Miután Nemecsek elment Boka idegesen járkálni kezdett a szobában. A mindig higgadt fiú olyan intenzitással rótta a köröket, hogy a lány is beleszédült.

- Nyugodj meg! Minden rendben lesz! - mondta a lány - Istenem, ez milyen közhely - sóhajtotta - De tényleg minden rendben lesz.

Júlia felállt és átölete a fiút, egyrészt azért, hogy megállítsa, másrészt azért, hogy megnyugtassa. Boka a lány vállára hajtotta a fejét és mélyeket lélegzett. Júlia érezte, hogy a fiú légzése lassan egyenletessé válik. Kicsit eltolta magától, hogy a szemébe nézhessen.

- János! Kérlek, nézz rám - a fiú felemelte a fejét és viszonozta a lány pillantását. - Megígérem neked, hogy minden rendben lesz. Esküszöm!

- Hiszek neked.

A lány egy finom csókot lehelt a fiú ajkaira. Boka akaratlanul is viszonozta, s az apró csók hamarosan teljesen megváltozott. Júlia az ágyra lökte a fiút és az ölébe ült, s tette mindezt úgy, hogy ajkaik egy pillanatra sem váltak el egymástól. A lány lerázta válláról a fiú ingjét. Boka ujjai újra rátaláltak a virágos ruha gombjaira s óvatosan kihámozták az anyagból a lányt. Egy pillanatra megilletődve bámultak egymásra, a fiú talán engedélyre várt, mindenesetre, amikor a lány nem mozdult Boka megszólalt.

- Biztos vagy te ebben?

- Akarom ezt veled, amíg lehet. - felelte a lány. - Nagyon gáz, ha kezdek beleszeretni egy a saját agyam generálta srácba? - tette fel gondolatban a kérdést Júlia.

.

Másnap egymás karjaiban ébredtek, a napsugarak besütöttek az ablakon és megsimogatták a lány arcát.

Mire sikerült felkelniük már jócskán fennjárt a nap. Bokát már a Grundon várták, így gyorsan felöltözve indultak utnak.

A Grund felé egymás kezét fogva sétáltak csenben. Talán mindketten az este történteken gondolkoztak vagy csak némán élvezték a napsütés, mimdenesetre apró mosoly bújt meg mindkettőjük arcán.

Amint belökték a kaput, a többiek szeme rájuk szegeződött. Először a lányt mérték végig, majd az összekulcsolt kezeikre tévedt a tekintetük. Egy pillanatig néma csend volt, aztán mindenki egyszerre kezdett el beszélni, kivéve Nemecseket és Csónakost, akik hatalmas vigyorral hallgatták a többieket.

- Boka, hogy hozhatsz lányt ide?! - háborodott fel Richter.

- Nem is tudtam, hogy van testvéred. - mondta Barabás Richterrel egyidejüleg - Azt meg pláne, hogy ilyen csinos.

Boka csak mosolygott.

- Ő nem a testvérem, ti talán Imreként ismeritek. - szólalt meg végül.

- Szatmáry Júlia vagyok, sziasztok! - lépett elő a lány is és meglepő szégyenlőséggel intett a fiúknak.

Erre aztán mégnagyobb hangzavar keletkezett. A fiúknak ugyanis nem fért a fejébe, hogy mire ment ki az eddigi színjáték.

- Csend legyen! - intette őket csendre Boka, mikor már kezdte megelégelni a  zajt. - Túl hosszú lenne ezt elmagyarázni, nekünk pedig jelenleg semmi időnk ilyensmivel törődni. Legyen elég annyi, hogy Júlia tud nekünk segíteni legyőzni a Vörösingeseket.

- De hisz lány! - hitetlenkedtek egyesek.

- Méghozzá milyen formás! - tették hozzá mások.

Boka mintha elengedte volna a füle melett és rögtön rátért inkább a haditervre. A fiúk immáron csendben figyelték, Júlia pedig egyszerre érzett megkönnyebbülést, izgalmat és egy csöppnyi félelmet.