Lágyan megsimítja az arcomat. Összevonom a szemöldököm és az oldalamról a hátamra fordulok. Érzem, hogy besüllyed mellettem a matrac, lassan kinyitom a szemeim. Pietro felkönyökölve fekszik mellettem, egyik keze még mindig az arcomat cirógatja. Halvány és boldog mosoly jelenik meg ajka szélén. Gyönyörű kék szeme a még álmos arcomat fürkészi.

- Jó reggelt! - lehelem, majd tenyerébe hajtom a fejem.

- Jó reggelt! - köszön ő is. - Kérsz valamit?

- Egy kávé jól esne - dünnyögöm még fél álomban. Pietro kihúzza a kezét az arcom alól, átmászik rajtam, majd elhagyja a szobát. Ásítok egy nagyot, majd igyekszem felébredni. Megdörzsölöm a szemeimet. Nagy nehezen ülőhelyzetbe tornászom magam, lábaimat felhúzom. Megigazítom a takarót a lábamon. Ahogy felültem, fájdalom nyilallt az oldalamba. A pizsamámra pillantok, mely az oldalamnál kissé véres. Valószínűleg este felszakadtak a varratok. Óvatos mozdulatokkal beletúrok a hajamba és próbálom úgy igazítani, hogy ne legyek annyira kócos. Pietro már be is lép a szobába, becsukva maga mögött az ajtót. Kezében egy-egy bögre kávé. Nem is értem eddig, hogy nem vettem jobban szemügyre felsőtestét. Istenem az a hasizom! A számomra hozott italt a kezembe adja, majd óvatosan bemászik mellém az ágyba. Betakarja a lábát. - Köszönöm! - fordulok felé mosollyal az arcomon.

- Hogy aludtál? - érdeklődik.

- Meglepő, de nagyon jól - vallom be. - Te?

- Én is - nevet fel halkan. - Neked köszönhetően - teszi hozzá, mire vér szökik az arcomba. A szobában még sötét van, csak a függönyök találkozásánál lévő kis sávokban szűrődik be a nap fénye.

- Mi a helyzet kint? - kérdezem félve. A múlt éjjel Merlin eléggé leamortizálta a nappalit és az erkélyt. A hideg is kiráz az estére gondolva. Iszok egy kortyot a kávémból, majd leteszem az éjjeliszekrényre.

- Minden olyan, mint este - válaszolja komoran. - Még senki sincs kint - ismét iszik. Én közben visszafekszem lassan a hátamra és jól magamra húzom a takarót. Pietro átnyúl fölöttem és lehelyezi a bögréjét az enyém mellé. Lefekszik mellém. Szembe fordulunk egymással. - A férfi, aki összevarrta a sebedet - kezd bele. - Ő lenne az ügyvéd?

- Igen - bólintok egy aprót. - Matt Murdock.

- Rosszul láttam, vagy tényleg... - itt megáll. Keresi a helyes kifejezést, nem akarja megbántani Mattat, ahogy engem sem. Nagyon remélem, hogy csak ő látta azt, hogy a földre teríti a Grófot és neki esik. A csapat többi tagja nem tudja, hogy nem lát.

- Vak - fejezem be helyette a mondatot és lesütöm a tekintetem. Most jön el a pillanat, hogy muszáj színt vallanom előtte. Amit nem szívesen teszek, hiszen megígértem Mattnek, hogy titokban tartom, ki is ő valójában. De ha egyszer látta, hogy vaksága ellenére, hogyan harcol és milyen ügyesen kezeli le a sebemet. Nincs más választásom.

- Akkor mégis, hogy képes ilyenekre? - kérdése finom, nem akar tolakodó lenni. Szomorú mosolyra kanyarodik a szám.

- Hallottál már a Pokol Konyha Ördögéről? - tekintetünk találkozik. Gondolkodóba esik, majd arca megváltozik, mikor leesik neki a dolog. - Ő az.

- Mégis, hogyan?

