Letelt a két óra. Indulunk Afrikába, hogy megállítsuk a Grófot. Valahogy megszökött a Börtönvilágból, jártas a fekete mágiák világában és most itt van a Földön. Azért választott minket, mert itt található egy ősi, démonista szentély. Pontosabban valahol Etiópia és Szomália határán. Ha sikerül előásnia a szentélyt és beindítania, akkor a seregével, a Nilkinekkel leigázzák a bolygónkat és kiirtják az emberiséget. Az emberek lelkéből táplálkoznak. Több száz évvel ezelőtt világokat igázott és irtott ki. Mindezt Odin állította meg. Most azonban nekünk kell ezt megtennünk! Nem hagyhatjuk, hogy még egy világ a lába előtt heverjen!

Érződik a feszültség a csapaton. Teljesen érthető, ugyanis egy olyan nem evilági lénnyel szállunk szembe, akiről szinte alig tudunk valamit. Nem tudjuk, mire képes, hogy számít-e ránk. Töredék információink vannak, de azokra nem építkezhetünk. Miután a Kapitány kiadta a parancsot, hogy mikor és hol találkozunk, szétszéledtünk.

Tony rendbe szedte magát és hozott fel a Quinjetre még pár tartalék páncélt. Steve magára öltötte azt a bizonyos, piros- fehér sávos csillagos ruhát. A pajzsa a hátán díszeleg. Banner annyi ellenszert tett el és gyártott, amennyire ideje volt. Natasha belebújt az egyberészes, fekete öltözetébe és felfegyverkezett. Thoron már rajta van vörös köpenye, kezében pedig idegesen szorongatja a pörölyt. Barton rendbe tette magát, előkészítette az íját, és annyi nyilat hozott ki magával, amennyit ruhája és még másik két táska elbírt. Tartalék íj is van nála. Miután mi is végeztünk Pietroval, visszamentünk Wandához. Addigra már fel volt öltözve, szemei kicsit még karikásak, de készen áll. Sam és Vízió is visszatértek. Előbbin már rajta van a szárnya. Rhodey nem jön velünk, más dolga akadt, de biztosított minket, hogy hívhatjuk bármikor, ha baj van és azonnal mozgósítja a sereget.

Mikor kiérek az ikrekkel a felszállópályára, Sam épp leragasztja Natasha fején éktelenkedő sebet, hogy ne kerüljön bele semmiféle kosz. Steve, Thor és Stark már a gépen vannak. Vízió elénk siet és Wandával külön mennek tovább, beszélgetésbe elegyednek. Clint a rámpán sétál fel, kezében két táskával. A lift ajtaja akkor nyílik ki, amikor elérünk Pietroval a feljáróig. Banner lép ki rajta kezében két hatalmas aktatáska, a hátán pedig egy hátizsák. Ellenszerekkel vannak tele. Mindannyian felszállunk.

-Elég lesz? - kérdezi Tony Bannert.

-Reméljük - válaszolja bizonytalanul a tudós. Körben megállunk és várjuk, hogy megosszák velünk a terv részleteit. Már ha van egyáltalán, eddig nem nagyon emlegette senki. Bár az események nem is nagyon hagyták, hogy leüljünk megbeszélni.

-Három óra lesz az út - kezd bele a milliárdos. - Péntek vezeti a Quinjetet, így mindenkit arra kérek, hogy pihenjen. Szükségünk lesz az erőnkre.

-És van valami terv is? - böki ki a kérdést Sam. - Vagy csak oda repülünk és improvizálunk?

-Improvizálunk - válaszolja Tony.

-Mindenki megírta már a végrendeletét? - szól be Barton. - Három óra alatt még simán végeztek vele!

-Nagyon vicces, Barton! - szól oda gúnyosan Tony.

-Te is poénos kedvedben lehetsz, hogy nincs tervünk! Oda megyünk stratégia nélkül? Kész öngyilkosság! - emeli fel a hangját az íjász.

-Elég! - szól közbe Steve. - Meg kell próbálnunk! Improvizációban egyébként is elég jók vagyunk, összeszokott már a csapat! - itt egy pillanatra felszalad a szemöldököm. Ők lehet, de én még annyira nem. - Eddig semmi sem állított meg minket. Legyőztük Lokit és megküzdöttünk Ultronnal is. Nagy árat fizettünk ezekért is, de a Föld megmenekült! Most is így kell tennünk, akár belehalunk, akár nem!

-Ennyi volt a hegyibeszéd? - mosolyodik el Pietro.

-Ennyi - válaszolja Steve.

-Van még három óránk, addig kitalálok valamit - teszi hozzá Tony. - Megoldom!

