Annak ellenére, hogy valamikor egy és két óra között értünk haza, korán fent van a csapat. Egy hosszú pólóba - mely pizsamaként szolgál számomra - és mezítláb ballagok ki a konyhába. Elmosolyodom, mivel mindenki pizsamában van még. Legalábbis, akik tegnap este eljöttek a szórakozóhelyre. Kócos a hajunk és karkikák ülnek szemeink alatt. Megdörzsölöm a jobb szemem, majd felülök a bárszékre Rogers mellé. Barton nagyot ásítva megfordítja a serpenyőben az épp készülő palacsintát. Steve mellett Natasha foglal helyet, aki épp kávét kortyolgat. Mellette Stark fejét a pultra hajtva pihen - bár lehet elaludt. Banner - aki az este nem volt velünk, így kipihenten és felöltözve áll a konyhában - elém tol egy bögre kávét. Megköszönöm neki, majd belekortyolok. Vízió a televízió előtt ül és egy könyvet olvas, miközben a hírek mennek halkan.

- Mi az vén milliárdos, csak nem fáj a fejed? - száguld be a konyhába vigyorogva Pietro. Szemöldöke felett nem túl feltűnően, de látszik a seb, amit tegnap szerzett. Tekintetünk találkozik egy pillanatra.

- Kac kac - horkan fel Tony, de a fejét nem emeli fel. Vörös fény öleli át előbb az egyik konyhaszekrényt, melyből egy bögre lebeg ki. Majd a vörösség kávét, tejet és cukrot tölt bele. Végül átlebeg Nat és Steve között a nappaliba. Wanda belekortyol, majd elkapcsolja a híradós csatornát. - Lehet kicsit több csúszott le a kelleténél.

- Lehet? - horkan fel Barton. Majd a már kész palacsintákba kakaót szór és feltekeri őket. - Kész az első adag kölkök! - azzal felhelyez a pultra egy agy adag palacsintát. Első adag? Mennyit fog még csinálni?

- Te, hogy vagy Pietro? - pillant fel Steve az említettre.

- Kicsit fáj a szemöldököm, de jól.

- Na tessék - emeli fel végre a fejét Tony, majd Maximoffra mutat. - Ő fix többet ivott! Neki a szemöldöke fáj! A szemöldöke!

- Inkább pihenj csak vissza - paskolja meg a vállát Natasha, meglepettségünkre Tony így is tesz. Nem aludta még ki magát teljesen. Az biztos, hogy már józan, mindössze csak fáradt és ontja magából a hülyeséget. Bár, mikor nem.

- Joyce - szólít meg Banner. - Nem akarlak korán reggel fárasztani, de majd beszélnünk kellene, illetve kitalálni, hogyan érjük el, hogy urald a képességeid.

- Rendben - válaszolok pár másodperc hallgatás után. Van egy olyan érzésem, nem jó híreket fogok kapni. Egy nap telt el azóta, hogy Bruce szólt, hogy beszélni szeretne velem. Nem akarom tovább várakoztatni, illetve bunkó sem szeretnék lenni. - Hol szeretnél beszélni?

- I-igazából, ahol neked jó - igazítja meg a pólóját.

- Rendben, akkor mondhatod - a csapat egy része felém pillant, a többiek próbálják nem kimutatni, hogy megleptem ezzel őket. Bruce szólásra nyitja a száját, de beléfojtom a szót. - Tudom, hogy az én képességemről van szó, de előbb-utóbb úgyis mindenki megtudná - pillantok körbe. - Így legalább nem kell többször elismételnünk.

- Bunkó - horkan fel Tony, mire mind ránézünk.

- Te tudod, miről van szó, neked nem kellene megint elmondania - vonja össze a szemöldökét Nat.

- Tényleg - kuncog fel Stark. Biztos vagyok benne, hogy beteg! Vagy még nem lenne teljesen józan? Beszedett valamit? Bruce hangja ránt vissza.

- Ahogy szeretnéd - szemben áll velem, a pult másik felén. Barton zavartalanul sütöget tovább. A mellettem ülők esznek, Pietro állva kávézik, Vízió olvas, Wanda pedig mesét néz. De mind hegyezik a fülüket, ehhez kétség nem fér. - Elemeztem a vérképed és úgy mindent - itt felnevetek.

- Igen? - érdeklődöm.

- Az édesanyádtól örökölt képességed végett vannak kék színű sejtek a testedben.

- Kék pöttyök - szól közbe Stark. - Kék pöttyöknek neveztük el! - Barton hangosan felnevet, majd próbálja visszafogni magát, hogy tudjunk tovább beszélgetni.