- Nem lát úgy, mint mi - kezdek bele. - De a többi érzékszerve nagyon is jól kifejlődött. És ennek köszönhetően képes tájékozódni és látni - folytatom a kis mesémet. Elmondom neki, mi is történt pontosan, mikor elteleportáltam innen. Hogy hogyan jöttem rá arra, hogy Matthew a Fenegyerek. Pietro türelmesen és érdeklődve hallgat végig. Mikor befejezem, beharapom az alsó ajkamat. - De ezt nem mondhatod el senkinek! - mondom már halkabban. Borzalmasan érzem magam, hogy ilyesmire kérem meg Pietrot. - Velem is megígértette, hogy titokban tartom. De így, hogy láttad őt tegnap, muszáj voltam valami magyarázatot adni - bűnbánóan lesütöm a tekintetem.

- Hazudhattad volna azt is, hogy lát - ráncolja a homlokát. Ezek szerint megértette, hogy csak egy barátomat akartam védeni.

- Neked nem akarok hazudni, Pi - nézek a szemébe. Elmosolyodik.

- Nem mondom el senkinek - azzal közelebb csúszik hozzám, arcunk között vészesen lecsökken a tér. Ismét megtalálja kezével az arcomat. Lehunyom a szememet érintésére. Orrunk összeér, majd elcsúsznak egymás mellet. Ajka már majdnem az enyémhez ér. Érzem meleg leheletét. Összepréselem az ajkaim, a szívem majd kiugrik a mellkasomból. - Most alkalmas? - leheli ajkamra a szavakat. Tegnap este is ezt kérdezte. Akkor mind a ketten beláttuk, hogy nem akkor van itt az ideje. Megfeszül az állkapcsom, hüvelykujjával megsimítja ajkaim szélét.

- Igen - válaszolom remegő hanggal. Fölém kerekedik, mellyel meglep, de elmosolyodom. Tekintetünk összefonódik. Jobb kezével megtámasztja magát, míg másikat még mindig az arcomon pihenteti. Lopva az ajkaimra pillant, majd vissza a szememre. Ujjaim hegyével végig simítom izmos hasát, majd a nyakánál állapodok meg. Ismét az ajkaimat fürkészi, míg nem ismét közelebb hajol. Felső ajkunk épp, hogy összeér, kopognak az ajtómon. Pietro félre kapja a fejét és már nincs fölöttem. Azonnal felkönyökölök és látom, hogy megáll a fürdőszobám ajtaja. Felnevetek. Talpra kecmergek és az ajtó felé veszem az irányt. Még mielőtt kinyitnám, a fürdő felé fordulok, Pietro a mosdókagylót támasztja, keze keresztbe fonva van a mellkasa előtt és vigyorog. Szórakoztatónak tartja a helyzetünket. 

Az ajtót kinyitva Bartonnal találom szemben magam.

- Remélem, nem ébresztettelek föl - halvány mosolyt vélek felfedezni arcán.

- Nem - rázom meg a fejem.

- Tudsz jönni segíteni? - pillant a folyosó vége felé arra, amerre a romokban lévő nappali található. Megfeszül az állkapcsom.

- Persze - bólintok. - Csak felöltözöm.

- Rendben - hálás pillantást vet felém. Lép egyet, de meg is torpan. - Nem láttad Pietrot? - kérdi, miközben visszafordul felém. Ekkor az ajtón lévő kezemhez hozzáér az említett. Clint nem láthatja őt, hiszen takarásban van. Pietro direkt csinálja. Hirtelen kialakult helyzettől zavarba jövök és megrázom a fejem.

- Nem - válaszolok végül nehézkesen. - Még nem voltam ma kint.

- Akkor megyek még egy kört - válaszolja az íjász, azzal elmegy. Becsukom az ajtót, mire Pietro megfogja a kezemet és magához húz. Felszisszenek, mivel hozzáér a varratomhoz.

- Vérzel - állapítja meg aggódva.

- Csak felszakadt alvás közben - próbálom elkapni a tekintetét, ami a véres felsőmre tapadt. - Jól vagyok! - ekkor a szemembe néz. - Megoldom, aztán kimegyek segíteni.

- Ne segítsek? - kérdezi.

- Nem kell. Menj, ne hagyd Bartont tovább idegeskedni - halkan felnevet. Végül vonakodva belemegy és kioson a szobából. Kicsit nehézkes mozdulatokkal leveszem a pólóm. Ha felemelem a karjaim, húzódik az oldalam, és ez nem a legkellemesebb. Előveszem az elsősegély készletet - amit Tony minden szobába elhelyezett - és újra összevarrom a sebet. Miután végzek, felöltözök és kimegyek a többiekhez.

