El kellett tűnnie, tehát eltűnt. A házból legalábbis. Nem tudta, hogy hova mehetne. Az első dolga az volt, hogy a rózsaszín, macskás bankkártyáról szép lassan levette az összes pénzt, ami nem volt kevés. Ha csak ételt vett volna belőle, hónapokig kényelmesen elél. És habár aggasztotta az idegen, úgy gondolta, hogy egy ekkora városban csak el tud rejtőzni előle.

Az első útja egy hotelba vezetett, ahol kivett egy szobát, és évek után először igazi ágyban aludt. Fagyival tömte magát, miközben filmet nézett a tv-ben, a szobája elé hozták a reggelit, és annyit evett, hogy dudorodni kezdett a pocakja. A hat csomag epres rágót, és a kerek, menta színű plüsst, amit már régóta meg akart venni, már meg se említsük.

Bármennyire is élvezte viszont a hotelszoba kényelmét, és az összes vele járó finomságot, tudta, hogy nem maradhat sokáig. Nem emlékezett az idegenre, aki aznap meglátogatta, de úgy érezte, hogy felismerné ha látná.

Másnap reggel újból úton volt, és egészen messzire jutott. Úgy gondolta, hogy elég távol került otthonról ahhoz, hogy kicsit elengedje magát. Az új helyen senkit sem ismert, ahogy őt sem ismerték a rendőrök, ami jó jelnek számított. Az első dolga az volt, hogy egy cuki dagi nyulat fest az egyik bomladozó falra, aki egy pizzán nyammog. Aznap egy konténer mellett aludt, mivel nem talált hotelt a környéken. Felfedezett viszont egy gyorséttermet, ami elérhető helyre dobálta a napi maradékot. Úgy érezte, hogy megütötte a főnyereményt. Vett magának pulóvert, és új cipőt, és egy nagyobb táskát, amibe minden cucca belefért.

A következő hetei nyugodtan teltek, így az ébersége is lankadt. Minden zökkenőmentesen ment, egészen addig, amíg ki nem rabolt egy festékboltot. Lett volna pénze a graffitire, de a megszokás rabul ejtette. Akkor eszébe se jutott, hogy akár fizethetne is a színes palackokért.

Csak később, amikor a falra fújta a festéket jutott eszébe, hogy milyen felelőtlen dolgot tett. Pár napig mégse történt semmi. A rendőrség nem kereste, és senki se állította meg az utcán, hogy beverje a képét az enyves kezei miatt.

Aznap úgy tervezte, hogy megint hotelben alszik, de az odaúton meglátta az arcát egy kereskedés tévéjében. A biztonsági kamerákon mutatott felvételeket közzétette a rendőrség, ahol fekete karimás, fehér baseball sapkában pakolja a táskájába a graffitis üvegeket, mellette pedig ott csücsült egy igazán pontos fantomkép. Jobbnak látta hát, ha meghúzza magát. Aznap - a kerek plüsst párnának használva - ismét két kuka között húzta meg magát.

Arra ébredt, hogy fázik. Lehűlt a levegő, és a hideg betontól is átfagyott.

Álmosan pislantott, és megdörzsölte a szemét. Felnézett, és ijedtében felkiáltott. Valaki állt előtte. A város villódzó zöld, és sárga fényei pedig elég erősen megvilágították ahhoz, hogy kivehetővé váljanak a vonásai.

Az alak egy bő, piros pulóvert viselt, amin barna foltok éktelenkedtek, egy bő, fekete nadrágot, és egy ízléstelen narancssárga maszkot, ami mögül csak a zöld szemei látszottak. A tekintete egyáltalán nem volt emberi.

- Mondtam, hogy hagyd el a várost. - Morogta zordan.

Egy pisztoly volt a kezében, hangtompítóval a csövén. Hideg tekintettel az ijedt lányra emelte a fegyvert.

- Ne, várjon! - Kiáltott Ace, és potyogni kezdtek a könnyei. - Nem csináltam semmi rosszat!

Az alak unottal felmordult.

