Remélem tetszeni fog RoxyTheKiller_666 👀❤️

(TN) - Teljes Neved

(N) - Neved

(HSz) - Hajad színe

Ebben a történetben nem létezik a Jujutsu iskola. Itt Itadori a többiekkel együtt egy szamuráj harcos tanonc.

Itadori x Reader

🌸

A hős vándor

🌸

Japán egy elhagyatott területén éltél, sűrű erdő kezepén.
Annak ellenére, hogy rajtad és a családodon kívül a környéken csak egy, pár 100 lélekszámmal rendelkező falu foglalt helyet a hegy lábánál, elég nagy volt a rabló támadások és gyilkosságok száma. Így a szüleid nem engedtek soha semerre. Féltettek téged, hogy egyszer te leszel az egyik áldozat a sok közül. Ezt meg is értetted. De mint ahogy rengeteg fiatal felnőtt te is kalandvágyó voltál, így néha előfordult, hogy amikor már mindenki nyugovóra tért te kiosontál a faház ajtaján és körbe kémleltél a területen. Ám sose voltál gyedül.

Még amikor kicsi voltál és mielőtt nagyapád meghalt volna, egy katanával ajándékozott meg, amelyet a szüleid elött teljesen titokba tartottál. Kitérnének a hitükből ha meglátnák ezt nálad.
A szamurájkardoddal bejártad a környéket és megfigyelés alatt tartottad a rossz fiúkat. Sikerült megtudnod, hogy ezeket a bűncselekményeket amelyek súlytották a falvadat valójában egy adott csoport hajtotta végbe az egész.
Megfigyelted őket, ám a katanádat sose használtad ellenük. Csak messziről szeretted figyelni az eseményeket, közel harcban esélyed sem lett volna. Viszont minden álmod az volt, hogy egyszer te is egy nagy harcos lehess mint a hatalmas Gojo.

Egynap azonban vétettél egy hatalmas hibát.

A szokásos helyedet foglaltad el egy nagy fenyő tetején, ahol tökéletes rálátást tudtál nyerni az elötted lévő havas tisztásra ahol rossz arcok tanyáznak, mégha az arcukat nem is láttad, mert kendőt viseltek az orrukig.
Nem csináltak oda lenn semmit, csak a tűz körül ültek és beszélgettek, bár nem tudtad kiszűrni, hogy miről. Kezdted unni az egészet, mi haszna van annak, hogy megfigyeled őket, de semmit nem tudsz tenni az ellen, hogy tovább dúlják a falut. Sokszor töprengtél el azon, hogy talán egyszer közéjük kéne vetned magad. Persze, csak akkor amikor alszanak. De az mégha a jó ügy érdekében is lett volna undorítónak tartottad hátba szúrni az embereket.

Tovább figyelve a csapatot, lassan ahogy ők is nyugovóra értek úgy lettél te is egyre fáradtabb. Katanádat szorosan markoltad a két kezedben, fejed pedig fáradtan döntötted neki a fenyő törzsének. Mindig egyes kis dőlésre felkaptad a fejed. Nem akartál elaludni, mert még haza kéne menned, de közben nem akartad abba hagyni a mai napi járőrözést, ezért tovább maradtál. De a szemedet nyomó fáradtság csak nem múlt el és végül fáradtan hajoltál neki a fának. Tested elernyedt, lassan a katanád is kicsúszott a kezedből. Észre sem vetted, csak amikor egy hatalmas zörgéssel ért a földre ami elhallatszódott egészen az elötted fekvő táborig.

Szemeid kipattantak a hangzavarra, kezedben pedig nem találod a kardod. Csak annyit veszel észre, hogy a táborból egy 27 fős ember sereg ront ki, egyenesen feléd hatalmas örjöngéssel.
Teljesen ledermedtél. Hogy fogsz innen kijutni? 20 méter magasan vagy a fenyő tetején. Ha leugrasz lehetséges, hogy halálos sérülést szerzel, jobbik esetben csak a lábad törik.