Ugyan este is láttam a helyzetet, de így napsütés mellett még jobban szíven üt a látvány. Az ablakok és az erkélyre vezető ajtó hiányzik. Tony hívott szakembereket, hogy helyre hozzák. Már dolgoznak rajta. Felkapom az utamba eső első seprűt és kimegyek az erkélyre, hogy az ottani törmelékeket összeszedjem. Wanda ugyanezt teszi bent. Nat az elégett székeket és asztalokat aprítja össze Sammel, hogy könnyebb legyen kukászsákokba csomagolni őket. Barton és Steve is odabent próbálnak rendet tenni. Pietro is megjelenik, és besegít Wandának. Mint kiderül Banner, Thor és Vízió a tárgyalóban vannak és próbálnak a szentély nyomára bukkanni. Tonyt viszont senki sem látta még.

Fél óra söprögetés után azonban megjelenik. Elmeséli, hogy új bútorokat rendelt. Illetve jó pár telefonhívásra válaszolt a tegnap este történtek miatt. Megtudjuk, hogy a reggeli hírekben is szerepeltünk. Miután befejezem a Pietro által hozott kávémat, visszamegyek az erkélyre. Több cserepes virág is összetört, némelyikben még víz is volt. Nem megyek a felmosóért. Az erőmmel próbálom meg felszívni a vizet, majd az épen maradt virágokat tervezem megöntözni velük. Azonban semmi sem történik. Kezemet az előttem álló pocsolyára irányítom, megfeszülnek az izmaim. Lehunyom a szemem, egyenletesen veszem a levegőt. Koncentrálok. Semmi. Könnyek szöknek a szemembe. Üvegszilánk roppan mögöttem, így sarkon fordulok. Tony ijedten néz rám. Megrázom a fejem, ezzel válaszolva fel nem tett kérdésére. Nem tudom használni. Több sem kell neki, megfogja a kezem és elindulunk a laborba. Közben az óráján keresztül beleszól a hangszórókba. Bannert hívja.

Ismételt vérvétel következik. Ezután viszont már émelyegni kezdek. Nem jött mindenki velünk. Steve, Natasha és Pietro vannak bent. A többiek dolgoznak tovább. Banner szinte semmit sem kérdezett, mikor meglátott engem Tonyval, tudta, hogy az erőmmel lesz baj.

- Éreztél valamit? - lép mellém Steve. - Az utóbbi rosszulléted után volt másik? - tudom, hogy próbálják összekötni a szédülésemet az erőm makacsságával. Van benne valami, de még nem vehetjük biztosra. Főleg, hogy az utóbbi óta semmi bajom nem volt.

- Nem - rázom meg a fejem. - Semmi.

- És amikor az előbb odakint próbáltad használni? - pillant felém kérdőn Tony. - Semmi furcsát?

- Ürességet - lehelem a szót. Banner gépe felcsippan, mire a tudós olvasni kezd. Reakciója cseppet sem tölt el nyugodtsággal. Lekapja a szemüvegét és kézfejével megtámasztja a fejét. Közben idegesen kifújja a levegőt. Tony azonnal odalép, hogy lássa, amit a tudós.

- Baszki! - emeli fel a hangját, majd az asztalra csap. Megszökik egy könnycsepp a szememből és végiggurul az arcomon. Pietro a hátamra teszi a kezét.

- Mi történt? - kérdezi Steve.

- Mi van a képességével? - érdeklődik Natasha is feszülten. A tudósok összenéznek, majd felém pillantanak.

- Sajnálom, Joyce! - kezd bele Banner. - Nem valószínű, hogy fogod többet használni az erődet - beharapom az arcomat, majd lehajtom a fejem. A sós folyadék ismét legördül, ha tehetném megállíthatnám az erőmmel. De hiába próbálkozom vele, nem engedelmeskedik. Enged a gravitációnak.

- Mi? - döbben le Nat.