- Kérem, ne öljön meg! - Ace az ölében tartott hátizsákba temette az arcát. - Nem akarok meghalni!

- Egyszerűbb dolgom lett volna, ha nem ébredsz fel. - Morogta hidegen, és zsebre dugta a szabad kezét.

- De én nem akarok meghalni! - Hüppögte a lány.

- Volt egy teljes heted elhagyni a várost. - A fegyver elsütőbillentyűjére csúsztatta az ujját.

- De nincs hová mennem! - Kiáltott Ace.

Beállt közéjük a csönd. Az alak gondolatban már rég lelőtte, mégis habozott. Ő maga se tudta, hogy miért. A lány piszkos dzsekijét, és zsíros, rasztákba tapadt fakó, szőke haját nézte. Amikor megkapta róla az adatokat, azt hitte, hogy egy otthonról szökött tini. Úgy tűnik, hogy tényleg hajléktalan. És ilyen fiatalon...

Leengedte a fegyvert. Még egy pillanatig figyelte a lányt, aki a kezei között szorította a fejét, és pihegve nyelte a könnyeit.

- Gyere velem. - Utasította halkan.

Ace felnézett.

- Tessék? - Szipogta. Legkevésbé sem akart olyasvalaki nyomába szegődni, aki az előbb még készen állt kiontani az életét.

Az alak hideg tekintettel visszanézett rá.

- Vagy meg akarsz halni?

Ace megrázta a fejét. Felkelt, és tett egy bizonytalan lépést az idegen felé. Aztán megtorpant. Az alak hátát figyelte. Lógott rajta a ruha. A kapucni mögül kilátszott a nyaka. A csigolyái kiálltak. Ace-nek csak ekkor tűnt fel, hogy milyen vékony. Még az is átfutott az agyán, hogy képes lenne leteperni, de ezt a gondolatot villámgyorsan elhessegette. Emlékeztette magát, hogy az idegen az, akinél fegyver van, és nem ő. Lassan tett egy lépést hátra. Az alak nem fordult meg, továbbra is a hátát mutatta neki. Ace lépett még egyet, aztán gyorsan megfordult. Sietve próbált minél távolabb kerülni az idegentől, de az kifejezéstelen hangon utána szólt.

- Hazel. - A hangja nem volt semmilyen. Nem volt benne parancs, fegyelem, vagy düh, se csalódottság. Ace megtorpant.

Olyan régen hallotta már a nevét, hogy szinte el is felejtette. Tágra nyílt szemmel hátrapillantott. Az alak őt vizslatta. Hiába csak a szemét látta, bujkált benne valami, amitől Ace úgy érezte, hogy bocsánatot kell kérnie. De nem tette. Bizonytalan léptekkel az idegen mellé sietett. Az nem szólt semmit.

A lány ekkor jött rá, hogy az alak alig magasabb nála. Pedig az emlékeiben fölé magasodó szörnyetegként látta. Valami fenyegető lengte körül a megjelenését.

Egy fekete, sötétített ablakú autóhoz vezette a lányt, ami az utca előtt parkolt. Elővette a kocsikulcsot, megnyomta az ajtónyitó gombot, mire az autó csipogva megvillantotta a lámpáit. Anélkül, hogy a lányra pillantott volna, beült, aztán kinyitotta az anyósülés ajtaját.

- Szállj be.

Ace úgy is tett. Nem tudta, hogy az idegen mit akar tőle, vagy hogy mit fog csinálni, de azt tudta, hogy bármi is az, jobb, mint a halál.

Csöndben ült, a táskájával az ölében. Olyan picire húzta magát, amennyire csak tőle telt. A szeme sarkából az alakra pillantott, aki közelebb húzta az ülését a kormányhoz. Egy párnát használt, hogy rendesen kilásson a kormány mögül.

Ace nem nézte, hogy merre mennek. Egyelőre hálás volt, hogy még életben van.

- Hogy talált rám...? - Törte meg bátortalanul a csendet.

Az alak az útra szegezte a tekintetét. Még az arcát fedő maszkon keresztül is látható volt az erős állvonala, és a sötét, szinte már fekete bőre.

