Megvártuk míg Junkook vissza ér, majd meglepődve vette tudomásul, hogy már bizony Jimin itt van. Így hát elindultunk vissza Donnához, aki egyből kiugrott a pult mögül, majd vigyorra húzta a száját. 

-Nem azt mondtam, hogy a srácot hozzátok el. De így is megteszi. -Állt elénk, majd felkiáltott. -Ma zárva vagyunk, mindenki menjen haza! -Mindenki morogva állt fel a helyéről, de nagy nehezen elhagyták a helyiséget. 

-Akkor elkezdjük? -Kérdezte félve Jimin, mire a nő szó nélkül hátat fordított, majd el indult a raktárba. Így várakozni kezdtünk. 

Jimin rám, majd Junkookra kapta a tekintetét. Amikor megtudta hogy mi történt, szó szerint meg sem szólalt egy darabig. Meg tudtam érteni mit érez, bár nekem sem volt könnyű elfogadnom ezt az egészet. Ki jött Donna a raktárból, négy gyertyával a kezében, és egy kővel. Majd lerakta őket a földre. Letelepedett melléjük, majd a kezét a gyertyák fölé helyezte. Majd lángra kaptak. 

-Áh! -Sikkantott fel Jimin. -Bocsánat, elég meglepő volt, de megpróbálom felemészteni azt, hogy egy boszorkánnyal vagyok egy légtérben. 

-Nem kell magyarázkodnod. Tényleg nem mindennapi. -Mosolyodott el lágyan Donna. -Kérlek ülj le ide. -Utasította Jimint, aki remegő térdekkel borult le mellé, majd felnézett rám. -Add ide a kezedet. 

Jimin Tette amit kért, majd bal csuklóját odanyújtotta. Donna elővett egy kést, majd erősen meg akarta vágni a kezét. 

-Csak gyengéden! -Rivalltam rá, mire felkuncogott. 

Így próbálta óvatosan csinálni, de még így is fájt neki. Elkaptam a tekintetem, nem mertem nézni, ahogy szenved. Végül rá csepegtetett a véréből a kőre, ami halványan világítani kezdett. Amikor már nem volt szükség Jiminre, felugrott a helyéről, majd mellém lépett. Simogatni kezdtem a karját, hogy egy kicsit megnyugodjon, ami végül is belőlem váltott ki feszültséget, valami kisebb borzongást, hogy velem lehet. Így még elviselhető is, hogy ide vagyok zárva. Donna behunyta a szemét, majd majd mormolni kezdett valamit. Kirázott tőle a hideg. 

-Úgy tűnik itt maradsz. -Jelentette ki végül. 

-Hogy mi van?! -Kiáltottam rá. -Az nem lehet, kérlek csinálj valamit. 

-Várj...Add csak ide a kezedet. -Mondta Junkooknak, aki habozva, de felé nyújtotta a kezét. Donna megrázta a fejét, majd elvált tőle. -Miért nem mondtátok? 

-Mégis mit? -Kérdezte Namjoon. 

-Hogy azonos a vére veled, Junkook. Könnyítettetek volna a helyzeten. -Azzal magához húzta Junkookot, majd a kést végig szántotta a bőrén, amiből a vére egyenesen a kőre csepegett. Már nem csak halványan világított, szinte az egész helyiség a világosságban úszott. Idegesen szorítottam ökölbe a kezemet, úgy vártam a reakciójára. Hirtelen éles fájdalom hasított a mellkasomba, majd a fájó pontomra fogtam. 

-Mi történik vele? -Hallottam meg Jimin kétségbe esett hangját. 

-Semmi baj, már jól vagyok. -Nyugtattam meg, mire felsóhajtott egyet. 

-Ne ijesztgess. 

-Azt hiszem, készen vagyunk. -Szólalt meg Donna. Hatalmas mosoly ült ki az arcomra, majd Jimin a nyakamra ugrott. Vissza öleltem, majd a nőre néztem. 

-Ennyi is lenne? semmi hátrány? -Húztam fel kérdőn a szemöldökömet. 

-A legjobb boszorkánnyal van dolgotok. -Húzta féloldalas mosolyra a száját. -A fizetségemet akarom. 

-Amennyit csak akarsz! köszönöm hogy segített nekünk. -Mosolyodott el boldogan Jimin, majd felé nyújtotta a csuklóját. Donna elővett egy kisebb üveget, majd a vérét abba csorgatta bele. Akaratom ellenére is, nagyon megéheztem az illatától. Olyan régen ihattam már belőle. Próbáltam palástolni az éhségemet, de nagyon nehezemre esett. 

-Öröm volt veletek üzletet kötni. -Rakta el a zsebébe a "fizetséget".

-Miért olyan szükséges az ő vére? -Tette fel Namjoon azt a kérdést, amire még nem gondoltam. Mindenki az ő vérére vágyik. 

-Ezt már nem muszáj elmondanom. -Kacsintott egyet, majd kinyitotta előttünk az ajtót. Ahogy kiléptünk rajta, azonnal becsapta utánunk az ajtót. 

