Ébredés után veszek egy hideg zuhanyt, megfésülködöm és barna hajamat copfba fogom. A még vizes törülközőmet magam köré tekerem és kisétálok a szobámba, egyenesen a szekrényekhez. Tegnap sikerült mindent kipakolnom, bár sok mindent nem hoztam magammal ugyebár. A ruháimat gondosan elrendeztem a szekrényben. Kinyitom a számomra szükséges ajtót és kiveszek belőle egy hosszú edzős nadrágot, illetve egy kényelmes pólót. A fiókból pedig kihalászom a fehérneműm, illetve az edzés idejére használni kívánt sportmelltartóm. Persze a zokni sem marad el, majd pedig előkeresem a sport cipőmet is.

Miután felöltözöm és visszaviszem a törülközőm a fürdőbe, hogy felakasszam és megszáradjon, leülök a kanapéra. Nem ártana majd lemennem abba a lakberendezési üzletbe, amit Natasha ajánlott tegnap. Nem elég otthonos a szobám, túl rideg. Bár ezt lehet nem kellene elkapkodom, tekintve, hogy még azt se tudom, miért hozatott ide Stark. Az is igaz, hogy nem nagyon akarok visszamenni a régi lakásomba. Végre esélyt kapok, hogy változtassak az életemen, hogy jobb helyen éljek. Még akkor is, ha valami unalmas munkát kapok majd. Van esélyem újrakezdeni mindent. A Bosszúállók is jófejnek tűnnek. Legalábbis azok, akikkel eddig sikerült beszélnem. Tonynak van egy stílusa, amit még meg kell szoknom. Natasha biztos továbbra is azon lesz, hogy segítsen. A Kapitány pedig a Kapitány. Jó szíve van, lelkiismeretes, közvetlen. Bartont nagyon bírom, őt nem ilyennek képzeltem. Bár senkit sem. A többiekre is kíváncsi vagyok, hogy vajon milyenek. De ha tényleg itt maradok, bőven lesz időm kiismerni őket, ahogy nekik is engem. És ha tényleg amiatt vagyok itt, amit sejtek, akkor talán nem kellene maradnom.

Gondolatmenetemből egy kopogás ráz ki.

-Jó reggelt! - üdvözöl jókedvűen Steve.

-Jó reggelt! - mosolyodom el én is. Kilépek a szobából és bezárom magam mögött az ajtót.

-Hogy aludtál? - kérdezi, miközben elindulunk az edzőterem felé. Figyelmes.

-Ahhoz képest jól - válaszolom őszintén. - Még kicsit szokatlan ez az egész. És persze zavaros is.

-Időben meg fogsz tudni mindent, emiatt ne aggódj - nem aggódom én! Csak azt nem értem, miért nem lehetett azonnal kitérni erre, miért kell az idegrendszeremmel és türelmemmel játszani. Valamiért Steve hangsúlya megnyugtat, mintha azt próbálná ezzel sugallni, hogy nem kell félnem, jól fognak alakulni a dolgok. Az edzőterem egy szinttel feljebb helyezkedik el. - Itt is lennénk! - mutat körbe Steve. Már páran itt vannak a csapatból. Natasha épp Sammel vív közelharcot. Kicsit sajnálom a fickót, azok alapján, amiket Romanoffról hallottam, kemény nő. Barton vidáman int egyet, majd visszafordul az íjához. Hatalmas ez a terem. Több küzdőtér is van, illetve egy ring. Céllövölde pisztolyoknak és íjnak egyaránt, egy speciális futópadot is látok. Steve elmondja, hogy az Pietrónak lett készítve, mivelhogy ő szuper gyorsan tud futni. Több sima futópad is el van helyezve, boxzsákok lógnak a falról, különböző erőnléti gépek, súlyzók. Ezerszer jobban felszerelt edzőteremről van szó, mint ahova mi jártunk a lányokkal.

-Odamész, ahova szeretnél - folytatja Steve. Az ikrek és Vízió is megérkeznek, majd pedig lefoglalják magukat. - Natashával vigyázz, az újoncokat sem kíméli - vigyorodig el Amerika csillagos hőse. Követem a pillantását és pont látom, ahogy a földre küldi Samet. Barton nevetésben tör ki.

-Ha jobban csinálod, cserélhetünk helyet - nyögi Sam, miközben talpra áll.

-Kaptam én már eleget - válaszolja még mindig nevetve. Steve idő közben talált magának egy szimpatikus zsákot. - Szenvedj csak te is!

