Reggel későn kelek. Hálás vagyok a fiúknak, hogy a tegnap előtti, esti regélésem után nem ébresztettek fel ma sem korán.
Nem érzem másnak magam attól, hogy elmondtam valakinek a gyerekkorom végét jelentő történéseket. Nem vagyok megkönnyebült, se boldog, legalább egy kicsivel sem. Ugyanúgy semlegesek az érzelmeim és ez őszintén szólva aggaszt.

Lassan kelek fel az ágyamból és öltözök át, normálisnak kicsit sem mondható, manóruhámba.
Egyből a zárt osztály felé veszem az irányt, ahol összefutok egy ideges Sehun-nal. Vagy Kai-al. Fogalmam sincs melyikőjük a nagy sietség miatt.
-Szi...a - köszönök, de a fiú már rég elviharzott mellettem. Csak megvonom a vállam, majd komótosan sétálok tovább.
Megint elfáradok, mire felérek a csigalépcsőn, így lihegve érek oda a többiekhez.
-Jó reggelt! - mondom, miközben lehuppanok Jimin mellé a kanapéra.
-Inkább jó napot - nevet fel, miután ő is üdvözölt.
-Mindegy - legyintek, aztán azt teszem, mint minden nap, ha nincs munkám.
Nézek ki a fejemből. Vagy néha olvasok, de azok a karácsonyi romantikus történetek rendesen felforralják az agyvizem.
-Nincs feladat? - sóhajtok egyet. Nem arról van szó, hogy szívesen csinálom, csak rohadt unalmas egy helyben ülni egész nap.
-De! Pont most! - kiállt fel hirtelen Suga és álmos tekintete egyből éberebb lesz. Na végre valami érdekesebb dolog.
Suga megadja a koordinátákat, Rap Monster meg odairányítja a hógömböt.

-Nee! Apa! Karácsony lesz! Maradj, kérlek! - kiálltja sírva egy kisfiú, apja kabátjának ujját szorongatva.
-Nem lehet, Matt! Anyád kidobott - sóhajt egyet szomorúan a férfi és megindul a bejárati ajtó felé.
-Szedd a lábaidat! Soha többet meg ne lássalak itt! Te részeges paraszt! - csattan egy pofon az apa arcán, valószínűleg felesége jóvoltából.
-Sajnálom...
-Csak menj! - hessegeti el a nő, figyelembe sem véve kisfia keserves sírását.
-Anya...apa nélkül lesz a karácsony?
-Bocsánat, Matt - öleli magához a gyermeket, majd a kép megszakad.

Egyszerre fordulunk Jin felé, aki már nagyban dolgozik a terven.
-Jimin, menj az apa után, Wendy, te meg az anya után. Itt vannak ezek a lapok - nyújt át egy-egy fehér papírt - Jimin olvasd fel azt az egy mondatot, amit ráírtam a pasasnak. Wendy, te meg keresd meg a fiókban a levelet. Leírtam részletesen hol van. Ha megtaláltad, add át titokban a nőnek - utasít Jin, mire egy bólintással válaszolunk. Jin 'ereje' számomra még mindig meglepő. Néha úgy viselkedik, mint egy jós. Olyan dolgokat tud, amiket senki más. De talán épp ez teszi őt különlegessé.
Társammal egy másodpercet sem habozva lépünk át azon a furcsa ajtón. Még visszanézek és megpillantom az éppen akkor betoppanó Mikulást. Visszalépni már nem tudok, de majd ha visszajöttem, megtudom mit akar.

