Ma lesz az a bizonyos élő minikoncert, amit szilveszter alkalmából tartunk az Ellen Showban. Eddig még nagyon vártam. Egészen pontosan addig a pillanatig, míg fel nem keltem olyan délután kettő magasságában, és hasra nem vágódtam Etta széthagyott játékaiban. Imádom ezt a kutyát, de kurvára ki tudok akadni, amikor már az ébredés sem úgy megy, ahogy kéne, mert akkor tudom, hogy az egész napom elég elbaszott lesz. Finoman szólva sem vagyok egy nagy hívő, de ilyenkor úgy érzem, valaki szándékosan akar kicseszni velem ott fent.

Mikor épp a földön fekszem kiterülve, persze szerelmem is megérkezik, és mit sem törődve szitkozódásommal, telibe nyalja az arcom. Imádnivalóak a kutyák, nekik mindegy milyen vagy, akkor is istenként bánnak veled. Ezért van inkább kutyám, és nem feleségem. A csajokkal valahogy sosem voltak túl jó tapasztalataim. Fiatalabb koromban, talán azért nem mert szerencsétlen egy mitugrász voltam, mostanra meg valahogy tartok tőlük egy kicsit. Végül mindig kisül, hogy aki közel akar kerülni hozzám, valójában ismer, és a pénz, hírnév, meg persze Adam valahogy jobban vonzza őket, mint az én... kicsit furcsa természetem. Na persze, azt nem tudják, hogy Adam a világsztár, és nem én, így messze nem vagyok olyan kőgazdag, mint ő. Nem szűkölködöm, de azért nem is vet fel a pénz különösebben. Pláne mióta felbomlott a Glamband. Egy ideig elvoltam még a pénzecskémből, de muszáj volt valami meló után néznem, mert hamar rájöttem, hogy életem végéig nem nagyon fog kitartani. Most ezer dologgal foglalkozom egyszerre, zene boltokkal vagyok kapcsolatban, komponálgatok, és ami jól sikerül eladom, és felkérésre szoktam gitárszólókat is feljátszani studio albumokra. Betegre nem keresem magam, de Ettával kettesben nagyon is kényelmesen elvagyunk.

Sokan kérdezték, haragszom-e Adamre, amiért kvázi kidobott minket. Hát most mit mondjak erre...? Sosem ígért sírig tartó dolgokat, de persze nem esett jól. Nem az ő hibája volt elsősorban. Nem ő akarta így. Új menedzsment, új irányok. Adam búcsút mondott a glam rocknak, és így a Glamily-jének is. Persze mindenki szomorú volt. El voltunk keseredve, de ez van gyerekek. Ilyen a showbusiness. Életem legszebb korszaka volt az én kis csillogó Babyboy-om mögött pengetni, és azt hiszem az is marad. Jó, bevallom, egy kis sértődöttség azért van bennem. Harcolhatott volna jobban is a bandájáért... Na de pár hete megkeresett a menedzsmentje, nem, nem ő, hanem a menedzsment, hogy a rajongók meglepetéseként egy estére újra összeállna a Glamily, és hogy én is benne lennék-e. Egy kicsit hümmögtem a telefonba, jó, tudtam, hogy igent fogok mondani, mert már az első percben boldog voltam a hírtől, de nehogy már azt lássák, hogy ez még nekem megtiszteltetés. Hagytam, hogy győzködjenek egy kicsit. Elmondták, hogy nélkülem messze nem lenne igazi az egész, és Adam is nagyon szeretné. Akkor egy kicsit felhorkantam, szívesen mondtam volna; ha így van, a faszért nem tudta ő felvenni a telefont, hogy ezt elmondja, de nem akartam máris hisztivel indítani. Miután egy kicsit hercegnősen kérettem magam, rám köztudottam nem annyira jellemző, vakító mosollyal mondtam igent. Tipikus régi klasszikusokat fogunk eljátszani, és kérdezték, hogy küldjenek-e kottákat, akkor beleröhögtem a telefonba, amitől egy kicsit meglepődhettek, mert másodpercekig csak hallgatott az ipse, de aztán elmagyaráztam kedvesen, nem, egyáltalán nem cinikusan, hogy álmomban is el tudom játszani azokat a dalokat. Már csak azért is, mert néhány gitárszólót én magam írtam. Kérdeztem lesz-e valami próbaszerűség előtte, de azt mondták szupersztár uraság, nem ér rá, ezért csak a stúdióba kell majd bemennünk néhány órával az adás előtt, hogy összepróbáljunk, és belőjék a kamerákat is. Nekem ez nem okoz gondot, bár valahogy furcsa izgalmat éreztem, hogy egy ideig újra együtt bandázhatunk, de sebaj, viszont Ashley például nem biztos, hogy csuklóból fog vágni mindent, akármilyen profi is a csaj. Ő jóval később csatlakozott hozzánk, és foglalta el az én basszeros helyemet a bandában, amikor Montetól könnyes búcsút vettünk, és én lettem a főgitáros. A legtöbb szólója, és egyéb játéka az én ujjaimban ott van, évekig csináltam, de talán neki nem mind. Kicsit meg is sajnáltam előre innen a távolból, de majd segítek neki. Hah, jó lesz újra találkozni a srácokkal.

