"Válaszd ki a karaktert, akivel együtt megcsinálod a kérdés sorokat, és történet szerűen mutasd is be."

Egy hideg őszi nap meleg délutánja volt, melyben írónk, Ágota hazafele buszozott, azon töprengve, hogy miért is volt ezúttal akkora idióta, hogy elfelejtette feltölteni a mobilnetét. Megint.

Most így hogy lesz fenn Wattpadon, Messengeren? Ám végül aprót sóhajtva konstatálta, hogy nem bánja a baklövését. Addig sem a telefonján lóg, ami egy kis szünetet adhat neki általános online elérhetőségében. Fejét az ablaknak döntötte, így az ütemesen elkeztett pattogni az üvegen, ahogy a busz rázta.

Tudja magáról, hogy függő, bár teljesen hidegen hagyja a tény. "Manapság mindenki függ valamitől. Ez lett a természetes. Aki nem, az a furcsa, nem én.", és ezzel elintézettnek nyilvánította. Sokszor túlbonyolította az egyszerű dolgokat, ám ez kivételt képzett.

Elmerengéséből a buszbemondó zökkenti ki. Túlment a megállóján. Megint.

Jelez, majd leszállás után elindul hazafele. Ám félúton megunja, így leül. Igen. Írónk ott üldögél a járdán, és élvezi a vénasszonyok nyarát, magasról téve az emberiségre, és az általános viselkedési normákra.

Ágota alig 19 éves, hiába is érzi sokszor idősebbnek magát.

Majd végül is a hirtelen jött pihenőt megunva feltápászkodik, és folytatja útját, egy nagy ásítás után.

Fáradtsága mind testi, mind lelki eredetű. Egyszerűen szólva,- le van szívva az agya.

Péntek van. - konstatálja. Senki nem lesz otthon. Szülők dolgoznak, tesók ovi-suli. Egy újabb magányos délután, de legalább péntek van.

Kinyitja a kaput, majd átcaplat a kerten. Végül beteszi a kulcsot a zárba... és meglepetten felnyőg. Nyitva van.

Valaki úgy ment el, hogy elfelejtette bezárni? Inkább megtartja magának ezt az információt. Nem kell, hogy ebből balhé legyen. Úgy sem történt semmi.

Legalábbis szentül hiszi. Ám amikor is bemegy a házba, gondolatainak folydogálását elapasztja egy, a torkának nyomódó éles... kés? Kard? Nem igazán volt ideje ezen gondolkozni az adott pillanatban. Előröl valami éles, hátulról  meg egy kemény test nyomódott neki.

A lány lélekzete elállt, izmai megfeszültek, a vér kifutott az arcából és egy pillanat alatt melege lett.

Betörtek, és most vagy megölik, vagy megerőszakolják. Vagy mindkettő.

- Lasto*! - szólt erélyesen egy kemény hang. Ágota pislogott párat, hogy leplezze zavarát, ám ezt a másik nem láthatta.

- Heniach nin**? - kérdezte fél fokkal kevésbé durván, mint az előbb, ám továbbra sem kapott választ.

Ezután az idegen lejjebb hajolt, legalábbis a lány tippje szerint, majd a fülébe súgott lágy hangon.

- És most érted amit mondok? - A lányt kirázta a hideg a hang selymessége miatt. A férfi felismerte, hogy ez is egy fajta válasz, így lentebb engedte a kardját, és ellépett.

Ágota fellélegzett, és összerogyott. Ájultan esett össze a sokktól.

A férfi végigmérte a lányt. "Legalább a közös nyelvet beszélte." - ezzel eltette a kardját. Egy ilyen pici és törékeny kislány nem fog tudni neki ártani. Főleg akkor nem, ha ilyen egyszerűen elalél.

Eközben egy másik szobában egy fiatal fiú meglepődve konstatálta, hogy nem a saját ágyában ébredt.

A plafon volt a csaló. Szép ez a világoskék szín... de neki zöld. Legalábbis pillanatnyilag, mert már tervben van a festés.

A következő, amit konstatált, miután csukott szemmel a fal felé fordult, hogy kényelmes az ágy. Mármint puha. Szemöldökét összehúzva nyőgött egyet, majd egy hatalmas ásítás után kinyitotta a szemét. Egy pillanatig értetlenül figyelt, próbált fókuszálni az előtte levő valamire, ám amikor sikerült, velőtrázón felsikított, és kiesett az ágyból. Valaki van abban az ágyban!

- Jó reggelt,  Csipke Józsika! - hallott egy férfihangot a szoba egy másik feléről.