Szemeim hatalmasra tágulnak, mikor meglátom hol lyukadunk ki.
-Jól vagy? - teszi a vállamra a kezét Jimin.
-Igen...csak...
-Csak?
-Itt lakom. Pontosan ebben a városban - nyögöm ki nagy nehezen. Gondolataim össze vannak kuszálódva. Már több, mint egy hete nem jártam otthon. Bár nem hinném, hogy apámat érdekli. Felőle aztán, már rég alulról szagolhatnám az ibolyát.
-Vissza akarsz menni a gyárba? - kérdezi Jimin.
-Nem - rázom meg a fejem - Elvégzem a feladatom.
-Szeretnéd, ha veled mennék?
-Nem kell.
-Rendben. Azért vigyázz magadra. Tíz perc múlva itt - emlékeztet a fiú, majd köd előtte, köd utánna.
Én is elindulok és lábaim magamtól lépnek. Mintha érezném merre kell menni.
Fél perc múlva meg is érkezek a hógömbben látott otthonos, kis kertesházba.
Be akarok nyitni, de az ajtó be van zárva. További bejutási lehetőség után kutatva járom körbe a házat.
Király. Nincs egy nyitott ablak sem és a hátsó ajtó sincs tárva. Egyetlen lehetőségem maradt.
A kémény.
A gondolatra kiráz a hideg, de nincs más lehetőségem.
A vízelvezető csövön mászok fel és egyensúlyozva megyek a kémény nyílásához.
Gyorsan ugrok bele. Ha tovább gondolkodtam volna, tuti nem teszem meg.
Számra tapasztott kézzel érkezek meg egy rakás fára, ami a kandallóban pihen.
Halkan felszisszenek. Azt hittem jobban fog fájni, bár lehet, a manóvá válásom miatt edződtem meg ennyire.
Kormosan mászok ki a tűzrakó helyből és halkan követem Jin utasításait.
Felmegyek a kissé nyikorgó lépcsőn az emeletre, onnan pedig egy dolgozó szobába. Kinyitom a titkos fiókot, miután megtalálom az egyik könyvespolc mögött. Mondjuk elég fura, hogy fiók van ott és nem egy széf, vagy bármi más normális dolog.
Kiveszem a levelet és becsempészem az anya szobájába, egyenesen az ágyra téve. A kisfiú és a fiatalos nő a konyhában főznek éppen, így nincs nehéz dolgom a kijutással, főleg, hogy a kulcs benne van a zárban.
Visszasietek Jimin-hez, aki már pár perce várhat rám. Hangosan felröhög, mikor meglátja koromfekete arcom és vagy öt percig nem bírja abbahagyni.
-Jól van, elég lesz már - forgatom a szemem.
-Bocs, de ez nagyon nagy. Csak a kéményen keresztül jutottál be??
-Igen, még hányszor kell elmondanom?
-Többször nem - nevet fel utoljára, majd se szó, se beszéd, magával ránt az ajtón keresztül.

Visszaérkezve igen szar hangulat fogad.
Mindenki néma csöndben ül a helyén. Illetve majdnem mindenki, mert két váratlan vendégünk közül az egyik idegesen járkál fel-alá.
-Végre itt vagytok! - áll fel a kanapéról a Mikulás.
-Mi történt? - kérdezi értetlenül Jimin, az én nevemben is.
-Nem köntörfalazok, ha nem bánjátok - mondja a Télapó, mire mi helyeselünk - Eltűnt a BigBang és Krystal, ahogy Rudolf is.
-Hogy mi?! - döbbenek le.
-Sehun jelentette, hogy G-dragon-ék már több napja nem tértek vissza. Ez alapjáraton nem furcsa, de most nem hagytak semmi életjelet magukról, ráadásul a fő rénszarvasom is eltűnt.
-Ez nem jó hír - csóválja a fejét Jimin.
-És nekünk mi közünk ehhez? - követem szemeimmel a fel-alá rohangáló Sehun-t. Tényleg vele találkoztam a reggel. Bár igazán leállhatna a mérgezett egér effektussal.
-Kiválasztottam pár manót, akik a keresésükre indulnak.
-És kik azok? - vonom fel a szemöldököm.
-Te, Suga, Sehun és még három másik, számodra ismeretlen. Holnap hajnalban indultok.