Igazán megleptek, mindketten. Teljes értetlenséggel voltam feléjük. Magyarázatot aztán egy váratlan s kissé talán furcsa, szemtelen szerzet adott az ő baráti társaságukból. Vagy legalábbis próbálta megtenni.
- Nem tudsz semmiről ugye? - a fiúnak vöröses haja volt, van és a Jongho névre hallgat. Fejem ráztam, hogy nem.
- De... De miről kellene tudnom? - kérdeztem tőle miközben San s Hongjoong szóváltásba keveredtek.
- Tényleg nem tűnt fel? - hirtelen lettünk többen, mert a szőke Yunho is csatlakozott hozzánk. Ő valamiért túl közel hajolt hozzám.
- Nem.. tényleg nem tudom miről van szó. - félek - Bántani akartok? - ki kell innen szabadulnom. Miért nincs itt ilyenkor egy tanár sem?
- Ugyan dehogy.. - legyintett picit Yunho, majd el is mosolyodott. Furcsa volt, mármint csak az, hogy olyan barátságosnak tűnt és én furán is éreztem magam. - na de szerintem jobb lenne ha nem én mondanám el a dolgot hanem az a két balfasz. De mégis.. Azt hiszem jobb ha tőlem tudod meg, mert ha rájuk vársz sosem tudod meg.
- Yunho! - Hongjoong haragos hangja állította meg a szöszit - Befogod!
- Na de ne már.. Olyan illúzióromboló vagy.
- Kurvára leszarom mi vagyok. Befogod. - ez az, ilyen az a Hongjoong akit én ismerek, s nem más.
- Semmi baj Yunho, tudom, hogy utál. Nem kell elmondanod miért mert én magam is tudom. - a szóban forgó fiú csak morgó hangot hallatott, meg mikor rá néztem furán nézett rám, kb ahogy máskor is - Inkább csak ne beszélgessünk. Csak.. Csak továbbra is legyünk úgy ahogy eddig. Jó? - tekintetem visszavezettem Yunho-ra, aztán míg volt rá lehetőségem addig akartam lelépni közülük.
S meg is tettem. Na persze előtte összekapkodtam cuccaim, amiben valami furcsa oknál fogva egyikük sem állított meg. A folyosón aztán már szinte könnyeztem. Nagyon nem értettem miért. Hisz Hongjoong csak olyan volt mint máskor, meg úgy a többiek is. Sosem lógtam, soha egyetlen alkalommal sem. De most bizony megtettem, hogy elmeneküljek az utálók elől. Tudjátok mi a vicces ebben az egészben. Megmondom. Meg én, mert ez a dolog felemészt engem, és minden rossz ellenére sem tűnt még el. Ez a dolog egy érzés, egy kötődés mely a vesztem okozza majd. Ez az érzés a szerelem mely lángra lobbant bennem azon a nspon mikor először megláttam őt mikor Hongjoong az iskolába s ezzel az életembe is lépett.
Hazáig futottam, mert hogy azt tettem amint kiértem az iskola épületéből.
Otthon aztán először addig sírtam a semmi miatt míg meg nem fájdult a fejem. Azután mosakodtam, mondottam, majd bújtam ágyamba, takaróm alá. Ott akartam eltűnni, megsemmisülni, hogy ne fájjon többé semmi. Csak hát nem tűntem el, inkább csak elaludtam. De el ám s úgy, hogy borzalmas álmok kísértettek közben. Csupa rossz dolog jött elő. Így aztán mondhatni sikítva ébredtem az éjjel közepén.
És igen, ez így ment napokig, hogy közben még iskolába is jártam. Aztán eljött a karácsony is, és ezzel a szokásos iskolai szünet is. Szüleimmel ekkortájt bonyolítottam le egy hosszadalmasabb telefonbeszélgetést. Több volt a semminél. Ezután volt az, hogy ünnep lévén elindultam, hogy majd nézelődök kicsit. Talán majd veszek pár szem szaloncukrot is meg valami kisebb díszt. Rendben is lett volna, ha már az első lépéseknél nem botlottam volna bele olyanokba akikkel eszemben sem volt találkozni.
- Szia. - a szöszi Yunho és a vöröske Jongho jött oda hozzám.
Egymás kezét fogták és nagyon úgy tűnt vásárolni voltak vagy mennek, hisz volt náluk pár szatyor már. El akartam mellettük menni, hozzájuk se szólni, de nem hagyták. Vagyis inkább Jongho nem hagyta.
- Nincs kedved beülni valahova velünk? - fejem ráztam nemlegesen.
