Pont olyannak tűnt kívülről, ahogyan a látomásban láttam. Eldugott hely az biztos. Nem mertünk közel parkolni, mert én tisztában voltam hogy miért ide jött Harley. Békét akart és nyugalmat. Távolabb Gothamtől. Jokertől. Óvatosan megközelítettem a csöppnyi építményt. Kis szőke fürtöket véltem felfedezni az épület szerűség belsejében. Megpróbáltam ajtót keresni de hiába. Épp ezért is nyitotta ki maga, Harley. Szemei könnyekben úsztak, egyre közelebb és közelebb lépett hozzám míg végül ölelkezésbe torkoltunk. Őszintén, az én arcomról is folyt le néhány csepp.
- Annyira. - szóhoz sem tudott jutni. - Végre itt vagy. Tudtam. - ismét megállt de valamiért jól esett. - Élsz. Ez a fontos. - fejét vállamba fúrta arcfestését pedig ha nem lettem volna feketében ruhámba kenhette volna.
- Te is hiányoztál, Harley! - percekig így ölelkeztünk aztán ráeszméltem hogy vissza kellene mennünk. - Gyere, haza megyünk! - szolidan szóltam neki ő viszont egy cseppet sem tűnt úgy ahogyan vártam. Arra a naiv szőke csajra gondoltam aki mit sem tud. Tévednem kellett ugyan.
- Nem fogok visszamenni ahhoz! Bruce lenéz minket. Nygmát is bezáratta. Tudok róla. - igaza volt ha jól belegondolok.
- Harley, újra itt vagyok. Bruce meg fog változni. Ígérem. - a kis szőke az a felejtős viszont akkor visszatért. Láttam a szemében hogy tud valamit.
- Amelia... - egyszerűen elakadt. - Amelia. Én. - tagoltan elkezdett valamit mondani de képtelen lett volna befejezni, ha nem sietettem.
- Harley, kérlek. - fogtam meg vállát hátha be tudok jutni akár az elméjébe, de hiába. Az a nyitott könyvnek mondható lány akit én ismertem, elesettnek és mégis határtalannak láttam. Akkor viszont szöges ellentéte lett ennek.
- Nem hagyom hogy turkálj a gondolataimban! - abban a pillanatban azt hittem újra ellenem fordul, de tévednem kellett. - El fogom mondani. Induljunk! - utasításainak eleget téve motorunkon útnak eredtünk. Az Arkham felé vezetett Harley és közben ezt mondta: - Van egy titkom! Amit meg kellene említenem, viszont tudom hogy csalódnál bennem. - az előbbi határozott nőből egy ijedtté vált. Félt, de vajon mitől? Mi rémíthette meg pont őt?
Néhány percen belül el kalandoztak gondolataim. Saját sávomból a másikba vándoroltam ahol nagy teherautóval nézhettem farkasszemet. A teherhordó viszont ahelyett hogy engem elütött volna, célja viszont Kanári motorjának szándékos letolása az útról. Ezt észrevéve Helena-val ő felkapta Laurel-t én pedig Harley-val mögöttem a motorját akartam levezetni és megállítani. Sajnos ez nem igazán sikerült, helyette a mi motorunk sodródott le az útról. Leesve róla próbáltam tompítani az érkezésesemet. A sziklás vidéken végig csúsztunk de mielőtt az óceán habjai felemésztették volna testemet az egyik kóborló kőbe megkapaszkodtam.
- Laurel, Helena, menjetek! Keressétek meg Bruce-t! - ordítottam a fájdalmam küszöbén. Harley-t kémleltem és ő késve de megérkezett. Ha nem kapom el grabancánál fogva már rég az óceán mélyén kellene lennie.
- Minden oké? - kérdeztem fél mosolyra eresztve számat. Nevetgéltünk még egy néhány percig aztán felmásztam a kiszemelt sziklámon. Harley-t fel segítettem majd az általam választott útvonalon elindultam. A kis szőke mögöttem kullogott és egyfolytában csak azt kérdezte tőlem:
- Miért itt megyünk? - Az Arkham-ot meg se akartam közelíteni mivel nagy valószínűséggel Strange megszívatna. A múltkori eset óta ha hallja a nevemet biztosan összetör valamit. Habár Barbara összezagyválásából annyit megértettem hogy ez az út odavezet. Az elmegyógyintézetbe. Más választásunk viszont nem lett volna. Mint két útonálló koptattuk a betont a lábunkkal. A Fájdalom amelyet a guruláson szereztem nem tűnt súlyosnak így nem is igazán foglalkoztam vele. Persze az oldalamba iszonyatos szúrást éreztem. Az ájulás szélén helyezkedtem el. Alig tudtam lábaimat kapkodni egyikről a másikra. Harley próbált volna segíteni rajtam, de elutasítottam. A semmiből felkiáltott barátnőm én pedig egy hirtelen ütést éreztem a tarkómnál. Minden elsötétült és őszintén abban reménykedtem hogy soha nem fogom mar kinyitni szemeimet.