- A hírekből. - Jött a kurta válasz.

- Maga... Maga a gyilkos az újságokból? - Ace átölelte a hátizsákját, és belefúrta az orrát.

- Nem. - Felelt kimérten az idegen. - De ha sikerül kiderítenem, ki az, megölöm.

Csend telepedett közéjük. A nyomasztó fajtából.

- Egyébként Zeta vagyok. - Jegyezte meg kicsivel később az alak. - És tegezhetsz.

- Mhm. - Motyogta a lány. Úgy érezte, hogy neki már nem kell bemutatkoznia. Az idegen, pontosabban Zeta, valószínűleg úgy is mindent tud róla.

Egy kihalt úton parkoltak le, egy panelsor előtt. Az egyik utcai lámpa fénye pislákolt, és már a sarki kisbolt is zárni készült.

A lány figyelte, ahogy Zeta behúzza a kéziféket. Szorosabbra vonta a táska körül a karjait.

- Megérkeztünk. - Jegyezte meg Zeta, miután kikapcsolta magát. Nem nézett a lányra, csak kilépett a kocsiból. - Gyere.

Ace reszkető kézzel kinyitotta az ajtót, és követte az alakot. Az egyik panel felé tartottak, de Zeta nem állt meg a bejáratnál. Befordult a kis mellékutcai sarkon, elsétált a szelektív szemetesek mellett, és kotorászni kezdett a zsebében. Ace hátrapillantott. A panel melletti utcácskát egy kerítés választotta el az egyik lakóháztól. Hangosan nyelt egyet, és idegesen bekapott egy epres rágógumit. Egy négylépcsős, rozoga ajtó előtt álltak. A festék és a fal omladozott, a korlát pedig letört az egyik oldalon. Pont ilyen bejáratnak képzelte el azt, ahova emberkereskedők hozzák az áldozataikat, hogy utcalánynak adják őket.

Ahogy Zeta felsétált a lépcsőfokokon, a mozgásérzékelő lámpa felkapcsolt, a fény pedig megvilágította a pulóverén éktelenkedő barna foltokat. Ace tudta, hogy vér. Az ő ruháira is rászáradt, amikor mondjuk kukázás közben megvágta a tenyerét. Abban viszont biztos volt, hogy az alak pulóverét nem a saját vére mocskolta.

Fújt egy buborékot, és megszorította a vállán csücsülő hátizsák pántját. Készen állt elfutni, ha az ajtó mögött emberkereskedők lapulnak. De semmi hasonló nem várta. Zeta benyitott. Egy sötét, és kihalt lépcsőház fogadta. Nem mozdult, csöndben nézte, ahogy az alak felé fordul.

- Gyere csak. - Intett alig észrevehetően a fejével. - Biztonságban vagy. Hazajöttünk.

Ace tett felé egy lépést. Alig ismerte az idegent, még az arcát se látta, de valamiért úgy érezte, hogy nem hazudik.

Követte Zetát. Az ajtóval szemben rögtön egy lift állt. Pontosabban egy lift hátulja. Zeta a lány kezébe nyomott egy kártyát, és a fejével a liftre bökött.

- Hívd le nekem, légy szíves, amíg én becsukom az ajtót.

Ace szemügyre vette a kártyát. Fehér volt, egy fekete csíkkal az oldalán. Nem kerülte el a figyelmét, hogy miután Zeta felkapcsolta a lépcsőház kékes fényeit, bezárja a bejárati ajtót. Ace szeme hozzászokott a sötéthez, úgyhogy hunyorognia kellett. Körülnézett, és észrevett egy másik liftet, ami közvetlenül a lépcső mellett futott. Úgy tűnt, hogy sokkal jobb állapotban van, mint a társa.

- Mire vársz?

Zeta hangja egyenesen a válla mellől jött. Olyan váratlanul, hogy Ace megugrott. Egyáltalán nem hallotta, hogy az alak mellé sétált volna. Figyelte Zetát, ahogy hangtalan léptekkel a lift mellé suhan, és az ujjával egy nyílásra mutatva felé fordítja a fejét.