Azért a maradék időmben eljátszottam párszor azokat a dalokat, de nem csalódtam magamban, zsigerből ment. Ennek örültem és büszke voltam magamra, na de ez a napok óta tartó feldobottság most valahogy nem nyomja fel újfent a vérnyomásom.

- Etta, hagyj már! - tápászkodom fel mellőle, de úgy ugrál, mintha épp az ellenkezőjére kértem volna. Gyorsan megetetem, hogy még el tudjak készülni mielőtt indulnom kell. Az a hülye TV a város másik felén van. Ha ma a szokásos szerencsesorozatom veszi kezdetét, akkor lehet, hogy már az úton meghalok. Na jó, ez erős volt, de legalább nem hazudtolom meg a kegyetlen humorérzékem. Összecuccolom a gitárom és az elektronikáját. Anélkül egy lépést sem. Idegen elektronikában sosem bízunk. Aztán nekiállok valami tiszta ruhát keresgélni, nem vagyok az a kis háztartási tündérke, akkor szoktam mosni, ha már nem nagyon van mit felvennem. Sikerül előhalásznom egy piros kockás inget, ami ma tökéletes lesz, a színpadon úgyis más lesz rajtam. Felkaptam egy farmert, és a tükör elé állok, hogy feldobjak valami alap sminket, nem kell sok, csak valami, amitől nem úgy nézek ki, mint aki épp most kelt ki az ágyból. Pedig de... Adam már rég nem festi magát. Az új pop stílusába nem fér bele... felnőtt... meg ilyenek. Vajon ma lesz rajta smink? Mégiscsak időutazunk egy kicsit. Gyorsan elkészültem, majd ott tökéletesítem. Nem is értem hova az istenbe keltem fel ilyen korán, ha úgyis mindent ott csinálok majd meg, de mindegy. Nem baj, ha előbb érek oda, bár BB úgyis késik. Mindig késik.

Nem szeretem egyedül itthon hagyni túl sokáig Ettát, ezért megkértem a nővérem, ha lehet, majd ugorjon be érte este felé. Szilveszter van, ilyenkor pláne nem akarom egyedül itt hagyni éjszakára. A kis tündérke unokahúgommal úgyis nagyon szeretik egymást.

- Holnap találkozunk, hercegnőm - simogatom meg a buksiját, nyomok egy puszit rá, amit persze egy nyálas, igazi amerikai bulldoghoz méltó nyalintással ad vissza, és már megyek is.

Bepakolok a kocsiba, és kész vagyok az indulásra, amikor a rohadt autó valamiért nem akar beindulni. Káromkodom egy olyan isteneset, és kiszállok, hogy megnézzem a motorháztető alatt lakozó idegen bolygót. Ha zenei elektronikáról van szó, vagy videojátékról abban verhetetlen vagyok, de másban rosszabb, mint a nagymamám. Szakértő pillantásokat vetek minden négyzetcentire, aztán értelmesen bólogatok, és lecsukom. Jobb, ha hozzá sem nyúlok. Akkor legalább nagyobb gázt már nem csinálok, mint ami van.

- Na majd Siri segít nekem. Ő legalább önzetlenül a személyes szolgám - motyogom magamban és előkapom a telefonom. - Hali Siri, keress nekem olyan taxit, amelyik elvisz egy kicsit nagyobb teherrel is.