- Ne ijessz rá te... - Yunho most más volt kicsit mint a suliban - Figyelj Wooyoung, nem akarunk bántani. Mi nem, fe igazából más sem. De nem ez a lényeg. Ami viszont az az, hogy tényleg jó lenne beszélnünk. - felsóhajtott, majd hagyta hadd puszilja meg az arcát Jongho.
- Hidd el érteni fogsz mindent miután beszéltünk. - Jongho vette át a szót - Mi lenne ha beülnénk oda? - mutatott egy irányt, egy nem messze lévő kis kávézót.
- Hát jó.. - miért is ne alapon, meg mert kíváncsi voltam s azért is mert tudni akartam amit ők, belementem a dologba.
Így aztán utam velük folytattam tovább. A kávézóba betérve lett is egyből helyünk. Míg Jongho rendelt addig Yunho beszélni, mesélni kezdett. Előadta, be akarta mesélni, hogy Hongjoong igazából nem olyan rossz mint amilyennek mutatja magát, ahogy azt is hogy ő és San miattam vitáznak, miattam vesztek össze, végül azt is hogy Hongjoong küldte San-t utánam, hogy segítségemre legyen. Csak hát menet közben San is érezni kezdett valamit felém és ezért kaptak össze Hongjoong-al, ezért olyanok amilyenek. Hát én már ott leragadtam, hogy Hongjoong, az a Hongjoong akit én ismerek, neki érzelmei vannak felém. Teljességgel lehetetlennek tartottam.
- Csak arra kérlek ne áruld el, hogy ezt tőlünk tudod. Rendben? - Yunho aggódónak tűnt - Tudod Hongjoong elég ingerült mostanában.
- Az a barom ahelyett hogy kedves lenne csak sérteget téged, meg úgy mindenkit. - Jongho megfogta az asztalon a szöszi kezét.
- Rendben, nem mondok semmit. De... én nem hiszem ezt. Mármint kedves, hogy segíteni próbáltok, de nem hinném, hogy Hongjoong-nak olyan érzései lennének felém.
- Oh dehogynem! - Yunho-nak mintha eszébe jutott volna valami. Még el is mosolyodott. - Szerinted ki volt az aki utánad küldte San-t, ki volt aki kérte vigyzzon rád, és ki volt az aki kaját hagyott a padodon?
- Hongjoong?
- Naná hogy ő. - Jongho se bírta szó nélkül, én meg csak ültem ott sokkolódva.
Akkor most mi van? Semmit nem értek. Sőt. Így nincs is érte annak ami eddig történt.
- Ha ez igaz akkor.. miért olyan gonosz velem? Ha igaz lenne amit mondotok akkor legalább kedvesnek kellene lennie. Szerintem csak félreértetek valamit. - elszomorodtam, hisz csak az lehetett, hogy tévednek.
- Szerintem nem, de... - Yunho-t Jongho szakította félbe.
- Köszönöm, hogy meghívtatok meg elmondtátok azt amit, de azt hiszem.. jobb ha most megyek. - fel is álltam, majd miután picit meghajoltam feléjük ott is hagytam őket. Jobb ha elkerülöm őket is ezentúl. Kedvesek meg minden, de... ki tudja mit akartak ezzel az egésszel igazából. Lehet csak azért mesélték azt amit, hogy bízzak bennük, aztán meg jól kinevettek volna vagy valami rosszabb jött volna. De mégis.... Olyan hihető volt.. Teljesen tökéletesen összezavartak engem. Azt hiszem csak hinni szerettem volna nekik, csak egy picit jó lett volna ha igazuk lett volna.
Úgy döntöttem hazamegyek és ki sem mozdulok már onnan a nap folyamán. Mentem is célom felé, csak az egyik sarkon túl megint bénáztam. Nekimentem valakinek, megint. Nem is én lennék ha valami nem így történne.
- Sajnálom, ne haragudjon én csak... cxak nem figyeltem..
- Jellemző. - már a hangról felismertem őt, mégis felemeltem fejem s felnéztem rá. Legnagyobb szerencsétlenségemre pont Hongjoong-nak mentem neki. Ahelyett, higy tovább ment volna fogott és felhúzott a földről, mert hogy oda kerültem az ütközés következtében.
- Köszönöm.. - mondtam kissé félősen meg farkincám, ami fájt még, magamhoz ölelve.
- Ennyivel nem érem be. - kezdek félni, jobban mint eddig. Sosem bántott tettlegesen, de most talán ez megváltozik.
- Mit akarsz? Nekem nincs túl sok pénzem és nincsenek drága dolgaim sem amit odaadhatnék. - furán nézett rám, aztán még furább mosolyra húzta száját.
- Még nem tudom, de most velem jössz. - mondta, majd megragadta karom és magával húzott.