- Itt kell végig húzni.

Ace bizonytalanul bólintott, aztán tett, ahogy az alak mondta. Csöndben vártak, Ace pedig halk egyre közeledő zúgásra lett figyelmes. A liftajtó finom suhanással kinyílt, Ace hasa pedig összeszorult. A hang a laborajtók nyílására emlékeztette. Becsukta a szemét, és megrázta a fejét, hogy elkergesse a gondolatot. Tudta, hogy minden modern ajtó ilyen hangot ad ki. Belépett a kabinba, a lift pedig bezárult mögöttük.

Ace érezte, ahogy emelkednek a kabinnal. Csöndesen körülnézett. A tükrökkel borított falakról visszanézett a tükörképük. Zeta mellette állt. A nadrágzsebébe dugott kézzel, a korlátnak dőlve nézte a padlót. Ace elhúzta a száját. Sose szerette látni a képmását. Ápolatlan volt, a bő fehér dzseki lógott rajta, a szeme alatt karikák húzódtak, az ajka kiszáradt, egy helyen felrepedt és véres volt. Ráadásul minden alkalommal, amikor látta magát, eszébe jutott, hogy mennyire tökéletlen. Nem csak a magasságával, de a megjelenésével is kitűnt a sok tökéletes lány társa közül.

- Meddig megy ez a lift? - Kérdezte reszelős hangon.

- Nemsokára felérünk. - Jött a válasz. - A legfelső emelet csak az enyém. És közel sem olyan lepukkant, mint ez a hely, csak a kormány titokban tart az emberek szeme elől.

Ace hallotta a hangjában a komorságot.

- Te egy... Egy titkosügynök vagy?

- Heh, nem. - Ace hallotta, ahogy Zeta elmosolyodik a maszk alatt. Valószínűleg mulatságosnak találta a kérdést. - De valami hasonló. Inkább fogalmaznék úgy, hogy az állam fegyvere. Az én dolgom elintézni azokat, akik túl nagy kockázatot jelentenek a hatalom számára. - Megrándult a válla.

Ace akaratlanul is a tükörképére pillantott. Csak egy ártalmatlan hajléktalan lány volt piszkos ruhákban, a vállán egy festékfoltos hátizsákkal.

- Én miért jelentettem veszélyt? - Kérdezte halkan.

Zeta vállat vont.

- Nem tudom.

A lift megállt, az ajtó pedig hangtalanul kinyílt.

A szemük elé egy tág szoba nyílt, jobb oldalon egy íróasztallal, rajta három számítógéppel. A szoba másik oldalán a konyha, egy üres étkezőasztal, és egy ajtó, ami a hálószobába vezetett. Ace még életében nem látott ilyen kopár lakást. Üres falak, szőnyeg vagy növény sehol, csak a legszükségesebb kellékek.

Zeta belépett, de nem fáradozott azzal, hogy körbe vezesse a vendégét.

- Mindjárt jövök, és mutatok valamit. - Dörmögte.

A liftben hagyta a lányt.

Ace értetlenül pislogott. Figyelte, ahogy az alak a szobájába sétál, aztán becsukja maga után az ajtót. Nem tudta, hogy mit kéne tennie. Kilépett a sima, szürke színű parkettára és körbenézett. A fehér fények nyomasztották. El se tudta képzelni, hogy hogy képes valaki ilyen helyen élni.

A kezében a hátizsákot lóbálva a hűtőhöz sétált. Út közben az étkezőasztalra dobta, amiről szintén hiányzott a terítő. Olyan érzése támadt, mintha valójában nem is lakna itt senki. Kinyitotta a hűtő ajtaját, közben pedig megkordult a gyomra. Valahol legmélyen számított rá, hogy üresen találja, úgyhogy már meg se lepődött. Fancsali képpel leült az asztalhoz. Az álla alá húzta a hátizsákot, és ráhajtotta a fejét. Lehunyta a szemét, és hallgatta a város kintről beszűrődő, tompa zajait. Már nem zakatolt a szíve. Úgy érezte, hogy nincs mitől tartania. Hiszen Zeta egyedül hagyta, a lift nyitva állt, és ha el akar futni, megtehette volna. A folyosó felé fordította a fejét. Nem sokkal később pedig a szeme elé, az asztalra esett valami. Egy világosbarna mappa.

