-Gyönyörűek a szemeid, nem fogják észrevenni a szüleid. Nem sokkal eltérőbb mint az eredeti barna. -Nyugtattam meg, mikor már a szülei háza előtt álltunk. 

-Ne hazudj nekem! persze, biztos nem veszik észre hogy a fiuk szeme vörös lett. -Kel ki magából. -És...Már most elegem van. 

-Figyelj. Tudom hogy most nehezek ezek a hangulat ingadozások, és hogy ilyen lettél. De tudom hogy leszel olyan erős ahhoz, hogy legyűrd ezt magadban. -Száját összepréselte, és vadul megcsóválta a fejét. Erőtlenül lépkedett az ajtajuk elé, majd bekopogott. -Nem lesz baj. 

-Sziasztok! -Köszöntött minket Seo mosolyogva. -Van szendvics.

-Kösz anya, felmegyek a szobámba. Junkook felhoznál nekem egy kis ennivalót, és egy pohár teát? -Úgy beszélt, hogy végig a szeme, a padlót nézte. Így nem volt látható, csak kicsit feltűnő a viselkedése. Nem akartam én sem feltűnősködni, ezért vittem neki amit kért. Nem mondhattam neki csak úgy azt, hogy már nem eheted meg ezeket a dolgokat. Beléptem a szobába a kért dolgaival, majd letettem az ágyra. 

-Már annyira éhes voltam! -Simogatta meg a hasát, majd azonnal a szájához emelte a szendvicset. -Fle! -Köpte ki a falatot, ahogy megízlelte. Gyorsan le akarta öblíteni a teával, de az is a padlón végezte. 

-Már nem tudod megenni ezeket. -Hajtottam le a fejem, majd simogatni kezdtem a vállát. 

-De...Éhes vagyok. És ha nem erre, akkor...-Nyelt egy hatalmasat. -Vérre? 

-Muszáj lesz innod. Én sem akartam amikor átváltoztam. De az éhség nagyobb volt a józan eszemnél. És mivel te a szüleidnél vagy most...

-Tudom mire célzol. Nem fogom őket bántani. -Állt fel idegesen a helyéről, majd fel alá kezdett sétálni. -Vagyok olyan erős. 

-Nem vagy Jimin. Még én sem vagyok az. És jól tudod hány éves vagyok. 

Félelemmel teli arccal nézett rám, miközben könnyek gyűltek a gyönyörű szemeibe. Mint egy ártatlan kisgyermek, úgy szaladt oda hozzám, majd az ölembe borult zokogva. Cirógatni kezdtem a haját, és próbáltam nyugtatni őt. 

-Te nem fogsz gonosz lenni. És ha nem emberekből fogsz inni, az nem gyilkosság. Van jó oldala is az egésznek. Én itt leszek, és mindig meg foglak téged óvni. Az erőmön felül is itt leszek melletted, és védlek. 

-Tudom Junkook. Te mindig az életed adnád értem. -Végre mosolygott, ami boldoggá tett. Közelebb hajoltam hozzá, majd egy lágy csókot adtam az ajkaira, amiből hamar vad csókcsata lett. Neki még újak az érintések, és az érzések is, mert ilyenkor olyan mintha életeden elsőnek éreznéd. Sokkal intenzívebb. Gonosz mosollyal az arcomon nyúltam a pólója alá, és vártam a reakcióját. Hátra döntötte a fejét, és egy kéjes sóhaj hagyta el a száját. Ugyan már nem érzem az illatát, és nem akarom felfalni, de a mostani szeretetem iránta még erősebb lett azok után, hogy végre nem akarom letámadni őt. 

-Ez...Ez nagyon jó. -Súgta a fülembe, minek következtében kirázott a hideg a recés hangjától. 

-Még nem is értem hozzád. -Mosolyodtam el kajánul. 

-Akkor tedd meg. 

Jimin annyira beleélte magát a csókba, hogy lassan úgy cincálta a számat, hogy vérezni kezdett. Nem bántam a fájdalmat, csak azt akartam hogy jól érezze magát. Lassan gomboltam ki rajta a fehér ingét, majd semmi előjel, vagy szólás nélkül, benyúltam a nadrágjába. Izmai összerándultak, majd erősen kapaszkodott bele a vállamba. Imádtam nézni a kéjes arcát, és halk sóhajait hallgatni. Kopogás hangja zavarta meg az előbbi kis játékunkat, így gyorsaságunknak köszönhetően, egy pillanat alatt rendbe szedtük magunkat. 

-Csak azt akartam kérdezni, hogy itt alszol e Junkook -Nyitott be Seo Asszony. 

Tökéletes hallásomnak köszönhetően, azonnal meghallottam, hogy Jimin rendszertelenül veszi a levegőt, olykor kezét orra elé kapja. Tudtam hogy nem maradhat továbbra is mellettük ezek után, mert még végül ő fogja saját kezűleg megölni a saját szüleit. Már így s nagyon erősnek bizonyul, hogy nem azonnal támadt rájuk. 

-Anya, menj ki. -Mondta, miközben mélyeket szippantott a levegőből. 

-Jó, de tudni akartam hogy itt alszik e. Mert akkor csinálok valami vacsorát. -Épp lépett volna ki, amikor meglátta hogy a szendvics, és a tea is a földön hever. -Oh, nem ízlett? vagy túl sok krémet kentem rá? 

-Sajnálom, véletlenül eshetett le. -Álltam fel, hogy felszedhessem, és minél előbb kimenjen a szobából, hogy Jimin lenyugodhasson. 

-Hagy csak, majd én. -Legyintett, majd lassan szedegetni kezdte. 

-Anya, menj már ki! -Mondta kissé erőteljesebben, mire az asszony rá kapta a fejét. 