-Akkor indulás - mondja Bruce, és kiadja Pénteknek a parancsot, hogy zárja be a rámpát és szálljon fel. A lámpák felkapcsolódtak a fedélzeten. A műszerfal úgy nézett ki, mint egy jól megvilágított karácsonyfa. Mindenhol villódzó fények. Mindenki helyet foglal, hogy pihenjen. Én is így teszek, helyet foglalok Clint mellett. A hátamat a fémnek vetem, megtámasztom a fejem és lehunyom a szemem.

*ÁLOM*

Futok, nem is, inkább rohanok. Mint akinek az élete forog kockán. A tüdőm és a torkom már fáj a beáramló hideg levegőtől. Nehezen lélegzem. Körülöttem minden romokban, kisebb-nagyobb betontörmelékek húzódnak mindkét oldalamon. Lángoszlop lobban mellettem, ami elől félreugrok. Mikor újra kinyitom a szemem, már jóval előrébb vagyok, több kilométerrel. Teleportáltam. Egy hatalmas széltölcsér felé igyekszem. Azonban mikor körbe nézek, és meglátok valamit, meg kell, hogy álljak. Hunyorgok, hátha jobban látom. Valaki nekem háttal térdel. Mellé teleportálok és amikor meglátom az illetőket, a számhoz kapom a kezem. Könny csordul ki a szememből. Vízió a poros törmelékben térdel. Ölében egy élettelen testet tart. Meghalt. Thor halott.

*ÁLOM VÉGE*

Zihálva ébredek, homlokomról azonnal megindul egy izzadságcsepp. Kapkodom a tekintetem. Elfog a nyugalom, hogy még a gépen vagyunk. Minden olyan csendes. Először a mellettem ülő Bartonra téved a tekintetem, majd pedig körbe nézek. Halványan elmosolyodom. Mindenki elaludt. Lassan átérünk a másik idősávba és ott nappal lesz. Most mindenki olyan nyugodt, az arcukat nézve, mintha nem lenne semmi gondjuk, mintha nem lenne semmi rossz ebben a világban. Nem zavarja őket most senki és semmi. Bár mindennap ilyennek látnám őket! Majd talán egyszer. A vezetőszék irányába fordulok és észreveszem, hogy ül ott valaki. Felállok és amilyen halkan csak tudok, mellé sétálok. Bruce az ablakon mered kifelé. Gyengéden megfogom a vállát, nem akarom megijeszteni. Rám kapja a tekintetét. Elengedem a vállát és leülök a mellette lévő székre. Kipillantok az ablakon. Fekete égbolt, fehér csillagok, melyeket itt-ott eltakar a szürke felhő. És az égbolt közepén ott világít a Hold. Gyönyörű. A fedélzeten jelenleg egy lámpa sem ég, csak a Hold és a műszerfal ad némi világítást.

-Miért nem alszol? - kérdezem halkan Brucet.

-Ezt én is kérdezhetném - vág vissza, közben mosolyog.

-De én kérdeztem hamarabb! - vágok vissza, szintén mosolyogva.

-Nem tudok aludni - válaszolja a Holdat bámulva. - Az jutott eszembe, hogy pont olyanok vagyunk, mint a Hold - kérdőn felé pillantok. - Van egy fényes, jó oldalunk. Próbáljuk megmenteni az emberiséget mindenféle más világból érkezett szörnyektől, ellenségtől - vesz egy mély levegőt. - Eddig sikerrel jártunk, szerencsénk volt. De meddig tart még ez? - teszi fel a költői kérdést, de nem válaszolok rá. Hagyom, hogy befejezze a gondolatmenetét. - Tudtad, hogy van a Holdnak egy sötét oldala? Persze, hogy tudtad, mindenki tudja - nevet egy aprót. - Nekünk is van sötét oldalunk. Mindannyiunknak! Olyan dolgok ezek, amiket még lehet, mi sem tudunk a másikról. Titkok. De igazából akkor van baj, ha mi magunk sem tudjuk, hogy van. Ha nem vesszük észre. - igaza van Brucenak. Nem ismerem olyan régóta őket, így időm sem volt mindenkit megismerni eléggé. De ők sem ismerik teljesen egymást. Ők a Bosszúállók, évek óta együtt harcolnak, mégis van olyan, amit nem osztottak meg egymással. - Te miért nem alszol? - kérdezi hirtelen. Megrázom a fejem, hogy teljesen visszacsöppenjek a jelenbe.

-Rosszat álmodtam - válaszolom.

-Az mindenkivel előfordul - mosolyodik el lágyan. - Csak egy álom, ne rugózz rajta.

-Igen, én is ezzel próbálom nyugtatni magam - kezdek bele. - De már harmadszorra álmodom ugyanazt. És ezeken az álmokon kívül nem álmodom, vagy csak nem emlékszem rájuk - vonom össze gondolkodón a szemöldököm. Banner meglepetten felém kapja a fejét. - A végén valaki mindig meghal.

-Valaki mindig meghal az álmaidban? - kérdezi kis félelemmel a hangjában Bruce.