- Ez minden, amit kaptam rólad.

Ace megugrott. Nem számított a mozdulatra. Egyáltalán nem hallotta, hogy az alak kinyitja a szoba ajtaját, ahogy azt sem, hogy mögé sétál. Ace nem tudta elképzelni, hogy hogy képes valaki ilyen hangtalanul járni. Az ő lábujjai minden egyes lépésre megreccsentek. Nem tett nekik jót a több évnyi, hideg tél.

Ace megfordult, és Zetára nézett. Az alak átöltözött, de a maszkot az arcán hagyta. Egy túlméretezett fehér rövidujjú pólót viselt, fekete „the best shot" felirattal, és egy bő melegítőnadrágot. Zsebre dugott kézzel figyelte a lányt, aki egy gyors pillantással végig mérte. Ace betudta a hangtalan lépteket annak, hogy az alak zokniban volt.

A mappa felé fordult, a kezébe vette, aztán felnyitotta. Nem tudta, hogy mire számítson. Még sose látott ügyiratot, főleg nem magáról.

A mappa csak egy lapot tartalmazott, amihez három fotót csatoltak. Egyet, ahol Ace lábujjhegyre ágaskodva kotorászik egy kukában, és kettőt, amin... Ahogy Ace meglátta, felnevetett.

- Ez akkor készült, amikor kaját loptam a Sparból, és belefutottam egy rendőrbe. - Kuncogott, és a róla készült fekete-fehér mugshotra mutatott, ahol egy táblácskát tartva fáradtan, kócos hajjal néz a kamerába. Akkor aludt először cellában, de másnap elengedték.

- Tudom. - Hallotta Zeta reszelős hangját.

- Ja, te biztos mindent tudsz rólam. - Forgatta a szemét Ace, aztán szemügyre vette a papírt.

- Mindent. Ami nem sok, de valami. - Ismerte be Zeta.

Amikor először meglátta a lányról való iratokat, nem értette, hogy miért kell megölnie. Hazel csak egy lánynak tűnt. Egy igen szép, és ártatlan lánynak. De nem kérdezett. Sose kérdezett. Csak cselekedett, és ha úgy ítélte meg, hogy a célpont valóban megérdemli a halált, megölte. De Hazel nem volt rossz ember. Két hétig volt a nyomában, és nem látott mást, csak egy elveszett tinit, aki nem ismeri a határokat.

Aznap este, amikor először - és tervei szerint utoljára - meglátogatta, nem is számított másra. Ahogy ott állt a matrac előtt, az alvó lányt nézte. Szép volt. Valóban szép, de ez nem változtatott semmit azon, hogy ha szükséges, alkalom adtán elvágja a torkát. Hazel pedig úgy reagált, mint bárki más, akinek úgy döntött, hogy megkíméli az életét. Hazel az arcába sikított. Nem is számított másra, hiszen tudta, hogy az emberek félnek tőle. Hazel se volt kivétel, ahogy az ő szemében se számított annak. A megszokott szerint hamis iratokat, és pénzt adott neki, aztán otthagyta. Általában ennyi elég volt az embereknek ahhoz, hogy nyom nélkül felszívódjanak, de ha mégis maradtak, Zeta habozás nélkül végzett velük.

- Akkor mégse mindent. - Vont vállat a lány. Végzett a lap átolvasásával, és újból megkordult a hasa.

- Éhes vagy. - Zeta nem kérdezte. Kijelentette.

- Aha... - Motyogott Ace.

Zeta elővette a telefonját. A képernyő megvilágította a maszkját.

- Rendelek neked valamit. - Dörmögte. - Ha bármi kiszállít hajnali fél kettőkor.