- Vá! - kapott kisebb sokkot, és a férfira kapta a tekintetét, aki orvosi köpenyben flangált, majd tekintetét visszafordította az ágyhoz. Az alak rezzenéstelenül feküdt.

Realizálva, hogy az csak egy párna, visszanézett a furcsa férfira, és sokkosan próbálta befogadni a látottat.

Először a figyelmét a férfi kissé megnőtt, természetesnek tűnő fehér haja kötötte le, majd az arcát kezdte vizsgálgatni.
A jobb oldalt az állától a szemöldökéig a szemén át egy hatalmas sebhely, viszont még innen is ki tudta venni a jégkék tekintet szórakozott csillogását.

Magát észrevéve elfordította a fejét, és a helyiséget kezdte el vizsgálgatni zavarában.

- Aztarohadt... - rökönyödött meg. Egy viszonylag nagy szobában volt, amiben méretéhez hűen hihetetlen nagy kupi volt; ruhák egy nagy kupacban a földön, egy másikban szemét... az egyik asztalon folytak a könyvek, a másikon ragasztó... a szekrényeken poszterek. Rengeteg animés poszter.

Egy párat felismert a karakterekből, de sokat nem. Képek Japán templomokról, városokról; sorozatok színészei, és sok sok matrica. Ekkor beugrott neki az ágyban lévő párna-személy.

Visszafordult, és egyel jobban szemügyre vette, mint az első sokk után, és magán meglepődve szúrta ki, hogy nem idegen számára a karaktert.

- Bakugou Katsuki... - ismerte fel, és boldogan elvigyorodott. Ha valaki ennyire szereti Katsukit, az rossz ember nem lehet. - Te ki vagy? - kérdezte végül a férfitól, kínosan ügyelve arra, hogy még csak véletlenül se felé legyen fordulva, ám az átszökkenve egy kupac valamit közvetlen mögé került.

A fiú kénytelen volt felnézni a másikra, ami mosolyogva nyújtott neki kezet, amit csak miután elfogadott realizálta, hogy egy fém műkar.

- Dr. Judas vagyok. - mutatkozott be kedvesen, nem felvéve a meghökkent tekintetet, bár belül érezte, hogy a másik most ítéli meg és teszi egy skatulyába. Vajon hogy dönt a fiú, elfogadja a furcsa, ámbár barátságos idegent, vagy inkább távolságot tart tőle, és a nagybetűs KALANDtól?

- Fehér Gábor vagyok. - mosolyodott el végül a fiú, majd feltápászkodott a földről. Ezúttal a másik szemrevételezte őt.

Alig 17 éves fiúcska szemlátomást meg volt rendülve, de minden idegességét félretéve nyitottan állt hozzá, és úgy döntött, elfogadja őt, ahogy van. Ez az  fiú korában már ritkaságba ment, a legtöbben kinőttek belőle, ezért is lehet, hogy Judas szeme vidáman megcsillant. Vagy a pia tehetett róla, amit akkor húzott meg, amikor a másik a párnát nézte.

- Gyere, menjünk. Fedezzük fel a házat. - szólalt meg végül Judas, és Gáborba karolva átugrotta megint a kupacot. Vagyis  csak szerette volna, mert a másik nem reagált időben, így végül mindketten hasra estek a dolgokban.

Egy pillanatig Judas elképedve nézett a fiúra, majd vállat rántva felugrott, majd felkaparta a földről a másikat, és kiléptek a szobából.

Gábor szemöldökét összevonva nézett körbe, majd visszament az előző helyiségbe, és hangosan felhorkant, és elképedve Judasra nézett.

- Tudom, hol vagyunk. - jelentette ki annyira hezitálás és kétely nélkül, magabiztosan, hogy a másik fejeben meg sem fordult, hogy megkérdőjelezze a tartalmában lévő igazságot.

- Értem. - vigyorodott el, majd újra belekarolt Gáborba. - Nos, Kisapám, kérlek vezess körbe. Meg kell találnunk Ágotát. - és ezzel meg is indult volna, ám a másik ezúttal sem mozdult vele. Judas kérdőn nézett a fiatalabbra.

- Ágotát? - kérdezte érzelemmentes hangon. Ám a válasz hallatán nem tudta tovább fenntartani az álcát.

- Ágotát. - Zavar, elképedés, értetlenség, csodálat látszódott rajta, és még valami más, amit Judas nem tudott hova tenni, majd végül egy óvatos mosolyjal az arcán biccentett egyet a fiú.

- Sok sikert a megtalálásához. - mondta végül, és hagyta, hogy Judas felpörögjön.

