-Hoseok...Sajnálom hogy nem emlékeztem rád. Mond, mi történt velem? tudom hogy tudsz beszélni. -Néztem rá sajnálkozóan, míg ő elharapta a köteleket rólam, így végre megmozgathattam az elgémberedett tagjaimat. 

-Namjoon. -Csak ennyit mondott, de én még mindig nem tudtam kiről beszél. Újabb és újabb képek tömörültek a fejembe a múltról, így eszembe jutott az is, amikor Hoseok átváltoztatott engem Hibriddé. De hogy miért változtam vissza gyenge vámpírrá, fogalmam sincs. 

-Változtass át újra! -Álltam fel a földről, majd beleharaptam a hüvelykujjam melletti kis részbe, majd barátom felé tartottam a kezemet, hogy igyon belőle, majd harapjon meg. Elsőnek nem akarta megcsinálni, de aztán beadta a derekát, és ivott a véremből. Odatartottam felé a karomat, mire gyengéden, próbált harapni, mégis rettenetesen fájt. Magamhoz szorítottam a vérző karomat, mert nem akart enyhülni a fájdalom. Összeszorítottam a szemeimet, majd a földre borultam a kíntól, ahogy éreztem, végig seper rajtam ugyan az az érzés, amikor elsőnek változtatott át. De akkor elájultam, így nem kellett éreznem azt a fájdalmat. De most eszemnél voltam. 

-Gyere, gyorsan hazaviszlek. -Hasalt le a földre, hogy üljek fel rá, én pedig tettem amit kért. Pár perc múlva haza is értünk, most még az sem érdekelt volna, ha valaki meglát minket. Amikor beértünk a házamba, leültem a kanapéra. 

-Hozzak valamit? jól vagy? -Állt elém Hoseok már emberi alakban, és simogatni kezdte a hátam, ami nyugtatóan hatott rám. Nem foglalkozva a sérülésemmel, felálltam a helyemről, majd azonnal szorosan magamhoz öleltem barátomat, aki azonnal viszonozta a gesztusomat. -Amikor meghaltál, azt hittem soha többé nem láthatlak viszont...De aztán amikor megpillantottalak a ház előtt álldogálni pár héttel ezelőtt, olyan boldog lettem. De te nem ismertél rám. 

-Már itt vagyok, és emlékszem rád. -Továbbra sem engedtem el. -De Hoseok...Hogy érted azt hogy meghaltam? -Húztam mosolyra a számat, hiszen én csak balesetet szenvedtem. Bár nem emlékszem rá, tudom hogy így volt. Valaki ezt mondta nekem. De nem emlékszem az arcára. 

-Figyelj, ez most egyszerre túl sok lehet neked. Ezért tegyük későbbre ezt a beszélgetést. Most csak annak tudok örülni, hogy végre emlékszel rám. Borzasztóak voltak a nélküled töltött napok Junkook. -Vált el tőlem, majd egy halvány mosolyt húzott a szájára. 

Hangja tompán kúszott el a fülem mellett, ugyanis éreztem ahogy pezsegni kezd a testemben a vér, és a fogaim is lüktetnek a fájdalomtól. Az ujjperceim is bizseregtek, teljesen ugyan az az érzés volt, amit elsőnek éreztem átváltozáskor, csak gyengébb mert már tudtam mire kell számítanom. A harapásnyom teljesen begyógyult a karomon, majd magába kerített az a bizonyos kezelhetetlen düh, amit még akkoriban éreztem. 

-Mond, Hoseok. Ki az a Namjoon? -Kérdeztem, mire lehervadt az arcáról a mosoly. 

-Az, aki az amnéziádról tehet, és arról akivé változtál. -Hangja mély volt, és dühvel áztatott. 

-Azt kérdeztem, ki az. -Kérdeztem újból. 

-Csak annyit mondhatok, hogy minden nap látod. Hidd el, tudod te jól hogy ki ő. 

Másnap reggel, tudatosan indultam el az iskolába, és senki sem tudott volna lebeszélni arról, amit tenni akartam. Ütemesen ütögettem ujjaimmal a padot, miközben vártam hogy Namjoon belépjen a terembe, ahová megbeszéltük hogy érkezni fog. Nyitódott az ajtó, nekem pedig egy magabiztos mosoly kúszott az arcomra. 

