- Nos gyerekek, Isten hozott benneteket a negyedik osztályban. Remélem jól és szorgosan telt a nyaratok- mondta a tanító néni- Szeretném elmondani, hogy a sok butáskodást idén is a hétvégékre tartogassátok- nézett bosszúsan Markra- Van kérdés?

- Nincs!- válaszolta hangosan az osztály.

- Rendben. Akkor figyeljetek jól!- intette csendre az osztályt a tanár és nekilátott a tanításnak. Már majdnem eltelt az óra fele, amikor Mark eltűnt a padjából.

- Mark gyere vissza!- lehetett hallani Genevieve sziszegését. A fiú szélesen vigyorgott Gen arcába, két padsorral odébb a helyétől- Miattad kapunk megint büntetést! Hallod?- kérdezte hangját visszafolytva.

- Mark!- suttogott Sophie is- Nem akarunk újabb büntetés dolgozatot!

De Mark, mit sem törődve tovább kúszott a padok alatt, amíg el nem érte a tanári asztalt. A tanító néni éppen az asztalánál ült, megvárta, amíg mindent leírunk, hogy letörölje a táblát. Mark odaosont a krétatartóhoz és elvette a vizes szivacsot, majd felmarkolta az összes krétát. Az osztály visszatartott nevetéssel figyelte minden mozdulatát. A tanár megkérdezte tőlünk, hogy végeztünk-e és mi mind bólogattunk. A tanító néni felállt és a táblához sétált, amikor David keze magasba lendült.

- Tanár néni!- mondta fennhangon.

- Igen David?

- Azt szeretném kérdezni...- húzta az időt, hogy Mark megint elbújhasson- Meg szeretném kérdezni...

- Mit akarsz?- szökött fel a tanár szemöldöke egészen addig, hogy a haja eltakarja. Az osztály alig hallhatóan kuncogott.

- Én...Én...Elfelejtettem- sóhajtott nagyot David. A tanár rosszallóan ránézett, majd visszafordult a táblához. Az alkalmat kihasználva Mark villám gyorsan visszarohant Genevieve mellé a padba.

- Megvan a kréta!- suttogta Gennek- Akkor jössz délután ugróiskolát rajzolni?

- Igen- mosolygott halványan a lány- De miért hoztad el a szivacsot?

- Nem tudom- vonta meg Mark a vállát- majd eladom a szünetben.

- Genevieve kisasszony!

Gen gyorsan felállt a padjából.

- Jól elbeszélget az órámon?!

- Bocsánatot kérek- suttogta egyre pirosodó arcát föld felé fordítva a lány- Nem fordul elő többet.

- Ne is! Mit vigyorog Mark? Álljon fel!

Mark engedelmesen feltápászkodott.

- Van valami köze a szivacs és a kréta eltűnéséhez?- kérdezte szigorúan.

Az osztály hangosan felnevetett.

- Nem én voltam- próbálta Mark túlkiabálni a kacagó gyerekeket.

A tanár szúrós szemmel nézett körbe

- Tudom, hogy te voltál te kis...

Hirtelen felhangzott az iskola hangos csengője. Az összes gyerek automatikusan felállt és egyszerre köszönt, majd kitódult a teremből, meg sem várva a tanár válaszát. Gen, Mark és Sophie elvegyülve a kitóduló tömegben próbált minél távolabb kerülni a dühös tanártól.

- Eladó egy szivaacs! Eladó egy szivaacs!- kiabált a folyosón tolongó diákok között Mark. Egy pufók, vörös hajú fiú megállította az ordibáló Markot.

- Add nekem!- mondta izgatottan és a fiú kezébe nyomott pár tallért, majd elment s úgy vitte a szivacsot, mintha a világ egyik legnagyobb kincse volna.

- Gen! Gen!- kiabált Sophie a lány után- Genevieve!

- Mi az?- kérdezte.

- Jöhetek veletek ugróiskolázni?

- Természetesen. Tanulás után találkozunk a Templom téren- mondta Gen.

- Köszönöm!

- Na induljunk haza.

Együtt mentek a szomszéd kis faluba, ami háromnegyed órányi gyaloglásra van.

- Mark nem jön velünk?- kérdezte Sophie.

- Nem tudom. Vártam egy kicsit rá, de nem volt sehol.

