

Második lépésként egyből felhívtam Georgeot, aki abban az időszakban Bahreinben edzőtáborozott, de szinte ugyanúgy élte meg a sikeremet, mint én.

Utána következtek a szüleim, akik nem győzték hangoztatni, hogy mennyire büszkék rám, én pedig könnyes szemekkel köszöntem meg nekik mindent. Mindent, amit tettek értem, amiért felneveltek, amiért általuk ismerhettem meg azt az embert, akivel az egész életemet le tudnám élni, és amiért végig támogattak.

A pályázat sokkal híresebb volt, mint gondoltam, több szerkesztőség is interjút csinált velem, az Instagram követőim száma szinte négyszeresére nőtt, és rajongói oldalaim is lettek. Őszintén, bele sem gondoltam, hogy mennyi mindennel jár a sikeresség, hisz én csak csináltam, amit élveztem, ami lenyugtatott, és amiben a boldogságomat leltem.

És még egy, hatalmas, talán a leghatalmasabb változás történt az életemben, mégpedig az ujjamon éktelenkedő ezüstgyűrű.

Egy év. Egy év telt el a megismerkedésünk óta, és George ezt a napot kihasználva, ugyanott, Ausztráliában, ahol először találkoztunk nemes egyszerűséggel letérdelt elém, és megkérte a kezem, melyre én visítva mondtam igent.

Talán sok mindenkiben felmerült a kérdés, hogy egy év után miért jegyzett el. A fiú előtt én is pont ugyanígy gondoltam, ám amikor megismertem őt, bármilyen klisésen is hangzik, tudtam hogy ő a tökéletes, és másra nincs szükségem. Bár voltak nehézségeink, de talán ez tette mégerősebbé, még biztosabbá a kettőnket összetartó kapcsot, mely végül könnyek, és örömcsókok közepette egy gyűrűvel lett megkoronázva.

Hát, így lettem én festő, és menyasszony.

|||||||||||||||||||||||||||||||||||

When I see your face
There's not a thing that I would change
'Cause you're amazing
Just the way you are
And when you smile
The whole world stops and stares for a while
'Cause girl you're amazing
Just the way you are

Hát ehhez a pillanathoz is elérkeztünk. 🥺
Nehezen találom a szavakat, könnyek folynak a szememből, hiszen Elena és George története annyira a szívemhez nőtt, hogy nehéz most elengedni. Nem érzem azt, hogy tökéletes lett volna a könyv, hisz ez még csak a második könyvem, de büszke vagyok rá, mert érzem, hogy fejlődtem benne. Az újabb könyvem kicsit más lesz, megpróbálom majd jobban kidolgozni a karaktereket, a szituációkat, helyzeteket, és kissé komolyabbra is tervezem, úgyhogy ne felejtsétek, attól még hogy itt most elválnak útjaink, ott ugyanúgy tudunk találkozni:))

Szeretnék nektek megköszönni mindent, mert nélkületek ez az egész nép jöhetett volna létre, allergic_girl, MrmHorvth,szukanyandiii,Amina_Wells nektek pedig főleg köszönöm, imádtam az összes kommenteiteket, ti ösztönöztetek az írásra, még akkor is amikor ihlethiányban voltam.🥰

Ha bármiféle, tényleg bármilyen kérdésetek van a könyvvel, vagy esetleg velem kapcsolatban, nyugodtan megtehetitek a kommentekben, illetve privátban is, igyekszem rájuk válaszolni:)

És végül: Vigyázzatok magatokra☺