Megmosolygom Barton csipkelődését, majd elsétálok az ajtótól és elkezdek bemelegíteni. Elvégzem a szokásos edzésemet, amit a régi teremben is mindig megcsináltam. Kicsit hiányoznak a lányok. Mindig jól elszórakoztunk és elbeszélgettünk a teremben. Nem ártana majd írnom Lucynak, hogy jól vagyok, biztos nagyon kíváncsiak. De mégis mit mesélhetnék neki? Azt, hogy együtt edzek a Bosszúállókkal? Kész vicc az egész! Gyorsabban kezdem el csinálni a fekvőtámaszokat idegességemben. Annyira zakatol az agyam, hogy észre sem veszem, hogy a kifújt levegőmtől a padló kezd megfagyni, ahogy a kezem is. Suhanást hallok, majd pedig nyomást érzek a derekamon. A következő pillanatban már állok, felkapom a tekintetem Pietrora, aki épp elenged és összedörzsöli a tenyerét. Ekkor érzem csak, hogy jéghideg vagyok, melegíti a kezeit. Előbb a padlóra téved a szemem, ahol egy kisebb jég folt van, majd a Bosszúállókra. Van, aki értetlenül néz, azonban Natasha és Steve készenlétben állnak. Azt hitték bántani fogom őket?

-Jól vagy? - kérdezi Pietro. Most hallom először a hangját, melytől a hideg is kiráz. Szinte azonnal megnyugszom. Mivel nem nézek azonnal rá, így megpróbálja megérinteni a vállam. Azonnal félre lépek, nem akarom lefagyasztani a kezét.

-Hol van Stark? - kérdésem mindenkihez szól.

-A laborban van Banerrel - válaszolja Wanda.

-Kösz - azzal el is indulok az ajtó felé. Steve elém áll, így megtorpanok.

-Mit akarsz Starktól? - attól tart, hogy megtámadom. Érzem, hogy mindenki minket néz.

-Beszéni szeretnék vele - válaszolom. - Meguntam, hogy egy szót se szól! Magyarázatot akarok - nem szól semmit, csak néz. Végül félre lép, ezzel útnak engedve. Több se kell, azonnal kimegyek a teremből.

-Mégis mi volt ez? - lepődik meg Barton.

-A hölgy mutáns - válaszolja Vízió, mire az ikrek azonnal rákapják a tekintetüket.

-Ne menjünk utána? - néz össze Natasha és Steve. Az utóbbi csak megrázza a fejét, majd int, hogy mindenki folytassa az edzést.

Wandának köszönhetően tudom, hol keressem a milliárdost, így utam a laborba vezet. Nem kell sokáig mennem, ugyanis egy szinten van az edzőteremmel. Kivágom az ajtót, mire a két tudós azonnal felpattannak ültükből. Tony előtt állok meg.

-Beszélnünk kell! - közlöm vele ellentmondást nem tűrő hangon. Banner egy szót se szól.

-Rendben - semmi ellenkezés, vagy kibúvó? Azonnal belement. - Menjünk át a tárgyalóba - azzal leteszi a kezében lévő csavarkulcsot az asztalra, leszáll a székről és elindul ki a laborból. Értetlen pillantást vetek Brucera, aki biztatóan bólint egyet. Követem Tonyt. A tárgyalóban van egy hosszú asztal, körülötte székek. A szoba másik végében egy kivetítő. Tony leül az egyik székre, majd int, hogy foglaljak helyet mellette. - Mondd - kér meg lágyan. Azt hittem, nem kell kitérnem rá, hogy mégis mit szeretnék. Eléggé egyértelmű.

-Miért hoztál ide? - tör ki belőlem, hangom idegességet tükröz. - Mert eddig semmiféle információt nem mondtál arról a bizonyos munkáról. Nem azért jöttem ide, hogy együtt edzek a cicanacis csapatával! - Tonynak arcizma se rezzent. Pár pillanatig szemezünk, majd az asztal szélén megjelenő holografikus panelbe pötyög valamit. A következő pillanatban megjelenik a vetítőn két fotó. Egy nőről és egy férfiról. A szemeim szinte azonnal könnybe lábadnak, Tony az arcomat fürkészi. A szüleim azok.

-Sue és Scott Hopper - szólal meg Stark halkan. Mégis mi folyik itt?

-A szüleim - vallom be. - Mégis mi közük van a szüleimnek ehhez? Ismerted őket?