-Tanár úr...Remélem fontos a ma reggeli találka, fontos dolgom van. -Namjoon szemei sötétebbek voltak az átlagnál, de nem tántorított el engem attól hogy beszéljek vele. Hoseok részletekben mesélte el a kettőnk közötti kapcsolatot még az emlékezet kiesésem előtt. Azt is mondta, hogy ő tehet róla. Úgy érzem majd szét csattanok a dühtől, de jól tudom milyen erővel bír ez a pasas. Nem is értem, eddig hogy nem szúrtam ki hogy ő is vámpír. 

-Nem is értem, ennél mi lehetne fontosabb. Ülj le gyorsan. -Utasítottam mérgesen, mire kuncogva felhúzta a szemöldökét, majd hangos csattanással vágta ki a széket, és lassan elterpeszkedett rajta. Indulatos féreg...

-Hallgatlak. -Mondta rekedt hangon, majd az órájára pillantott, mint akinek sürgős dolga lenne. 

-Kezdjük azzal...-Álltam fel a székből, majd áthajoltam az asztalon, és egyenesen a képébe üvöltöttem a szavakat. -Miért hoztál vissza? 

-Hogy bűnhődj. -Mondta tömören. Nem tudtam tovább visszatartani magamat. Hoseok mindent elmesélt nekem amiről tudott. Egy kis harag miatt tönkretenni két ember életét. Ugyanis mesélt nekem Jiminről is. 

-De semmiről sem tehet Jimin! ha valakit büntetni akarsz, az csak is én lehetek. Büntess engem. Bár...Semmi jogod nincs a haragra. 

-Nocsak. -Nőttek kétszeresére a szemei, majd megrázta a fejét. -Visszajöttek az emlékeid? vagy, a kis farkas áll a háttérben? tudtam hogy vele is kezdenem kéne valamit, mert még beleavatkozik a girhes, mások dolgába. 

-Na nem...Ő az utolsó, akihez hozzá érhetsz te szemétláda. -Morogtam rá, de minél idegesebbé tett, ő annál jobban élvezte a helyzetet. 

-És, láttad már a sérüléseket Jiminen? szépek igaz? az is a te hibád hogy bántom, ahogy az is hogy veszélyben van. Mert ha te nem születsz meg erre a világra, és nem lennél egy ilyen szánalmas vámpír, ő élhette volna a felhőtlen fiatal éveit. De te örökre tönkretetted őt. Saját magadat sem tudod kordában tartani. Mert egy utolsó-

Nem tudta befejezni, ugyanis teljesen kihozott a sodromból, és rárontottam. Nekilöktem a falnak, majd egyenesen a torkába haraptam. Elsőnek megszeppenve törölte le az ujjaival a vért a nyakáról, de aztán elmosolyodott. 

-Ennyit tudsz? -Azzal felém kezdett sétálni, majd a tokromra fogott, és egy kézzel passzírozott a falnak. -Egy fővámpírral van dolgod. Örülj neki, hogy nem csinállak ki. 

Nevetett, majd megéreztem Jimin illatát. Egy briliáns ötlet jutott az eszembe, így erősen elrúgtam magamtól a férfit, majd kihasználva a vámpír gyorsaságomat, az illat után eredtem. Meg is találtam még a kapuban, sietnem kellett, máskülönben rajta kap a turpisságomon Namjoon. 

-Szia Jimin! -Állítottam meg, mire megszeppenve nézett rám a fiú. 

-Tanár úr? 

Sóhajtottam egyet, majd gyönyörű szemibe néztem. Megfogtam a kezét, majd erőt vettem magamon, hogy kiejthessem a számon azt a zavarba ejtő mondatot. 

-Most, elrabolhatlak téged? -Kérdeztem, mire pír szökött az arcába, majd nagyot nyelve bólintott egyet. 

Sziasztok! remélem tetszett a rész, és nem okoztam csalódást. Sietek a következő résszel, addig is PÁPÁ! :3