- Szóval ezeknek a kék pöttyöknek köszönheted a képességedet - folytatja, közben a mobilján mutat pár képet az említett pöttyökről, amik a szervezetemben vannak. - Az a baj, hogy ezek a kék sejtek...

- Pöttyök - Tony unottan, míg Clint nevetve javítja ki a tudóst. Bolondok! Mosolyra kanyarodik a szám. De nem csak az enyém. Natasha próbálja takarni a bögrével, de ő is jól szórakozik rajtuk. Bruce nem vesz tudomást a közbeszólásról.

- Szóval kezdenek eltűnni - fejezi be az elkezdett mondatot, már halkabban és szomorúbban. Megfeszül az állkapcsom. A többiek zavartan összenéznek, még Tony is rám pillant. Tekintete sajnálatot tükröz. Mintha felébredte volna Bruce hírétől. Pietro az arcomat fürkészi, de nem nézek rá. Bruce mobilján lévő képet figyelem.

- Ez mit jelent? - kérdezi idegesen Wanda.

- Azt, hogyha Joyce testéből még több ilyen kék pötty tűnik el, akkor sajnálatos módon elveszíti a képességét - Bruce helyett Vízió válaszol, ugyanis Wanda kérdését hosszú másodperceken át tartó hallgatás követett. Sem Tony, sem pedig Banner nem akarta velem ezt a hírt közölni. Könnyek gyülekeznek a szememben. Erőt veszek magamon és mélyen az előttem álló tudós szemébe nézek.

- Nem tudjátok, valahogy megállítani? - kérdezem rekedt hanggal.

- Nem hiszem, hogy képesek lennénk ilyenre - válaszol sajnálkozva Bruce. - De megteszek minden tőlem telhetőt.

- Köszönöm - mosolygom rá szomorúan, majd leugrom a bárszékről.

- Hova mész? - kiabál utánam Tony.

- Edzeni! - először a szobám felé veszem az irányt, majd amint átöltözöm, elindulok a terembe. Igyekszem nem a zsákok felé venni az irányt, próbálom nem úgy levezetni a dühömet. Elkezdem a szokásos kis edzésemet csinálni. Lehet, jobb lenne most inkább a szobámban ülni és olvasni, vagy egy forró fürdő, vagy kimenni a parkba futni. Épp, hogy megtudom, hogy anya képességét örököltem, el is veszítem. Hiába próbáltak nyugtatni, hogy ha még több eltűnik, csak akkor. Egyértelmű, hogyha eddig így volt, akkor nem most hagyják majd abba. Bannertől aranyos volt, hogy próbált felvidítani még egy kicsit is. Tudom, hogy annak ellenére, hogy szinte semmi esélye sincs rá, hogy megtalálja, hogy tarthatnám meg a vízhez köthető erőmet, meg fogja próbálni. Starkkal összedugják a fejüket és ötletelni fognak. De hiába.

Tudom, hogy nem akarta elrontani a kedvemet Banner, hogy nem ez volt a célja. De pocsékul vagyok. Ennyi maradt anyából. És most majd szépen lassan elveszítem, csak mert nem elég erős a szervezetem. Vajon apáét is el fogom veszíteni? És akkor nem leszek többé mutáns? Ezt mindenképp meg kell majd kérdeznem Brucetól, addig úgysem leszek nyugodt, míg valami hírt nem kapok a teleportálásról. Épp leteszem a kezemben lévő súlyt, hogy pihenjek egy percet, majd folytassam a gyakorlatot, mikor Wanda lép be az ajtón. Megáll pár lépéssel előttem karba tett kézzel. Nagy levegővételek közepette felnézek rá.

- Igen? - kérdezem homlokráncolva.

- Gyere velem! - azzal megfordul és elindul ki.

- Mégis hova? - állok fel majd kérdőn széttárom a kezeim. Nincs kedvem most elmenni, úgy voltam már vele, hogy leedzek, aztán a szobámban töltöm a nap hátralévő részét.

- Pár emelettel feljebb - fordul vissza, értetlenül nézek rá. - Megtanulod használni az erődet!

X

Bevallom, Wanda eléggé meglepett, hogy csak úgy a semmiből odajött, hogy segítsen. Mármint nem az a furcsa, hogy segít, hanem hogy ilyen határozottan közölte velem, mit szeretne. Nem olyan volt a hangja, mint aki eltűrte volna, ha ellent mondok. Viszont nagyon is jól esik, hogy törődik velem. Bár nem tudom, milyen módszerekkel akarja majd, hogy megtanuljam irányítani az erőmet.

Nem is tudom egyébként miért lepődőm meg, hogy pár emelettel feljebb van egy hatalmas úszómedence. Elég meleg van itt, lekapom magamról a pólómat, Wanda is így tesz. Már mind a ketten egy sportmelltartóban és rövidnadrágban állunk egymással szemben. A Maximoff lány jelez, hogy vegyem le a cipőmet és a zoknimat is. Az ereje segítségével vizet locsol a csempére a lábam alá.

