A természeti katasztrófák általában a várt eredményt hozzák.

Jön egy tornádó, egy hurrikán, egy cunami, és letarol mindent. Emberek keze munkája, sokévi küzdelmes harc, rengeteg pénz, nem ritkán emberéletek. Ez az, ami minden katasztrófa tarifája. A kötelező gyakorlat végterméke. A katasztrófa trófeája. Mint egy tornagyakorlat kötelező elemei.

A bárányfelhők eltűnnek. Az ég beborul. A tavaszi szellőből lassan erős fuvallat, aztán viharos lökések lesznek. Az első esőcseppek lassan hullnak alá, egyre sűrűbben, sötétre festve az utakat, a földet, mindent. Jönnek a hangosabbnál hangosabb, félelmetes dörgések. Mindenki tudja, hogy valójában később érkeznek, mint a villám, de a hang gyorsabb, mint a fény. Ebbe persze akkor senki sem gondol bele. Nemsokára megérkeznek az első elektromos kisülések, a villámok. Ott és akkor csapnak be, amikor és ahol senki sem számít rájuk. Mező közepén, házak tetején, vagy éppen egy egyszerű kerti törpébe. Az emberek menekülnek, és igyekeznek olyan helyen kivárni a vihar végét valahol, ahol biztonságban vannak.

Persze, egy vihar égzengéssel elvonul, és legfeljebb a szél okoz károkat, vagy éppen a villámcsapások, de senki sem gondol rájuk akkora félelemmel, mint egy hurrikánra.

Nem úgy két ember, akik annak a bizonyos novemberi éjjelnek nem tulajdonítottak semmiféle különleges figyelmet. Pedigk kellett volna.

Ott volt például Erdős Blanka. Egy kis lakást bérelt Pesten, a belvárosban az egyik barátnőjével. Hajnali kettő volt, véget ért a műszaka, és csak szeretett volna minél előbb hazaérni. A munkatársai szóltak, hogy kicsit várjon az indulással, mert iszonyatos égzengés közeledik, de nem hallgatott rájuk. Ha siet, elkapja a Sleepy Hollow ismétlését, és még ébren találja a lakótársát is, hogy váltsanak pár szót. Fogta hát, felhajtotta a gallérját, sapkáját mélyen a homlokára húzta, és hazaindult. A ballonkabát, amit a délutáni melegre választott, már kevésnek bizonyult, a kalap, amit viselt, inkább volt kiegészítő, mintsem melegítene.

1720 kilóméterrel arrébb Harry Styles London utcáin indult haza. Vörös hajszálcsíkos öltönye semmit nem védett a szél ellen. Hunyorogva indult útnak, szorosan összefogva az öltönyzakót a mellkasán. Hívhatott volna taxit, vagy kocsit, ami hazaviszi, de kicsit becsípett, inkább gyalogolt. Amúgy sem lakik messze, és a holnap reggeli interjúra szeretett volna emberi fejjel megjelenni.

Amire egyikük sem számított, az a villám volt.

Az első pár kilométerrel arrébb, mellettük csapódott be, így csak arra volt jó, hogy megijessze őket.

A második pontosan 200 méterrel arrébb villant, amitől mindkét fiatal kis híján halálra rémült, és sietősebbre vette a hazamenetelt.

Percekig nem történt semmi. Ám következő villanás mindkét ember számára meghatározó volt. Harry egy HURTS dalt dúdolt, amit utoljára hallott a bulin, és azon gondolkodott, hogy a fél grillcsirke megvan még-e a hűtőjében, amit tegnap Niall otthagyott.

Blanka egészen másra gondolt. Kíváncsi volt, vajon hogy szinkronizálták le a legújabb kedvenc sorozatát. Utálta a szinkront. Tönkreteszi a párbeszédeket. Nagyon kevés jó szinkron van. Talán a Sissy-é az egyetlen, amit sikerült úgy adaptálni, hogy visszaadja a történetet, a szereplők jellemét, a cselekményt.

Normális esetben a villám, ami pillanatokkal később Blankába és Harrybe csapott, meg kellett volna, hogy ölje a két fiatalt.

De egészen más dolog történt.