- Máris keresem - érkezik a kedves, bár kicsit gépies válasz. Imádom a csajt. Kár, hogy telefonba zárták. - Találtam a közeledben, tárcsázhatom?

- Persze! - és már emelem is a fülemhez.

Gyorsan megrendeltem a taxit, és nem kellett több 15 percnél, hogy ide is érjen. Bepakoltunk mindent, aztán elindultunk a kb másfél órás utacskánkra. Drága mulatság lesz, de most nem jutott más az eszembe.

De a szerencsém persze most sem hagyott unatkozni. A másfél órából kettő és fél lett és még csak közeledünk a célhoz. Most áldom magamat, hogy korábban indultam el, a rohadt LA-ben sosem lehet bízni. Bár gondolom a sofőr sem igyekezett minden erejével kiszakadni a dugóból, és másik utat keresni.

Lényeg, hogy kisebb vagyont kifizetve, három óra alatt már ott is vagyok. Kipakoltuk minden cuccom az épület előtti járdára, és a legnagyobb, amit hibázhattam, hogy eszembe sem jutott mennyi rajongó szobrozhat már itt, hogy elcsípje BB-t. És ugyebár, ha nincs BB, jó a Tommy is, így most engem rohantak le. Nem bánom, mert nagyon kedvesek mindig, de szívesebben lennék már bent. Nem szeretem, amikor a kicsikéim őrizetlenül hevernek valahol. Még a végén bajuk esik. Kiosztok egy csomó aláírást, meg fotózkodom is mindenkivel, aki csak szeretné, közben könyörgő pillantásokat vetve az ajtó előtt álló őrre. Valahogy nem veszi a lapot.

- Megbocsátotok? - indulok el az ajtóban álló ruhásszekrény felé, de közben szemmel tartom a rakományom is. - Üdv, kéne egy kis segítség. Ki kéne hívni a technikusokat, hogy cuccoljuk be a gitárokat, meg elektronikákat.

- Név? - teszi fel a kérdést robotikusan. Esküszöm, hogy Siriben százszor több az élet.- Tommy Joe Ratliff...? - teszem fel a kérdésszerűséget én is. Nem pontosan vágom, hogy ez miért fontos most, de legyen.- Igazolvány?

Na itt már dobok egy hátast. Azért nem vagyok egy Madonna, de ez akkor sem esik jól az önbecsülésemnek. A millió doboz amit kirámoltam és a sikítozó csajok nem elég bizonyíték, hogy valami zenészféle vagyok? Adamtől biztosan nem kérnek majd igazolványt... Puffogok magamban egy kicsit, aztán előkotrom a tárcámból.

Bólint, és a rádióján át kirendel valakiket. Csodás, már kezdtem aggódni, hogy az anyakönyvi kivonatomra is szükség lesz.

Visszacsoszogok, váltok még pár szót a rajongókkal, és már meg is érkeznek a segítő kezek. Annyian jöttek, hogy nekem semmi nem marad, csak a saját pehelysúlyomat kell becipelnem.

- Srácok, merre vannak az öltözők? - érdeklődöm, amikor elkönyvelem, hogy nekem a drágáimmal már nincs dolgom. Majd csak ha mindenki ideért. - Ezen a folyosón végig, aztán jobbra, utána balra, és ott lesznek - darálják el lihegve. Nehéz mi?

- Köszi - bólintok, és már tovább is evezek az útvesztő szerű folyosókon. Csodák csodája lesz, ha nem tévedek el. Az tipikus én lenne.

- Hé, ide nem lehet bemenni - állít meg egy újabb hústorony. Nagyszerű, egyre jobb ez a nap, alázzatok még meg egy kicsit.

- Ide küldtek. A gitáros vagyok - mondom egyszerűen, mert már kezdem unni a mai megpróbáltatásokat.

- Chris, szólj ki Dennisnek, hogy küldjenek ide valakit.

