Dél körül értünk haza, és ami azt illeti, nagyon elfáradtunk. Azonnal az ágyba bújtam, Hoseok pedig a földre. Imádom azt az érzést, amikor kipihenhetem a fáradalmaimat. Éppen csukódtak volna le a szemeim, mikor nem ide illő hangokra lettem figyelmes. 

-Jól vagy, Hoseok? -Fordultam meg az ágyon, majd őt kezdtem el keresni. A szoba másik végében hevert, majdhogy kitekeredve, közben fájdalmasan nyöszörgött. 

-Nem tudom mi van velem. -Nyögte ki, mire kikeltem az ágyból, majd a segítségére siettem. 

-Mid fáj? -Mondtam aggodalommal teli hangon. 

-Mindenem! -Kiáltott fel idegesen, mire rezzentem egy aprót. -Ah...Nagyon fáj. 

Amíg próbáltam őt felültetni, éreztem ahogy a teste lángolni kezd. Tudtam, hogy átfog változni, de fogalmam sem volt, mihez kezdjek. Hatalmas karmai előbújtak, majd követte a többi. 

-Mit tegyek?! -Kiáltottam fel, kétségbeesetten. 

-Menj a közelemből. -Sziszegte, mire hátrább kezdtem csúszni, mire a hátam az ágy sarkába ütközött. Vajon, mi lehet vele? borzasztó látvány volt őt így látni. Pár másodperc alatt változott át, hatalmas nyüszítést hallatva. Mélyeket lélegzett, majd a kedves kisugárzása, egy csettintésre lett gonosz. Rám emelte kék pilláit, majd közelebb lépett hozzám. Hatalmas busa fejét az enyémhez emelte, majd morogni kezdett. Hatalmas fogait, vicsorítva mutatta meg, szinte borzongtam tőle. 

-Jól van, Hoseok. Semmi baj. -Lassan emeltem fel a kezemet, hogy kedvesen, simogatással megnyugtathassam, de mozdította a fejét, ezért gyorsan elhúztam onnan. Hatalmas mancsát térdemre helyezte, hogy közelebb kerüljön hozzám, mire felszisszentem a hatalmas súlytól. -Nyugodj le kérlek. Barátok vagyunk. -Beszéltem ismét hozzá, de mintha meg sem hallotta volna. 

Lassan próbáltam feltápászkodni alóla, de annál jobban morgott, és szinte fülsüketítő ugatáshoz hasonló hangot hallatott. Próbáltam nem elveszteni a fejem, és fejet fogva rohanni el, így figyelve a légzésemre, végre feltudtam kelni alóla. Lassan hátráltam, majd az ajtó elé érve, megfogtam a kilincset, majd léptem volna ki, mikor azonnal rám ugrott. Vicsorogni kezdett, ami egyre jobban megrémített. Nyála egyenesen az arcomba csöpögött, de most nem ez zavart, hanem Hoseok viselkedése. Hogy miért nem érti amit mondok, és miért viselkedik így. 

-Kérlek figyelj rám. Minden rendben le-

Nem tudtam befejezni a mondandómat, ugyanis hatalmas fájdalom hasított a hasamba. Hatalmas fogaival, szaggatni kezdte le rólam a ruhát, így megsértve a bőrömet. A vér elöntötte a testemet, amit őrülten nyalogatni kezdett lefelé. Így érdes, erős nyelvével, még jobban felsértve a húsomat. Felkiáltottam a fájdalomtól, majd próbáltam a fejét eltolni magamtól, de lehetetlen volt. Nem állt meg addig, míg ki nem szakított a testemből egy darabot. Könnyeim előtörtek, de a fájdalomtól szinte már elködösödött az agyam. Akadozottan vettem a levegőt, szinte alig jutott a tüdőmbe. Lecsukódtak a szemeim, majd csak tompán hallottam morgó, vérfagyasztó hangját. 

                                                                               (***)

-Nem akartam, nem akartam! ébredj fel. Sajnálom. -Hallottam meg barátom hangját, mire nyitogatni kezdtem a szememet. Köhögtem párat, majd lassan felültem. Amit legelsőnek vettem észre, az az, hogy minden vérben ázik, közte Hoseok szája is. Lassan jutottak eszembe a képek,  mire eszeveszetten hátrálni kezdtem tőle. 

