-Menj csak át Jiminhez. Amióta úgy éreztem vége az életemnek, beláttam a kapcsolatotokat, és támogatlak titeket. -Mosolyodott el.

-Jól elleszel egyedül? 

-Természetesen. -Bólintott. Azzal felálltam a helyemről, majd a szobámba vettem az irányt, hogy magamra ölthessek valami göncöt. Amikor kinyitottam a ruhás szekrényemet, egy ismeretlen tárgy pottyant ki belőle. Egy fényképezőgép. Egy régi gyártmány volt. Fogalmam sem volt hogy került ide, de jó poénnak tartottam azt, hogy elvigyem Jiminhez, és készítsek vele egy fotót, amit majd bekeretezünk. 

Hamar odaértem, majd kopogtattam is. Seo asszony nyitott ajtót, amikor meglátott, nagy mosoly ült ki az arcára. 

-Nahát Junkook, nem tudtam hogy jössz, de akkor főztem volna valami finomat. Ha Jimint keresed, a szobájában megtalálod. 

-Köszönöm  asszonyom. -Bólintottam, majd belépve a házba, kissé zavarban de a mutatott szoba felé vettem az irányt. Halkan bekopogtam, majd benyitottam. Még fent volt. Fel ült az ágyon, majd mosolyogva odasietett hozzám és átölelt. A kamera az útban volt, ugyanis a nyakamban lógott így gyorsan levettem hogy jobban átölelhessem őt. 

-Csak nem vettél egy fényképezőgépet? -Nézett a tárgyra. 

-Nem. Otthon találtam. De ha már itt tartunk, gyere ide egy képre. 

-Nem vagyok fotogén. -Kuncogott fel. -Méghozzá pizsamában vagyok. 

-Te mindenhogy aranyos vagy. 

Jimin szemszöge

Ott ültem az ágyon, és a szerelmemre gondoltam. A mellkasomra fogtam a fájdalomtól, majd egy könnycsepp gördült le az arcomon. Éreztem, hogy éget belülről a testem attól a kíntól, attól...A bizonyos hiánytól. Szép lassan bemásztam az ágyba, meg behunytam a szemeimet. Amikor sikerült elaludnom, akkor is csak Junkookról álmodtam így képtelen voltam tovább aludni. A szerelmem házában voltam, így éreztem még kellemes illatát is. Minden áron megölelném őt ha tehetném, és nem ereszteném el. Arra az időre gondoltam, amikor még ember voltam és a szeretteimmel lehettem. Az emlék szép volt, de amikor elillanni látszott, újra a borzalmas fájdalom fogadott. Hangosan felzokogtam, majd az éjjeli szekrényre vándorolt a tekintetem. Bár ne tettem volna...Egy kép porosodott a kis asztalon, amin mi ketten vagyunk. Szomorúan ráztam meg a fejemet, majd leemelve a képet a helyéről, magamhoz öleltem azt. 

Junkook szemszöge

-Minden rendben van? -Néztem rá, ugyanis amikor jobban szemügyre vettem a gépet, csak meredt maga elé, és meg sem szólalt. 

-Persze, csak elbambultam. -Legyintett. Amikor elkészült a kép, mosolyogva figyeltem. Majd bekeretezem, és odaadom ajándékba neki.

-Ma itt alszol? -Nézett rám. -Jó lenne

-Nem lehet. Hoseokkal kell lennem...Olyan furcsa. -Elmélkedtem el. 

-Jó, semmi gond. Majd máskor. 

Még beszélgettünk egy kicsit, majd indultam vissza haza. Pár másodperc alatt haza is értem, azt hittem, már az igazak álmát fogja aludni, de nem. Még fent volt. 

-Jaj Junkook. Jó hogy visszajöttél. El kell mennünk valahová. -Állt fel, majd elém sétált. 

-Mégis hová? -Ráncoltam a szemöldököm. 

-Junkook megbolondulok az éhségtől. Tudok egy helyet, ahol még az emlékeket sem kell kitörölni az emberből, mert tálcán kínálja fel magát az ember. El kell mennünk oda, vagy éhen pusztulok. És hát tudod nekem nincs szuggerálási képességem. 

-Várjunk csak...Még sosem láttalak téged enni. 

-Igen...Ennek van oka. -Sütötte le a tekintetét. -Mert nekem nem az emberek vérére van szükségem, hanem a húsára. -Egy kicsit meglepett, de nem akartam feltűnősködni. Nem tehet róla, hogy ő is ilyen. Így hát segítenem kell neki, ha más nem, de én jól tudom milyen az éhség. 