- Na ne már! Mutassak igazolványt? Esetleg képeket az elmúlt évekről? Néhány videót a netről? Felhívhatják a nagymamámat is... - kérdezgetem gúnyosan, és kicsit ingerülten is most már. De a kis rohadék... vagy nagy rohadék inkább, nem válaszol, csak int, hogy foglaljak helyet. Megforgatom a szemem, és leülök. Legalább nem Adamet hívták fel. Az lett volna csak igazán kínos. Ahogy rá gondolok, valami melegség költözik a gyomromba. Nem tudom miért, de egyszerre várom, és félek is a találkozástól. Rég láttuk egymást. Miután felbomlott a banda, megbeszéltük, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot, majd eljárunk inni, meg bulizni. Így is volt. Néhány hónapig talán. Vagy egy évig is? Aztán Adam elkészült az új albummal, és millió elfoglaltsága lett. Promó körutak itthon, és Európában is. Azt hiszem még Kínába is elrepült. Aztán a turné munkálatai, interjúk, fotózások, és klipforgatások. Egy-két éjszakát még ránk áldozott, de közel sem olyan intenzíven, mint előtte. Amikor elkezdődött a turnéja, akkor meg teljesen elszakadtunk. Azóta nem is láttuk egymást. Annak mondjuk már egy ideje, de valahogy miután hazaérkezett sem folytatódott minden ott, ahol abba maradt. Megértem persze, az élet megy tovább, nem sirathatjuk folyton a múltat. Szülinapokkor, meg ünnepekkor mindig megköszöntjük egymást a srácokkal az Instagrammon, vagy Twitteren, de semmi messzemenőbb. Hiányoznak, és legjobban BB. Nem tudom, hogy ő is így van-e ezzel, de én annyi mindent köszönhetek neki, hogy mindig is az egyik legfontosabb ember lesz kicsit sátánian aszalódott szívemben.

- Helló Tommy, Cameron vagyok. Gyere, megmutatom, hol tudsz átöltözni. Te vagy az első, aki ideért. Lehet mégis meg kellett volna tartani téged az új bandába, szörnyűek - forgatja meg a szemét a szőke csaj, aki letámadott. Leszűrtem, hogy az új menedzsment tagja lehet. Nyilván viccnek szánta, amit mondott, de le kell lombozzalak bébi, kurvára nem vagy vicces. Rossz pontra tapintott. Nem is szólok semmit, csak némán követem, közben pedig egy szúrós pillantást vetek az őrre, de nem nagyon hatja meg. Legalább eljátszhatta volna, hogy megijed...

- Itt lesz az öltöződ. Nyugodtan készülődj, majd bejövünk értetek, ha kezdjük a beállást - mondja gyorsan, és már rám is csukja az ajtót.

Körülnézek, és egyből le is tudom szűrni, hogy ez nem a VIP öltöző. Na de már azt is érzékeltették velem, hogy nem is igazán tartozom abba a kategóriába. Mindegy is, a célnak megfelel. Úgyis kezd elmenni a kedvem az egész dologtól.

Kiturkálom a táskámból a jól megszokott Glamily szerelésem. Szűk, itt-ott csillogó fekete farmer, egy fekete felső, rá pedig a teljesen testhez simuló bőrzakóm. Ebben léptem utoljára is színpadra a csapattal. Megfelelő nosztalgia lesz.

Babrálok egy kicsit a sminkemmel és a hajammal, aztán nagy nevetgélések közepette megérkezik Ash, és Brian is.

- Tesó! - kiált fel billentyűs haverom, és már oda is rohan hozzám, hogy megöleljen. - Még mindig nem sikerült legalább annyira megnőnöd, hogy kilátszódj a kicsit magasabbra nőtt fűből?

- Ha... ha... ha... - boxolok bele a vállába, de valójában tényleg nagyon jó újra látni őket.

- Ash, jól nézel ki - ölelem meg Ashley-t is. Mindig nagyon jóban voltunk. Erős ráhatásom volt arra is, hogy Monte kirúgása után, őt vegyük fel. Nem semmi, amit a csaj a húrokkal művel.

- Te is Tommy, jó újra látni. Úgy hiányoztatok fiúk. Isaac?
- Még nem találkoztam vele - huppanok le az egyik sminkes székbe. Hiba volt, mert sokkal keményebb, mint amilyennek tűnik.

Végszóra viszont dobosunk is megérkezik, így ürügy gyanánt felkelhetek újra, hogy őt is megöleljem. Másodszor sokkal óvatosabban csusszanok a székbe.

