Nem hittem a szememnek, biztosan csak káprázik. Jimin állt előttem, én pedig meg akartam ölni őt. Szám elé kaptam az egyik kezemet, majd magamhoz vontam őt. Könnyek szaladtak végig az arcomon, ahogy érezhettem végre az ölelését, még ha egy vámpíroktól hemzsegő helyen is vagyunk. Mélyen az orromba szippantottam az illatát, de nem a megszokott volt. Egyáltalán nem volt ismerős ez az illat. Értetlen arckifejezéssel váltam el tőle, és méregetni kezdtem őt. 

-Nem...Nem is te vagy az! -Kiáltottam rá. Úgy éreztem, mintha az őrület szélén állnék. 

-Pszt! -Tette szája elé egyik mutató ujját. -Junkook vagyok. -Suttogta, viszont nem tudtam higgyek el neki akármit is. Minden annyira kusza. Csak nem megkapta az alakváltó képességet? de az lehetetlen, hisz még nem töltötte meg a kétezredik életévét. Yoongi ideges hangja rántott vissza a valóságba, ahogy azt kántálja, hogy öljem meg, vagy büntetést kapok. 

-Nem! -Kiáltottam fel, mire Yoongi fel állt a székből, majd lefújta az előadást. A közönség csalódottan állt fel a helyükről, és kiözönlöttek a helyiségből. Junkookot kirángatták a ketrecből, majd velem is így tettek. Mind a kettőnket belöktek egy szobába, majd ránk zárták az ajtót. 

-Tudom hogy furcsa, de bízz bennünk. Junkook vagyok, azért vagyok itt hogy kiszabadítsalak. -Most már a valós alakjában volt. Bízzak "bennünk" még kiben? 

-Miről beszélsz? -Kérdeztem szinte teljesen erőtlenül. 

-Itt van Hoseok, és Namjoon is. Addig jöttek be, ameddig velünk voltak elfoglalva. Ki fogsz innen jutni. -Mosolygott rám biztatóan. 

-Jimin itt van? 

-Ő is itt van, biztonságos helyen. Ne aggódj érte. -Hangos morgás csapta meg a fülemet, épp az ajtó mögül jött. Majd azzal kicsapódott az ajtó. Hoseokkal találtam szembe magamat, aki farkas testben volt. Rám emelte szép kék íriszeit, majd távozott. Junkook rögvest felállított a földről, majd karomat átvetve a nyakában segített kijutni az épületből. Nagyokat lélegeztem, amikor végre kijutottam. Olyan régen szívhattam már friss levegőt, vajon meddig lehettem odabent? nekem egy örökké valóságnak tűnt. Hoseokra gondoltam, aki már megint miattam harcol, vajon jól megy neki? és Namjoon? 

-Be kell mennem, hogy segítsek nekik. -Próbáltam fel állni, de kiszállt a lábamból minden erő. 

-Ne is álmodj róla, most gyenge vagy. Majd én bemegyek. -Mondta, mire heves fejrázásba kezdtem. 

-Már megint miattam harcolnak! nem muszáj, hanem kötelességem segíteni. -Vittem egy kicsit feljebb a hangom, de nem igazán ment, szinte mindenem fájt. 

-Állj le Junkook! nem engedem, hogy be menj oda. Az ő döntésük volt hogy segítenek rajtad. -Guggolt le elém, én pedig csak tehetetlenül szegeztem le a tekintetem. Jóval dél után felé járt az idő, a nap már csak az ég alját súrolta. Könnyes szemekkel figyeltem, ahogy lassan nyugovóra tér. Nem akarok tétlenül itt ülni. Egy jól ismert illatra kaptam a fejem az épülethez, mikor Jimint pillantottam meg, Namjoon oldalán kisétálni. Nagy nehezen fel álltam a helyemről, majd szoros ölelésbe vontam. 

-Junkook! úgy hiányoztál! azt hittem többet nem látlak! -Zokogott fel, fejét pedig mellkasomba fúrta. Erősen szorította a pólóm szegletét, mintha csak elengedne, többé nem látna. 