- Biztos van gyorskajálda, ami nulla huszonnégyben nyitva van, nem? Tőlük lehetne rendelni.

Zeta kifejezéstelen tekintettel felnézett a telefon képernyőjéről. Pár másodpercig csöndben nézte a lányt, aztán visszatért a telefonhoz.

- Amit ők csinálnak, az szemét. - Tisztázta.

- Jó, de finom! - Akadékoskodott Ace.

- Nem foglak szeméttel etetni. - Szögezte le Zeta, aztán a lánnyal szemben leült az asztal ellenkező oldalára. - Rendelek neked valami rendes kaját. Van kedvenced?

Ace vállat vont.

- Nem vagyok válogatós.

- Hm.

Elnézte Zeta alakját, és azon gondolkodott, hogy ő biztos nem eszik sokat. A ruha lógott rajta, a karjai pálcikaként súrolták az oldalát, minden izma látszott. Ace tekintete Zeta kezére siklott. Csontos ujjait lazán a telefon köré fonta. A körmeit rövidre vágta, a kézfején pedig kiálltak az inak. Ace-nek feltűnt, hogy balkezes, ezzel felfedezve az első közös vonásukat.

- Szereted a garnélát?

Ace tekintete gyorsan a maszkra siklott.

- Nem ettem még. - Vallotta be.

- Akkor most fogsz. - Zeta nyomkodott valamit a telefonját. - Finom. - Tette hozzá halkan. - De azért rendelek sültkrumplit is, grillcsirkével, ha esetleg nem ízlene. Úgy tudom, hogy azt szeretik a gyerekek.

- Én nem vagyok gyerek. - Szaladt ki a megrökönyödés Ace száján.

Zeta felnézett.

- Hány éves vagy?

Ace elhallgatott. Őszintén akkor gondolkodott el rajta először. Régóta élt az utcán. Olyan régóta, hogy lassan összefolytak az emlékeiben a napok. A kezét a szeme elé emelve próbálta összeszámolni az éveket az ujján. A tizennegyedik szülinapját még a laborban töltötte, ebben biztos volt. De utána...

- Nem tudom... - Válaszolt bizonytalanul.

Zeta telefonja - az egyetlen zajforrás - megzörrent az asztalon. Zeta lepillantott a képernyőre, aztán megvonta a vállát.

- Mindegy, majd kiderítem. - Dörmögte.

Azzal felkelt, és zsebre dugott kézzel megkerülte az étkezőasztalt.

- Fürödj le, amíg megjön a vacsora. Ja, és rakd a szennyesbe a ruháid. Vehetsz tőlem kölcsön, megtalálod őket a szobámban a szekrényben. A fürdőszoba is onnan nyílik, de fel fogod találni magad. - Darálta közömbösen, aztán leült az íróasztal elé, és kihúzta az egyik fiókot.

Ace pislogva figyelte, de Zeta többé nem mutatott figyelmet iránta. Bekapcsolta a számítógépeket, és az íróasztalra könyökölve megnyitott egy file-t.

Ace nem maradt tovább, nem akarta zavarni az alakot. Besétált a szobába, és egy pillanatra megtorpant. Nem akart hinni a szemének. Szőnyeget érzett a talpa alatt, az ágy bevetetlenül állt, a mellé helyezett pici éjjeliszekrényről egy zokni lógott, az erkélyt takaró függönyöket pedig kiscicás minta borította. A földön heverő ruhadarabokat kerülgetve a fürdőszoba ajtóhoz sietett, ami enyhén nyitva maradt. Bekukucskált. Vele szemben rögtön meglátta a kádat. A függöny a fal mellé volt tolva, mellette pedig egy mosdó állt, felette egy törött tükörrel. Pontosabban egy összetört tükörrel.

