Izgatottan keltem fel, hiszen ma van karácsony napja! Na nem mintha annyira várnám, csak kíváncsi vagyok. Vajon a Mikulás elvisz engem a ma esti "küldetésre"? V és Jungkook annyit mondogatta, hogy ilyenkor mindig kiválaszt a Télapó öt manót, akik elmennek vele este és segítenek kiosztani az ajándékokat, hogy bogarat ültettek a fülembe. Például Rap Monster és Ren is volt egyszer vele.

Ám csalódottan nézek körbe.
Egy fehér falú, rideg szoba fogad a gyárban lévő helyett.
Újra abban a házban találom magam huszonnegyedikén reggel, ahol huszonegy nappal ezelőtt elaludtam.

Csak egy álom volt.

A felismerés villámként csap belém és a kezdeti izgatottságomnak nyoma sem lesz. Akkor igazam volt a legelején. Minden, amit átéltem, meg sem történt, az egész csak a képzeletem szüleménye.
Végül is, az álmomban is benne volt, csak karácsonyig maradok ott. De én nem szerettem meg ezt az ünnepet, nem lett igaza a Mikulásnak.
Kikászálódok normális pizsamámba az ágyamból, majd magamra öltök egy farmert és meleg pulcsit.
Lerohanok a lépcsőn és szembe találom magam apám lesajnáló tekintetével. Nem foglalkozva vele kikerülöm és egyenesen az előszobába sietek. Leakasztom a fogasról érintetlen kabátom és gyorsan belebújok. Előveszem az előszobaszekrényből sálamat és sapkámat, amiket fel is aggatok magamra. Kulcsomat zsebre vágva menekülök ki a fullasztó közegből.
Úgy érzem muszáj kisszelőztetnem a fejem.
Magányosan bandukolok a reggeli napsütésben, amely csak idegesít, nem melengeti meg fázó végtagjaimat.

