Páros: NamJoon x YoonGi (NamGi - BTS)
Műfaj: Cute, boys love
Író: Just me, kellemes olvasást! ^^

*Harmadik fél szemszöge*

A szőke hajú fiú a lépcsőn sietett lefelé, igyekezett, hogy minél hamarabb a stúdióba érjen ahol NamJoon már várta őt.

Egy új dalt kellett megbeszélniük, különösen a szöveg igényelt nagy mértékű és alapos áttekintést.

- Itt vagyok Nam - rontott be lihegve YoonGi a kis helyiségbe, de amint meglátta a szürke hajkorona tulajdonosát az asztalon szuszogni, máris sokkal csendesebben csukta be az ajtót.

Mosolyogva közeledett igaz barátja felé és saját székét a másik mellé húzva foglalt helyet társa mellett. Csodálta NamJoont, aki ebben a helyzetben mit sem sejtve aludt tovább. Csodálta a tehetségéért, és a szövegíró kézségéért. De legfőképpen a kitartása miatt nézett fel rá. Nem könnyű hat tagot irányítani, és a menedzserrel is állandóan konzultálni, mindemellett saját dalait írni, fejleszteni.

YoonGi észre sem vette az asztalon fekvő társa tekintetét, olyannyira belemerült annak csodálatába.

- Mióta vagy itt? - tette fel a már legalább öt perce kikívánkozó kérdést NamJoon.

A szőke hajúnak halvány pír szökött arcára amikor tudatosult benne, hogy legjobb barátja elég sok ideje nézhette őt. Lassan megrázta fejét majd újból a mellette ülőre tekintett.

- Kábé tizenöt perce. Fáradtnak látszol, pihenned kéne Nam. Holnap is lesz időnk befejezni.

- Nem, ezt ma meg kell csinálnunk. Kibírom YoonGi, csak kezdjük el.

Egy fáradt sóhaj szökött ki a fiatalabb ajkai közül de elhessegette a fáradtságnak még csak a gondolatát is elméjéből és teljes erőbedobással próbált az előtte heverő sorokra koncentrálni. Mindhiába. A dalllam valahogy nem jött, nem tudta, hogyan kéne folytatnia a szöveget, mik lennének a megfelelő szavak. Sehogy sem volt jó.

Ugyanekkor a mellette ülő fiúnak - miután alaposan átolvasta az eddig megírt rövid, de annál lényegretörőbb szövegű alkotást - kezdett összeállni egy aprócska, halovány foszlány amit nem hagyott elveszni. Felpattant társa mellől és a rég nem használt, a számítógéphez kötött kisebb méretű szintetizátorhoz lépett majd lenyomta a - kigondolt és számára tökéletesnek vélt - kezdő hangot.
A csendes szobát mindössze ez a halk, mégis csodálatos rezgés töltötte be. Egyikőjük sem szólt semmit, mindketten nagyon jól tudták; a másiknak nyugalomra volt szüksége. Tiszteletben tartották ezt, és ezáltal tökéletes harmónia alakult ki köztük. Értettek a jelekből, apró mimikákból, és a nonverbális kommunikáció minden egyes kis jeléből.

YoonGi helyet foglalt a szintetizátor billentyűi előtt és a fejéből kipattant dallamot, hangok egymásutánját kezdte játszani szimplán érzésre. NamJoon ahogy hallgatta az idősebb játékát kezébe ragadott egy ceruzát és lassan de biztosan az előtte heverő félig teleírt lapot teljesen feltöltötte. Maga sem tudta mit írt, csupán érzésből és a lelkéből fogalmazott, a szívére hallgatott, ha úgy tetszik.

A szőke fiú leemelte hosszú zongoraujjait a tiszta, fényes fekete-fehér billentyűkről majd barátjához fordult.

- Mit gondolsz a dallamról?

- Nem tudom. Igaz, hallgattam minden egyes másodpercben, még sem tudom elmondani. Talán a szöveg a papíron majd elmondja - mosolyogva nyújtotta át a közepes méretű, kissé vastagabb papírlapot YoonGinak, aki kíváncsi csillogással a szemében vette el azt és szemeivel azonnal a sorokat kezdte falni.

Belemerült minden egyes szóba, tetszett neki amit látott.

Ha bár nem tudta, hogy valójában ezek a sorok neki szóltak, melegség öntötte el szívét, és boldogan emelte fel tekintetét majd nézett NamJoonra.

- Tökéletes lesz. Rögzítem a dallamot - YoonGi átnyújtotta a szürkének a lapot, majd újból leült a szintetizátor elé és immár a számítógépen elindított felvevő program segítségével véglegesítette a hangokat.

A fiatalabb elismerően bólintott, majd az órára sandított, ami pontosan hajnali fél hármat mutatott. Tudta jól, amíg nem rakják össze a szöveget a dallammal, nem pihenhet.

Viszont YoonGi ezt máshogy gondolta. Épp eleget dolgozott ma már a leader, ráfér a pihenés. És ennek érdekében tenni is fog.

- Nam, figyelj. Befejezem egyedül, menj, aludj végre.

- Nem, nem hagyhatom rád. Neked is aludnod kell - kontrázott rá a másik, de a szőke nem engedett.

- Kim NamJoon, leader ide vagy oda, vagy elmész most aludni, vagy ide a stúdió kanapéjára lefekszel és pihensz. Választhatsz - YoonGi hangja keményen csengett, nemleges választ nem fogadott el.

- Kössünk kompromisszumot. Mindketten ledőlünk egy fél órára, és utána befejezzük. Na?

- Aish.. jó, legyen - YoonGi felállt és megindult a kanapé felé, de NamJoon beelőzte, és elterült rajta - És én hová férek el, leadermon?

- Rám. Na gyere már - megfogta a fölé magasodó szőke csuklóját és lerántotta, ezáltal a fiú egyenesen NamJoonra esett, feje pedig a szürke mellkasán pihent - Jó lesz?

- J-jó.. - arcát ellepte a pír, szíve egyre gyorsabb tempóban vert, amit egy idő után az alatta fekvő is megérzett, de bármennyire is szerette volna, nem tudta figyelmen kívül hagyni.

- Nagyon gyors - suttogta a rajta terpeszkedő fiú fülébe a szavakat, aki ijedten kapta NamJoonra tekintetét. Meg akart szólalni, de társa nem hagyta - Figyelj YoonGi.. hozzád hasonlóan nem vagyok a szavak embere, de--

A szőke nem engedte, hogy befejezze mondandóját, lágyan tapadt a fiatalabb ajkaira aki egy megkönnyebbült sóhajjal viszonozta az édes játékot. Rabja lett az idősebb csókjának, nem akarta elengedni.

- Megértettem szavak nélkül is - szuszogta YoonGi NamJoon nyakába a szavakat, majd légzése lelassult, visszaállt a normál tempóba.

A szürke mosolyogva túrt a rajta fekvő puha tincsei közé, miközben másik kezével a fiú hátát simogatta. Szükségük volt egymásra évek óta, mégis.. csak most jöttek rá, mennyire fontosak a másik szemében.

Egymást ölelve, gondolataikba mélyedve aludtak el a stúdió kanapéján, a befejezetlen dallal már nem törődve.

Érdekes kapcsolat volt az övék, de talán pont ettől volt olyan szép.

Ahoy guys,
Hoztam egy little NamGi-t nektek, remélem tetszett.

Hwaiting! 🤗