Gondolatod félbeszakadt amikor a tested reflex szerűen rugaszkodott le az egyik alsóbb ágba, amit épphogycsak elkaptál, állkapcsod viszont beverted, ami rettenetesen fájt.
Még 13 méter. Ellenség 150 méterre. Van még esélyed. Lejjebb esve az ágon melkasoddal fogtad fel az esést.
Még 10 méter. Ellenség 100 méterre.
Gyorsan tovább akartál ugrani a következő ágra, azonban a lábad megcsúszott az ágra fagyott hó rétegen, és egy hatalmas pufannással értél háttal a földre. Érezted ahogy pár bordád az eséseket követőn már nincsenek a helyükön, és a gerincedet is fájlaltad. Felültél és vért köhögve próbáltál talpra állni. Ellenség 50 méterre.
Szerencsédre a vastag hóréteg megnehezítette a rosszak feljutását a hegyre ahol te voltál így volt egy kis előnyöd, de viszont hátrányod több volt a fájdalmak miatt.
Sántítva kezdtél el futni a haza vezető irányba, a mögötted lévő kiabálások lasan hangosabbá váltak. Hátra fordultál és szinte már a nyakadban lihegtek. Lehetett látni az őrült tekintetüket és a mosolyukat a maszkok alatt. Az egyik harcos mögötted már a kezét nyújtotta feléd, amikor is egy gyors döntésre irányt változtattál és bukfencelve indultál le a meredek hegy tetejéről. Meg sem álltál amíg egy kijárt útra nem érkeztél. Hátad mégjobban megfájdult az esésben és a szívedet szúró fájdalom álltal pár könny csepped is kicsordult, amelyek az arcodon tátongó sebekben tűntek el, majd vérrel keveredbe tovább folytak és színezték be az alattad lévő hó réteget.
Halottad a közeledő zajokat, feléd, és már lassan az életed is felattad, amikoris valaki el nem takarta a rád sütő holdfényt.
Szemedet lassan kinyitva látod, hogy az illető egy vékony fekete és kevés piros színben pompázó kimonót visel, arcán purcsa mintákat láttál amiről nem tudtad megmondani, hogy mi lehet. Rózsaszínes haját lágyan fújta az éjszakai szél felkapva a fekete színű hosszú lófarkat mögötte.
Kezedet holtan, remegve emelted felé az utolsó levegő vétellel. Szádat nehezen szétnyitva csak két szót suttogtál magad elé.

-Segíííts... Kérlek... - fejét felemelte róla, majd egy hirtelen villanást véltél felfedezni a bal kezében.

Ez volt ag utolsó emléked a történtekről. Az üldözőid hangja is lassan elhalt körülötted, és lassan sodródtál egy másik világba.

.
.
.

Lelked nyugodt volt, melegség töltött el belül, ahogy csak zuhantál a fekete semmiségben. De ahogy közeledtél a végéhez, érezted ahogy testedet két oldalról ostromolják. Egyik oldalt az a hideg érzés volt amikor egy megszokott téli estén futsz a hóviharban teljesen átfagyva. A világ legrosszabb érzése. Azonban a másik oldalt forróságra találtál, mint egy hideg téli estén megrakott forró kallandó amiben a száraz fákon égető lángcsóvák táncharcot vívnak egymással. Mégha kicsit túlzás is, ezt érezted.
Egyértelmű, hogy a melegséghez akartál közelebb kerülni, de ahogy bújtál oda a hideg egyre jobban körül vett téged. Kiakartál törni belőle, morgó hangot hallatva, amíg egy kezet nem éreztél a tarkódnál. Tested felett azonnal átvetted az irányítást, és szemed lassan kinyitottad. De nem láttál semmit, csak a hóviharos tájat ahogy a szemedbe fúj a szél, azonban az elöbbi meleg kéz mégjobban közelebb húzott magához. Szemeddel követted a kezet amely egy fekete öltözetű testhez párosult. Fejedet feljebb emelve láttad ahogy az a valaki visz téged a karjaiban akinek a lábai elött elájultál.
Jobban megfigyelted arcát.
Rószaszín haja amely lassan jéggé volt fagyva hátra volt simítva amely a feje közepéig tartott majd onnan egy egyenes hosszú lófarokban folytatódott. Szemei össze voltak szűkűlve, de így is láthattad csillogó világos barna tükrét. Azonban a legérdekesebb az arca volt amelyet érdekes jelek takartak, a homlokán, az ornyergén és a szeme alatt amely folytatódott az állkapcsán keresztül az álláig.
Nyugodtnak érezted magad körülötte így csak mégjobban bele simúltál a mellkasába amely adta neked a forró érzést.