- Szóval Gábor... mesélj magadról! - Ennek a felkérésnek egyáltalán nem örült viszont, mert amennyiben teljesíti, elrontja a viccet, mely érzései szerint hamarosan nagyot fog csattani, amennyiben igaznak viszonyul.

- Szívesen... , de majd később. Először nézzünk körül, tudjuk meg, hogy hol vagyunk. - erre a másik összevon szemöldökkel ránézett, mondatai maradoxonja miatt.

- Mintha alig pár perce mondtad volna, hogy tudod, hogy hol is vagyunk. - nézett rá kételkezően, és kezét a csípőjére téve kérdőn nézett a másikra.

- Nem vagyok benne teljesen biztos. Ellenőrizzük állításom. Pár dolog igencsak furcsa ebben a helyben. - Judas végül ráhagyta a karakterre, és kíváncsian kereste, merre is lehet az író.

Talán ha tudta volna, hogy nem is annyire messze, egy emelettel lentebb ájultan fekszik, nem szórakozott volna ennyit, de hát honnan tudhatta volna?

Cserébe viszont a lenti férfi tudott a fentlévőkről, és hallotta az egész beszélgetést is. A sikoly óta megnyúlt füleit extrán hegyezte, nehogy lemaradjon bármiről is, és minden információt próbált kiszűrni belőle.

Így eshetett, hogy becsukta a szemét, annyira koncentrált, hogy mindent a legjobban halljon fentről, ezért nem vette észre, hogy a mellette lévő lány magához tért, sem annak kíváncsi tekintetét, ahogy végigstírölte.

- Gabriel... - lehelte szinte maga elé, ám ez már nem kerülte el a másik figyelmét, és rákapta türkizkék tekintetét a lányra, akiben benn szorult a levegő ezek után.

- Honnan tudod a nevemet? Kérdezte alig hallhatóan Gaberiel, nehogy meghallják a fentiek, és török ülésbe leült a lány mellé, ám a másik nem úgy nézett ki, mint aki többet akar mondani , hanem inkább csillogó szemmel nézett végig az elfen.

Aztán hirtelen felült, realizálva, hogy még mindig fekszik, és térdelő ülésbe vágta magát, majd jobb kezét óvatosan a másik felé nyújtotta.

- Ágota vagyok. Az írói nevem Ágota White. - A férfi meghökkenve fogadta a el a felé nyújtott aprócska kezet. Ez lenne Az az Ágota, akit a Fentiek keresnek?

- Gabriel White. Hogy értetted, hogy írói neved? - erre a lány csak felkuncogott, amit a másik nem vett annyira jó néven. Modortalanság, hogy kinevette a zavarát.

- Úgy, hogy mindent tudok rólad. Vagy legalábbis szeretem ezt mondani magamnak, de persze tudom, hoy ez lehetetlen, hisz szinte a kezdetektől fogva önálló életet éltél, hiába próbáltalak irányítani. - erre Gabriel mindent megértve felugrott.

- Boszorkány! - és kardját előrántotta egy pillanat alatt, és újra a lányra szegezte, ám ezúttal amazt hidegen hagyta.

- Tévedés! - szólt azért gyorsan a félreértések elkerülése végett. - Gabriel White, az elf. Születési helye ismeretlen. Szükeit kiskorában megölték elfrablók. Aaron tanított meg élni, és házas vagy. Vagyis voltál, méghozzá mentorod lányával, aki boldogan megöregedett... veled ellentétben. Hiszen még mindig szinte gyerek vagy! Egy ilyen állati testben! Zseniális, hadd nézzem meg! - tápászkodott fel a végére, hogy közelebbről megnézze teremtményét. Időközben a férfi leengedte kardját; nem kívánt csatát a furcsa emberlánnyal; ám azt viszont már nem türte szótlanul, mikor a másik szinte rávetette magát, hogy levetkőztesse, megvizsgálás címszó alatt.

Erre érkezett le az emeletről Judas és Gábor, akik meghallották a lányt, mikor kissé a kelleténél hangosabban szólította fel az elfet vetkőzésre.

A következő pillanat egy örökkévalóságnak tűnt az összes fél számára.

Judas nem értette, hogy miért vannak itt négyen. A lány a tudtán kívül sem tudott dönteni a két karakterről?

Gábor elkerekedett szemmel nézte Ágotát... hiszem a nő az ő jövendőbeli önmaga. Talán. Hiszen Ágota! És mennyire hasonlít az akkori énjére...

Gaberiel a rajta csüngő nőtől volt feszélyezett, nem értette, hogy hogy jutott el idáig, hogy egy fiatal lány tapadjon rá ennyire gyerekesen, és nyugodtan.

Ágota viszont Gabriel megjelenése után a plusz két karakter láttám csak még jobban felpörgött, attól függetlenül, hogy nem ismerte fel őket.

