Ahoy guys,
YoonSeok is coming :3

Páros: YoonSeok (YoonGi x Hoseok - BTS)
Műfaj: boys love, cute, romantikus
Figyelmeztetés: trágár beszéd
Író: Just me, Kellemes olvasást! ^^

YoonGi

Nem hiszem el. Elegem van már, de nagyon. Nem elég, hogy új koreográfiát kellett megtanulnunk - ami önmagában nem is lett volna annyira rossz, mert szeretem ha az ARMY boldog az új MV miatt - , de a régi, szuper koreográfusunkat és tánctanárunkat leváltották, és ez a mostani egyszerűen képtelen volt normálisan és türelmesen megtanítani a lépéseket.

Legalább négy órája szenvedtünk mind a heten - vagyis csak hatan, mert Hoseoknak két percbe telt elsajátítania a táncot.

- Jólvan srácok, fél óra pihenő - idegesen sóhajtott majd elhagyta a termet, mi pedig egy mozdulattal összeestünk és elterültünk a padlón. Viszont amíg a többiek fájdalmasan koppantak a padlón, addig én félúton megálltam, ugyanis két kar megakadályozta, hogy összetörjem magam. Kösz, Hoseok.. szívesebben törtem volna össze magam, addig sem kellett volna a tanár pofáját bámulnom..

- Nem kellett volna.. - morogtam az orrom alatt amit a mi Reményünk csak egy kuncogással reagált le, majd szépen lassan leült a földre, engem pedig az ölébe húzott. Mi a frászt képzel ez magáról?? - Hoseok.. elmondanád nekem, hogy mégis mi a jó édes kurva anyámat csinálsz?

- Leültem. Talán baj, hyung? - nevetett fel, bennem pedig kezdett felmenni a pumpa. Nem a melegekkel van bajom hiszen én biszexuális vagyok, amit a többiek persze nem tudnak, sokkal inkább zavar a tény, hogy csak szimplán baráti és csapattársi kapcsolatban vagyunk, ezért talán nem kéne állandóan tapiznia ott ahol ér. Idegesített, már nagyon, ezért egyre jobban ficánkoltam és morogtam, mint valami vadállat ami épp szabadulni akart.

- Megtennéd, hogy elengedsz végre? - förmedtem rá egy idő után, aminek végre valahára meg is lett az eredménye. Felpattantam öléből és elhagytam a termet, le akartam menni az udvarra, hogy kiszellőztethessem végre a fejem a maradék húsz percemben és felkészülhessek még négy óra halálra.

*Tájmszkip cx *

- Katasztrófa. A hétvégén megjelenik az MV, de a tánc katasztrófa. Nem értem, mégis mi történt veletek. Holnap reggel nyolckor várlak titeket, szedjétek össze magatokat. Köszönöm - hangos ajtócsapódás jelezte, hogy a hárpia végre távozott, mi pedig ismét elterültünk a padlón. Hoseok ezúttal semmi jelét nem mutatta annak, hogy érdekelné őt, bajom esik-e vagy sem, ezért boldogon vágódtam el a padlón. Be kell valljam, jól esett.

Csak feküdtem, és azon goldolkoztam, hogyan fogom megtanulni normálisan ezeket a rohadt lépéseket két nap alatt. Több dolog is problémát jelentett. Először is a sorrend. Képtelen voltam megjegyezni, melyik ugrás után van kilépés, vagy forgás, vagy egy harmadik mozdulat. A második az egyensúly. Az egyik ugrás utáni keresztlépésnél egyszerűen mindig elestem, ráadásul már a kisebb forgások után is úgy elszédültem, hogy kiestem a ritmusból. A harmadik maga a hárpia. Irritált a jelenléte, ezért koncentrálni sem tudtam rendesen.

A nagy gondolkozásom közepette hatalmas fáradság tört rám, és szemeim lecsukódtak. Utolsó gobdolatom, mielőtt elnyomott volna az álom az a tény volt, hogy este muszáj lesz itt maradnom gyakorolni.

- ...Gi. YoonGi! Hyung.. ébredj - morcosan kezdtem nyitogatni szemem mikor meghallottam azt az idegesítő hangot magam mellől. Nem hiszem el, hogy egy nyugodt délutánom sem lehet nélküle - Hyung!