- Mi a helyzet srácok? Rohadt régen találkoztunk. Túl régen... - motyogom az utolsó két szót, inkább csak magamnak.

- Semmi nagyon említésre méltó, egy viszonylag új rock bandában dobolok most. Nem vagyok oda értük, de jól fizet - rántja meg a vállát Isaac, miközben öltözködik.

- Én is egy bandában nyomom. De veletek fel sem veszik a versenyt - mondja Ash, szomorkás hangon. Nem bírom ki, felpattanok, és megölelem.

- Jaj Tommy, el tudod képzelni mennyire hiányoztok? - fúrja az arcát a nyakamba, de nem tehetek mást, mint csak simogatom a hátát.

- Tőle kérdezed, Ash? Ő volt mindannyiunk közül legrégebben Adam mellett. Neki a legszarabb. Mit csinálsz mostanság Glittery? - kérdezi Brian, de kell pár pillanat, hogy összeszedjem magam. Meghatott egy kicsit ez az egész. Nem gondoltam, hogy ennyire furcsán nehéz lesz.

- Sokfelé vagyok. Írok, és megrendelésekre játszom - hadarom, de próbálok koncentrálni, nehogy meghallják a hangomon, hogy kezdek kiborulni. Az űberciki lenne. Ez a nap messze nem olyan jó eddig, mint amilyennek képzeltem. Iszonyú jó újra látni őket, de ez az egész nagyon... nehéz.

- Az jó. A stúdiók jól fizetnek legalább. Én Angliában lakom, ott csinálom kb ugyan ezt. Meg magán órákat is adok. De hiányzik a színpad.

- Nekem is hiányzik. Furcsa lesz a ma este. Veletek álltam utoljára ekkora közönség előtt - motyogom, és a figyelmem már el is terelődik, mert meghallom a hangját. A folyosón lehet valahol, mert csak alig szűrődik el idáig, viszont száz közül is felismerem. Ezer közül is... Kiráz a hideg és egy kicsit még meg is szédülök az izgalomtól. Vajon minden olyan lesz köztünk, mint régen?

Remélem...Felpattanok, és kirántom az ajtót, de senkit sem látok, ahogy körülnézek. Már a hangokat sem hallom. Ez egy kicsit szarul esik. Itt volt, de be se jött hozzánk. Annyira remélem, hogy nem lett egy olyan beképzelt hólyag, aki már észre sem veszi a régi barátait, és csak azok érdeklik, akihez érdek is fűzi.

Adammel azóta sem találkoztunk, de mi jót dumáltunk a srácokkal, míg be nem jöttek, hogy ideje kivonulnunk a színpadhoz. Egészen átépítették emiatt az egy este miatt az egész stúdiót. Egy nagyobb színpadot emeltek oda, ahol Ellen szokott ülni a vendégeivel, szépen fel lett díszítve az egész. A nézőtér székeit elbontották, és összenyitották a hátsó falat a két szomszédos stúdióval, így egy olyan emberes teret hagytak szabadon, ahol majd a közönség tombolhat. Jelenleg a színpad elején még ott van két fotel, és egy kis asztal. A műsor ugyanis egy kis beszélgetéssel indul majd. Addig mi csendesen meghúzzuk magunkat a háttérben. Nem is baj. Sose szerettem ilyen nyilvános kérdésekre válaszolni.

Miután minden elektronikát összeraktunk, berendeztük magunknak a teret is, és igazából mi már készen álltunk a koncertre. Adam még mindig nem dugta ki a képét. Kezdek egy kicsit dühös lenni miatta, de gondolom befogták sminkelni meg valami menő cuccot adnak rá, mert olyan nincs, hogy Adam ne nézzen ki ultra királyul a koncertjén.

Mind a négyen leültünk a színpadra, és dumáltunk, amíg el nem jött az idő. Nagy nevetést hallok a háttérből. Az ő nevetését. Eszméletlen, az emberre is rájön a röhögés tőle, még akkor is, ha cseppet sem volt vicces, amit mondott. Talán ezért hiszi, hogy olyan baromi jó a humora. Szegény, pedig mindenki csak azon nevet, ahogy ő nevet.