- Felgyorsult a kékpötty bomlás - fonja össze karját mellkasa előtt Tony. Hangja egyszerre feszült és sajnálatot sugalló.

- Nem tudjátok valahogy visszacsinálni? - próbálkozik tovább a vöröshajú nő.

- Nem - fordul felénk Bruce. - Próbáltam rájönni, de nem tudom megoldani, mivel nem tudom, az édesanyján milyen kísérleteket végeztek. Találomra meg nem kezdem el döfködni, bele is halhat.

- Az is lehet, hogy az ő teste nem fogadná így be - teszi hozzá Tony. - Lehet, csak öröklődéssel maradt életben, mert így nem olyan mennyiségben kapta, mint ha belé fecskendeznék.

- Nem tudhatod - pillantok fel rájuk könnyes szemmel. - Próbáljuk meg!

- Bele is halhatsz! - Bruce féltő tekintetével találkozik az enyém.

- De nem biztos - próbálkozom tovább.

- Ez nem így megy! - szólal fel Steve is. - Hiába mondod, hogy próbáljuk meg, Bannerék nem akarnak az életeddel játszani. Felelősek vagyunk érted. Nem akarunk elveszíteni - ők ezt nem értik! Ennyi maradt anyából, vagyis már ennyi sem. Elveszítettem az erőmet, amit végre sikerült megértenem, kordában tartanom és használnom. Megszerettem, már nem féltem tőle. A részemmé vált. Oly sokáig voltam a birtokában, hamarabb meg kellett volna tapasztalnom milyen, ha uralom. Matt szavai jutnak az eszembe.

- Igazuk van - Pietro aggódó hangja ránt vissza. - Nem kockáztathatjuk az életedet - frusztráltan kifújom a levegőt. Nem hiszem el, hogy ennyire ellenkeznek! Az én testem, az én képességem, hadd döntsek én! Azonban ezeket nem vágom a képükbe, nem akarok még a jelenleginél is nagyobb feszültséget okozni. Ismét könnyek szöknek a szemembe, a torkom pedig elszorul. Steve és Stark összenéznek. Lerázom magamról Pietro kezét és felállok a székből.

- Hová mész? - fordul utánam Maximoff.

- Nem akarok itt ülni - válaszolom úgy, hogy közben nem állok meg, még csak vissza se nézek. Egy pillanatra megszédülök ugyan, de igyekszem nem kimutatni. A vérvételre gyanakszom, az után is szoktam szédülni. Végül is az erőmet már elveszítettem, amiatt már nem lehetek rosszul. Nem várok választ, elhagyom a labort.

*Steve szemszöge*

Miután Joyce eltűnik az ajtóban, Pietro lép egyet. Azonban a vállára teszem a kezem, ezzel megállítva őt. Feszülten és kérdőn fordul velem szemben, nem tetszik neki, hogy megállítottam.

- Hagyd, hadd szellőztesse ki a fejét - tanácsolom neki a normálisnál kicsit halkabb hangerővel. Pietro vár, gondolkodik. Nem tudom, a többiek mit vettek észre kettőjük között, de én látom. Biztosra veszem, hogy Maximoff aggódik Joyce miatt, és hogy most utána menne. Mellette szeretne lenni. Azonban most talán az a legjobb Joycenak, ha egy kicsit egyedül lehet a gondolataival. Végül bólint, majd Natashával és Banerrel távoznak. Bruce visszamegy Vízióhoz és Thorhoz a tárgyalóba, hogy folytassák a kutatást. Tonyval ismét találkozik a tekintetünk.

- Te is hallottad? - kérdezem a milliárdost.

- Ezek szerint te is - állapítja meg, közben felráncolja a homlokát. Forognak a fogaskerekek az agyában.

- Igen - helyeslem. - Szerinted csak mi?

- Máskülönben más is itt maradt volna - kezét az állához emeli.

- Hogy csinálta?

- Nem tudom - von vállat, közben szemei résnyire szűkülnek. - De kiderítem - vigyorodik el.

- Mit tervezel? - vonom fel kérdőn szemöldököm.

- Beszélnem kell Furyval - azzal elindul az ajtó felé. - Te is jössz! - mutat vissza rám anélkül, hogy megállna vagy megfordulna. Egy szó nélkül követem.