- Mi van már Hoseok? - csattantam fel idegesen és felpattantam a földről, amitől a mellettem guggoló személy hátraesett.

- Csak szólni akartam, hogy indulunk. Jönnöd kéne - tápászkodott fel a padlóról.

- Menjetek csak, én maradok. Nem megy pár dolog, gyakorolnom kell - karbatett kézzel álltam előtte továbbra is, majd eszembe jutott egy dolog, ezért gyorsan hozzátettem - És nem kell velem maradnod, egyedül is menni fog.

- Hát akkor.. várunk haza. Szia hyung - ezzel kisietett az ajtón engem egyedül hagyva.

A hangfalakhoz lépkedtem majd elindítottam a gépen megnyitott zenét és táncolni kezdtem. Jah, legalább is próbáltam táncolni. Elég érdekesen nézhettem ki, ahogy próbáltam összerakni fejben, melyik mozdulat melyik után következik. Egy biztos pontom volt, az egyik ugrás majd utána kereszt lépés, de még azt is sikerült elcsesznem. Rohadt egyensúly..

Zihálva léptem a laptophoz s újra elindítottam a zenét, de ugyan úgy jártam, mint az előző próbálkozásaimnál. Ez még egy jó darabig így ment, mikor voltam olyan szerencsétlen, hogy a keresztnél megbotlottam a saját lábamban, és már készültem a padlóval való szoros barátságom megerősítésére, de két kar ezt megakadályozta. Na jó.. mi a halál?

- De neked egyedül is menni fog.. - figurázott ki az illető miközben talpra álltam.

- Csak hagyj egyedül, meg tudom csinálni.. - morgolódva indultam a laptophoz, hogy megismételjem a sok szenvedést de csuklómat megragadva húzott vissza.

- YoonGi, miért nem engeded, hogy segítsek? Talán meg tudnád tanulni végre.. - kérlelően nézett szemeimbe, mire egy frusztrált sóhaj hagyta el ajkaimat. Ha ennyire akarja.. talán egyszer nem halok bele.

- Legyen.. De ne szokj hozzá.

Vigyorogva tette le táskáját az egyik székre majd elindította a zenét és először egyszer végigtáncolta az egészet egyedül, utána pedig minden egyes lépést lassan és érthetően átvett velem. Hazudnék, ha azt mondanám, nem élveztem. Nagyon is tetszett, hogy foglalkozik velem. Bő egy óra múlva pedig sikerült háromszor egymás után szinte hibátlanul eltáncolnunk az egészet. Büszke voltam magamra és piszkosul örültem, hogy Hoseok itt maradt és segített. Nélküle talán még mindig a padlót nyaldosnám kék-zöld végtagokkal.

Pihenés gyanánt elterültünk a padlón és a plafont kémleltük. Áldottam az eget hogy a mellettem fekvő idióta is elfáradt, ezért nem volt szómenése. Ugyanakkor megtanulhatnám végre, hogy ne kiabáljak el dolgokat...

- Hyung.. te voltál már szerelmes egy fiúba? - szólalt meg mire félrenyeltem a nyálamat is és köhögve ültem fel, majd kikerekedett szemekkel bámultam a tükörre, ott is egyenesen Hoseokra. Basszus..

- Öhm, mi ez a kérdés? Természetesen nem.. - lábaimat kinyújtottam magam előtt, kezeimmel pedig magam mögött támaszkodtam meg fejemet hátra hajtva. Szemeimet lehunytam egy kis pihenés reményében.

- Nekem ne próbálj meg hazudni - váltott a kedves hangnemből ridegre, mire a vér is megfagyott bennem, de tartottam magam és nem mozdultam. Honnan tudhatja..?

- Nem hazudok. Ez az igazság.. - percekig csend honolt köztünk, amit ismét drága csapattársam tört meg.

- YoonGi.. - lehelletét a nyakamon éreztem, mire szemeim kipattantak és menekülni próbáltam, de lefogta csuklóimat - Makacs vagy, ugye tudod?

