Kétezer-húsz, május huszonegy.
Ekkor írtam utoljára. Nem azért mert elfelejtettelek. Véletlenül sem.
Azt hiszem Jonghyun-ah, kezdek jobban lenni. Azt gondoltam, ha írnék neked, lerombolnám amit felépítettem és újra összetörnék. A szívemben vagy, s örökké ott leszel. A rosszabb napjaimon mindig rád gondolok. "Küzdenem kell. Nem adhatom fel, Jonghyun se szeretné" de mindeközben egyszerűen nem hagy nyugodni a tény, hogy mennyire könnyebb lenne veled. Ha láthatnám ismét azt a mosolyt, azokat a szemeket. Amik immár őszintén ragyognak...

Tudod, azt hiszem tényleg jobban vagyok már. Nehéz. Nagyon. Nem lesz könnyebb és a fájdalom sem enyhül. De vannak napok és hetek, amikor el tudom viselni azt a fájdalmat és őszintén mosolyogni. Van olyan is, hogy majd' belepusztulok, annyira hiányzol.

Mostmár tudok mosolyogva gondolni rád. A legutóbb, mikor írtam.. Emlékszem mennyire szúrt a szívem és milyen nehezen kaptam levegőt.
Jól vagyok Jonghyun-ah. Ma csak pár könnycseppet ejtettem. Fejlődni fogok és legközelebb csupa szívvel, szeretettel és csak örömmel foglak üdvözölni.

Ugye te is jól vagy? Jól megy a sorod, igaz? Leszállt minden teher a válladról és gondtalan vagy, ugye?
Remélem igen. Nagyon szeretlek Jonghyun. Most, holnap, holnap után, még halálom után is szeretni foglak.
Örökké.

Ígérem jól leszek teljesen és nem fogom feladni. Tudom, hogy ezt szeretnéd. Mindent meg fogok tenni.
Be good our Angel🤍

201026