Changkyun először zavartan érezte magát, aztán ahogy egyre többet beszélgettek, zavartsága eltűnt.

Az idő viszont telt, és a fiúnak haza kellett mennie. Ígéretük, miszerint keresik egymást beteljesült, és a két fiú alig tudott elszakadni egymástól.

Nem laktak messze a másiktól, így ha tehették találkoztak, és mikor eljött a pillanat, hogy Jooheon megismerje a többieket, még több időt töltöttek együtt.

Changkyun aki eddig befordult, tudatlan kamasz volt, hirtelen kinyílt, s bár tudatlansága megmaradt, ő mégis újnak érezte magát.

Egy jobb Lim Changkyunnak.

És ez mindenen meglátszott.

A zenén, a tanulmányi eredményein és az emberi kapcsolatain.

Mégis a fiú tarkóján végigfutó bizsergést nem tudta hova rakni. Az a kellemes borzongás, mi elönti a testét mikor Jooheon megöleli.

Még nem tudta.

De aki átéli hogyan is ismerné fel ezt az érzést?

Lassan közelít, és komisz módon nem a fejet veszi célba hanem a szívet. Ezek nem pillanatok, hanem egyre hosszabb percek, órák, akár hónapok, sőt a hatás kedvéért, ez évekbe is telhet mire rájön az ember, hogy pontosan mi ez.

Igen.

Changkyun szerelmes lett.