Figyelted az utat, hogy merre mentek, tovább, azonban a szemből támadó hóviharban kevesett lehetett látni. Embered is elkezdett fáradni, és erejét lélegzetvételében próbálta megtartani. Azt hitted hamarosan feladja, de nem tette, tovább cipelt téged amíg egyszercsak meg nem látott egy faházat közvetlen elötte.
Lépteit gyorsabbra vette közben szorosabban fogott magához. Majd amikor az ajtó elé ért, fejét neki döntötte egy nagy koppanással. Fejét levezette rád, azonban szemei csukva voltak a fáradtságtól, szapora lélegzetét próbálta rendbe hozni. Majd kinyílt az ajtó és szembe találtad magad a szüleiddel. Arcukon az eddig látható aggodalom egy nagy fájdalmas, megkönnyebbült mosolyra váltott. Gyorsan kikaptak az idegen karjaiból, aki eztán fáradtan esett be a ház padlózatára és rogyott össze rajta.

.
.
.

Az eset óta eltelt egy nap és te sikeresen felépúltél. Kiderült, hogy a sérüléseid nem voltak olyan komolyak, azonban az idegen nem ébredt fel. Már kezdted azt hinni, hogy meghalt, ha nem lettek volna rémálmai ami miatt össze vissza mozgolódott az ideiglenes kiságyon.
Homlokáról törölgetted le az izzadságot nyugtatás képen. Végig simítottál a homlokán lévő kis jelen, amely mintha kopásnak indult volna. Nagyon kíváncsi voltál, hogy miért van ez rajta, de nem akartad megsérteni a bőrét azzal, hogy lekaparod róla, így csak kezed tovább vezetted gyenge puha orcáján.
Cuccai melette hevertek amely csak egy rongyos táskából állt és 4 kardból. Talán valami szamuráj szerüség lehet. Kezed lassan vezetted az egyetlen kard felé amely a táskájában volt és kihúztál egy kis méretű katanát. Vizsgáltad a pengét, hogy mennyire éles lehet amikor egy erős kar rámarkolt a kezedre amelyben a kardot tartod. Megréműlve oldalra nézel és látod ahogy a férfi félig feküdve karjára támaszkodva nézett fel rád egy fáradt üres tekintettel. Zavarodban egyből el is engeded a katanát amely így az illető kezébe került. Eztán felülve az ágyon húzta közel magához a táskát majd a katanát vissza tette a helyére. Félmesztelenül ült ott elötted mire te csak zavarodban lehajtottad a fejed, majd egyből fel is kaptad ahogy a férfi rekedtes, fáradt hangon beszélt hozzád.

-Jól vagy? - külseje ellenére hangja lágy volt és teljesen barátságos. Csak bólintottál egyet, mire ő folytatta. - Nem szép dolog a megmentőd dolgai közt kutakodni. Ugye tudod? - nézett fel rád.

-Igen, persze... Bocsánat. - a férfi csak megrázta a fejét mosolyogva. Soha életedben nem láttál még egy ilyen aranyos férfit. Érzed ahogy arcod felmelegszik és zavarodban csak ide oda pillantgatsz. - Köszönöm, hogy megmentettél. Megtudhatnám a neved? Én (TN) vagyok...

A férfi a kérdésed hallván egy kissé mintha megfeszült volna, majd mosolya kiszélesedett és a szeme is csillogni kezdett. -Sukuna vagyok. És én köszönöm, hogy ápoltál engem felépülésemig... De mond csak, mit kerestél ott kinn az erdő közepén teljesen egyedül egy csapat rossz arcal a háta- nem tudta befejezni a mondatát ugyanis te kezedet a szájára tapasztottad és csitítani kezdted.

-A szüleim nem tudják, hogy kijárok éjszakánként... Túlságosan egyhangú az életem.