-Ne is mond Jimin...Te is őrülten hiányoztál. -Váltam el tőle, hogy meg tudjam csókolni. Keserű mosoly ült ki az arcára, szinte félt a szemembe nézni. Értetlenül pislogtam rá, majd körbe néztem. Hiányzott közülünk valaki. Hoseok. 

-Hol van Hoseok? még bent? akkor utána megyek. -Kezdtem el indulni a bejárat felé, de Namjoon, és Jimin is megállított. 

-Most mi van? csak kihozom és kész. -Rántottam vállat. -Ő a leges legjobb barátom, nem hagyom hogy odabent legyen. 

-Nem engedhetem hogy be menj oda, Hoseok majd ki jön...Ügyes srác. -Mosolyodott el Namjoon, de abban a mosolyban, valami hazugságot is véltem felfedezni. -Gyertek, menjünk inkább. 

-Nem! én csak Hoseokkal megyek haza! -Néztem rájuk komolyan, mire Jimin mellém lépett, majd megfogta a kezemet. 

https://youtu.be/BdmKb9X60n4

-Könyörgöm, ne menj be oda. -Mondta könnyes szemekkel. 

-Ha elmondjátok miért, talán nem megyek be....De hát az isten szerelmére, ő a legjobb barátom! -Vettem ki kezem a piciny szorításából, majd befelé vettem az irányt. Mind követni kezdtek engem, én pedig egyre csak féltem, mit találok majd odabent, amiért ennyire nem akarták hogy betegyem a lábam. Rengeteg holt test hevert a földön, el sem hiszem, hogy ezt Hoseok, és Namjoon műve. Az asló emeleten nem találtam, így a másodikra vettem az irányt. Olyan nagy csend volt, hogy csak a cipőnk koppanását lehetett hallani...És egy nagyon halk sóhajtozást, ami inkább fájdalmas nyöszörgésnek hatott. A hang irányába kezdtem sietni, mikor megláttam Hoseokot egy falnak támasztva vérben ázni. Elhűlt az arcom, éreztem hogy zsibbadni kezd a szám. Elé léptem, mire rám emelte fájdalomtól ködös pilláit. Lassan elmosolyodott, majd megrázta a fejét. 

-Gondoltam, hogy nem tudnak majd téged visszatartani. -Motyogta. Könnyek gyűltek a szemembe, majd leroskadtam mellé. A kezeire fogtam, majd megláttam a sebét. Mindenhol égési sérülései voltak, máshol pedig tele volt harapdálva a teste. Nehezen vett levegőt. Amikor meglátta hogy megállhatatlanul folynak a könnyeim, ős is zokogni kezdett. Szorosan magamhoz öleltem őt, fogalmam sincs, mit kéne ilyenkor mondanom. Az utolsó mondatokat hozzá...Mit mondhatnék? 

-Helyre fogsz jönni haver, te vagy a legjobb! -Mondtam elhaló hangon, hisz könnyeimet nyeltem. -Komolyan mondom, te vagy a legerősebb farkas a világon, és a legmenőbb is. 

-Pszt! -Rakta mutató ujját a számhoz. -Tudom hogy menő vagyok. -Halkan felnevettem. Már nem csak engem ríkatott meg, a többiek is halkan szipogtak. A lenyugvó nap narancssárga fénye, lágyan világított be utolsó erejével az ablakon. 

-Gyere, kelj fel Hoseok, gyere velem haza! te vagy a legjobb barátom, megtanítottad nekem, hogy éljek ilyen undorító vámpír testben, ha te nem lettél volna, még mindig a mélypont alján lennék. -Zokogtam fel hangosan. 

-Te is megmentettél engem haver, és csak kifizettem az adósságomat. -Mosolyodott el lágyan. 

-Ha ezen múlik, inkább ott ülnék még mindig abban a cellában! csak te élj! Tápászkodj már fel végre, és gyere velem. Nem tudnék nélküled többé mosolyogni. -Tovább beszéltem volna, de Hoseok a vállamra fogott. 