Belépett, és behajtotta maga után az ajtót. A szekrényhez lépett, és kinyitotta. Két törölközőt látott, egy, gondosan összehajtogatott fehéret, és egy gombócba csomagolt szürkét, amin meg volt győződve hogy rászáradt vért lát. Végigfutott a hátán a hideg. A fehér törölközőért nyúlt, és a mellkasához szorította. Beleszagolt, és megállapította, hogy tiszta. Foltokat se látott rajta, úgyhogy a törölközőtartóra készítette, és visszasétált a szobába, hogy tiszta ruhákat keressen magának. Közben azon gondolkodott, hogy mennyire lehet büdös. Elvégre is egy szemetes mellett aludt, és napok óta nem fürdött. Felhajtotta a kuka fedelét, és a véres vécépapírok közé köpte a rágót. Zeta igazán megvághatta magát valamivel, ha ennyit vérzett.

Letérdelt a szőnyegre, és kihúzta az egyik fiókot. Keresett egy tiszta pólót, és egy tiszta nadrágot, aztán visszasietett a fürdőbe. Magára zárta az ajtót.

Kibújt a bő, fekete ujjú, festékfoltos dzsekiből, kioldotta a cipőjét, aztán a nadrágját, és a pólóját is lehúzta. A mellkasát takarva a tükör felé fordult, és szemügyre vette magát. A törések torz képet adtak, de még így is látta, hogy lefogyott. A pocakja már sehol se volt, és ha oldalra fordult, kilátszottak a bordái. Remélte, hogy a garnéla tál - bármi is legyen az - laktató lesz.

A bugyiját is a földre dobta, aztán belépett a kádba. Megengedte a vizet és egy ideig csak hagyta, hogy a meleg átjárja a testét. A gondolataiba merülve figyelte, ahogy a víz szürkés barnára színeződik a bőrére tapadt kosztól, és lecsorog a lefolyón.

Körülnézett, a kád szélén csak egy fekete tubusú tusfürdőt látott. Érte nyúlt, felpattintotta a fedelét, és óvatosan beleszimatolt. Férfi tusfürdő. Zetának is hasonló illata volt, csak nem ennyire intenzív.

Ace vállat vont, és a kezére nyomott a szappanból.

Elfordította a fürdőszoba kulcsát és kilépett a hálószobába. Rögtön megérezte a grillcsirke illatát és összefutott a nyál a szájában. Megigazította a turbánt, amit a törölközőből csavart a hajára, és kisietett a konyhába. Zeta az íróasztalnál ült. Nem nézett hátra.

- A vacsora az asztalon van. - Mondta.

- Te nem eszel? - Kérdezte Ace.

Hosszú csönd telepedett közéjük, mielőtt Zeta röviden felmordult.

- Nem.

Ace nem zavarta tovább. A hasa is korgott már, úgyhogy leült az asztalhoz, és felnyitotta a fehér dobozt. Gőz szállt fel belőle, ami az arcába csapott. Szemügyre vette a garnéla tálat. Először nem tudta, hogy mit lát. Óvatosan kiemelte az egyik narancssárga húsdarabot, és megszagolta. Beleharapott. Egyszerre volt puha, ropogós, és rágós. Még sosem ízlelt ehhez hasonlót, de azt tudta, hogy húst eszik. Nem kifejezetten ízlett neki, de az egész tálat betömte. Éhes volt, és ilyenkor képes lett volna bármit megenni. Mivel Zeta elfelejtett neki evőeszközt adni, kézzel tömte magába az ételt. A rizst is, ami a hőtől szépen összeállt. Ragacsos kézzel nyúlt a másik tányér után, és nem telt bele tíz percbe, mindkettővel végzett.

A kezével megtörölte a száját, aztán egy hatalmasat böfögött. Zeta meg se rezzent. Nem szólt semmit. Ace viszont a grillcsirke fűszereitől megszomjazott.

- Szomjas vagyok. - Jelentette ki.

Zeta lassan megfordult a székkel, és rászegezte a tekintetét.

- Mit innál? - Aztán mielőtt Ace választ adhatott volna, folytatta. - Csak csapvízzel tudok szolgálni.

- Az jó lesz.

- Ha megfordulsz, az első polcon találsz egy poharat. Szolgáld ki magad. - Mondta, azzal visszafordult a képernyőhöz.