Eztán neki láttál elmesélni neki a történetedet. Szóba jöttek az emberekről alkotott gondolataid és felhoztad, hogy a faludat évek óta terrorban tartják. Eztán pedig Sukuna közölte veled, hogy amíg te ki voltál ütve ő leszámolt a táborral. Számodra ez teljesen hihetetlen volt, egy ember sereg ellen? De viszot csodáltad a tettéért.
Beszélgetésetek szárnyra kelt, és mindent amit csak lehetett kiveséztetek, és jókat nevettetek. Amikor a szüleid megvizsgálták a férfit, biztosították róla, hogy minden rendben van vele, azonban még kell a neki a pihenés.
Mindennap kiküldtek téged az erdőbe bűntetésként az elkóborlásaid miatt , hogy gyűjts tüzifát. Ám Sukuna sose hagyott magadra, és mindig utánad ment, hogy segítsen. Olyan volt mint egy testőr. Rettenetesen aranyos. Az idő elteltével egyre közelebb kerültetek egymáshoz, és napról napra egy forró melegséget éreztél amikor láthattad Sukuna mosolyát.
Egy csomó történetet mesélt neked, hogy hogyan küzdött meg ellenségeivel és hogy győzte le őket. Ezeket a történeteket persze te tátott szájjal hallgattad. És az izgalmat márcsak az fokozta jobban, amikor elmondta, hogy valójában ő egy a híres Gojo Satoru diákjai közül. Pont akire te felnéztél és ezután már szinte levakarhatatlanul csüngtél rajta, hogy meséljen róla, bár ezt Sukuna nem bánta.
Vissza hozta neked az elveszett katanádat amiről nem tudta, hogy titokban van nálad. A szüleid persze teljesen lesokkoltak, de nem érdekelt téged. Megtanított téged a kard használatára, és pár önvédelmi mozdulatra, de minden egyes új mozdulat megtanulásakor megdorgálta a fejed, hogy sose nézz szembe egy idegen csapattal, főleg nem egyedül és tapasztalat nélkül. Ezt persze mindig mosolyogva mondta, de sose viccelte el az ilyen dolgokat. Minden perc vele egy drágakővel ért fel, és egyszercsak azon kaptad magad, hogy beleszerettél a férfiba.

Ahogy teltek a napok Sukuna egyre jobban érezte magát és egy nap úgy érezte, hogy mennie kell. A hír hallatán a szíved összeszorult bánatában. Épphogycsak most ismerted meg, és máris mennie kell.

Az ajtó küszöbén állva nézted ahogy a férfi vállára rakja táskáját, majd mélyen meghajol elöttetetek, megköszönve mindent és elindult be az erdő sűrűjébe. Te csak ott álltál és némán nézted távolodó alakját. Minden lépte a hóban felért egy kés szúrással a szívedben. Lábaid mint legutóbb most is maguktól kezdtek el mozogni és azon kaptad magad, hogy Sukuna felé sprintelsz. Ezt a férfi nem vette észre csak akkor eszmélt fel, hogy a közelében vagy amikor ráugorva körbe fontad a nyakát és könnyeiddel áttaztatad fekete ruháját.

-Kérlek, ne menj el. Épphogycsak megismertelek és máris elmész. - sírásod lassan szipogássá vált ahogy a férfi megfordulva dús (HSz) hajadba temette az arcát, derekadnál fogva magához ölelve.

-Nem ismersz engem (N). Nem ismersz elég jól. - szorított jobban magához, majd egy sóhaj keretében végig gondolta a fejében a vallomását. - A nevem valójában nem Sukuna. Az igazi nevem Itadori Yuji. A Sukuna név csak egy olyan "művész név" szerü dolog. - lassan eltávolodott tőled, majd kimonója ujjaiba törölte bele az arcát, felfedve a minták nélküli bőrét, majd hajához nyúlva össze kócolta azt, és hirtelen egy teljesen más személy állt elötted.

Teljesem lesokkolódtál. Bár hazudott neked, mégse érezted magad teljesen átvágva, hisz most leplezte le magát elötted.