- Nincs értelme, ha úgyis elveszítem - szólalok meg.

- Nem lehet tudni, mi lesz az erőd sorsa - válaszolja. - De akár elveszíted, akár nem, amíg a tiéd, urald! Használd azt, ami adatott neked! - megfeszülnek az izmaim szavait hallva. Elszánt és komoly. - Lehet, hogy egy hónap múlva már nem tudod uralni a vizet és a jeget, de addig míg képes vagy rá, tedd! Az is lehet, hogy el sem veszíted és akkor jobb, ha minél hamarabb neki állsz megismerni.

- Hogy csináljam? - Igaza van Wandának. Ameddig képes vagyok erre, addig ki kell használnom! Az én képességemről van szó, amit én irányítok addig, ameddig tudom. Azonnal elillan belőlem az idegesség, a keserűség. Helyét az izgalom és az elszántság veszi át. Készen állok rá, hogy elsajátítsam, hogy megismerjem a bennem rejlő erőt.

- Először is koncentrálnod kell - fonja össze karjait mellkasa előtt. - Érezned kell a vizet, a jeget, a gőzt. Képes vagy irányítani, hiszen már volt rá példa. De meg kell tanulnod akkor előhívni a képességedet, amikor te akarod. Nem szabad, hogy az érzelmeid irányítsák, úgy veszélyt jelent.

- Tehát koncentráljak, oké - hunyom le a szemeim. - Ennyi is elég lett volna, nem kell rám hozni a szívbajt - Wanda halkan felnevet.

- Az elején az a fontos, hogy kizárj magad körül minden zavaró tényezőt - már halkabban beszél. - Erre idővel már nem lesz szükséged. De az elején fontos, hogy odakoncentrálj, ahová kell. A későbbiekben már jól fog menni, megszokod a képességed, képes leszel a legnagyobb hangzavarban is tisztán gondolkodni és irányítani - elkezdem mélyen beszívni, majd kifújni a levegőt. - Nyugodj meg. Zárd ki a víz csobogását, a csövek rezgését, a csapok morajló zaját, a lépteket - ekkor sétálni kezd, ravasz. - A hangomat is. Magadra és a vízre koncentrálj! - így teszek. Mindent, ami most még zavarhatna, kizárok a fejemből. A légzésemre figyelek és próbálom megtalálni a víz és a közöttem lévő kapcsolatot. Ökölbe szorulnak a kezeim, izmaim megfeszülnek. Érzek valamit. Mélyen, nehéz elérnem. De érzem. Mikor ujjaimat lassan kinyitom, a lábam alatti tócsából vízszemcsék emelkednek ki. Wanda már nem sétálgat, halvány mosolyra kanyarodik az arca. Egyre magasabbra emelem magam körül a kis szemeket. Azonban mikor kinyitom a szemem, visszahullanak. Idegesen kifújom a levegőt és megrázom a fejem. Hirtelen egy törülköző csavarodik a derekamra, ami a következő pillanatban a medencébe ránt.

A felszínre úszva levegőért kapok. Amint kitörlöm a szememből a vizet, Wandára terelődik a tekintetem. Ott áll a medence szélén, egyik keze megfeszítve, ujjait a skarlátvörös fény öleli körbe. A törülköző pedig ott lebeg mellette. Mosolyog.

- Csak tanuljam meg irányítani az erőmet, visszakapod még ezt - azzal a medence szélére úszok és kimászok. Wanda átnyújtja a törülközőt.

- De legalább már úgy állsz hozzá, hogy megtanulod és meg tudod tanulni - kacsint rám. Szóval erre ment ki ez az úszás lecke! - Holnap folytatjuk, szárítkozz meg.

- Van egy ajánlatom - kezdem el törülgetni a kék hajam. Wanda visszafordul, arcán még mindig ott van a mosoly.

- Mivel? - vonja fel kérdőn a szemöldökét.

- Nem áztatlak el legközelebb, ha segítesz kifesteni a szobám - ajánlom fel. Felnevet. - De ha ismét eláztatsz, akkor érvénytelenné válik.

- Rendben! - mellé sétálok, majd leindulunk vissza a lakóövezetbe. - Akkor holnap?

- Tökéletes!

X

- Merlin megszökött a börtön világból! - a Mindenek Atyjának szavai visszhangot vernek az aranyozott falakon. Dühének nincs határa. Felhúzta magát a történtek miatt. - El kell fognod, és vissza kell juttatnod a börtönbe, mielőtt beteljesíti a próféciát!

- Értettem atyám! Azonnal indulok Midgárdba!