-A két legkiválóbb ügynökeim voltak - a mély és egyben rekedtes hang mögülem jön. Azonnal megfordulok és amint meglátom, kihez tartozik a hang, ledöbbenek.

-Nick bácsi? - a férfi, aki nem egyszer értem jött az iskolai baleseteim után.

-Szervusz, Joyce! - köszön, majd elsétál mögöttünk és megáll a szüleim képe mellett.

-Mi ez az egész? - tekintetem kettőjük között cikázik. Tony nem néz a szemembe, összekulcsolt ujjait figyeli. Ügynökök? A szüleim ügynökök voltak? Ezt tartották titokban előttem.

-A S.H.I.E.L.D.-nek dolgoztak - kezd bele Nick. - Igen ritka képességekkel rendelkeztek, mutánsok voltak - nem tudok szóhoz jutni, egyszerűen nem jön ki hang a számon. Ennyi év után tudom csak meg a titkot. Hogy a szüleim nem hétköznapi emberek voltak, hanem szuperképességekkel rendelkező ügynökök. Egyszerűen nem tudok hinni a fülemnek. Nick bólint egyet, melyet követően Stark megnyom két gombot a holografikus konzolon. Elindul egy videó.

Egy fekete overált viselő barnahajú nő szerepelt a felvételen. Az anyám. Egy csapat férfival állt szemben, durva harc lehetett, ugyanis ahogy anyám, úgy a férfiak is több sebből véreztek. Az idegenek rátámadnak anyára, akit hirtelen körbe ölel egy víz fal, ezzel védelmezve magát. A támadói megtorpannak és értetlenül néznek össze, sokuk fegyvert tart a kezében. A falból, melyet anyám képzett maga köré, hirtelen jégcsapok száguldanak ki. A férfiak kínkeservesen felsikoltanak fájdalmukban, majd sorra hullanak a földre. Legördül egy könnycsepp az arcomon. Anya megölte őket.

Tony ekkor ismét megnyom egy gombot, ezzel elindítva egy másik felvételt, melyen most apámat látom viszont. Ez a küzdelem rövidebbre sikeredett. Apám támadói hirtelen rávetették magukat, apám eltűnt az embertömeg alatt. Majd hirtelen kint termett. Nem akartam hinni a szememnek. A borzasztó rész csak ezután következett. Előhúzta a pisztolyát és sorban lelőtte a támadóit. Ezzel a videónak vége lett és Tony lekapcsolta a vetítőt. Könnyes tekintetem most Nickre vándorol.

-Ahogy láthattad, édesanyád irányítani tudta a vizet és annak minden formáját - képes vagyok arra, amire anya! - Erre te magad is képes vagy! Ahogy nagy valószínűséggel arra is, amire az édesapád.

-Tudsz teleportálni? - vág közbe Tony. Rákapom a tekintetem, de nem válaszolok, csak megrázom a fejem.

-De ahogy azt már te is tapasztaltad, jéggel tudsz bánni.

-Az erős túlzás - horkanok fel. - Nem tudom irányítani, és nem vagyok biztos benne, hogy akarom - rázom meg a fejem, majd egy újabb könnycsepp gördül le az arcomon. - Mindvégig tudta, igaz? - kérdésemet Nickhez intézem. Bólintás a válasz. - A szüleim is tudták?

-Persze - bólint. - Azt beszéltük meg, hogy amint a megfelelő korba lépsz, elkezdjük a kiképzésedet. Megtanítjuk neked, hogyan urald a képességeidet. Csak aztán eltűntél - felhorkanok. Még szép, hogy eltűntem abból az árva házból! - Sokáig tartott míg megtaláltunk.

-Tehát ez lenne az a bizonyos munka? - fordulok Tony felé, hangomban gúny fedezhető fel.

-Joyce, mi csak segíteni szeretnénk - hangja óvatosan cseng, eddig még nem hallottam így beszélni Starkot.

-Segíteni? - horkanok fel.

-Nem tudod uralni a képességedet - próbál tovább magyarázkodni. Felállok a székből és lépek pár lépést az ajtó felé. - És az is lehet, hogy másra is képes vagy. Meg szeretnénk vizsgálni és segíteni.

-Tűket akartok döfködni belém? - emelem fel a hangom.

-Segíteni szeretnénk - ismétli most Nick.

-Hogy aztán engem is bevegyenek a csapatba? Kell még egy mutáns, hogy elintézzem a piszkos munkát?

-Nem így fogalmaznék - szabadkozik Nick.