Fogalmam sincs mióta róhatom Kanada utcáit, de már kezd korogni a gyomrom.
Hirtelen fánk és rétes illatát érzem meg, majd szimatomat követve odaérek a kis bódé közelébe.
Meglepődve nézek, mikor realizálom hol is vagyok.
A karácsonyi vásárban.
Felfordul a gyomrom a tömegtől, melynek igaz, csak a szélén vagyok, de nem is szándékozok beljebb menni.
Viszont az éhség nagy úr, így kénytelen kellet, be kell mennem az embercsordába, ha enni akarok, ugyanis otthon semmi nem vár.
Idegesen és morogva kúszok át az ünneplők között, míg meg nem érkezek nem messze lévő úticélomhoz, közben nem egy embert fellökve.
Már be is álltam -a nem túl rövid- sorba, mikor leesik, hogy nálam nincs is pénz. Lebiggyesztett ajkakkal sóhajtok egy nagyot és kioldalaznék a várakozó emberek közül, viszont egy kéz megakadályoz ebben.
Egy szőke hajú fiú fogja meg csuklómat és egy mosollyal az arcán visszahúz.
-Meghívlak egyre - jelenti ki egy olyan hangsúllyal, amitől a szőr bórsódzik a hátamon.
-Köszönöm - fordítom el a fejem és csak pár másodperc múlva jövök rá: én megköszöntem valamit!
Meglepődött arcom láttán a fiú felnevet. Annyira ismerős ez a kacaj...
-Nem szoktál hozzá, hogy valaki kedves hozzád? - kérdezi egy féloldalas mosollyal ajkain, mire válaszul megrázom a fejem. - Egyáltalán vannak barátaid? - vonja fel szemöldökét kíváncsian, de vigyorából látszik, hogy nem gondolja komolyan a kérdését.
-Nincsenek - válaszolom halkan. Ez az egy szó, most valamiért tőrt szúr a szívembe. Aj, miért kellett nekem azt álmodnom?! De várjunk csak! Mit csináltam az elmúlt három hétben? Hiszen nem aludhattam végig...miközben ezen filózok, nem is figyelek arra, amit az ismeretlen fiú mond teljes beleéléssel, csak akkor eszmélek fel, mikor már mi következünk és azt kérdezi tőlem az idős eladó néni, mit szeretnék.
-Egy meggyes rétest - mondom gyorsan analizálva a kínálatot.
-Én is - nyújtja a pénzt a fiú, akinek még a nevét sem tudom.
-Köszönöm - veszem át a meleg ételt és felnézek a meghívómra.
-Jackson - mosolyog rám, miközben a kezét nyújtja.
-Én...
-Igen, tudom, Wendy vagy - folytja belém a szót, mire hatalmasra tágulnak a szemeim - De most mennem kell... - hajol közelebb a fülemhez, majd hajamat arréb simítva súg bele - ...a Mikulás már vár - aztán egy kacsintás kíséretében otthagy a tömegben, mielőtt bármit szólhatnék.
Jackson!
Emlékeimben előhalászom a manó képét és kis híján elejtem a rétesem meglepettségemben. Az nem lehet! Mégsem álmodtam volna?! Ez a srác a kiköpött mása volt!
Hirtelen elmegy az étvágyam és ránézni sem tudok a meggyes finomságra. Kissé kábán botorkálok ki a vásárból, lélekben valahol nagyon máshol járok.
Már egy jó ideje hazafele baktatok, kezemben a rétesemmel, kesztyű nélkül, ami miatt úgy érzem, pár percen belül le fognak fagyni az ujjaim.
Egy árva padon megpillantok egy hajléktalant, akit már többször is láttam suliba menet  Fogalmam sincs miért, de spontán felindulásból lábaim az idős bácsi felé veszik az irányt.
-Boldog karácsonyt - adom a kezébe az ételt, aztán már tovább is megyek.
-Köszönöm - hallom a boldog szót hátam mögül, ami egy halovány, pozitív érzelemre váltja semleges arcom.
Ám amint hazaérkezem az a mikroszkóppal kereshető jókedvem is eltűnik. Nappalinkban nem áll karácsonyfa, apám nem vár ajándékokkal vagy lassan már vacsorával és ez elszomorít, pedig az évek során már hozzászoktam, mégis felidéződik bennem a nyolc évvel ezelőtti karácsony.
Szomorúságomat hirtelen méreg váltja át és cipőmet a falhoz rúgva vetem le. Kabátomat, sálamat és sapkámat lerángatom magamról, majd azokat is nekivágom az akasztónak.
Talán még soha nem éreztem magam ilyen elveszettnek.
Szemeimbe gyűlt könnyeimet nem akarom visszatartani, így pár pillanat múlva keserves zokogásban török ki. Nem érdekel, ha apám észrevesz és gúnyos mosollyal néz majd rám, nem érdekel ki lát meg, hiszen nincsen senki olyan e világon, aki kicsit is, de érdeklődne hogylétem felől.

Fogalmam sincs mennyi ideig kuporoghattam az előszobában, de önsajnálatomból a kapucsengő éles hangja hozott vissza.
Idegesen állok fel és nagy lendülettel nyitom ki az ajtót.
-Mi van?! Nem látod, hogy nem érek rá?! - üvöltöm le a fejét szerencsétlen embernek, aki rátenyerelt a kapucsengőre.
-Boldog karácsonyt!!! - kiáltja hét fiú figyelembe sem véve előbbi kiakadásom.
Mikor felismerem őket, szemem kétszeresére nő és meg sem bírok szólalni.
A hét fiú, vagy manó, nem is zavartatva magát besétál a házba ajándékaikkal a kezükben.
-Nyolc karácsonyt hagytál ki, így annyi ajándékot kapsz most kárpótlásunk jeléül - villant egy vigyort Jimin, aztán bemennek a nappaliba.
Még mindig ledöbbenve nézek utánuk, de ajkaim egy őszinte mosolyra húzódnak.
Utolsó feladatom? Olyan nincs, hiszen rengeteg vár még rám!

Issac, anya. Azt hiszem teljesíteni tudom az utolsó kéréseteket. Talán...képes leszek újból szeretni.

........

Ennek a törtenetnek is vége lett! Most, hogy jobban belegondolok, szinte csak tegnap kezdtem el írni... De én minden befejezett törtenetemnél így vagyok, szóval már meg sem lepődök. Viszont 24-e van!! Ez azt jelenti, hogy karácsony!
Minden olvasómnak egy hatalmas ölelést küldök, amiért kitartottak velem idáig, és...
BODOG KARÁCSONYT!!!❤❤❤