Tudjátok milyen, ha azt hiszitek, ti vagytok az egyetlen emberek a földön? ellep a magány, és magával sodor a bánat. Mindig ott mutatjuk magunkat erősnek, ahol a leggyengébbek vagyunk, és én mindig azt szajkózom, hogy nem vagyok éhes. Tudjátok milyen, ha egész álló nap, éhezel, és nem tehetsz ellene semmit? némelyik ember, azt mondja szeress élni. De mi van akkor, ha az élet NEM szeret téged. 

Próbáltam magabiztosnak mutatni magam, és úgy menni be a suliba. De ha az ember, két napja nem evett egy falatot sem, nehéz uralnia magát. Ahogy beléptem, megcsapott, egy bizonyos illat. Hatalmasat szippantottam belőle, majd éreztem, ahogy a szemem készül átváltozni, a szemfogaim, előbújnak. Eltakartam a szemem, a számat pedig összepréseltem, nehogy meglássa valaki. Elkábulva az illattól, az után haladtam. Kerestem, az a mámorító illatot. Egészen a testnevelés teremig csábított engem, majd az ajtóban megtorpantam. 

-Jimin illata? -Irtó szomorú lettem, ahogy rá eszméltem, hogy a fiú illata csábított el idáig, és eszeveszetten szaladtam utána. Lehajtottam a fejemet, majd léptem volna kifelé, mikor Taehyungba botlottam. 

-Nah, ki van itt? -Nézett végig rajtam gúnyosan, mire összehúztam magam. -Mit keres itt? szörnyeteg...

-Taehyung! ne! -Hallottam meg Jimin hangját, mire odakaptam a fejemet. Mellénk sétált, majd a barátja szemébe nézett. -Ne. 

-Miért ne? éppen szemétkedvi van kedvem. -Vigyorodott el. 

-Ne vele. Csesztess mást Taehyung. -Azzal elhúzta előlem a fiút, és pedig hálásan néztem utána. Nem is olyan rossz gyerek, csak meg kell fenyíteni...

Hah...Vérre van szükségem, azonnal. Nem lettem volna képes bent maradni a suliban, ezért feltűnés nélkül, kiosontam az iskolából. Idegesen trappoltam a kocsimhoz, majd beszálltam. Éppen be akartam indítani a motort, amikor valaki mellém pattant megilletődve figyeltem az illetőt. 

-Mit keresel itt Jimin? -Néztem rá, miről összeszűkített szemekkel nézett rám. 

-Nem tudtál volna feltűnőbben elmenni? -Rázta meg a fejét nevetve, az én arcomra és mosolyt csalva. 

-Ennél is feltűnőbben? -Nevettem, fel. -Mit keresel itt? 

-Veled megyek! -Vágta rá a válaszát, mire elindultam. 

Túlságosan is otthon érezte magát a kocsimban, zenét kapcsolt, és felkutatta az összes helyet a kocsiban. Aztán valami olyat tett, amit nem kellett volna. Lehúzta a kocsi ablakát, így kellemes illatát, pont felém sodorta a szél. Próbáltam elterelni a gondolataimat, de lehetetlen volt. 

Nagy nehezen lenyugtattam magam, az út végére, majd kiszálltunk a járgányból. 

-Menj haza. -Mondtam neki, mire furán nézett rám. 

-Miért? 

-Nem érzem jól magam, kérlek menj haza. -Hazudtam, ugyanis pontosan miatta nem érzem jól magam. Darabokra tépném, ha betenné a lábát, és ki lenne nekem szolgáltatva. 

-Ugyan már! -Azzal kikerült engem, kikapva a kezemből a kulcsot, és beengedte magát. 

-Jimin! ki engedte meg, hogy begyere? -Horkantottam fel, de tudomást sem szerzett rólam. -Hát jó...

Leültem a kanapéra, majd idegesen rágni kezdtem a körmeimet. Közben Jimint figyeltem, ahogy előveszi a háziját, majd írni kezdi. Miért van egyáltalán itt?! kezdett az illata, egyenesen megfojtani. Verejtékek kezdtek potyogni a homlokomról, szemöldököt ráncolva néztem rá, ahogy gyönyörű nyaka kilátszik fehér testnevelés pólója alól, ahogy kiduzzadnak az erei, és hallom, ahogy lüktet a vére. Hófehér bőre alatt, tisztán látszik a zöld színben pompázó erek. Nyeltem egy hatalmasat, majd fölálltam, és hátat fordítottam neki, mert ha tovább bámulom, nem tudok magamon uralkodni. 

-Junkook jól vagy? -Hallottam meg a hangját, mire összerezzentem, még a hangja is vonz. Mióta érintenek így ezek a dolgok? minden apró rezdülése a szívemig hatol. 

-Mondtam, hogy nem vagyok jól. Jobban tennéd ha hazamennél. -Mondtam még mindig háttal neki. 

Már nem hallottam a hangját, csak azt hogy feláll az asztaltól, majd odalép hozzám. Egyenesen szembe fordított magával, majd kissé nagyra nyíltak a szemei, amikor meglátta az enyémeket. A számat annyira összepréseltem már, hogy fogaim, a saját húsomba vésődtek. Abból apró vércsíkot hagyva maga után. 

-Éhes vagy igaz? -Hajtotta le a fejét, mire bólintottam egy aprót. -Sajnálom...Képtelen vagyok, emberek életét kioltani miattad. -Azzal megfogta a pólója nyakát, majd lehúzta, hogy kilátszódhasson fedetlen bőre. Oldalra biggyesztette a fejét, hogy jobban rálátást nyerhessek. Ajkaim enyhén elnyíltak, ahogy megláttam a nyakát, mintha csak egy édenkert nyílt volna a szemem elé. -Igyál. -Szólalt meg, mire megráztam a fejem. -Hülye! igyál! -Szólt rám újból, mire hátráltam egy lépést. Egyszer már bántottam, soha többet nem akarom! soha! 

Azzal elém lépett, majd tarkómra fogott, és egyenesen a nyakához húzta az arcomat. Ajkaim puha bőréhez értek, amit végig is szántottam rajta, majd egy apró puszit leheltem rá. 

-Nem foglak bántani. -Súgtam a fülébe, majd elléptem tőle. 

-E-ezt most miért kellett? -Kérdezte dadogva, szinte fülig pirulva. 

Sziasztok! rengeteg késéssel, de megérkeztem, egy rövidke résszel. Remélem tetszett, és nem okoztam vele csalódást. A következő részig is PÁPÁ! :3