Ace furcsállta, hogy Zeta ilyen távolságtartó. Hiszen rendelt neki ételt, és még a fürdőjét is felajánlotta.

Úgy tett, ahogy Zeta mondta. Feltűnt neki, hogy kényelmesen eléri a polcot, ami épp szemmagasságban ült vele szemben. A hotelban lábujjhegyre kellett állnia, hogy elérje a legalsó sort, de itt minden kézre állt. Ez tetszett neki. Felnyitotta a polcot. Zeta nem túlzott, pontosan egy darab üvegpohár csücsült a sarokban.

Ace érte nyúlt, aztán vizet töltött magának a csapból. Mohón ivott, utána lemosta a kezeit, és megtörölte a pólójában.

- Ma este aludhatsz az ágyamban. - Szólalt meg Zeta, anélkül, hogy hátrapillantott volna.

- Tessék? - Pislogott Ace.

- Aludhatsz az ágyamban. - Ismételte Zeta. - Én majd alszok idekint.

Ace körülnézett. Nem csak hogy ágyat, de még csak egy kanapét sem látott. Zeta megfordult.

- Ne ácsorogj ott, menjél aludni. - A hangjában nem volt szigor. Talán még szelídnek is lehetett volna mondani, ha nem ennyire érzelemmentes. - Késő van.

- Nem értem. - Motyogott Ace, és a nadrágja madzagját kezdte piszkálni. - Mit akarsz tőlem?

Zeta felkelt, és nyugodt léptekkel a lány elé sétált.

- Per pillanat azt, hogy lefeküdj aludni, és kipihend magad. Ízlett a garnéla?

Ace az alak kifejezéstelen tekintetét nézte.

- Nem volt rossz. - Motyogta, és lesütötte a szemét.

- Hm. - Zeta bólintott aztán zsebre vágta a kezét. - Mit szeretnél reggelire?

Megkerülte a lányt, és hangtalan léptekkel a szoba felé indult. Ace recsegő lábujjakkal követte.

- Müzlit... - Suttogta bátortalanul.

Zeta a szoba ajtajában megtorpant, és szembefordult vele.

- Rendben. - Az ajtófélfának dőlt. - Nem kell félned, nyugodtan aludhatsz. Nem foglak zavarni.

- Jó...

Ace bizonytalanul belépett a szobába, és az ágy felé indult. Tudta, hogy Zeta nem hazudik.

Bemászott az ágyba. Odébb lökdösött egy alsónadrágot, és betakarta magát. A következő pillanatban kialudt a lámpa. A szobát elnyelte a sötétség, Ace pedig csak az alak zöld szemét, és a konyhából beszűrődő fényeket látta. Annyira megijedt, hogy felpattant.

- Ha félsz a sötétben, kapcsold fel az éjjeli lámpát. - Magyarázta Zeta, aztán behajtotta az ajtót. - Szép álmokat, Hazel.

- Várj! - Ace átkarolta a lábát, és a térdére hajtotta az állát.

Zeta megfordult, és a kérdést várva ránézett.

- Mi lesz velem? - Motyogott bátortalanul a lány.

Zeta hallgatott.

- Menj aludni. Majd reggel mindent megbeszélünk. - Felelte végül.

Ace szíve megdobbant.

- Zeta... - Szólt utána bátortalanul. A tekintetét inkább a szőnyegre szegezte. Hálás volt, amiért az idegen megkímélte az életét, ételt, és nyughelyet nyújtott a számára.

- Hm?

- ... Köszönöm.

Sokáig nem érkezett válasz. Látszott Zetán, hogy nem sokszor hallja ezt a szót. Alig láthatóan bólintott.

- Aludj jól. - Suttogta végül, aztán becsukta az ajtót.

Megérkezett a második fejezet. Kicsit sokáig tartott megírnom. Ez a történet nagyon fontos a számomra, és minden kis részlet számít, úgyhogy nem akarok felszínes lenni.
-
(((Úgy döntöttem, hogy a kiejtési útmutatót lecserélem erre a nagyon gyors Zeta sketchre. Nincs több szemvérzés Héjzöltől)))