És akkor megláttam. Nem tévedtem, tökéletesen néz ki. Alapozón kívül nincs rajta semmi. A ruhája sem túl extra. Bőrnaci, bőrkabát. Semmi csillogó. Megváltozott. Az viszont, hogy jól néz ki, tagadhatatlan. Eléggé le van barnulva. Biztos Sydneyben szedte magára.

A lélegzetem is elakad, amikor ránk néz. Pontosabban rám. Egyből összeakad a tekintetünk. Megmozdulni sem tudok, ő viszont elmosolyodik. De nem is akárhogy... Basszus. Hogy lehet rám még mindig ekkora hatással? Azt hittem ezt már kinőttük. Nagyon sokat idétlenkedtünk a színpadon, és jó párszor hozott olyan helyzetbe, hogy köpni-nyelni nem tudtam. Akkoriban elbizonytalanított egy kicsit saját magammal szemben is. Mindig a nőket szerettem, le is fektettem elég sokat, míg együtt koncerteztünk, de valahogy néha gondolkodóba estem. Volt, hogy eszembe jutott miket csinál velem itt fent, és még az emlékébe is beleborzongtam. Szerettem. De amikor azon őrlődtem vajon ez azt jelenti-e, amit gondolok, akkor mindig oda lyukadtam ki, hogy más férfitól ugyan ezt nem tűrném el. Nem akarnám. Csak vele.

A Glam Nation alatt durvultunk csak olyan sokat. Már alig vártam a We Are Glamily Tour-t, nem másért, csakis emiatt. Viszont a próbák közben egyre többször Ash-hez sétált oda, és nem hozzám. Nem közeledett úgy. Párszor összeborzolta a hajam, vagy átkarolt, de semmi több. Pedig nagyon erősen szuggeráltam a „csókolj már meg!" nézésemmel. A rajongók imádták volna. És én is... Na de nem történt meg. Egyszer sem. Többet már nem voltunk Adommy, ahogy a rajongók neveztek el minket. Ahogy ő távolodott úgy kezdtem én is egyre inkább kiverni a fejemből, hogy talán... esetleg... Aztán a turné pillanatok alatt véget ért. Sokkal rövidebb volt, mint az első. Hazajöttünk, összeköltözött Saulival, és új ötletei lettek a zenével. Már akkor kezdődtek az összetűzései a menedzserrel. Amikor vége lett, akkor meg valahogy ennek is bennem. Most viszont itt van, és ahogy rám mosolyog. Eszméletlen.

Közeledik, és érzem, hogy lángba borul az arcom, pedig még hozzám sem szólt. Hozzám sem ért.

- Srácok! - kiáltja már messziről. - Hiányoztatok.

- Te is haver! - üdvözlik a többiek is. Én még mindig lefagyva állok, és őt bámulom. Közel ér, és nem szól semmit, csak megölel. Olyan szorosan fog, hogy alig kapok levegőt.

- Tommy... - suttogja a fülembe. Már le is ver tőle a víz. Mi a picsát csinál velem? - Annyira sajnálom, nem tudtam írni, tényleg sajnálom, ami anyukáddal történt.

- Köszönöm - lehelem. Jobb lett volna, ha ez nem jön szóba. Nem is tudok mit mondani.

- Hiányoztál ám.

- Te is nagyfiú - nyögöm neki esetlenül. Legszívesebben bele verném a fejem a falba, de most akkor sem tudok többet mondani. Elereszt, és a többieket is megölelgeti. BB mindig is egy ölelgetős mackó volt. Na, ez úgy tűnik tutira nem változott.

Szorít az idő, úgyhogy nem is jut időnk beszélgetni. Azt ígérte majd utána. Meglátjuk... Ellen ismerteti vele, hogy nagyjából milyen kérdéseket fog majd feltenni neki, aztán már rohan is készülődni, addig mi próbálhatunk. Időközben kiderült, hogy a többiek kérték azokat a kottákat, és elő is kapták őket. Itt még durván jónak éreztem magam, aztán Adam közölte, hogy néhány új dala is elhangzik majd, vegyük azokat előre, mert mi öten együtt azt még sosem játszottuk. Na, ez volt az a pillanat amikor először sápadtam el azon az estén.

Egyetlen szerencsém van. Kívülről fújom mind az öt számot, amit el akar énekelni. Mit szerencse... az egész album a fejemben van, de ezt nekik nem kell tudniuk.