Lassan lemászott Gabrielről, ami sokat sgített annak kedélyállapotán, majd körbenézett, és jót nevetett az értetlen társaságon, holott neki semmi fogalma sem volt a helyzetről. Miután végzett, jókedvvel végignézett rajtuk még egyszer, majd megszabadult a kabátjától, kibújt a cipőjéből, és felvette az otthoni papucsát.

- Ti is vegyétek le. Vannak plusz papucsaink. Miután végeztetek, gyertek utánam, arra van a nappali. Addig főzök teát.

Gábor, aki alapból sem viselt cipőt, csak belelépett a papucsba, és átment a kijelölt helyiségbe, Judas és Gabriel összenéztek, majd végül az elf úgy döntőtt, tesz az utasításra, és bakancsostuk követte Gábort.

Judas hatalmas vigyorral megrázta a fejét az elf makacssága láttán, majd kibújt a cipőjéből, majd a kölcsön papucsut viselve csatlakozott a többiekhez.

A három férfi kínosan nézte egymást, majd Gábor leült a kanapéra, Gabriel a földre törökülésbe, Judas pedig lavágta magát egy apró műanyag gyerek székbe, és köpenye alól elővette a flaskáját, hogy meghúzhassa az éltető löttyöt... ám a szék nem bírta a súlyát, így a műanyag láb megtört alatta, ő pedig leesett. Mázlijára a pia megúszta, még rajta volt a teteje, így végül ivott belőle, és csak ez után kászálódott ki az immár használhatatlan székből, és mint ha mi sem történt volna, helyet foglalt a kanapén.

Ágota hallotta a puffanást, de végül figyelmen kívül hagyta. Pár perccel később úgy ítélte, hogy eléggé kiázott a tea, megcukrozta, és kitöltötte poharakba. Ment egy kört, és az első két bögrét Judasnak és Gábornak adta, majd a majd a második körböl kapott egyet Gabriel, majd leült ő is a földre, hogy egy körszerűséget kapjanak.

Gábor elkerekedett szemmel nézte a bögrét, ami a lánynál volt.

- Odaát. - közökte csillogó szemmel, majd a kételkedőn az ismeretlen illatú teába kortyolt. - Ez nem is rossz. -, bár nem a megszokott íz, tette hozzá magában.

- Zöld tea. Nemrég kaptam rá. - biccentett a fiúnak. Az elf is megkostólta, és ízlett neki, bár mivel még soha nem volt alkalma teázni, így nem volt összehasonlítási alapja.

Ezzel szemben Judas, aki Teával néha összeült teázni, majdnem visszaköpte. - Aztarohadt! Merlin szakállára, mennyi cukrot tettél bele? - szörnyedt el a férfi.

- Többel szoktad inni? Hozzak még? - szemtelemkedett a lány, Judas pedig elhatározta magában, hogy ezért majd még megfizet.

Ezután pár perc kínos csend következett, majd a Ágota odébb tette a bögréjét, és kiszúrta a széket. Vagyis ami maradt belőle; ám inkább nem tette szóvá.

- Gabriel. Hogy kerülsz ide? Elmesélnéd nekem, kérlek? - fordult a mellette ülő felé csillogó szemekkel.

A férfi kissé meghökkent a lány tekintetét látva, de szerette volna megérteni, hogy mi történt.

- Egy napnyi járó földre voltam a következő falutól, ahova tartottam, amikor utolért az éjszaka. Az előző napi maradékomból megvacsoráztam, majd nyugovóra tértem. Amikor felébredtem, ezen a helyen voltam, ott, ahol találkoztunk, a dolgaim, amiken meg felüdtem, alattam.

- Kérdés. Hogy hívnak? - vágott közbe Gábor.

- Gabriel White. - Judas nem tudta figyelmen kívül hagyni a nevek közötti összecsengést.

- Gabriel White. Fehér Gábor. Ágota White. Kedvesem, nem vagy valami találékony nevekkel kapcsolatban, igaz? - nézett Ágotára Judas, ám a lányt sokkolta az új információ, így válasz helyett felállt, és Gáborra nézett.

- Gábor...? Szia... Ágota. - köszönt neki a lány egy óvatos mosolyjal. Judas kíváncsian figyelte a kialakuló jelenetet.

Gábor Ágota egyik alter-karaktere. Saját magából alkotta anno... egy régi vágyát beleölve. Gábor gyakorlatilag a lány hasonmása... pár évvel ezelőttről, aki egy véletlen folytán fiúvá vált.

