Remegő ujjaim maguktól engedték el a papírt, ami puhán esett a fekvő testre. A mögöttem állóra néztem, aki biccentett egyet a fejével, hogy inkább hagyjuk itt ezt a helyet. Így elindultam utána. Megálltunk a barlangnál, majd a köztünk lévő csendet, ő szakította meg. 

-Mit gondolsz? vannak nála erősebb vámpírok is? 

-Ezek szerint. -Mondtam, mire idegesen vakarászni kezdte a fejét. 

Minden amire most szükségem van, az azok az idők, amikor Jimin velem volt, és minden nagyon könnyen ment. Minden unalmas, és megszokott kerékvágásban haladt. Amikor még nem tudtam ilyesfajta halálesetekről, amikor még nyugodtan taníthattam diákokat, és nem voltam félig vámpír, félig farkas. Amikor még nem kellett kordában tartanom az erőmet. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen erős leszek, és ez bizony hátrányokkal jár. 

-Menjünk le hozzád, mert nagyon fáradt vagyok. 

-Mond csak ki...Haza! -Mosolyogtam rá. 

-De, az nem az enyém. -Hajtotta le a fejét. 

-Fogd be! a tiéd is! -Kiáltottam rá, de nem direkt. Csak még mindig nehéz uralnom a dühömet. 

-Az enyém is. -Mosolyodott el halványan. -Klimaxolsz, hogy folyton dühöngsz?

-Bocsánat...Csak elég feszült vagyok. 

Éppen a házunk elé értünk, amikor egy aprócska fiút véltem felfedezni az a házam előtt ülni. A feje la volt hajtva, és az egész teste remegett. Minél közelebb értünk hozzá, annál volt ismerősebb az ábrázata. Hatalmas mosolyt ült ki az arcomra, majd azonnal mellé léptem, és vállánál, magamhoz öleltem őt. 

-Hiányoztál! -Kezdtem őt ringatni az ölemben, közben puha haját simogattam. Lassan vezette rám könnyektől csillogó szemét, majd nyakamnál magához húzott hogy közelebb kerüljön hozzám. 

-Junkook! annyira sajnálom! -Zokogott fel hangosan. Hiányzott a hangja...-Sajnálom, hogy ennyi gondot okoztam neked, hogy nem ismertelek fel. -Tovább beszélt volna, de tenyeremet szájára tapasztottam. Nem akartam hallani a sok sületlenséget, amit mond. 

-Hisz jól tudod, hogy nem a te hibád...nagyon jól tudod. Ne hibáztasd magad, inkább engem, hogy nem tudtalak megvédeni. -Suttogtam a fülébe, és nem hagytam abba a simogatását, így pillanatok alatt nyugodott meg, és már nem sírt. Az idilli jelenetet, az éhségem gyötrelme zavarta meg. Amikor közelebb bújt hozzám, nyakát, és az ajkaimat, csak pár centi választotta el. Több napja nem ettem, és annyiszor gyötörtem a testem, hogy most majd belepusztulok. 

-Ahj! -Sziszegtem az orrom alatt, majd erősen összezártam a szemeimet. Most sokkal fontosabb az, hogy itt van velem. Nem gondolhatok rá megint vértasakként. Annyit megérdemel, hogy nem iszok belőle, azonnal. Sőt...Ez a fiú, még ennél is többet érdemel. 

Lassan térdhajlata alá nyúltam, majd felálltam vele. 

-N-nehéz vagyok? -Nézett rám pír-től vörös arccal, amit muszáj volt megmosolyognom. 

-Persze. Mindjárt leszakad a vesém. -Mondtam egy félmosoly kíséretében, majd bementem a házba. Időközben Hoseok inkább bement, míg én Jiminnel voltam, és már a kanapén szundított. Felvittem a mosdóba, hogy felfrissülhessen. 

-Köszönöm. -Eresztett felém egy mosolyt, én pedig bezártam az ajtót. 

Ez az illat, és érzés hiányzott. Elterültem az ágyamon, majd erősen agyalni kezdtem. 

  "Yoongi szolgái, az én emberim! senki sem vegye el tőlem!"  

Ki lehet az az alak, aki képes volt megölni őt ezért. És miért olyan fontosak neki ezek az emberek? várjunk csak...Én megöltem az ő emberit. Akkor most érezzem magam veszélyeztetve? 

-Kész vagyok. -Hallottam meg a hangját, mire felültem az ágyon.

-Gondolom álmos vagy. Gyere, feküdj csak le. -Paskoltam meg magam mellett a helyet, mire azonnal be is vette magát oda. 

-Nem vagyok álmos. Sokat pihentem a kórházban. -Takarózott be mondandója közben. -Viszont, te éhes lehetsz. 

-Nem vagyok! -Mondtam azonnal, mire felkuncogott. 

-Mindig kéreted magad! gyere már, ne én könyörögjek. 

Elmosolyodtam, majd helyet foglaltam mellette. Amióta erősebb vagyok, sokkal intenzívebb minden. Az illatok, a tapintások, az érzelmek. Így most sokkal édesebbnek tűnik a vére, mint eddig volt. Nagy önuralom kéne most ahhoz, hogy csak úgy feküdjek mellette. 

Mosolyogva vettem két első fogaim közé a bőrét, majd gyengéden ráharaptam. 

-Ne játssz már velem! -Nevetett fel, úgy tolta el az arcom. 

-Igen? nem akarod? -Kuncogtam fel, mire oldalára vezettem a tenyereimet, majd csiklandozni kezdtem őt. Hangos kacajok hagyták el a száját, ami zene volt füleimnek. Kapálózni kezdett, néha oldaláról, a másikra fordulva. Imádom, amikor nevet. Időközben ajkaimat nyakához emeltem, majd olyan óvatosan ahogy csak tudtam, szemfogaimat belé szúrtam. Lassan szívni kezdtem, erősen összezártam a szemeimet, a testemet elöntő bizonyos érzéstől. Időközben Jimin apró kezei, hasamra vándoroltak, néha meg-meg simítva. A kellemes gesztusától, akadozottan kezdtem venni a levegőmet, szinte beleborzongtam érintéseibe. 

-Nem lehetne halkabban lélegezni? esküszöm nem tudok tőle aludni. -Kiáltott fel Hoseok a másik szobából, mire kuncogni kezdtünk. 

Sziasztok! remélem tetszett a rész, és nem okoztam csalódást. Végre tényleg benne van Jimin :) Nos, a következő részig is PÁPÁ! :3