▫◾A Bosszúállók◾▫

Clinttel beléptünt a liftbe és elindultunk felfelé. Egyébkén nagyon kedves Barton,próbált velem beszélgetni út közbe,de nem volt túl sok kedvem most bárkivel is beszélni. Mikor felértünk a kívánt emeletre kinyílt a lift ajtaja. Clint felakarta venni a földről a táskám,de intettem neki,hogy haggya majd én viszem,azzal felkaptam a vállamra. Nemhoztam magammal sok cuccot,mivel nem volt sok mindenem. A ruháim hoztam magammal meg a laptopom,pár régi fotóm és kacatom,meg könyveket. Mikor észrevettem hogy már nyitva van a lift ajtaja kicsit ledöbbentem. A Bosszúállókkal találtam szembe magam. Clint mutatta,hogy mennyek előre. Megálltam előttük,mindenki úgy nézett mint aki nem látott volna még embert. Tony szólalt meg először.

-Mi van Barton,levetkőztetted út közben?

Póénkodott a milliárdos. Azért mondta ezt mert a szokásos edző cuccomban voltam. Megforgattam a szemem. Mintha még nem láttak volna sportmelltartóba,macinaciba és pulcsiba egy nőt sem. Végig néztem a hősökön. A tekintetem egy fehér hajú férfin állt meg. Gyönyörű kék szemei voltak. Mikor észrevette hogy nézem azonnal elforditottam a fejem.

-Ne legyél már udvariatlan Stark!

Szólt rá a milliárdosra Amerika kapitány. Majd felém nyujtotta kezét és kezetfogva bemutatkoztunk.

-Steve Rogers.

-Joyce Hopper.

Válaszoltam mosolyogva majd elengedtem a kezét. Néma csönd telepedett a szobára. Meguntam hogy senki nem mond semmit,ígyhát elindultam a szobám felé.

-Hova mész?

Kérdezte Clint értetlenül. Senki se vette észre,hogy elindultam a folyosón.

-A szobámba.

-Ha csak nem akarsz eltévedni, megmutatom merre van.

Ajánlotta fel a segítségét Natasha. A válaszom eléggé megdöbbentette a csapatot,főleg Tonyt.

-Ne fáradj. Mióta beléptem az épületbe azon voltam hogy feltörjem a biztonsági hálozatot és kikeressem a tervrajzokat. Ami sikerült is. Úgyhogy nem tévedek el.

Csodálkozva néztek utánnam. Én pedig eltűntem a folyosó végénél a kanyarban.

-Mégis ki ez?

Fordult Starkhoz Banner. A milliárdos még mindig csodálkozva nézte a folyosót. De nem válaszolt a kérdésre,rögtön Clinthez fordult.

-1órát késtetek!

Tette csípőre a kezét Vasember. Clint válasza ismét megdöbentett mindenkit,kivéve Tonyt.

-Nem volt a lakásám. Az edzőteremben találtam rá.

Sikeresen megtaláltam a szobámat ami azt jelenti folyton frissítik a rendszerük. Az ajtóval szemben volt egy üvegfal amiből gyönyörű volt a kilátás New Yourkra. Az üvegfal jobb oldalán volt egy nagy francia ágy a falnak tolva,mellette egy kis éjjeli szekrény. Az ajtótol balra volt egy szekrénysor és egy TV. Előtte egy kis dohányasztal. Az ajtótol balra pedig egy íróasztal és egy számítógép szék. A falak fehérek voltak,illetve se függöny se szőnyeg. Ami azért jó,mert az ízlésem szerint fejezhetem be a szobát. Becsuktam magam mögött az ajtót és elindultam az ágyam felé. Útközben ledobtam a vállamról a táskát,majd belehuppantam a puha ágyamba. A plafont néztem és gondolkodtam. Eszembe jutott egy régi nem túl kellemes élményem. Olyan 9éves lehettem,már New Yourkban éltünk. Reggel apa költött ugyanis anya korán elment dolgozni. Elkisért az iskolába,majd ő is elment dolgozni. Néha elég furán viselkedtek a szüleim. Volt hogy hetekig nem láttam őket,akkor vagy a szomszéd néni vigyázott rám vagy pedig egy barna bőrű bácsi,akinek szintén nem tudom a nevét. Nos az egész az osztályteremben történt. Hirtelen fázni kezdtem,már láttam a lehelletem is. Pedig minden osztálytársam rövidnadrágba és pólóban volt. Senki se fázott csak én. Mikor ezt a tanárnőm észrevette odajött hozzám,hogy nem-e lázam van. Mikor megfogta a homlokom felsikított. Megfagyott a keze. Azonnal hívták a mentőket,de nem ők vittek el,hanem a bácsi. Megnyugtatott hogy ez csak egy influenza ne féljek hamar elmúlik. De ahogy nőttem,úgy kezdtem érezni hogy az nem betegség volt. Mondanom sem kell,hogy másik iskolában kezdtem a következő hetet. Sok iskolába jártam,és mindig valami 'betegség' miatt kellett máshova mennem. Az emlékezetemből egy kopogás szakított ki.

-Gyere!

Ültem fel az ágyamra. Kinyílt az ajtó és Natasha vörös haja csúszott elő az ajtó mögül. Mosolygott.

-Beszélhetnénk?

Kérdezte már komolyan. Bólintottam,hogy jöjjön bejebb,azzal belépett és bezárta maga mögött az ajtót.

-Még nem mutatkoztam be,a nevem Natasha Romanoff.