-Igen - válaszolom egy kis hezitálást követően.

-Elmesélnéd az álmaidat? - fordul felém a székével Banner. Belekezdek a mesélésbe. Olyan élénken élnek bennem a képek, hogy lehetetlen, hogy kihagyjak valamit. Mindent pontosan a tudtára adok.

-Eddig minden álmomban ezek a dolgok megegyeztek -állok meg egy pillanatra a halálok előtt. - A végük viszont mindig más.

-Kik haltak meg eddig az álmaidban? - hangjában aggodalmat vélek felfedezni.

-Az elsőben a Kapitány, őt Wanda találta meg. A másodikban Stark tartotta a kezei között Natashát. A mostaniban pedig Vízió fogta a kezében Thor élettelen testét - könnybe lábadnak a szemeim. Azt hittem, ezek után Bruce megnyugtat, hogy ezek csak álmok, nincs okom aggodalomra. Nincs jelentőségük. De nem templomban vagyunk.

-Joyce, nem véletlenül álmodsz ilyeneket - közelebb hajol, kezét a térdemre fekteti. - Van rá esély, hogy be fog következni valamelyik.

-Tessék? - döbbenek le. Alig kapok levegőt. Egy könnycsepp elhagyja a szememet. - De hát melyik? Meg tudom akadályozni? Miért vagy benne annyira biztos, hogy valóra fog válni? - pánikolva és hadarva vágom hozzá a kérdéseket. Banner csitítani kezd, ugyanis elkezdtem hangosabban beszélni.

-Mert lehet örököltél egy másik képességet is.

-Egyik szülőm sem rendelkezett ilyen képességgel!

-Ők nem - támaszt alá. - De a bátyád igen.

-A bátyám? - lehelem a kérdést. Nyomás keletkezik a mellkasomban, remegni kezdek. Bruce megszorítja a térdem, kényszerít, hogy nézzek újra a szemébe.

-Volt egy bátyád - halkan és nyugodt hangnemben beszél. Próbál megnyugtatni. - Belehalt a mutációjába. Megjósolta mikor, hol és hogyan fog ez bekövetkezni. Látta előre a halálát - a könnyeim patakokban folynak. - Tony és Steve tudták meg, amikor elkérték Furytól édesanyád aktáit. Akkor egy olyan mappa is hozzánk került, aminek valószínűleg nem lett volna szabad.

-Mióta tudjátok? - hangom remeg.

-Nem olyan rég - válaszolja. - Először meg szerettük volna tudni, finoman, hogy tudsz-e róla. Ha nem, akkor természetesen elmondtuk volna. Nem ilyen körülmények között - néz szét. - És valószínűleg nem én tettem volna ezt meg. De az álmaid miatt most már muszáj volt tudnod. Sajnálom Joyce! - kér bocsánatot.

-Hogy hívták? - kérdezem a könnyeimmel küszködve.

-Dave Hopper - árulja el. A számhoz emelem a kezem, ezzel próbálom tompítani a feltörő sírásomat, amit már nem tudok visszatartani. Könnyeim megerednek. Banner feláll, elém térdel és magához von. Beletemetem az arcomat a férfi vállába. Nem tudom elhinni, hogy anyáék nem mondták ezt el nekem! Annyi minden kavarog most bennem. Megannyi kérdés. De rá kell jönnöm, hogy nem most van itt az ideje ennek. Majd, ha vége mindennek. Próbálom csillapítani a sírásomat. Mélyebbnél mélyebb levegőket veszek. Mikor sikerül lenyugodnom, Bruce elenged.

-Nem biztos, hogy örökölted a képességét - megfogja mind a két kezem és finoman megszorítja. - Lehet, tényleg csak borzalmas álmok. Nem tudhatjuk. De ettől függetlenül nem kerüljük el. Óvatosnak kell lennünk és figyelni mindenkire! - bólintok egy aprót, majd kiszabadítom az egyik kezem, hogy letöröljem az arcomat. - Menj, pihenj még egy kicsit!

Nem válaszolok, csak ismét bólintok egyet. Banner visszaül a székbe, míg én halkan elbotorkálok Clintig. Helyet foglalok mellette. Visszanézek Brucera, aki ismét a Holdat nézi és a gondolataiba merül. Lejjebb csúszok a padon és fejemet Barton vállára hajtom. Még utoljára megtörlöm az arcomat. Clint megmozdul és nyom egy puszit a hajamba.

-Nincs semmi baj - suttogja. - Erős vagy. Aludj még egy kicsit!

Ezek szerint mindent hallott, amit egyáltalán nem bánok. Nem emelem fel a fejem a válláról, azt mondta, ha kényelmes, nyugodtan maradjak így. Megfogadom a tanácsukat, alszok még egy kicsit. Addig sem kattognak a fogaskerekek az agyamban.