Reggel korán kelünk mindannyian. V-ék még mindig nálam tengetik éjszakáikat, pedig már legalább százszor próbáltam őket kitessékelni innen, de mindegyik egy makacs öszvér.

Őszintén szólva egy kicsit izgulok. Najó, baromira izgulok.
-Nem muszáj menned - mosolyog rám Jin, kissé aggódóan.
-De, megyek. Már elvállaltam - rázom meg a fejem, aztán Suga-val búcsúzkudni kezdünk. Mindenkivel ölelkezünk, vagyis inkább ők ölelnek meg minket, nekünk nincs túl sok kedvünk ehhez.
Arra jöttem rá, hogy Suga-val rengeteg közös vonásunk van. Lusták vagyunk, mindig fáradtak, sosincs kedvünk semmihez sem és nem nagyon törődünk senkivel. Legalábbis latszólag.
-Épségben gyertek vissza! - kiálltja még az aggódó legfiatalabb, Jungkook.
-Persze - intek egyet, aztán elindulunk megkeresni a Mikulást.
Nem kell sokáig kutatni, mert szokás szerint az irodájában van. Mikor benyitunk, rajtunk és Sehun-on kívül még három ismeretlen alak álldogál.
-Na végre, már azt hittem el sem jöttök - sóhajt egyet megkönnyebülve a Télapó, mire Suga felháborodottan horkant egyet.
-Azt hittem ennél jobban ismer...
-Szóval, bemutatom a társaitokat - ignorálja barátom mérgelődését a főnök - Ők itt Sehun, Zico, Bobby és Jackson - mutatja be őket, én meg lapítok. Gáz, hogy nem ismertem fel se Zico-t, aki a csomagolók vezetője, se Jackson-t, aki helyettesít minket a zárt osztályon. Viszont az a Bobby gyerek igen fura. Olyan kicsik a szemei, hogyan láthat vajon?
-Bobby, ők itt pedig Wendy és Suga - folytatja a Mikulás, mire biccentünk egymásnak. - Sehun, itt a térkép, bár te már úgy ismered az erdőt, mint a tenyered. Vezesd őket és figyelj rájuk, mert kinézem belőlük, hogy elkóborolnak - ennél a résznél Jackson felnevet. Miért érzem úgy, hogy Sehun ugyanúgy eltévedne, mint mi? - Jackson, te vagy itt a legerősebb, vigyázz Wendy-re. Suga, mint a leg...leg...szóval Suga, te tarts rendet köztük, Bobby te meg próbálj meg nem elpatkolni - felnevetek Bobby durcás arcán, de egyből én is olyanra váltok, mikor a Télapó tovább beszél - Ez rád is vonatkozik Wendy.
-Akkor miért engem küldött... - bosszankodok magamban.
Végül csak sikerül elindulni, én meg izgatottan megyek Sehun, Jackson és Suga után.
-Voltál már kint? - kezdeményez beszélgetést a mellettem haladó Bobby. Előre enged egy ajtónál, ami a Mikulás gyárának előcsarnokába vezet. A hatalmas, kétszárnyú bejárat előtt egy még nagyobb karácsonyfa áll, amit pár manó éppen egy égősorral díszít. Vagy inkább csak próbálkozik.
-Sziasztok! - köszönnek el az elöl haladók, mi pedig követjük a példájukat.
-Sok szerencsét! - integetnek a manólányok, majd folytatják tovább a munkálkodásuk.
-Amúgy még nem voltam kint. Te? - nézek fel Bobby-ra, miután válaszoltam az előbb feltett kérdésére.
-Én sem. De már nagyon kíváncsi vagyok! - ugrándozik gyerekesen, amin elmosolyodok.
Állj, állj, állj, állj, állj!!!
Én komolyan elmosolyodtam ezen?? Wow! Na nem mintha rossz lenne, sőt, örülök neki!