-Menj a közelemből! -Kiáltottam rá, mire rám kapta könnyes szemeit. 

-Ne félj tőlem! könyörgöm, bocsájts meg. -Kúszott oda hozzám, így könnyei hada, bokámra csepegtek. 

Borzasztóan fájni kezdett a testem, és a fejem is lüktetni. Mintha csak a véremet csapolnák le, olyan erőtlen lettem. Fájt a fogsorom, és az ujjperceim is. A szemeim is fájtak, mintha csak erős paprikát szórtak volna belé. Pislogni kezdtem a fájdalmas érzéstől, időközben a torkom  is kaparni kezdett, így köszörülni kezdtem a torkomat is. 

-Mi a baj? -Meresztette rám nagy barna szemeit, mivel nem tudtam megszólalni, csak rázni kezdtem a fejemet, hogy tudassam vele, jól leszek. -De hát nem kapsz levegőt! 

Próbáltam helyrerázódni, de sikertelen volt. Éreztem ahogy az izmaim megfeszülnek, és a csontjaim, majdhogy szét akarnak törni. Egy ideig csak félelemmel teli arccal bámult rám, majd hirtelen elhűlt az arca. 

-Megharaptalak! -Mondta, mire egyértelműen bólintottam egyet. -De ha megharaplak...

-Mi van akkor? -Nyögtem ki nehezen ezt a mondatot. 

-Semmi jó. -Rázta meg a fejét. 

-Mi az hogy semmi jó? meg akarsz ölni engem?! megharaptál te állat! -Keltem ki magamból, mire játszi könnyedséggel kapott fel a földről, majd hátára dobott. Próbáltam lecsúszni róla, de nagyon erősen tartott. -Hova viszel? 

-A barlangba. -Motyogta, majd mielőtt megszólalhattam volna, már a barlang szájánál álldogáltunk. Hitetlenkedve néztem rá, hogy képes volt visszahozni engem pont most, ilyen állapotban. 

Komolyan nézett rám, majd mellém lépett. 

-Nagyon ideges vagy, fájnak az izmaid, az ujjperceid bizseregnek, és úgy érzed, mintha a fogaid elő akarnának bújni? -Pontosan tudja, mit érzek. De az ismeretlen eredetű düh a legrosszabb. 

-Pontosan. Olyan ideges vagyok, hogy még téged is képes lennék bántani! -Kezdtem el harapdálni a számat a gondolattól. 

-Akkor én most, a lehető legjobbat tettem veled! -Nevetett fel, mire löktem rajta egyet. 

-Te meg akartál engem ölni, míg a bolhás testedben voltál! -Förmedtem rá, mire védekezően maga elé emelte a kezét. 

-Emlékszel, amikor a kórházas incidens után, megitattál a véredből? -Emelte fel kérdőn szemöldökét, mire bólintottam egyet. 

-Na és, akkor mi van? -Rántottam hanyagul vállat. Az ideg, szét tép belülről. Pontosan, amióta felébredtem. Miután haza érkeztünk a kórházból, képtelen voltam megitatni őt, ugyanis nagyon éhes volt. De nem gondoltam volna, hogy megvadul,és majd szét akar engem tépni. 

-És utána, én megharaptalak téged. -Tárta szét a karját, bár még mindig nem értettem semmit. -És nem haltál meg. 

-Miért haltam volna meg?! miért veszed olyan félvállról? 

-Ide figyelj, Junkook. -Emelte fel mutató ujját. -Hibrid lettél. 

-Az meg mi? -Kiáltottam rá újból. Bár nem szándékosan. 

-Ha vérfarkas iszik egy vámpír véréből, aztán újra megharapja őt, úgy tűnik, ez lesz belőle. 

-Úgy tűnik ez lesz belőle?! -Kiáltottam rá, mire hátrált egy lépést, de hamar észhez tért, majd vett egy mély lélegzetet.  Éppen mag akart szólalni, de a szavába vágtam. -Szóval nem tudtad, hogy ez lesz. De széttéptél engem! 