-Tudod én egy ilyen erős harcos lennék, bár mostani kinézetem ezt nem mutatja. Sukuna csak az alter egom, akinek a neve hallatán megfagy a vér az ellenségben. - hangja lassan elkomorodott - Nem akartam neked hazudni. Csak tartottam attól, ha megismered az igazi énemet, akkor elpártolsz tőlem és- hirtelen egy szoros ölelésbe vontad mire a szó a torkán akadt. Szemei megteltek könnyel az aggodalomtól és a megkönnyebüléstől.

-Sose ítélném el a megmentőmet... Szeretlek Itadori. - hangod lágy volt és Itadori fülében ezek édes csengettyűk voltak. Sose érezte magát ennyire megkönnyebbülten. Mestere mindig arra tanította, hogy sose mutassák ki senkinek az érzéseiket. Azonban nálad képtelen volt. Folyton mosolytól sugárzó arcod meglágyította fagyos szívét, amelyre azt hitte, hogy soha senki nem lesz képes rá. Hatalmas megkönnyebülés volt ez számára, hogy az ilyen hirtelen kialakult érzéseit irántad viszonoztad.

-Én is szeretlek (N)~
De akkor sem maradhatott. Hisz többi harcos társa várja őt a messzi hegyek közt.

Lassan elválva tőled nézett mélyen a szemedbe, majd táskáját levéve váláról kikotorászott belőle egy rövid és egy hosszabb méretű katanát. Pontosabban egy Wakizashi tört. Azt amelyet elsőnek szúrtál ki a szemeddel a táskájából amikor még betegen feküdt az ágyban, majd a rövidet feléd nyújtotta.

-Ez a két kard itt egy pár. Egyik sem létezik a másik nélkül. Harcban is csak együtt érnek el sikereket. És úgy érzem, hogy én is csak melletted tudok teljes lenni, ígyhát kérlek. Fogadd el ezt, és mond, hogy megvársz. - szemeid könybe lábadtak, reménykedő hangját halva. Számodra ez felért már egy leánykéréssel.

Kezedet szád el rakva próbáltad elfolytani a zokogásodat, a másikkal pedig a kardért nyúltál. Kezedbe véve máris érezted az elötted álló kalandokat.

Itadori csak mosolyogva figyelt téged, majd közelebb hajolva hozzád adott egy lágy mégis szeretet teljes csókot.
-Ezt egy igennek veszem. - amilyen gyorsan csak tudtál bólogatni kezdtél és szorosan a fiúba bújtál aki csak jobban magához ölelt.

-Hiányozni fogsz.

-Te is nekem. - az érzelmek mindkettőtökön eluralkodtak, és egyikőtök se akarta megrontani ezt a csodás pillanatot. De muszáj volt. Itadori elválva tőled felrakta vállára a táskát, majd egy szomorú pillantást vetett feléd.

-Vissza jövök még. - majd egy újabb csókot lehelt ajkaidra amit te egyből viszonoztál.

-Várni fogok rád, amíg csak lehetséges Itadori Yuji - mosolyod lassan halványult el, ahogy a férfi elhajolva tőled fordult meg és indult el az útján. Ahogy szemed elöl vesztetted a lassan halványodó Itadori alakját egy pimasz mégis szomorkás mosoly görbült az arcodra.
Nem sejtette, de te belecsempészted a saját katanádat a táskájába, amire a neved volt felvésve, hogy te is vele lehess amikor csak kell.
Markodban szorosan tartottad a Wakizashi-t, és ábrándozni kezdtél az Itadorival való közös jövőtökön, ha egyszer vissza tér a hősöd.

🌸🌸🌸

Info-Chan:
Japánban a szamurájok idejében az egyik legismertebb fegyverük a Katana mellett volt egy kissebb törhöz hajazó katana amelynek a neve a Vakizasi volt. Ezt a két fegyvert a szamuráj mindig együtt használta két oldalára felakasztva. És bár a Katanát a házakba sose vitték be a Vakizasi mindig a gazdája oldalán lógott. Könnyebb volt használni a durván fél méterével és bizonyos értelemben hatékonyabb is volt.
Ezt a két fegyvert közösen Daisónak nevezik (Daisho), vagyis „nagy kicsi"-nek.

Remélem elmyerte tetszéseteket.💖 Kicsit hosszabb lett mint terveztem, de rövidebb mint gondoltam..