-Menjünk. -Biccentettem a fejemmel, majd kiléptünk az ajtón. Én nem tudtam az utat, így ő vezetett engem. Fogalmam sincs milyen helyről beszélt az imént, de igazán kíváncsi vagyok. Meg állt egy épület előtt, majd lassan sétálni kezdett befelé. Hangos zene szűrődött ki a helyiségből, és lilás piros fény szűrődött ki. Szinte bántotta a szemet. Ahogy Hoseok kinyitotta az ajtót, úgy csapott meg a friss vér szaga. Ugyan én is éhes voltam, de tudtam türtőztetni magamat, mert Jimin felül múlja ezeket az illatokat. És meg ígértem neki, hogy csak az övét fogom inni, és ezt be is tartom. Hoseok le ült egy kanapéra, alig telt bele pár percbe, már egy hosszú fekete hajú lány ült le mellé.

-Mivel szolgálhatok? -Kérdezte, mire elkapta a karját, majd húzni kezdte őt. Szegény lány...Nem is tudja, hogy most meg fog halni. Idegesen toporogtam egy helyben, és vártam őt, hogy mikor hagyja abba. Nagyot sóhajtva ültem le egy nyugis bőr kanapéra, ahol nem sokan lézengtek. 

-Hahó,  már figyeltelek téged. -Állt elém egy srác, mire lassan felnéztem rá. Kigyúrt test, festett szürke haj, és a korához képest, hogy fiatal egész ízlésesen öltözött fel. Nem gondoltam volna hogy ezt mondom valaha, de egész helyes fiú volt. Persze eddig azt hittem, hogy csak Jimin az a SRÁC aki elcsavarta a fejemet. 

-Öhm...-Kerestem a szavakat, de többre nem futotta. 

-Hogy hívnak? -Szegezte nekem a kérdését, nem is figyelve arra, hogy itt makogok neki. 

-Junkook. -Nyögtem ki, mire le ült mellém, majd félte biccentette a fejét, hogy rálátást nyerhessek a nyakára. Hófehér bőrén, tisztán látszottak a harapás nyomok. Mégis...Annyira megkívántam. Elkaptam a fejemet, és éppen álltam volna fel mellőle, mikor elkapta a kezemet, és vissza rántott. 

-Nem kell félni. -Rázta meg nevetve a fejét, miközben tenyerével végig simított a karomon. Közelebb hajolt hozzám, és újra az orromba kúszott az illata. Feketévé váltott a szemem, és a szemfogaim is előbújtak. Nem akartam...Tényleg nem akartam, de már késő volt. Lassan a tarkójára fogtam, majd belé haraptam. Nem hasonlított az íze a szerelmeméhez, de megtette a hatását. Vele nem akartam gyengéd lenni, és nem kötöttek hozzá érzelmek sem, így éreztem hogy vége lesz, és nem kell majd több, mikor egy olyan hang ütötte meg a fülemet, ami kimagaslik még a több száz ember hangja közül. 

-Most miért hoztál ide? eressz el! nem hiszem el hogy itt van, mert bízom...Benne. -Itt el akadt a szava. Tudtam hogy közel van, így elváltam a fiútól, majd letöröltem a számról, a vért. A szemeim azonnal visszaváltoztak, és és heves dobogásba kezdett a szívem. Na ne...

-Jimin én...-Kezdtem volna bele, de felemelte mutató ujját, ezzel elcsitítva engem. 

-Nem akarom hallani a kifogásodat. Megígérted nekem...Ennyit ér neked? -Kérdezte elfúló hangon, majd kitört belőle a zokogás. -Ezzel te engem...Szinte megcsaltál! 

Csak néztem ahogy keservesen sír, de a lábam a földbe gyökerezett, képtelen voltam oda menni hozzá. Úgy is csak ellökne magától. És csak akkor vettem észre, hogy nem más hozta ide őt, mint Yoongi. Miért üti mindenbe bele az orrát? miért nem halt meg akkor amikor Hoseok adta az életét értem? 

Jimin idegesen fordított hátat nekem, majd kisietett a helyiségből. Yoongi ciccegni kezdett a nyelvével, majd mosolyogva, fejet rázva eltűnt a tömegben. Ki akarom nyírni. Idegesen siettem utána, majd elkaptam a vállát, ezzel magamhoz fordítva őt. Kieresztettem szemfogaimat, majd épp belé akartam harapni, mikor nagy erővel ellökött magától. Azonnal felkeltem, és újra rá támadtam, de nagyon gyors volt. Már rég kiment az épületből, így utána mentem. 

-Na mi lesz? -Mosolyodott el Yoongi. Jimin a karja között volt, és a nyakát szorongatta, erős karjaival, ahogy magához vonta őt. -Miért szereted ennyire ezt a srácot? mert jó az illata? mert egy gyenge ember? és mit csinálnál, ha többet nem ihatnál belőle, mert vámpír lenne? 

