Nos, mivel többen is jeleztétek, hogy szeretnétek folytatást, ezért úgy döntöttem, hogy folyamatosan fogom hozni a részeket, de a késésekért előre bocsi. 

Elegem van Nathan Parks-ból. Nagyon idegesít, de ezen kívül nagyon helyes is. Annyira, hogy mikor az arcán megjelenik az a gúnyos mosoly, egyszerűen nem tudok neki ellenállni, muszáj visszavágnom. Olyan, mintha egy láthatatlan mágnes vonzana felé.

Bementem az öltözőbe és épp a ruháimat szedtem összefelé a zuhanyzáshoz, amikor Rose nyitott be.

- Helló. Na, mizu?– kérdezte.

- Öhm... semmi- mondtam értetlen arccal. Nem értettem ezt a kérdését, mikor már vagy fél órája köszönt.

- Figyelj, sajnálom, hogy az unokabátyám ilyen bunkó volt. Néha letagadnám, hogy ismerem, de sajnos már csak ő maradt nekem. Nem tudnátok kevésbé utálni egymást? Csak a kedvemért?- kiskutyaszemekkel nézett rám, ami tudta, hogy beválik. Nem mondhattam neki nemet. Ő volt az egyetlen, igazi barátnőm.

- Nem hiszem el, hogy ezt csinálom- mondtam sóhajtva és felnéztem a plafonra.

- Ú, köszönöm- visította Rose. – Nagyon, nagyon köszönöm- odaugrált hozzám és a nyakamat átölelve tovább ugrándozott.

- Rendben, jól van. De nehogy azt hidd, hogy egyből öribarik leszünk vele- leszedtem a kezét a nyakamról, majd kicsit hátrébb toltam.

- Nem baj. Csak legyetek meg egy légtérben.

- Az megoldható. Megyek zuhanyozni. Te jössz?- kérdeztem a zuhanyzó felé intve.

- Aha, csak összeszedem a cuccomat- mondta majd a szekrényéhez lépve kivett egy törülközőt, ruhát és tusfürdőt.

Miután lezuhanyoztunk, elindultunk kifelé. Bruno és Nate még a táncteremben beszélgettek. Gondolom a szabályokról vagy amiről a fiúk szoktak általában.

Ah, szánalmas. Nem is értem, hogy vehette be Bruno közénk? Ja, persze, Rose. Egy ideje már figyelem őket és észrevettem, hogy egyáltalán nem közömbösek egymásnak. Jó, mondjuk Rose nem csúnya lány. Vörösesbarna hajával és zöld szemével egyszerűen fantasztikus. Mindig is irigyeltem tőle a göndör fürtjeit. Az alakja pedig fantasztikus. Természetesen a táncnak köszönhetően, de akkor is. Nekem sose lesz ilyen alakom.

- Szia, Bruno! Holnap találkozunk- kiáltottam oda neki.

- Cassie, várj egy kicsit!

Odamentem hozzájuk. Nate arcán természetesen ugyanaz a gúnyos kifejezés ült, mint szokott. Nem sejtettem jót.

- Nate mondta, hogy neki a délutánjai szabadok, és ugye ti ketten készültök az újabb versenyre.

- Igen?- kérdeztem még mindig értetlen arccal.

- Ez a verseny nem a szokásos csapjunk-oda-és-mutassuk-meg-kik-vagyunk verseny lesz, hanem sokkal kifinomultabb.

- Kifinomultabb?- kérdeztem gúnyosan.

- Igen. Itt ugyanis valami lassú számot kell elénekelni. Én Christina Aguilera-Hurt című számát gondoltam. Mit gondolsz? Meg tudnád csinálni a magas hangokat?

- Bruno... szerintem pontosan tudod, hogy mennyire van jó hangom és, hogy mit tudok. Azonban... én nem fogok ezen a versenyen indulni. Nem ez a stílusom- mondtam vállrándítva.