Órákkal később
Egy teljesen ismeretlen, szűk helyen ébredtem ahol az omladozó falak mellett rácsos ajtó fogadott. Körül kellett néznem ezért oda rohantam. Az Arkham-ot véltem felfedezni. "Csodálatos" - gondolataim egy eléggé erős szarkazmussal meg fűszerezve elértek a kész receptet. Kezeimmel a rácsokat ütögettem, vertem. Strange sétált el a cellám előtt majd a cipője kopogásának hangja elnémult. Őrdögi mosollyal arcán megállt és szó nélkül engem kémlelt.
- Mit nézel? Miért hoztál ide? - undok és lekezelő viselkedésemre semmit sem lépett. Ugyanazt csinálta amit eddig. Pár perc elteltével viszont megmozdult.
- Amelia. - hangja vérfagyasztó és egyben kísérteties. - Amelia. Smith. - ismételte nevemet én pedig már akkor tudtam hogy nem lesz ez olyan egyszerű beszélgetés ahogyan azt képzeltem. Strange lenéző pillantást vetett rám aztán elindult egyenesen és meg sem állt a folyosó végéig. onnan visszakiáltott az őrnek.
- Vigyétek őket! A fagyasztóba! - a szemközti cellában figyeltem a pánikoló Harley-t. Megijedt. Az egész miatt pedig én voltam a hibás. Magam hibáztatása helyett viszont inkább kiutat kerestem. A bilincsemet erőszakosan rátette csuklómra az őr azt követően körülnézelődtem a folyosón, azonban semmit sem találtam megfelelő kiútnak. Hosszadalmas menés után egy ismeretlen ajtó előtt kellett várnunk. Hirtelen a bilincs lekerült rólunk a másik percben pedig A szobában feküdtünk.
- Harley, jól vagy? - siettem mellé feltápászkodásom után azonnal. - Harley? - a szőke szemeimbe mélyedt aztán a sarokba akart maradni.

- Innen nem fogunk kijutni! - az Arkhamban járt már néhányszor de látszott rajta hogy ide még soha sem került. Ezek szerint csak akkor raktak be valakit a "fagyasztóba" mert engedetlennek találták esetleg Strange nem kedvelte. Gondolataim kissé fel tudtak vidítani ám az aggasztott a legjobban hogy mi is fog történni. A semmiből erős sugárzású víz ömlött a földre töménytelen mennyiségben. A jég hideg folyadék végigfolyt arcomon egészen lábaim aljáig. Harleyra pillantottam aki levegő után kapkodott annyira hullott a víz körülötte.
- Strange! - ordítottam az okozó nevét. - Miért csinálod ezt? - köhögnöm kellett ami miatt inkább abba hagytam a kiáltozást. Letelepedtem barátnőm mellé és együtt fagyoskodtunk amíg ki nem nyílt az  ajtó. Az őrök két teljes órán keresztül a halálunkat kívánták. Megbilincseltek azt követően pedig megvertek minket vagy vízbe akartak folytatni.
A cellánkba tagba szakadtan vonultunk vissza. Emlékszem azokra a szemekre. Bane, Pingvin mindenki akit idejuttattam ijedten nézett rám. Joker vére túl élte. Ezeket a szavakat ismételték egyfolytában. A fejemben is. Ezek után muszáj volt bedőlnöm abba a kényelmetlen vaságyba de bármennyire is találtam elviselhetetlennek ezen kellett aludnom. Azonban ez kevésbé sikerült. Fáradtnak éreztem magamat mégsem jött álom a szememre. Forgolódtam egyik oldalamról a másikra. Amikor ezt végre meguntam akkor hátamra feküdve bámulni kezdtem a plafont.
- Hé, gyere enni! - komor és mogorva hangja Bruce-ra emlékeztetett. Viselkedése viszont a szöges ellentéte. Ismét a bilincsemet érezhettem a csuklómon és végre visszakaphattam a lökdösődős őrt is. A vacsora maga az ehetetlen szörnyűség. Ismeretlen anyagból készülhettem és csak ennyit mondtam: - "Földön már láttam de soha sem ettem"
Három perc elteltével Harley is megérkezett, leült mellém.
- Mit akartál mondani? - félig meddig biztos voltam abban hogy Strange nem csak miattam kínoz minket. - Miért vagyunk itt pontosan? - suttogtam neki halkan. Félénk szemeivel rám pillantott és akkor láttam meg először a szégyent. Csalódott önmagában amiért nem szólt nekem szinte semmiről sem.