-Jimin nem akar vámpír lenni. -Vágtam rá. Igazából semmi értelme nem volt, ezzel csak azt árultam el, hogy kétségbe estem. 

-Pedig törékeny embernek lenni, még rosszabb. -Kuncogott fel, mire ujjaival a nyakát cirógatta. Őszintén szólva, fogalmam sincs hogyan kell átváltoztatni egy embert. De ha ő most megteszi, abból tragédia lesz. 

-Junkook. -Nyögte ki halkan a nevemet, összeszorított szemekkel Jimin. -Tudom hogy azért tetted, mert nem akarsz engem ezzel terhelni. Ezért nem lehetek rád ideges. 

-De igen! hogy bízhatnál meg bennem ezek után? -Ráncoltam szemöldököt. Annyira fáj hogy ezt tettem vele. 

-Csitt! nem akarom hallani ezt a szerelmes komédiát. Inkább visszaadom neked. -Lökte el magától Jimint, aki majdnem felbukott, de meg tudott állni a lábán. Egy szomorú mosollyal a száján sietett oda hozzám, de mielőtt karjaim közé vonhattam volna, Yoongi megragadta a vállánál fogva, és belé harapott. 

Jimin összerándult a fájdalomtól, majd Yoongi bele harapott a saját karjába, majd vérét Jimin szájához emelte. Hatalmas félelem ült ki az arcomra. kezemet szám elé kaptam, majd egy kósza könnycsepp gördült le az arcomon. Azonnal odasiettem Jiminhez, de más késő volt. 

-Ne idd meg! -Kiáltottam rá kétségbe esetten. Yoongit ellökve tőle, szorítottam magamhoz őt, majd lassan a földre rogytunk. Fájdalmasan nyöszörgött a karjaim között, ezzel végleg megrémítve engem. Nem akarom! nem akarom! nem lehet. 

-Mit tegyek? -Kérdeztem magamtól kétségbe esetten. Miközben  a kezét szorongattam, és csókokkal borítottam be a homlokát. Ő nem lehet olyan mint én. -Hogy állíthatom meg? -Szegeztem Yoonginak a kérdést aki gonoszan felnevetett. 

-Sehogy! -Vont vont vállat. -Ha megölöd, fájdalmak nélkül lesz vámpír. Ha így hagyod, kínok között. 

-Nem lehet... -Sütöttem le a tekintetem.  Nem lehet olyan mint én, ő túl tiszta ahhoz. Ő nekem az egyetlen reményem. Emlékszem...Amikor elsőnek dobogtatta meg a szívem emberként. Amikor piszkált engem. Amikor elsőnek feküdtem le vele. És amikor elsőnek szívtam a véréből. Az emberi mosolyára, és a görnyedt ülésére. Letöröltem a könnyeimet, majd engedtem, hogy előbújjanak rejtekükből a szemfogaim. 

-Fáj...-Zokogott fel. -Nem akarok vámpír lenni, inkább ölj meg! ölj meg örökre! -Mondta erőtlenül. 

-Sajnálom, de túl gyenge vagyok hogy eleresszelek téged. -Még adtam neki egy utolsó csókot, majd mit sem törődve a kérlelésével, belé eresztettem a szemfogaimat. Mivel ezek után már nem emberi lény, hatni fog rajta a méreg. Könnyes szemekkel figyeltem ahogy lassan elmúlnak a fájdalmai, és lecsukódnak a szemei. Amikor oldalra néztem, már nem volt ott Yoongi. Már meg kapta amit akart. Már egyáltalán nem hallottam Jimin lélegzet vételét, ami megrémített. Alig kaptam levegőt, szinte sokkosan ért hogy ő többé már nem lehet ember. A mellkasára hajtottam a fejemet, és hagytam hogy tovább potyogjanak a könnyeim. Lelki szemeim előtt, még ott lebegett Jimin mosolygós arca, ami most örökké el fog illanni. Már sosem fog rám mosolyogni. 

Azonnal felkaptam a fejemet, amikor meghallottam, az első lélegzet vételét. Utána követte a többi, de még mindig nem hittem, el hogy ébredezik. Inkább csak tényleg nem akartam. Nem akarom így látni. Arca kisimult lett, nem voltak már bőrhibái. Lassan nyitogatni kezdte a pilláit. Arcára fogtam, és lágyan simogatni kezdtem. De amikor rám nézett, de nem a megszokott szempár fogadott. Hanem két gyönyörű vörös szempár. Szinte újra azonnal belé szerettem. 

Sziasztok! remélem tetszett a rész, és nem okoztam csalódást. A következő részig is PÁPÁ! :3