-Jó, jó sietek. -Azzal felkapkodta a földről az ételt, majd gyorsan kiviharzott a szobából. 

Jimin szomorúan ült az ágyon, és meredt maga elé. 

-Ha nem vagy velem, letámadom a saját anyámat. -Morogta maga elé, mire megfogtam a karját, majd felállítottam. 

-Gyere velem. -Intettem a fejemmel, majd kinyitottam előtte az ajtót. -Nagy levegő, és addig ha nem muszáj, ne lélegezz. 

-Mi az hogy ne lélegezzek? mintha vissza tudnám tartani. -Nevetett fel. 

-Már nem ember vagy. -Világosítottam fel. Bólintott egyet, majd vett egy mély levegőt. Amikor a konyhába értünk, még Seo asszony pakolászott. Nem vett volna minket észre, ha a bejárati ajtó, nem kezd el nyikorogni, amikor kinyitom. 

-Hova? -Fordult felénk.

-Hozzám. Még le fogunk nézni. -Mosolyodtam el, mire bólintott. Kiléptünk az utcára, Jimin pedig nagyot sóhajtva lélegezett fel. 

-Most pedig hová? -Nézett rám. 

-A kórházhoz. És olyan undorító dolgot fogunk inni, amit egy vámpír a legjobban utál. -Fintorodtam el, ahogy a tasakos vérre gondoltam. De ha ezen múlik, hogy Jimin ne legyen gyilkos, akkor meg kell tennem. 

-Ahj! olyan messze van! -Kezdett el nyávogni. Mosolyt csal az arcomra a gyerekes viselkedésével. Régen velem is így volt. Mindig elfelejtettem ki is vagyok valójában. 

-Ha sietünk, két perc és ott is vagyunk. 

-Azt sem tudom, hogy kell úgy futni. Mi van ha elesek közben? vagy tudok egyáltalán levegőt venni abban a gyors tempóban? -Tette fel a viccesebbnél viccesebb kérdéseket, amin jól mulattam. 

-Emberként tudtál levegőt venni futás közben? 

-Tudtam. 

-Akkor ne félj. Ez is ugyan olyan. -Fogtam meg a kezét. -Nagyon egyszerű. 

-Nem veszel inkább az öledbe, úgy mint régen? 

-Nem. Akkor sosem tanulsz bele. -Mielőtt bármit is mondhatott volna, húzni kezdtem magam után. Ügyeltem arra, hogy nehogy elessen, vagy megijedjen. Egy ideig látszott rajta a félelem, de aztán már a kezét is elengedhettem. Láthatólag még élvezte is a helyzetet. -Itt vagyunk. Ülj le ide, míg én bemegyek. 

-O-oké. -Biztosan még mindig a hatása alatt volt, de gondoltam majd lenyugszik, nekem most más dolgom van. Lassan az épület felé vettem az irányt, majd szép lassan a lifthez sétáltam, valahogy úgy éreztem, elfáradtam a futásban. De még soha nem történt ilyen velem, furcsálltam is. Amikor felértem a kívánt szintre, be siettem abba a szobába ahol a vért tárolják, majd a "legjobbat" választottam ki. A nullásat. Nagyot sóhajtottam, amikor tudtam hogy az a rész jön, amikor futnom kell, olyan fáradtnak éreztem magam. Egészen Jiminig meg sem álltam, majd fáradtan huppantam le mellé. 

-Tessék. -Nyújtottam oda neki. Elvette, majd összeráncolt szemöldökkel kezdte nézegetni. 

-Ha nem lennél velem most, már régen kinyírtam volna magam. 

-Na én nem lennék, nem lennél vámpír. 

-Már mondtam, hogy nem érdekel hogy az vagy. Nem a te hibád. Az én hibám, hogy beléd szerettem, bár nem bánom. Mert úgy érzem, hiányzott valami az életemből...És az a valami, valaki te voltál. 

-Mondtam már hogy nagyon édes vagy? -Mosolyogtam rá. Épp egy csókot akartam nyomni a szájára, mikor megcsörrent a mobilja. Nagy szemekkel nézte a képernyőt, így közelebb húzódtam, hogy megnézzem ki lehet az. 

-Junkook. Épp te hívsz engem. -Nézett rám értetlenül. Már régen nem használom a telefonom, csak ott porosodott a polcomon a töltőn. Csak egy valaki járkál csak úgy a házamban, és az Hoseok. 

-Lehet Hoseok az. 

-Lehet. Akkor felveszem. -Nyomta meg a kis zöld telefont, majd füléhez emelte. 

-Hangosítsd ki. -Kértem. 

-Szia. -Szólt bele az illető, aki nem Hoseok volt. -Már nem érzem az illatodat Jimin. Csak nem vámpír lettél? ha mégis, hogy merted megtenni ezt velem? csak úgy eldobtad magadtól azt az édes illatot. Ha megtudom, hogy utánam szaglászik majd a testőröd, hamarabb megöllek a kelleténél. Pedig tervem van veled. -Kinyomta. Nagy szemekkel néztünk egymásra, nekem pedig egyetlen szó visszhangzott a fejemben. Testőr.

-Tudom hogy ki hív engem mindig a testőrödnek, csak nem ugrik be ki az. -Kezdtem el agyalni. 

-Meg fog engem ölni? 

-Amíg itt vagyok, soha! -Mondtam olyan hangosan, hogy ha a közelben van, hallja hogy nincs egyedül, és nem tudja elvenni őt tőlem. 

Sziasztok! remélem tetszett a rész, és nem okoztam csalódást. Utólag is boldog huszadikát mindenkinek, remélem jót bulizott mindenki. :) a következő részig is PÁPÁ! :3