Úgy volt, hogy egy kis mini koncert lesz. Ehhez képest egy bő másfél órát fog végigdalolászni. Jó, ez nem sok, de azért nem is az a négy-öt számból álló kis összejövetel, ahogy előadták nekem a telefonba. Baszki, egy egész jó kis koncertet nyomunk le, erre még fel kell készülnöm lélekben.

Adam viszont erre nem sok időt ad nekem. Előkapja a kis arany mikrofonját, és már bólint is, hogy csapjunk a húrok közé.

A próba kisebb-nagyobb hibákkal, de lement. Mindenki megjegyezte mikor, hol a helye, és sikerült beállnom az új számaira is. Egyszer-kétszer rám sandított, hogy mi a frászt csinálok, amikor nem tudtam mi jön, és impróztam egy kicsit, de aztán elmosolyodott, amikor rákacsintottam. Elhitte, hogy direkt volt. Olyan kis édes. Viszont semmi más nem történt a mosolyokon kívül. Még csak közel sem jött. Rám se nézett. Hozott magával egy mikrofonállványt, és csak állt a színpad elejében. Abban reménykedtem, hogy csak az új számainál ez a koncepció, és ha elindulnak a jó öreg glam számok majd hátrajön, de nem tette. Érzelemmentesen nyomta végig a dalokat. Még a srácokon is láttam a furcsa pillantásokat. Beigazolódott a gyanúm. Ő már túlságosan is jó hozzánk. Nem törődik olyan kis semmiségekkel, mint a bandája, akivel sztárrá vált. Rohadt dühös lettem rá.

Letettük a hangszereket és hátra indultunk, hogy beengedhessék a közönséget. Szerettem volna váltani vele pár szót, most hogy feloldódott bennem a kezdeti zavarom, de persze sehol nem találtam. Nem maradt ott velünk. Régen ott maradt volna... Hát ez van... Már nem vagyunk a bandája.

Ez a nap tényleg messze nem olyan kellemes, mint hittem. A dühöm egyre több keserűséggel is vegyült.

Ellen társaságában újra megláttam végre. Megbabonázva néztem. Nem volt rajta a dzsekije, csak egy nagyon szűk fekete póló. Minden izma tisztán látszott. A karjain a tetoválások... Képeken is nagyon tetszett, de élőben sokkal szebbek. Nézem, ahogy gesztikulál és hallom, ahogy felnevet. Ennyi is elég, hogy elmosolyodjak. Egy pillanatra elfelejtem, mennyire meg is vagyok sértve, hogy ennyire semmibe vett az utóbbi órákba, de aztán vissza öltöm a sértett álarcom, és levakarom a vigyorom. Nem mintha észrevette volna. Ránk sem hederít.

Elindulnak a színpadra, kezdődik a műsor. A közönség percekig csak sikít és tapsol. Szegény Ellen nem nagyon jut szóhoz. Nehezére esik lecsitítani őket.

Találtam magamnak egy kis lyukat a díszletek közt, ahol leskelődhetek. Kíváncsi vagyok milyen újdonságokat tudok meg ma.

- Hogy telt a 2016-os éved? Mesélj nekünk.

- Elképesztő egy év volt! Rengeteget dolgoztam és utaztam. Sok pozitív és negatív élmény ért, de mindent összevéve tényleg elképesztő volt. Év elején kezdődött a turném az új lemezzel Ázsiában, aztán Új-Zélandra mentünk, onnan az Egyesült Királyságba, és végigjártuk Európát. Hihetetlen volt, minden egyes koncert. Aztán végül visszajöttünk és az USA-ban zártuk a turnét. Azok az arcok, sosem felejtem el őket - annyira boldogan meséli. Bár ott lehettem volna...

- Nem semmi körút...
- És itt még nem volt vége. Alig, hogy haza értünk az TOH turnéról, már indultam is vissza a Queen-el. Velük is nagyon sok helyre mentünk idén, és hatalmas közönségnek adtunk elő minden alkalommal. Élményben ott sem volt hiány. Imádtam! Megtiszteltetés azokkal a srácokkal dolgozni, és hálás vagyok a közönségük bizalmának is.

- Aztán alig, hogy pihenhettél volna, már utaztál is Ausztráliába.