-Nagyon fáj mindenem, sőt belepusztulok a fájdalomba. Még bele telne egy kis időbe, mire végre meghalok. Szóval kérlek, mint legjobb barátomat, tedd meg! 

-Ezt nem kérheted. -Ráztam meg a fejemet. -Ezt nem tehe-

-Könyörgöm! -Kiáltott rám, mire nagyot sóhajtva bólintottam egyet. Kieresztettem szemfogaimat, majd rá néztem. A béke, és a nyugalom ült ki az arcára. 

-Neked lesz a legszebb temetésed, ezt garantálom! Hiányozni fogsz! 

A többiek is leguggoltak hozzá, majd kedvesen rá mosolyogtak. 

-Viszlát...-Súgta, mire én nyakához emeltem a fogaimat, majd óvatosan belé szúrtam. A méreg lassan átterjedt a testében, majd lassan behunyta a szemét. Akkor lett úrrá rajtam a kétségbe esettség. Csak most akartam neki még több mindent mondani, és megköszönni. Hangosan kapkodtam a levegőért, és próbáltam visszatartani az előszökő zokogásomat. Jimin le ült mellém a földre, majd simogatni kezdte a hátamat. Meg öleltem őt, majd vállára hajtottam a fejemet. 

Másnap délután, megszerveztük neki a temetését. Az összes természetfeletti lény eljött, aki ismerte őt. Legtöbben farkasok voltak. A koporsója hófehér volt, tele virággal a belsejében. Egy zongoristát is hívtunk, hisz megígértem neki hogy gyönyörű lesz. Fel lépkedtem a koporsójához, majd meg álltam a mikrofon mellett. 

-Köszönöm mindenkinek, hogy eljött! egy olyan farkas ment el közülünk, akiről váltig állítom, hogy a legjobb szívű volt, és lelkileg is a legerősebb. Több éveken át volt egyedül, de kibírta, míg nem találkoztam vele. A legjobb barátok voltunk, mindig harcolt értem. -Szipogtam fel, könnyek gyűltek újra a szemembe. -Mindig vidám volt, akármi is történt. Ha kellett, harcosvolt, ha kellett legjobb barát, ha kellett, gondoskodó szülő. -Nevettem fel, mire mindenki így tett. -Remélem hogy nyugodt helyet talál odafent, és békésen élhet, egy jobb életet. De egy biztos! mi gondolni fogunk rád Hoseok! 

Megtörve sétáltam le lépcsőkön, majd Jiminhez léptem, aki azonnal átölelt, hogy megnyugtathasson. Nem tudom  mit kezdenék most nélküle ebben az időszakban. Mindenki virágot szórt a sírra, majd én és Namjoon felemeltük a koporsóját, és egy rét felé kezdtük vinni. Azért gondoltam egy rétre, meg ő egy szabad fiú volt. Biztosra veszem, hogy jó lesz itt neki. letettük a koporsót, majd leemeltük a mélybe, ami úgy szint virágokkal volt teli. Mindenki csak állt, és nézte mikor valaki ugyan úgy mint mindenki, feketében tért közénk. Meg állt a koporsó előtt, majd imádkozni kezdett. Wang állt ott, őt is kiszabadította Hoseok, amikor a megmentésemre ment. 

-Részvétem miatta. -Hajtotta le a fejét. 

-Köszönjük. -Mondtam, miközben egy kósza könnycsepp gördült le az arcomról. 

Jimin erősen szorította a kezemet, hogy egy pillanatra se érezzem magamat együl. A déli napsugarak, békésen világították be a rétet. Hoseok...Örökké meg fogsz maradni olyan mosolygósnak, és életvidámnak az emlékeimben. 

Sziasztok! hát ez lett volna az a bizonyos szomorú csattanó. Remélem, hogy szépre sikeredett, és azt is hogy tetszett. A következő részben találkozunk, addig is PÁPÁ! :3