A nagy robbanás után már csak annyit éreztem hogy Diana visz a kezeiben. Joker túl élte már ahogy. Engem a műtőasztalra raktak ahol viszont láthattam a fehér kórházi ágyat. Amikor kinyitottam szemeimet észre vettem hogy súlyos a sérülésem. Hatalmas nem is tudom milyen darabka állt ki a hasfalamból. A fejem szörnyen hasogatott és azok a szagok. 2 óra után felkeltem habár nem szabadott volna de én megtettem. Kint Diana, Oliver, Roy és Miss Marsi fogadott.
- Barry és Wally nem tudtak eljönni. - fejemet jobbra majd balra forgattam hátha meglátom Timet. Aztán rájöttem. Ha Joker túlélte a robbanást akkor keresni kezd engemet.
- Nem is baj az. Jobb ha mindenki azt hiszi hogy halott vagyok! - Miss M megakart szólalni de Wonder Woman megelőzte.
- Ezzel azt akarod mondani hogy Brucenak se mondjuk el? - néztek rám mindannyian és vártak a sorsdöntő válaszomat.
- Igen, azt. - elfehéredett arcát még soha nem láttam Roynak, akkor viszont ő is beállt a sorba. Bicegve visszatértem a műtőterembe de nem feküdtem le abba a kemény ágyba ami sokszor nyomta a hátamat. Helyette inkább az ablakból tekintettem ki. Aztán a szoba berendezéseit nézegettem. A falnak neki dőlve, gondolataimba elmélyedtem és közben lecsúsztam a padlóra. Térdeimet mellkasomhoz húztam arra pedig fejemet hajtottam. Néhány percig így maradtam majd vissza ültem arra a kőkemény ágyra. Az ajtó hirtelen kinyitódott. Roy lépett át a küszöbön és egyre közeledett felém. Az ágy végében leült, próbálta megfejteni arcomat. Sikertelenül, habár ezen nem lepődtem meg mivel én magam is elbuktam ezen. Fogalmam sem volt arról hogy mit kellene tennem. Gondolataimba mélyedtem és kissé furcsán nézhetett ki a néma csöndben uralkodott szoba, amelyben Roy engem kémlel, én pedig elveszetten, sőt nagy valószínűséggel még megtörten is ülök ott egy szót se szólva a fiúhoz. Végül ő próbált társalogni.
- Most mit fogsz tenni? - néha rám nézett, máskor pedig az ajtóra pillantott, jelezve nekem hogy el kellene menni.
- Nem tudom. Ha Joker túl élte a robbanást, akkor nem mehetek vissza Gothambe. Ezt ki fogom deríteni, ez mellett pedig edzeni is akarok. Fejleszteni magamat. - szavaimra külön figyelmet szánt a fiú aki előttem ült. Aggódó tekintetét már akkor megjegyeztem.
- Ha esetleg meghalt Joker?
- Annak kevés a valószínűsége. - meg sem rebbent. Mozdulatlan maradt.
- Rám számíthatsz. - mosolygott. Kezeink összeértek én pedig szemeibe meredtem.

Ujjaink egymással játszottak, nekem meg fülig ért a szám. Véget vetettem ennek a pillanatnak elég gyorsan. Felálltam és Roy-nak is segítettem benne aztán kitessékeltem a szobából. Néhány perc alatt levedlettem azt az ocsmány kórházi ruhát, helyére pedig a sajátom került. A cuccaimat( vagy amit elakartam vinni onnan) össze pakoltam és kiléptem az ajtón. Diana felajánlotta a lakását ahogy M'gann is, de sajnos mindkettőt elutasítottam. Ahogyan Olivert is. Ismét az utcára került önszántamból. Egyáltalán nem bántam. Mindannyiuktól elköszöntem és kisétáltam az épületből. Csalódottnak láttam mindegyiküket de meg kellett érteniük. Roy arcára emlékszem a legjobban. Sajnált engem, bár tudnia lehetett volna hogy rosszabb állapotot is éltem már át.
Órákba telt mire találtam végre egy nyugodt helyet ami elhagyatottnak tűnt. Másnap kipihenten keltem fel és gyönyörködtem a természetben. Ott ültem a nagy fa lombjai alatt, az árnyékban.
A távolban robbanást véltem meglátni. Szörnyen nagynak tűnt a távolból, én pedig rohanni kezdtem oda hátha akadnak túlélői. Minél gyorsabban kapkodtam a lábamat mire végre megérkeztem. A kisebb falu ami mellett történt a fele egyszerűen szétesett. Holttestek sokaságával álltam szemben. Egy kislány térdelt a romokon és keresett valakit. Oda siettem az utolsó túlélőhöz, ő pedig rám nézett.
- Anya itt van... alatta. - sajnáltam szegényt valamiféle tudom milyen érzés ölelést adtam neki.
- Édesanyád nem itt van... hanem itt benn. - mutattam a szívére ahol én is megtalálom szeretteim emlékét. Megfogtam a kis kezeit az alig 4 éves kislánynak és vissza indultam a megszokott fámhoz. Letelepedtünk és beszélgetni kezdtünk.
- Hogy hívnak? - kezdtem el falatozgatni egy kis kenyeret amivel meg kínáltam őt.
- Anna. Téged? - mosolygott rám. Viszonoztam ezt, boldognak éreztem magamat ez miatt.
- Amelia. Örülök hogy megismerhetlek. Van hova menned? - kicsit elgondolkodott aztán így felelt.
- A nagybátyám Metropolisban él. Ő az utolsó elő rokonom.
- Akkor holnap indulhatunk? - először értetlen arccal majd egyre boldogabbá vált. Bólintott aztán mellém feküdt és álomra hajtotta fejét. Szorosan próbáltam minél közelebb tartani hozzám. Én jelentettem számára a biztonságot. Számomra viszont kételyt ébresztett, soha nem kellett senkire odafigyelnem, vigyáznom rá. Féltem hogy a Metropolisig vezető úton csalódni fog bennem. Azt gondoltam hogy majd szólok Roynak vagy Connernek. Az utóbbi közel is lett viszont reménykedtem hogy Bruce nem tudja meg. Hogy miért? Jobbnak láttam azt ha mindenki úgy tudja hogy a robbanás végzett velem. Ebbe a rengeteg gondolkodásba belefáradva én is el aludtam.