- Így van. Mentoráltam az idei X-Faktorban. A társaim Mel B, Iggy Azaela, és Guy Sebastian voltak. Csodálatos pillanatokat éltünk át együtt. Úristen, mennyi tehetséget láttam! - csapja össze a tenyerét.

- Mégis ami megkoronázta az egészet, hogy az én mentoráltam nyerte meg. Olyan büszkeséget éreztem... Nem is lehet elmondani - édesen mosolyog. Már megint. Ettől pedig persze én is.

- Azt elhiszem. Mit gondolsz boldogulni fog nélküled is?

- Egész biztos. Fantasztikus kölyök.

- Ne feledkezzünk meg arról se, hogy halloween alkalmából újra lefogattátok a Rocky Horror Picture Show-t is. Az milyen volt?

- Nekem nem volt olyan sok szerepem benne, így a forgatások sem jelentettek annyi munkát, mint a többieknek, de szuper tehetséges kollégákkal ismerkedtem meg, és nagyon jó volt egy kicsit visszarepülni a színészet világába. Túl rég volt már... - látom, hogy egy kicsit elmerült a gondolataiban. Biztos a múlton mereng.

- Az biztos! Öregszünk, vagy mi?

- Soha! - nevet fel hangosan.

- És a szerelem? - kérdezi sokat sejtető vigyorral Ellen. Témánál vagyunk...

- A mindig rettegett téma. Idén volt egy nagy híráradat, rólam és Sam Smith-ről. Biztos hozzád is eljutott.
- El bizony, de megcáfoltátok.

- Hát persze! Nincs semmi köztünk, csak együtt buliztunk egy kicsit. De körülbelül ennyi is volt a 2016-os szerelmi életem - rántja meg a vállát. Ja persze... Gond nélkül tenném fel az életemet is arra, hogy minimum minden másnap új fickó volt az ágyában. Ebbe eddig bele sem gondoltam. Mikor minden napunkat együtt töltöttük, akkor ez valahogy nem zavart így. Most majd szét vet a féltékenység. A francba! Fogalmam sincs, mit érzek. Marhára dühös vagyok rá, de felébresztette bennem azt, amit régen kezdtem érezni. Kurva gyorsan el kell nyomnom ezt. Mondjuk attól a semleges szartól, amit a színpadon művel, nem lesz nehéz...

Míg elmerültem a gondolataimban egy csomó kérdésről lemaradtam. Az utolsó témára kapcsolódtam vissza. Fél füllel valami közönség díjakat hallottam. Nyert párat idén, azt olvastam.

- Elejtettél morzsákat nekünk arról, hogy 2017-ben érkezik az új album. Igaz ez?

- Bizony. Tavaszra van ütemezve, de pontosabbat még nem mondok. Többek közt emiatt is voltam Londonban, amikor Sam-el buliztunk. Néhány remek dallal jöttem haza akkor. Imádni fogjátok! - néz ki itt a közönségre, és mindenki sikítani kezd. Imádják. Van is miért... A fenébe Tommy, álarcot fel!

- Mi viszont most készültünk egy kis meglepetéssel mindenkinek, igaz-e?
- De még mennyire!

- Elhoztuk nektek Adamet egy igazi újév-köszöntő koncertre, és nem más fogja kísérni, mint az első zenekara! - Ellen nagyon izgatott. Ránézésre százszor jobban, mint Adam. Ez elég gáz. A francba Adam, mi bajod van?

- Mit szólsz? Milyen volt újra látni őket, megint játszani velük?

- Őszintén Ellen? Nagyon furcsa...

- Mi a fasz? Furcsa? Képtelen vagy rólunk is ömlengeni egy kicsit? Baszki még ha nem is igaz amit mondasz, legalább használhatnád most is azokat a nagy szavakat, amiket végig. Csodálatos, hihetetlen, elképesztő... Nem, mi csak egy furcsát érdemlünk. Hát baszd meg, Adam!

Nem is figyelek tovább a beszélgetésre. Elterelem a figyelmem, de látom, hogy a többiek sem túl boldogok. Tudnám, ha nem volt kedve ehhez, akkor minek ment bele...? Biztos csak a főnökök erőltették rá. Annyira örültem, de most már inkább csak annyi gondolatom van, hogy kár volt belemenni.