- Te hülye, ez kurvára nem vicces - rángattam kezeimet de csak azt értem el vele, hogy még jobban szorított.

- Nem viccelek - nyakamba csókolt mire szemeimet összeszorítottam és teljesen megfeszültem. Mi a jó édes istent csinál ez az idióta? Fejemet akaratlanul is az ellenkező irányba döntöttem, ezáltal ő még jobban hozzáfért és egyre több nedves csókkal lepte el a nyakam minden egyes apró felületét, itt-ott meg is szívva - Ellenkezel még? - suttogta bőrömre mire megráztam fejem. Elengedte csuklóimat ami számára nagy hiba volt. Sose hidd el Min YoonGi szavait.

Felpattantam amilyen gyorsan csak tudtam és a tükör mellett rohantam végig a termen, fokozatosan közelebb kerülve a kijárathoz, de Hoseok ismét gyorsabb volt. Karon ragadott és nekinyomott a tükörnek, egyik kezemet hátracsavarva. Farkasszemet néztem saját magammal.

- Mi lenne ha most az egyszer tényleg nem ellenkeznél, hm?

- H-hoseok.. engedj el.. ez fáj - homlokomat a tükörnek döntöttem és vártam. Nem akartam ezt.. életemben először éreztem azt, hogy félek valakitől, aki ráadásul a csapattársam. Szemeimből előtörtek a könnyek és lassan folytak végig arcomon, amiket a mögöttem álló személy dús ajkaival lecsókolt.

- Shh.. YoonGi, ne haragudj. Kérlek ne sírj - elengedte kezeimet és átkarolta derekamat, homlokát a vállamra támasztva. Éreztem, hogy a pólóm kezdett átnevesedni, s mikor a tükörbe néztem, Hoseokot sírni láttam.

- Hoseok! Hé, Hobie.. - továbbra sem hagyta abba, egyre szorosabban ölelt. Próbáltam kiszabadulni karjai közül, ami hosszas küzdelmek árán sikerült is. Hátamat a mögöttem lévő hideg lapnak nyomtam és Hoseok arcát tenyereim közé vettem - Shh.. semmi baj. Értesz engem? Nem bántottál. Talán még élveztem is.. - a végét elkuncogtam, de az előttem álló fiú csak egy keserű mosolyra húzta ajkait.

Nem tudom, akkor mi vezérelt, de a szívem teljesen összefacsarodott amikor azokba a bánatos szemekbe néztem. Hüvelykujjammal letöröltem könnyeit arcáról s egy bíztató mosoly után - ami inkább saját magamnak szólt - összetapasztottam ajkainkat.

Éreztem, ahogy megfeszült, majd átkarolta derekamat és megmozdította párnáit. Levegővételem felgyorsult, testem megremegett, de annyi lélekjelenlétem még szerencsére maradt, hogy nyakánál keresztezzem karjaimat annak érdekében, hogy megakadályozzam az elfolyásomat.

Lassan csókolt, minden pillanatot kiélvezve, mintha soha többé nem lenne ehhez hasonló lehetőségünk.
Mikor már úgy éreztem, nem kapok levegőt, elhajoltam tőle és ködös tekintettel néztem szemeibe.

- A válaszom továbbra is nem.. - értetlenül nézett rám, mire vigyorogva folytattam - ugyanis még mindig szerelmes vagyok egy fiúba.

Szélesen elmosolyodott és egy apró puszit nyomott ajkaimra. Annyira jól esett a közelsége. Eltűnt az a kemény, bunkó és "mindent leszarok" énem amíg velem volt, előhozta belőlem az aranyos, féltékeny és pirulós Sugát.

- Megpróbáljuk, morcoska? - nyújtotta felém jobb kezét, mire gonoszan elvigyorodtam és gondolkodást színleltem.

- Nem is tudom... - szegény annyira kétségbeesett arcot vágott, hogy megszántam, és nevetve kulcsoltam össze ujjainkat egy puszival megspékelve - Csak akkor, ha most leállsz a morcoskával.

- Értettem, Sugus.. - röhögve engedte el bal kezem és már futott is ki a teremből, én pedig utána eredtem.

- Jung HoSeok, én esküszöm kicsinállak!