-Tudom. Az én nevem Joyce Hopper.

Natasha leült az ágyam végébe. Sok történetet hallottam,olvastam a Fekete Özvegyről. Natasha erős,jószívű nőnek tűnik aki mindig tudja mit csinál.

-Mesélnél kicsit magadról Joyce?

Félve bólintottam. Nem szeretek mesélni magamról,az életemről. Sose szerettem idegenekkel ismerkedni,beszélgetni. Egyszerűen nem szerettem megnyílni mások előtt míg nem vagyok biztos benne,hogy nem akar rosszat. Jó tudom. Natasha nem akar rosszat,csak jobban meg akar ismerni. De őszintén én se tudok sokat magamról. Úgy érzem van olyan részem amit nem ismerek. A visszahúzódottságom miatt sose tudtam beilleszkedni a suliaimba.

-22.éves vagyok. Sokoviaban születtem,de elköltöztünk mivel a szüleim új állást kaptak. 16éves voltam mikor a szüleim autóbalesetben meghaltak. Onnantól kezdve 19éves koromig egy nevelő otthonban éltem New Yourk határán. Majd dolgozni kezdtem,és most itt vagyok.

Romanoff eléggé megdöbbent a múltam hallatán. Lehajtottam a fejem,mert eszembe jutott mikor az otthonba vittek. Sírtam. Nem engedtek a szüleimhez a kórházba. A temetésükre is nagy nehezen mehettem el. Mély nyomot hagyott ez bennem.

-Emlékszel a szüleidre? Hogy milyen munkát kaptak itt New Yourkban?

Rátette a kezét a térdemre,biztatón rámnézett majd válaszoltam.

-Nemtudom milyen munkát kaphattak,sose kérdeztem és ők sem mondták. Arra emlékszem,hogy sokat voltak távol. Volt hogy hetekig nem jöhettek haza a munka miatt,de ilyenkor mindig írtak.

Natasha itt egy kicsit elgondolkodott. A kezét az állához emelte. Majd hirtelenjében rámnézett.

-Amikor a szüleid dolgoztak,akkor ki vigyázott rád?

-Hát vagy a szomszéd néni,vagy egy barna bőrű kopasz bácsi. A nevükre sajnos nem emlékszem.

Amikor körül írtam kik vigyáztak rám,és a bácsihoz értem elkerekedett a szeme. Mintha ismerné,de nem kérdeztem rá. Majd kiderítem magam,meg lehet el se mondta volna.

-Hogy hívták a szüleid?

Kérdezte tőlem a vöröshajú nő,egy szelíd mosoly kiséretével.

-Sue és Scott Hopper.

Natasha csak bólintott. Arc izma se rezzent a nevek hallatán. Ügyesen leplezi az érzelmeit. De én érzem,hogy titkol valamit. Igen ez igy egy ilyen furcsa tulajdonságom. Megérzem ha valaki hazudik,vagy épp titkol előlem valamit. Ezt a nevelő otthonban fedeztem fel. Megéreztem mikor hazudnak nekünk a felügyelőink. Általában olyanokat hazudtak nekünk,hogy nemsokára biztos jön majd egy család aki elvisz minket,vagy épp azt,hogy nem lesz semmi baj. Volt olyan,hogy azt is hazidták,hogy őnekik fontosak vagyunk,szeretnek minket. Ezért sose vettem őket komolyan,nem fogadtam nekik szót. Én voltam a feketebárány.

-Csak ennyit szerettem volna. Esetleg van valami kérdésed?

Hát ha azt tudná mennyi kérdésem van. De majd szépen lassan megtudakolom őket.

-Igen. Mikor kiléptem a liftből volt ott pár Bosszúálló akiket nem ismerek. Azok kik?

Natasha elmosolyodott. Láttam rajta,hogy tudta,hogy ezt megfogom kérdezni.

-A piros férfi akinek egy kő van a fejében,az Vízió. Láthattál egy fehér hajú férfit is aki mellett volt egy hosszú barna hajú nő. Ők Pietro és Wanda Maximoff. Ikrek. Nemrég csazlakoztak csak a csapathoz. Ők is Sokoviaiak,nem simered őket?

Megráztam a fejem. Tényleg nem tudod kik lehetnek,de a Maximoff név ismerős volt.

-Volt ott még egy férfi Amerika kapitánnyal.

-Ő Sam Wilson,másnéven Sólyom. Csak őket nem ismerhetted,vannak még akik nem voltak ma itt,őmet később ismered majd meg. Esetleg tudok még segiteni valamiben?

-Nem,köszönöm!

Mosolyogva válaszoltam. Natasha azzal bólintott és felállt,elindult az ajtó felé. Már az ajtóban állt mikor visszafordult és hozzátette.

-Holnap reggel edzés. Majd érted küldök valakit. Addig is rendeszkedj be,és érezd magad otthon.

Válaszképp csak mosolyogtam. Natasha kiment és becsukta maga mögött az ajtót. Én felpattantam és elkezdtem berendezkedni.

*Natasha szemszöge*

Miután kijöttem Joycetól egyenesen a tárgyalóba mentem. Mikor beléptem a hosszú asztal másik végén ott állt nekem háttal egy barna bőrű kopasz,szemkötős férfi,fekete ruhában. Nick Fury.

-Nos?

Kérdezte tőlem mély rekedtes hangon,majd felém fordult és válaszoltam.

-Ő az. Megtaláltuk.

Itt is a kövi rész!Kicsit hosszabb lett remélem nem baj.
Puszi:*