-Ha hagyod, hogy megvizsgáljunk és hogy megtanítsuk neked kordában tartani a képességed, vagy képességeid - vág a sötétbőrű férfi szavába Tony. - És ha utána is azt mondod, hogy nem kérsz ebből - mutat körbe. - , hogy nem kérsz belőlünk - hangja szomorúvá változik. - akkor elmehetsz - meglepődöm.

-Stark!

-Nem kényszeríthetjük arra, hogy velünk maradjon, ha nem akarja! - száll szembe Nick szavával a milliárdos. Visszafordul felém, haragos hangja szinte azonnal eltűnik, amint ismét hozzám szól. - Nem akarunk rosszat! Csak arra kérlek, hogy gondold át. Bármikor elmehetsz.

-Én ebből nem kérek - azzal otthagyom őket. A liftből kilépve a szobám felé veszem az irányt. Befordulva a folyosón beleütközöm Pietroba, aki mellett ott van Wanda.

-Hé! - szól utánam, azonban arcizmai azonnal megváltoznak, amint egy pillanatra meglátja könnyáztatta arcomat. Nem állok meg.

-Várj! - szól utánam Wanda.

-Hagyjátok - Tony. - Most szüksége van egy kis egyedüllétre.

-Mégis mit csináltatok vele? - idegeskedik tovább Wanda. Azonban a folytatást már nem hallom, beérek a szobámba és bezárom magam mögött az ajtót. A földre csúszom, kezeimet lerakom a fapadlóra. Rengeteg minden kavarog most bennem, túl sok inger ért egyszerre.

A szüleim mutánsok voltak és Nicknek és a kis titkos szövetségének dolgoztak. Embereket öltek. Hazudtak nekem. Elég idős voltam már abban az évben, amelyikben elvesztettem őket. Beavathattak volna! Lehet, hogy akkor hamarabb kerülök ide, lehet már tudnám uralni a képességemet. A képességemet, amit anyától örököltem és megkeserítette a gyermekkorom. Ha elmondták volna az első alkalommal, hogy mutáns vagyok, akkor kitaníthattak volna. Nem okoztam volna annyi balesetet és fájdalmat felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. Mert tudtam volna kezelni. Ökölbe szorítom a kezeimet, amikkel még mindig a padlót támasztom. Ha a szüleim ügynökök és mutánsok is voltak egyben, akkor biztos voltak ellenfeleik is. Legördül egy könnycsepp az arcomon. Mi van, ha mégsem autó balesetben haltak meg? Mi van akkor, ha megölték őket? Egy tizenhat éves lánynak, aki semmiről se tudott, könnyű volt azt hazudni, hogy baleset volt, hogy kisodródtak az útról egy másik sofőrnek köszönhetően. Annyira felhúzom magam ezekre gondolva, hogy ismét érzem, hogy lehűl a testem. Látszik a leheletem, a kezem alatt a padló pedig megfagyott.

-Joyce, nyisd ki! - kopog sürgetőn az ajtómon Wanda. Ezek szerint az ajtó kívülről is megfagyott. Nem válaszolok. Próbálom lenyugtatni magam. - Joyce! Minden rendben? - üti meg ismét háromszor az ajtóm a lány.

-Be fogom törni, ha nem válaszolsz - ez Pietro.

-Egy perc - próbálom úgy intézni a válaszom, hogy a hangom ne remegjen meg.

-Menj arrébb, elintézem - szól oda Wanda a testvérének. Azonban nem lesz arra szükség, hogy használja az erejét. Lenyugodtam. Felállok és megtörlöm az arcomat. A megfagyott ajtó felé nyújtom a kezemet. Amint a Maximoff lány kimondta a mondatát, hallom, hogy vízben tocsognak a lépteik. Vízzé tudtam változtatni a jeget. A kilincs után nyúlok, Pietro is így cselekszik a túloldalon. Majdnem berántom a szobámba, ahogy résnyire kinyitom az ajtót.

-Tony mondta, hogy ne zavarjunk - kezd bele a lány. - De a szobámba tartva - mutat a szobám előtt lévő ajtóra. Tehát ő lakik velem szemben. - Megláttam, hogy jegesedik az ajtód. Azt hittem, baj van.

-Szeretnél esetleg beszélgetni? - ajánlja fel Pietro.

-Most nem - rázom meg a fejem. - Azért köszönöm! - egyszerre bólintanak, majd hagyják, hogy bezárjam az ajtót.