- Tudom, hogy más műfajban mozogsz, de megpróbálhatnád. Direkt téged gondoltalak erre a feladatra, mert tudom, hogy megbirkóznál vele. Fantasztikus vagy fantasztikus énekhanggal és...

- Befejezted?– mondtam sóhajtva, de Bruno már tudta, hogy bele fogok menni, ugyanis mosolyogtam.

- Na, mit mondasz?- kérdezte hatalmas vigyorral.

- Mennyi a tét?

- Tízezer dollár.

Sóhajtottam.

- Rendben elvállalom, csakhogy lásd milyen nagy szívem van.

- Kösz, Cass- Bruno átkarolta a vállamat.

- Ne hívj így. Tudod, hogy utálom- morogtam.

- Oké. Megbeszéltem Nate-tel, hogy mikor tudtok próbálni. Minden nap itt maradtok az eredeti próba után. Ha esetleg valamikor nem jó, mert családi vacsora satöbbi, akkor szóltok nekem, megoldjuk.

- Most ez komoly, hogy össze leszek még zárva vagy másfél óráig ezzel?– az utolsó szót direkt megnyomtam, hogy éreztessem, semmi kedvem Nate társaságában ücsörögni.

- Már becenevem is van?– kérdezte Nate, aki most először szólalt meg, mióta idejöttem.

- Igen, Cassie. Törődj bele, mert nincs senki más.

- Rendben- mondtam a legnagyobb műmosollyal az arcomon, amit ki tudtam hozni magamból.

- Hálás vagyok ezért. Na meg persze azért is hálás leszek, ha megnyered a tízezer dollárt- vigyorgott Bruno.

- Gondoltam. Nekem most mennem kell, mert, ha vacsorára nem leszek otthon, anya kihívja az FBI-t is akár. Holnap találkozunk. Sziasztok- mivel megígértem Rose-nak, hogy kedves leszek az unokabátyjával, tőle is elköszöntem.

A tekintetemmel megkerestem Rose-t, és elindultunk haza. Kint kikotortam a táskámból a kocsi kulcsot és beültem. Épp a motort indítottam be, amikor láttam, hogy Nate szalad lefele a lépcsőn.

- Cassie, várj egy percet- mondta zihálva. Tényleg siethetett, ha ennyire kapkodja a levegőt.

- Mond- mondtam flegmán.

- Megbeszélhetnénk, hogy mikor próbáljunk?- kérdezte és kissé lehajolt, hogy belásson az ablakon.

- Persze-, ismét elfordítottam a kulcsot és felbőgettem a motort.

- Úgy értem, hogy most. Mikor lenne neked jó?

Ezt nem hiszem el! Most komolyan arról érdeklődik, hogy nekem mikor lenne szabadidőm, ahelyett hogy megszabná az időpontot? Hűha! Szerintem holnap lezuhan egy meteor.

- Öhm... holnap?- ezt inkább kérdeztem, mintsem állítottam. – Úgyse lesz próba és, ha lebeszéled Bruno-val a dolgot, megoldhatjuk.

- Rendben. Mikor?- kérdezte mosolyogva. Még szerencse, hogy ültem, mert ettől a mosolytól biztosan összecsuklott volna a lábam.

- Suli után gyere ide.

- Oké. Akkor holnap randizunk- vigyorgott. Tudtam, hogy lesz valami hátsó szándéka.

- Ne is álmodj róla, szépfiú- mondtam én is önelégült vigyorral. Kitolattam, majd elindultam haza. Egész úton a holnapi nap járt a fejemben és, hogy Nathan Parks-szal fogom tölteni az időt. Erre a gondolatra majd kiugrott a szívem a helyéről.

Hé, Cassie! Állj le! Nehogy már e miatt a fiú miatt elszállj a Földről! Ő csak egy srác a többi közül. Szikrányit se különb- azonban hiába mondogattam ezt magamnak, tudtam, hogy Nathan nem ilyen. Ő más. Nem tudtam még megmondani miben, de éreztem.