- Akkor ma kettesben megyünk- összegezte.

- Igen- bólintott Gen.

Csöndben folytatták az utat, néha néha elhajtott mellettük egy szekér, de nem történt semmi említésre méltó. Száraz gabona zizgett a mellettük elterültő szántóföldön. A távolban vonat dohogott, a füstje majdnem eltakarta teljesen a fekete mozdonyt. Az idő nyirkos volt, az égen sötétkék esőfelhők úsztak. Végre beértek a faluba. A földút telis tele volt gödrökkel, amiben poshadt víz állt. Csak a Templom tér volt lekövezve. A legjobban járható utak is csak kaviccsal voltak leszórva. A házak faláról néhol lekopott a vakolat és a pala tető is beszakadt itt ott, de a kertek gyönyörűen virítottak. Az udvarokban baromfik voltak elkerítve. Most nem totyogtak oda az utcán járó emberekhez egy kis morzsáért, hanem behúzódtak óljaikba.

- Túl nagy a csöndesség- szólalt meg Gen.

- Vihar előtti csönd- motyogta Sophie és belegázolt egy hangyabolyba, ami az úton nyüzsgött. Gen nem szólt semmit, pedig szemet szúrt neki barátnéjának tette.

Miután elköszöntek egymástól Gen tovább baktatott az utcán, amíg Sophie bement a házba.

- Csókolom mama!- nézett be a konyhába.

- Szervusz kincsem! Milyen napod volt?- kérdezte az anyuka.

- Lemegyek Markkal és Gennel ugróiskolázni.

- Ez remek, de sötétedés előtt gyere majd haza!

- Igen mama!- mondta Sophie és bement a szobájába. Egyke gyerek volt ő, így külön kis kuckója lehetett. Leült, elővette a füzeteit, tollát és a tintás üvegét. Körmölte a leckét szorgosan, majd mikor kész lett, megkérte édesanyját, hogy fonja be a haját és kössön bele tarka szalagot.

- Bálba készülsz leányom?- kérdezte kuncogva a mama.

- Nem, csak játszom a barátaimmal- felelte elpirulva.

- Mondd csak, Mark kedves fiú?- nevetett Sophie anyja.

- Igen, mindenkinek segít- vörösödött tovább a lány.

Miután szép szalagok díszítették haját visszament a szobájába, hogy virágos szoknyáját magára öltse. Elköszönt édesanyjától aki csak annyit mondott:

- Ne csodálkozz bogaram, ha valaki útközben gyűrűt ad néked.

A Templom téren találkoztak, ahogy megbeszélték.

- De csinos valaki!- füttyentett egyet Mark, mitsem törődve a Gennel. Sophie pedig mindent tudóan mosolygott.

- És én?- tette csípőre kezét Genevieve.

- Te... olyan vagy, mint minden nap- mondta Mark.

- Kedves- mosolygott erőltetetten Gen- Mintha nem is pólyáskorom óta ismernélek.

Mark megvonta a vállát. Elkezdtek játszani. Sophie alig fért a bőrébe, ezért sokat hibázott, Genevievet pedig annyira lesújtotta Mark kijelentése, hogy elment a kedve mindentől. Szomorúan várta, mikor kerül sorra, amíg barátai egymás hibázásain kacagtak. Öt perccel hat előtt a templom harangja kongatott egyet. Ez azt jelezte, hogy nemsokára kezdődik a hat órai mise. Sophiék abbahagyták a játékot, Mark nyert.

- Szervusztok!- köszönt valaki a három barátnak.

- Szia bátya!- kiáltotta el magát Mark és vidáman megölelte- hazajöttél meglátogatni minket?

Gen elvörösödött és sötét haját az arca elé igazította. Samuel, Mark bátyja volt régen Genevieve leges legjobb barátja, csak ki kellett utaznia Ausztriába tanulni.

- Igen, visszajöttem. Hoztam nektek ajándékot is. Igazi bécsi csokoládét- mondta és átnyújtotta az ajándékokat Gennek és Marknak- Bocsáss meg, nem tudtam, hogy neked is hoznom kell, odaadom a sajátomat.

Sophie kezébe tette az apró csokoládét. A lány nagyot lélegzett és félbetörte az édességet.

- Fele tied, fele enyém- mondta és visszaadta a darabkát.