-Nem voltam magamnál! úgy tűnik, nem ihatok vámpír vért. 

-Ó jaj, a mindent tudó Hoseok, erről nem tudott. -Mondtam gúnyosan, hozzá fintorogtam is. 

-Ez most hagyd abba, ne beszélj így velem! -Emelte fel mutató ujját, mire kihívóan elmosolyodtam. 

-Miért, rám szórod a bolháidat? 

-Nem. Éppenséggel tényleg kitépem a szerveidet, és nem engedem, hogy újra felébredj. -Sziszegte ki fogai körül, ami nekem igazán imponált, hogy ideges lett. Most semmi sem érdekelt, csak tombolni akartam. 

-Na lássuk! -Biccentettem a fejemmel, mire felhúzta pulóvere ujját, majd elém lépett. Lendítette a tenyerét, majd kaptam tőle egy pofont. -Ennyi? -Horkantottam fel.

Azonnal vállaimra fogott, majd lökött raktam egyet. A testem nem mozdult egy tapodtat sem, így tágra nyílt szemekkel nézte, hogy nem esek el, vagy mozdulok meg az ütéseitől. Éreztem, ahogy a testhőmérsékletem megnő, szemfogaim előbújnak, de nem úgy mint általában. Sokkal hegyesebb, és mellé több is volt. Elképedve figyelte a látványomat, majd mikor sokat legeltette a szemét rajtam, egyből elindult, majd elkezdődött köztünk a heves verekedés. 

-Na lenyugodtál? -Kérdezte pár perc múlva, mikor más mindketten kiharcoltuk magunkat, és a fűben elterülve kapkodtunk levegőért. 

-Le. -Nyögtem ki. -Köszönöm. 

-Mégis mit? 

-Hogy a barátom vagy, és nem hagytál most faképnél. -Pillantottam rá. 

-Ugyan! én egy teher vagyok számodra...Ennyi még belefért. 

Próbáltam normálisan lélegezni, de annyira kifárasztott ez a kisebb verekedés, hogy nem csakis szuszogni tudtam. Mikor valami borzasztó szag csapta meg az orromat. 

-Mi ez a szag? -Kezdtem el szimatolni. 

-Nem érzek semmit. -Kezdett el ő is szaglászni. -Azt hittem, már hozzám szoktál. -Biggyesztette le az ajkát. 

-Idióta. -Álltam fel a helyemről, majd a szag irányába indultam el. 

-Nocsak! jobb lett a szaglásod, mint az enyém. Adj hálát, hogy megharaptalak. -Mondta, bár a hangja teljesen elsiklott a fülem mellett, ugyanis valami rossz érzésem támadt. Percekig kutyagoltunk az erdőben, mikor egy kisebb pusztára értünk. 

Egy hatalmas követ pillantottam meg, és egy alóla kikandikáló lábat. Elszörnyedtem a látványtól, mikor eljutott ténylegesen a tudatomig, hogy egy ember fekszik a kő alatt, feltéve már holtan. A sziklán vércseppek hada éktelenkedett, mire vettem a bátorságot, majd legördítettem a súlyos követ a testről. Fűcsomók, és sár lepte be a testet, így undorodva, de lesepertem róla azt. 

-Yoongi...-Mondtam halkan, mire a mellettem álló, egy kisebbet ugrott. 

-Az nem lehet. Bár ha úgy nézzük, még nem vitte el Jimint a kórházból, és ez megmagyarázza azt miért nem kereste meg. Mert már halott. 

-De ki ölte meg? 

Közelebb léptem hozzá, mikor egy kisebb papírfecnit véltem felfedezni mellette. Lesepertem róla a homokot, majd szétnyitottam azt. 

"Yoongi szolgái, az én emberim! senki sem vegye el tőlem!"

Ezt mégis mire véljem?

Sziasztok! remélem tetszett a rész, és nem okoztam vele csalódást. Ez nagyon hosszú lett :O nos a következő részig is PÁPÁ! :3