Néhány napja történt ájulásom, utólag kiderült, hogy látomások zaklattak. Azóta feküdtem az ágyon, amire még Tim rakott le. A házban Alfredon és rajtam kívül egyedül Bruce tartózkodott. Beszélni akartam vele arról az emberről, aki elrabolt és megszúrt tűvel és úgy éreztem ezt aznap kell megtennem. Tim azt mondta, hogy Bruce egy jó ember és segíteni fog nekem, persze neki nem szóltam az akciómról. Lementem a lépcsőn, megvártam, amíg Alfred a konyhába beér aztán pedig elindultam Bruce nyomait követni. A könyvtár felől hallottam a szokatlan zajt, ami azért eléggé különös, ha jobban belegondolunk. Az egyik polcban volt, valamiféle kapcsoló, egy kiálló könyv, ami azonnal szembetűnt. Furcsának hittem, de hirtelen kinyílt, mint ha egy ajtó lett volna. A hatalmas lépcső, mely elém tárult cseppet sem volt csúszós, mégis totyogva a korlátba kapaszkodva osontam le. Bruce egyszerűen csak ott ült egy nagy képernyős számítógép előtt nézve emberek arcait, aktáit. Az egyiket pedig kifejezetten ismertem.
– Alfred de jó hogy... - meglepődött az ott létem miatt. – A...Amelia mit... - dadogását folytatta volna, ám közbe kellett vágtam a megállított kép miatt.
– Tudom... hogy... ki ez - a sírás tört rám, mégis erősnek mutattam magamat. Ezt éreztem helyesnek a lelkem mélyén.
– Tim azt mondta, nem vagy ide valósi. Akkor honnan ismered őt? Névről? - kérdezte ridegen és félig értetlenül majd egy zsebkendővel ajándékozott meg, de nekem nem volt rá szükségem. Átölelte az egyik vállamat aztán folytatta kérdéseit. A düh szinte szétáradt a testemben, sokkal jobban mint a szomorúság.
– Honnan ismered?
– Ő és a szőke segédje rabolt el. Megszúrtak. Hogy hívják ezt a férget? - mutattam meg neki a kezemen levő már-már maradandó sebet. Bruce sokkoló tekintettel nézett vissza rám, szemei pedig tükrözték, hogy ismerte ezt az alakot.
– A berendezés - céloztam a helyre próbálva elterelni a témáról a szót. Percekig a csöndben nem akartam ott állni és bámulni egy elmebeteg mosolyát.
– Majd meg tudod! Alfred! - idegessége látszott az arcán, ahogyan szinte az egész mozgásán is.
   Bruce leültetett egy asztalra, amely valami régi fából készülhetett, mégis strapabíróan állta a sarat. Vártam a férfit, aki felsietett a lépcsőn és közben el kellett gondolkodnom mibe csöppentem bele hirtelen. Lehet egy pszichopata szúrt meg injekcióval? Néhány percen belül pedig megjelent lent Tim, Alfred, Bruce meg egy kisebb fiú. Nekik tudni kellett a kérdésemre a választ.
– Amelia, ő itt a fiam Damien Wayne - kezet fogtam mondatát követően az alacsonyabb mogorva tekintetű sráccal, akinek sötét hajkoronája mindenfelé állt. Ekkor kezdtem el a fejemben összerakni a történetet. Wayne
– Akkor te Bruce Wayne vagy ugye? - kissé ostobának éreztem magamat, mivel először nem jöttem rá. A férfi elmosolyodott majd bólogatott egy pillanat erejéig, de azt követően hirtelen komolyra váltotta hangulatát.
– A kezedet Alfred megnézi. Közben pedig felteszek néhány kérdést. Rendben?
   Az inas ekkor ragadta meg a karomat és vett a véremből egy cseppet, ami a szokásosnál vörösebb volt, már-már szinte feketének láttam. Bruce kissé megkésett a kérdéseivel, mivel a színt leste ő is. Szembe nézhettem abban a pillanatban Tim aggódó tekintetével, Bruce féltő nézésével, Alfred összpontosításával és Damien kíváncsiságával. Mind készen álltunk az igazságra, én pedig akkor gondolkodtam el ismét ezen az egészen. Vajon miért foglalkoznak így velem? Miért törődnek egy olyan elveszett és legbelül sérült lánnyal, mint én? Mi is lakozik a véremben? A kérdések eluralkodtak rajtam, zavarodottan vártam a komornyik válaszát.
– Amelia kisasszonynak vannak álmai másokról vagy valamilyen szokatlan?
– Tudomásom szerint nincs, ám mostanában, azóta az este óta gyötörnek rémálmok, látomások - bizonytalanságom látszódott az arcomon, de ami önmagamban játszódott le, azt nem felejtettem el.
– Szóval ezért ájultál el tegnap. Vérzett az orrod a kezeden pedig jobban ki rajzolódtak az ereid. Ezek mind ezért vannak ezek szerint - Tim velem ellentétben magabiztos volt és tudta jól, mit is akar. Néha irigyeltem is ezt benne.
– Bruce... Tim... Alfred ti pontosan miért is segítettek rajtam? - tettem föl azt a kérdést, ami eddig nyomta a lelkemet.
– A véred keveredett egy bűnöző vérsejtével. Amit Joker vénásan szúrt beléd nagy hatással lesz még rád. Az ő vére eluralkodik lassan a testeden és hanem tudod kontrollálni, felemészthet téged is - közölte velem Bruce cseppnyi sajnálattal és egy kevés kíméletlenséggel.
   Nagy csönd telepedett a barlangban percekig, addig pedig volt annyi időm, hogy megfejtsem a titkot. Batman búvóhelyén tartózkodtam, aki nem más, mint...
– Amelia jobban van már egyébként a lábad? - kezdett el érdeklődni Bruce megszakítva a gondolataimat.
– Igen. Mit akarsz ezzel mondani? - álltam fel végre az asztalról szemben a férfival, aki jócskán felém magasodott.
– Holnap edzeni kezdtek Timmel. Megerősödsz és ki fogod ismerni a képességeidet. Itt maradhatsz, amíg nem teljesíted a feladataidat - kissé morcosan, de végig mondta mondandóját Bruce.
– Felkísérlek az emeletre - végre Tim is meg mert szólalni, válaszadás nélkül pedig elindultunk felfelé. A szobákhoz érve megállított engem.
– Oda soha ne menj be! - mutatott arra az ajtóra amelyre ez a név volt felírva: Jason. Nem kérdeztem meg, hogy miért, mert így is nehéz napot éltünk meg. A Jason-ös ajtó mellett Tim szobája található, az enyém vele szemben mellette pedig Dick Grayson-é. Damien szobája pedig egy kicsit arrébb helyezkedett el a villa egy másik részén. Brucenak meg az emelet másik részen volt a hálószobája. A nap további óráiban pihentem és rájöttem, hogy a péntektől búcsúztam el, azaz szombat következett a naptárban, amikor megismerhetem Dick Graysont.