- Mielőtt elmenekültem Gothamből megkerestem Jokert. - itt megértettem hogy miért is ilyen feszült. Tudta hogy én ezt tiltottam meg neki. - A csatornai életet csak 2 napig bírtam aztán felkerestem Ivy-t. Vele sem tudtam sokáig lenni. 2 évvel ezelőtt találtam meg végre a helyemet. Barbara segített nekem. Fogalmam sem volt róla miért. Aztán 11 hónappal a mai nap előtt ismét rossz útra tértem. Tudom Joker tervét. Mikor fog kitör a botrány. - itt megállt. Szomorúan rám nézett ellenben velem aki biztatóan megfogtam a kezét. Értetlen arccal fürkészte ahogy felállok és az ételes tálcát bedobom a többi közé. Ezt ő is megtette majd odasietett hozzám.
- Csak hogy tudd Harley, büszke vagyok rád! Jól cselekedtél! - az őr fogta és elrántott tőle még mielőtt valamit szólhatott volna nekem. A cellába beesve a falnak csapódtam aztán pedig egyenest az ágyba.
Másnap reggel a világ legszörnyűbb ébresztőjére lehettem figyelmes. Az ordítozás mellett cipők hangos kopogása is hallhatóvá vált a folyosón. Pont ahogy sejtettem az őrök már töltötték a fegyvereiket. A cellám előtt hirtelen megjelent Harley. A rácsokat kívülről ő belülről pedig én próbáltam ki veszíteni. Mikorra már kipattintottam magamat mint egy kólás dobozt addigra a folyosó megtelt lázadóval.
- Harley el kell mennünk a ruháinkért! - az emberek többségével ellentétben mi a másik oldal felől közelítettük meg a raktár. Az ajtó betörést követően fogtuk és átvedlettünk mindketten a saját ruhánkba. Fegyvereket viszont nem tudtunk keresni mivel ismerősök jelentek meg előttünk.
- Cobblepot. Örülök. Maga pedig Harvey Dent ha nem tévedek? - nyújtottam kezemet a magas félig leégett arcú idegennek.
- Igen. Te vagy a... - itt megakadt jobban át kellett gondolnia mit is mond. - A Joker vére. - kezdem megszokni ezt a nevet. Bólintottam aztán így folytattam.
- Tudom hogy egyáltalán nem kedveljük a másikat de most ki kell innen jutnunk. Muszáj lesz. - azzal Oswald elfordult jobbra mi pedig követtük őt. Miközben loholtunk utána szívesen betörtem volna egy ablakot aztán kimászok rajta és rohanok az életemért. Erre viszont Harvey figyelmeztetett hogy nem éppen jó ötlet ugyan is mindenhol kamerával és riasztóval díszítették fel az épületet. Az első így is úgy is lát. - gondoltam de persze ezek röpkén elillantak a fejemből. A hátsó kijáratnál megpillantottam a többieket. "Cobblepot okos" - állapítottam meg. Az Arkham-ot a lehető legcsendesebben elhagytuk aztán valahol az út szélén meg állítottam őket.
- Harvey, Oswald köszönjük hogy kijutottatok minket onnan. Valahogyan majd egyszer meg fogom hálálni de még egy szívességre megkérnélek titeket. - néztek rám és szerintem sejtették hogy mit fogok mondani. - Rejtőzzetek el, akár a föld alá is! Nem kérem azt hogy harcoljatok a mi oldalunkon, Joker ellen! Arra viszont igen hogy vele ne! - hallgattak és mondhatjuk ezt a beleegyezésüknek is. Külön váltunk mivel Harley-val mi inkább a Wayne birtok felé sétáltunk. Amint több órás gyaloglás után megláttuk az Ösvényt azon nyomban rohanni kezdtünk. A barlangba síri csönd uralkodott egy lélek sem tartózkodott ott. Alfreddel ellentétben aki hozott nekünk elemózsiát amiből szívesen falatoztunk is az Arkhami étel után. Az förtelmes volt. Azonban éves közben csak is arra tudtam tudatomat összpontosítani hogy mi folyik éppen a városban. Előjött-e már Joker a csatornából vagy még bujkál egy sort és vár az alkalomra? Fogalmam sem volt erről. Elégnek bizonyult azt felfognom hogy a pogácsa darab az asztalról a számba kerüljön. Amint megettem már a harmadikat Alfred belekezdett a mondandójába:
- Amelia kisasszony, tájékoztatom hogy a többiek azt hiszem 1 órája indultak el az ön keresésére. Miután Bertinelli és Laurel megérkeztek és elmondták az új információkat. - ilyenkorra már az ablakhoz közelítettem és megláttam a poklot. Gotham végzete akkor vált döntő sorsá. A korom sötét ég mellet a robbanások sokaságával találkozhatott szemem. Hátranéztem Alfred és Harley felé, annyira tehetetlennek éreztem magamat hogy csak ennyit tudtam kipréselni a számon:
- Elkezdődött!