Ezzel szemben Gabriel egy szerepjátékhoz készült, majd megmaradt, és az egyik kedvenccé vált. Az író nagyon szeretett vele együtt dolgozni, bár még csak a története töredéke került nagynyilvánosság elé.

Röviden: szülei különcök voltak, azt vallották, hogy a tudás nem szerezhető meg csak kömyvekből; így fiuk születése után bejárták a fél világot. Haláluk után a fiatal elf egy erdőben élt nomád életet, mígnem egy ember tanította meg elfként viselkedni. A férfit megölték, Gabriel a család tagjává vált házasság útján.

Az elf csak felnőtt, bár még mindog fiatalka, mikor asszonya végelgyengülésben elmúlt.

Gabriel elment pár híresebb iskolába, kitanulni a harcművészet mesterségét, vallást, nyelveket, varázslást, majd egy emberöltővel (vagy kettővel) később nekiállt kalandozni, élni az életét.

- Kérlek, meséld el, hogy te hogy kerültél ide! - szólította fel az elf a fiút, miután a várt dráma elmaradt.

- Fehér Gábor vagyok... iskolai tanuló. - fordult a névtestvére felé; Ágota visszaült az elf mellé, és maga elé vette a teáját, miközben a válaszra figyelt. - Délután, mikor hazaérkeztem, álmos voltam, így felmentem a szobámba, és lefeküdtem. Amikor a délutáni alvásból felébredtem, szintén egy ágyban voltam... de nem a sajátomban. Vagy ez végül is megközelítés kérdése. - Gabriel biccentett egyet, majd megitta a maradék teát, és kinyújtóztatta a lábát.

Ekkor Ágota, Gábor és Gabriel várakozóan néztek Judasra.

- Judas Dymoss vagyok, Wattiából, avagy a Wattpadról.

- Oya OyA OYA! - csodálkozott fel egyre hangosabban az író. - AZ a Judas? - ám a választ meg sem várva folytatta. - A Wattpad koronázatlan királya? Hope férje? Sanyi szeretője? Meg időnként Vergiliusé? Akit kitiltottak a pokolból, és a halál nem visz el. - hadarta el egy szusszal a lány

Judas megengedett egy kaján vigyort. Szeret a figyelem középpontjában lenni, és határozottan imponált neki a lány szemében lévő ragyogás, a hangjában lévő tisztelet és eufórikus gyönyör, ám a tartalmának egy része nem annyira.

- A vége kijelentés lett. Nem minden, egy része csak pletyka. Szeretem a feleségemet. Szeretlek, Hope. - nézett komolyan egy pontra, mintha kamerába nézne, majd végül bólintott egyet a lánynak. - Összességében igen, az a Judas vagyok. - dőlt hátra kényelmesen és keresztbe tette a lábát.

A jelenlévők közül őt mindenki ismerte. Gabriel harcolni akart a király zászlója alatt. Gábor olvasója, és imádja a doktor stílusát. Ágota meg már írt is vele, és csendben gyászolta eltűntét, ám annál jobban csapott ki az örömtől, amikor visszatért más formában, egy új fiókról. Továbbra is rajongója, így ez a találkozás megváltoztatthatja az életét... vagy nem.

- Akkor... asszem én jövök. - nyelt egy nagyot, és megint félre tette a bőgrét. - Az írói nevem Ágota White. Ez az én világom. Mit kerestek itt, hogy kerültetek ide? - nézett végig a társaságon.

- Mikor voltál fenn utoljára Wattpadon? - kérdezte Judas, egy, a szája sarkában bújkáló gödröcskével.

- Tegnap. - Ezzel a mondattal elővette telefonját, és megnyitotta az appot. - Lássuk csak. Értesítések, Judas... Atyaég! Beletett egy könyvébe! - fangörcsölt boldogan. - Lássuk csak... Judas-díjra jelölt! Jó, rendben, sokakkal együtt, de jelölt! Köszönöööm~! - nézett Judasra.

- Csak magadnak, Lányom. Az első részt ezzennel megcsináltad. Tekerhetsz a következőre!

A lány boldogan az értetlen Gabriel nyakába ugrott, Judas pedig halkan Gáborhoz fordult. - Az írónő majdnem az összes követőjét megjelölte.

- Ohh... értem. - vigyorgott az is, mint egy tejbetök. - Akkor most mi lesz? - fordult az író felé.

- Nos, meglátjuk a következő részben. - vigyorgott vissza, és már tekerte is a Wattpadon a könyvet a következő részhez.

*Halgass!
**Értesz?

(Elfem tündenyelven beszélt, Tengwart. Az adatokat az interneten találtam.)

/ NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM A JELÖLÉST! ex_vero  *^*/