Odakint várt minket Hoseok, mert Donna képtelen volt több természetfeletti lényt beengedni. hihetetlen hálás vagyok Jiminnek, hogy önszántából jött ide, hogy segítsen rajtam. Elképesztő ez a srác. 

-Azt hiszem, nekem innentől nincs veled dolgom. -Szólalt fel Namjoon, mire odaléptem hozzá, majd  elkaptam az egyik kezét, és szorongatni kezdtem. 

-Annyira hálás vagyok neked! ha te nem vagy, még mindig ide lennék kötve. -Mosolyogtam rá, de láthatóan neki nem volt ínyére a közelségem. 

-Megtennéd hogy elengedsz? nem bírom a testi közelséget! -Húzta el a száját, miközben le sem vette a szemét a kezemről, ami az övét szorongatja. 

-Bocsánat! -Engedtem el. 

-Semmi baj, mosolygok! -Nevetett fel. -Ha gondoljátok, majd látogassatok el  Daeguba. Szívesen várnálak titeket! 

-Mindenképp eljövünk majd. 

-Akkor, viszlát! -Intett egyet, majd elindult a másik irányba. Egy ideig figyeltem a távolodó alakját, mikor meghallottam Junkook hangját. 

-Én is megyek. 

-Hah? és mi lesz, a főnököddel? nem érdekel, ha elkap? -Kérdeztem, mire mosolyogva vállat vont. 

-Nem az ő szolgálata alatt akarok megfásulni. Élvezni akarom egy kicsit az életet. De elkísérlek titeket a határig, hogy meglássam minden rendben ment-e. 

Azzal elindultunk, át a városon. Az idő, még mindig kedvező volt. Imádom a napsütést, ha valaha meghalnék, nem lennék szomorú ha sütne a nap. Időközben Jiminre vándorolt a tekintetem. Lehűlt az arcomról a mosolyt, mikor megláttam mennyire sovány lett. Az arccsontja nagyon kiáll, a karja pedig olyan, mit egy öt évesé. Miért nem evett? Lassan odaértünk a határhoz, én pedig megtorpantam. 

-Mi az Junkook? nem jössz? -Kérdezte Hoseok. 

-Csak fel kell készüljek. -Vettem egy mély levegőt, mikor megéreztem, hogy valaki gyengéden a kezemre fog. Jimin fogta meg a kezem, és lassan húzni kezdett maga után. Elsőnek az egyik lában raktam ki, majd a másikat. Hatalmas mosoly ült ki az arcomra, amikor megláttam, hogy végre kiléphettem onnan. 

-Nézd csak, kint vagy! -Kuncogott fel boldogan Jimin, mire én azonnal magamhoz vontam őt, meglepődött, de vissza ölelt. Pár percig így álltunk, mire Junkook torok köszörülésére el engedtük egymást. 

-Én megyek! örülök, hogy ilyen kedves hasonmásom van. -Nevetett fel. -Jimin...Szeresd őt, és Junkook te is őt. -Azzal intett egyet, majd ő is távozott. 

-Vigyázz magadra! -Kiáltottam utána, és csak remélni tudtam, hogy meghallotta. 

Egész úton meg sem szólaltam, csak is arra tudtam gondolni, hogy végre kint vagyok. Viszont mára lesz egy meglepetésem Jiminnek, nagyon remélem hogy örülni fog neki. Amikor a házunk elé értünk, épp be akartam menni, de Hoseok kint maradt. 

-Nem jössz be, Hoseok? -Fordultam meg, hogy szembe lehessek vele. 

-Azt hiszem, elmegyek sétálni egyet, egy jó hosszú sétára. Jó lesz nektek, most kettesben. -Dugta zsebre a kezét, majd elindult a másik irányba, be az erdőbe. 

-Tudod hol találod a pótkulcsot! -Kiáltottam utána, amit egy mosollyal nyugtázott, hogy értette. -Na akkor menjünk. 

Beléptünk a házba, majd leültem a konyha asztalhoz. Jimin izegve mozogva állt egy helyben, miközben ajkát rágcsálta. 

-Ma lesz neked egy meglepetésem, és mivel pont elég késő van hozzá, azt javaslom öltözz. -Mosolyogtam rá, mire nagyokat kezdett pislogni. 

-Ajándék, nekem? 

-Jimin...Ha te nem lettél volna, még midig Daegu posványos kikötőjén rohadnék. Ennyivel tartozom neked. Azaz, nagyon szívesen viszlek el téged oda, amit én találtam ki neked ajándéknak. -Sóhajtott egyet, majd egy mosolyt varázsolt az arcára. 

-Bocsánat, hogy egy kicsit más vagyok most mint általában, csak egy kicsit elszoktam attól, hogy kettesben vagyunk. De...Akkor megyek és öltözöm. -Mutatott az ajtó felé, majd be is ment a szobába. Pár percet vett csak igénybe a készülődése, már készen is volt. A fekete pulcsimat vette fel, ami elég bő volt rá. Aranyosan passzolt a kisebb magasságához, és imádni való, gömbölyded arcot varázsolt neki. 