- Köszönöm szépen! Hogy hívnak?- kérdezte Samuel.

- Sophie vagyok.

- Én Samu. Tehetek érted valamit?

Sophie tétován ingatta a fejét, majd kibökte:

- Hazakísérsz?

- Ha csak ennyi kell!- nevetett és belekarolt a vörösödő lányba- Hallottátok. Mennünk kell, sziasztok!

- Nekem is- mondta Genevieve- Szia Samu, szia Sophie- erőltetett magára egy műmosolyt és a zúgó tornyú templom felé vette az irányt. Marknak nem is köszönt. Őt most nem szereti.

A templomba beérve keresztet vetett és a leghátsó sorba a fal mellé bekuporodott. Az orgona halkan játszani kezdet. Öregasszonyok és bácsik jöttek, kerestek maguknak üres helyet. Gen mellé senki sem ült, az utolsó két padba már nem kerültek emberek. Nem sokkal később Mark jött be a templomba. Összekulcsolta a kezét és leült Genevieve mellé, kis távolságot hagyva.

A pap elkezdte a misét, hangos szava visszhangzott és vigyázó nyugodalmat árasztott. Az eső odakint nagy zuhogásba kezdett. Valaki becsukta az ajtót, nehogy a besüvítő szél eloltsa a gyertyák fényét. Így is az ablakréseken hideg áradt be. Nemsokára égzengés rázta meg a földet és villámok világították be az öreg templom sötét sarkait. A vihar kegyetlenül tombolt és az ottülő hívők szívében kétségbeesés gyülemlett. A mise felénél a pap félbeszakította a példabeszédet. Felállt, kezét a magasba emelte és áldást mondott a templomban ülőkre. Genevieve remegni kezdett. Tudta, hogy a misének még nincs vége és a pap mégis lezárta. A nép hangos éneklésbe kezdett:

Uram irgalmazz! Krisztus kegyelmezz!- könyörgött mindenki sejtelmes dallammal. Most először Mark is megszólalt:

Uram irgalmazz! Krisztus kegyelmezz!- énekelte ő is szomorúan.

Genevieve nem bírta tovább, jéghideg kezét forró homlokához szorította és egész testében remegett.

- Mi történik?- suttogta Gen. Mark nem válaszolt. Csak kántálta az éneket. Egy idő után a pap csendre intett mindenkit. Megköszörülte a torkát és búcsúbeszédbe kezdett. Az emberek némán, könnyeiket és elszabaduló érzelmeiket visszafogva, kihúzott háttal hallgatottak.

- Mi mind a Mennyekbe megyünk- mondta- Mert Isten házában, lel minket a halál.

Befejezte a beszédet, mindenki a hangos égzengést és az egyre közelebb csattogó villámokat figyelte, közben dalokat énekeltek.

- Gen...- suttogta Mark. A lány nem szólalt meg.

- Féltékeny vagy?- kérdezte a fiú.

- Igen- susogta halkan Gen- és mérges, mert azt mondtad, átlagos vagyok.

- Én nem azt mondtam. Te minden nap ilyen vagy.

- Milyen?- kérdezte Gen.

Mark nem válaszolt.

- Milyen?- tördelte ujjait.

- Nem érdekes- mondta kétségbeesetten a fiú- De... tudod, hogy Samu nem úgy szeret téged.

- Én nem rá voltam féltékeny- felelte Gen- Milyen vagyok?

- Gyönyörű- mosolyodott el Mark és bátorítóan megszorította Genevieve kezét.

Hirtelen nagy csattanás hallatszódott. Az ajtók kivágódtak és az összes gyertya elaludt a besűvítő, késélként metsző szélben. Egy öreg néni felsikoltott és hátrahanyatlott a feje. A pap bátran dacolt a viharral.

- Ne féljetek, hisz tudjátok, hogy Isten ölel majd minket keblére!- kiáltotta zengő hanggal.

Hatalmas, fülsüketítő csattanás rázta meg a földet, majd még egy. Az emberek kitartóan mondták imáikat, egészen az utolsó csattanásig. A templom nagy robajjal összeomlott, maga alá temetve mindenkit.

De ,,nem érik végüket

az ujjongó dalok,

amiket harsogunk

mink és az angyalok."

(Pierre Abélard: Szombat esti himnusz)

2016.10.6.