-Suga! - futok oda az elöl lévő barátomhoz, aki már kabátját veszi fel.
-Tessék? - fordul felém és a kezembe nyom egy téli, szőrös, hosszított kabátot.
-Mosolyogtam! - újságolom boldogan.
-És?
-Kösz az együtt érzést - forgatom a szemem, aztán visszamegyek érzelem dúsabb társamhoz.
-Mi ez a nagy öröm? - kérdezi, ő is a meleg ruhadarabot véve.
-Csak mosolyogtam.
-És az miért ilyen jó?
-Nyolc éve nem mosolyogtam. Ez a második alkalom azóta - vonom meg a vállam, mire Bobby álla, szó szerint leesik.
-Hogy mennyi ideje??
-Nyolc éve - mondom és mint egy végszóra, kimegyünk a nagy kapun, magunk mögött hagyva az óriási gyárat.

Sehun vezetésével haladunk egyenesen előre. Arra a helyre tartunk, ahonnan legutóbb jelentették a rénszarvasok és a BigBang helyzetét.
Már egy órája sétálhatunk és kezdek átfagyni. A kezdetleges jókedv és nevetgélés (az nem én voltam, hanem az összes többi körülöttem) mostanra teljesen elhalt és mindenki arra koncentrál, hogy ne fagyjon le az arca.
Visszapillantok és még látom a havas táj mögött elterülő piros-fehér mintás gyárat.
-Hóvihar jön - figyelmeztet Sehun az égre tekintve.
-Az nem jó. El fogja törölni az esetleges nyomokat - sóhajt Suga.
-És keresni kéne egy barlangot vagy valami menedéket. Még nem szeretnék átfagyni. Addig nem, míg nem lesz egy barátnőm - mondja komoly arccal Jackson, mire kedvesen kiröhögik a többiek.
-Arra még várhatsz - veregeti meg a vállá Suga.
-Azt nézzétek! - kiált fel hirtelen Sehun és balra mutat, az erdő széle felé. Még nem értünk be, csak távolabbról figyeltük.
-Egy barlang! - virul fel Bobby arca, aki eddig néma csöndben jött. Szegény tényleg majd' megfagyott.
Innentől kezdve sprintelünk odáig és alig férünk be egyszerre a bejáratába.
Jackson felemeli a kezét és mi megnémulunk. Figyelmesen várjuk, miért állított meg minket. Óvatosan megy előre, egészen a barlang belseéjig, ahonnan aztát kikiált.
-Jöhettek! Nem lakik itt semmi.
Egymás mellé kuporodva ülünk a pár fokkal melegebb barlangban. Suga ül legbelül, majd én, Jackson, Bobby és Sehun legkívül. Próbáljuk a másik testhőjével felmelegíteni egymást.
-Najó, én kimegyek tüzifáért - áll fel Jackson mellőlem, de én máris hiányolom az általa adott meleget. Morgolódva húzom össze jobban magamon a kabátom.
-Szerintem ez nem jó ötlet. A vihar már rég elkezdődött - figyelmezteti Sehun, de a makacs Jackson nem hallgat rá.
-Hát, mégsem megyek ki - nevet fel, mikor visszajön fél percen belül.
-Nagyon nagy a hóvihar? - kérdezi Bobby figyelemmel követve, ahogy Jackson visszakuckózza magát közé és közém.
-Eléggé. A kutatást is max csak holnap tudjuk folytatni - sóhajt egyet és nekidől a vállamnak. Rosszallóan nézek rá, de azt mégsem várhatom el, hogy Bobby vállára hajtsa a fejét, így annyiban hagyom az egészet.
-Akkor itt éjszakázunk - csapja össze a tenyerét Sehun és kényelembe helyezkedik, ahogy Suga és Bobby is. Én csak bámulok ki a fejemből. Annyira nem vagyok fáradt, mert még csak délután három lehet, de végül a szél monoton zúgása engem is elaltat.