-Akkor, most én megyek öltözni. -Azonnal besepertem a szobába, ha tovább meresztem rá a szemem, nem lesz ebből az estéből semmi. 

Amikor készen lettem, ki mentem az engem váró fiúhoz, majd elindultunk. Nem igazán volt témánk, így úgy gondoltam mondanom kell valamit, akármit!

-Ha nem lopták volna el a kocsimat, most nem kéne gyalogolnunk. -Komolyan, Junkook? ennyire tellett? 

-Oh, pedig nagyon jó járgány volt. -Húzta el szomorúan a száját. 

Fogalmam sincs, mit mondhatnék neki. Régen, miért tudtam vele beszélni, most pedig miért nem? rajtam van egy bizonyos nyomás, ami akkor keletkezik, amikor a közelében vagyok. És ki akar csattanni, akár egy léggömb. Időközben megérkeztünk arra a helyre, ahová vinni szerettem volna. 

-Megérkeztünk. -Álltam meg, mire ő is így tett. 

-Nahát, egy étterem? -Csillantak fel gyönyörű sötét szemei. -Isteni illat árad odabentről. 

-Akkor ne is húzzuk az időt. -Villantottam egy mosolyt, majd kinyitva előtte az ajtót, én is beléptem. Leültünk egy szimpatikus helyre, majd vártuk a pincér érkeztét. Nem sok időbe tellett, már egy fiatal srác, oda is lépett mellénk. Jimin elmondta hogy mit kér, így én is azt kértem. Hisz nekem oly mindegy mit eszek. Nem sokára ki is hozták, de addigra jól megizzadt a tenyerem, hisz most sem tudtunk miről beszélni. 

-Mond Junkook. Milyen íze van az ételnek, a te ízlelőszerveiddel? -Nézett rám kíváncsian. 

-Ez a krumpli, olyan mintha valami nyálkás csigát ennék. És ez az üdítő hozzá, tiszta posványos víz. -Húztam el a számat. 

-Jaj, akkor a kedvemért ne edd meg. 

-Nem azért hoztalak ide, hogy azt nézzem hogy csak te eszel. Meg akartam adni a módját. -Nevettem fel kínosan. Egyre furcsábban érzem magam. 

-Akkor azért nem láttalak az iskolában sosem, emberi ételt enni. -Bólogatott, miközben egy újabb falatot emelt a szájához. 

-Örülök, hogy végre eszel. Lefogytál, nagyon. -Sütöttem le a tekintetem, miközben a villámmal egy szem borsóval játszadoztam. 

-Tudom...Ha nem vagy velem, nincs étvágyam. -Hangja rekedt volt, mintha épp sírni készülne. Kezeit szája elé helyezte, majd könnyek folytak le az arcán. Képtelen voltam mással foglalkozni, csak is az előttem ülő fiúval, aki éppen sír. És ez nagyon fájt. -Nem tudnám leírni szavakba azt a fájdalmat, amikor nem voltál velem! mindig elszakít tőled valami! Hiányzott az ölelésed, az hogy reggel melletted kelek, és az hogy az én véremmel adhatok neked életet! 

-Jimin...-Kitoltam magam alól a széket, majd a fiú mellé léptem. Karon fogtam, majd húzni kezdtem a kijárat felé. Mielőtt kiléptünk volna, kiraktam a pultra a pénzt, majd úgy távoztunk. Hevesen vert a szívem, alig kaptam levegőt. A rosszullét apró parányai kergettek, és minden végtagom zsibbadt. Ez...Ez lenne a szeretet jele? Futva tettük meg a házamhoz vezető utat, én ugyan nem fáradtam el, de szegény fiú mellettem, őrülten zihálva kapkodott levegő után. Ahogy kinyitottam az ajtót, a fiú nagyot sóhajtva borult térdre. Fáradtan túrt a hajába, majd felnézett rám. 

-Nem vagy éhes? -Arca vörös színben úszott, a fáradtság, és a zavarodottság volt benne felfedezhető. 

-De nagyon. -Nyögtem ki. 

-És hogy szeretnéd elfogyasztani? üvegpohárban, vagy instant- 

-Így! -Letérdeltem hozzá, majd két kezemmel lágyan tarkójára fogtam. Nem volt hajlandó a fülem most befogadni Jimin bolond viccét. A teste azonnal lángolni kezdett az érintésemtől, de nem tett semmit. Várta, hogy mi fog történni, szinte epekedve. Végig a szemembe nézett, nem szentelte másra a figyelmét.Lassan hajoltam ajkához, majd lágyan érintettem össze az enyémmel. Az én felső párnácskám, az ő alsó ajkát érintette, hogy szemfogaim belé tudjam szúrni. Ahogy megérezte hogy éppen a párnácskáiból szívom a vérét, behunyta a szemét, majd karját tarkómra vezette, és szorosan ölelt. Ez nem csak egy szimpla csók volt, hanem egy vámpír csókja. 

Sziasztok! remélem tetszett a rész, és nem okoztam csalódást a gyatra fogalmazásommal. Bocsánat a késésért, de ennek ellenére, most hoztam egy hosszabb részt az átlagnál. A következő részig is PÁPÁ! :3