Mikor érünk oda?- kérdezte a copfos, barnahajú lány.
- Mindjárt, már csak pár perc Maya- mosolygott anyukája az anyósülésről.
- Ott vagyunk már?- kérdezte kicsit később az öccse is, Nick.
- Számoljatok el hatvanig és ott vagyunk!- mondta apukájuk és bekanyarodott a kis mellékutcába.
- Tíz, kilenc, nyolc, hét, hat...- számolt vissza a két óvodás egyszerre- ...három, kettő, egy, NULLA!- kiáltották abban a pillanatban, mikor megállt a motor.
- Megérkeztünk- mondta anyjuk és kiszállt, hogy kinyissa Maya és Nick gyerekzáras ajtaját.
- Itt van levegő!- toppant ki a lány apró bogárhátú autójukból.
- Hol? Hol?- kérdezte a kis Nick.
- Az orrod előtt te buta!-nevetett hangosan Maya.
- Megmondalak papának!- ráncolta homlokát.
- Anya! Nick szekál!- sipította gyorsan Maya.
- Csönd legyen, különben sarokba állítom mindkettőtöket!
- De Nick a hibás!- lábadt könnybe Maya szeme.
- Nem érdekel! Nyomás be a nagyszülőkhöz!
Nick totyogva megindult a kis lakóház felé. Maya összefont karra trappolt mögötte és durcásan fújtatott.
Anyukájuk beírta a kapukódot és betessékelte a gyerekeket az ajtón. A lift felé vették az irányt.
- Maya, megnyomod a 4-es gombot?- kérdezte apa engesztelően.
- Nem!- toppantott mérgesen.
- Akkor Nick fogja- mondta a papa és felemelte a kis Nicket, hogy elérje a gombot. A lift nyikorogva elindult a legfelső szintre. A lámpa villogott néha, de az öreg háznak ez a legkisebb hibája. Megállt a lift.

Nick előrefutott, egyenesen nagyszülei ajtajához és aranyosan bekopogott.
- Nincsenek itthon?-kérdezte aggodalmasan.
- Dehogynem, csak hangosabban kell csinálni. Nézd!-mondta apa és hármat kopogott.
A lakásból kulcscsörgés hallatszott, majd kitárult a nehéz fenyőajtó. Két idős nagyszülő mosolygott le a gyerekekre. Nagypapa vékony volt és ráncos, de haja még nem őszült, csak a feje tetején kopaszodott. Nevetve felkapta Nicket.
- Mekkorát nőtt ez a sózsák!- mondta nevetve a szintén sovány és őszülő nagymama.
- Gyertek be, örülök, hogy látlak benneteket!- invitálta a kis családot nagypapa.
A házban antik fabútorok illata fogadott az érkezőket és édes süteményé. Maya és Nick egyből a nappaliba rohant a nyikorgó parkettán. Lefeküdtek a nagy szőnyegre középen és élvezték, hogy ilyen sok idő után is mennyire puha maradt. A szőnyeg széle rojtos volt. Maya szerette befonni, most is így tett. Készített egy újabb fonatot és megcsomózta a végét.

Addig a négy felnőtt az előszobában beszélgetett.
- Persze, hogy itt hagyhatjátok őket. Nektek is kell a kikapcsolódás.
- Köszönjük mama- felelte apa.
-Csak természetes. És mikor jöttök vissza értük?
- Három éjszakára maradunk a szállodában, tehát holnap után után- mondta készségesen mama.
- Rendben. Addig talán nem kanászodnak el teljesen- nevetett nagypapa.
- De maradjatok ebédre! Spenótot készítettem- marasztalta a házaspárt nagymama.
- Nem sietünk annyira, úgyhogy maradhatunk. Nem szívem?
- Persze, jó lesz.
- Akkor asztalhoz mindenki!- kiáltott nagymama és a nagyszobába ment a gyerekek után.

Az ebéd befejeztével a felnőttek még megittak egy kávét, majd anya és apa autóba ült és elment.
- Hova megy mama?- kérdezte a kis Nick a konyhaszéken lóbálva lábát.
- Egy kicsit kipihennek benneteket- felelte nagypapa.
- Pihennek...- rágódott a szavakon Nick- jó nekik.
- Bizony. De mi sem fogunk unatkozni! Mit akartok játszani?
- Mesefilm?-ragyogott fel Nick szeme- Nézzünk TV-t!
- De ne azt a béna bábmesét!- mondta Maya.
- De én azt akarom...- lábadt könnybe Nick szeme.
- Ha nem egyeztek meg nem lesz TV nézés!- ingatta fejét nagypapa.
- Akkor én nem fogok mesét nézni!!- kiáltotta Maya és orrát fennhordva átment a nappaliba. Lefeküdt a nagy szőnyegre és a rojtokat igazgatta. Kis idő múlva Nick totyogott be a szobába.
- Nézzük, amit te akarsz- mosolygott.
Maya felhúzta a szemöldökét. ,,Biztos csak tréfál" gondolta.
- Nem fogok szívességet tenni, mert te azt teszel nekem!- kiabálta dühödten és ököllel a szőnyegre ütött. Keze nyomán por szállt föl és úgy tűnt, hogy Mayát is elnyeli, de nem történt semmi. Nick meglepődött először, majd lebiggyesztette ajkát. Szemecskéi vörösödni kezdtek, és könny csillogott az arcán.
- Css!- suttogta Maya- Ne hangosan, mert nagymama meghallja. Tudod mit? Játsszuk a kedvencedet!
- A kedvencem!- csillant fel Nick szeme és nagy mosoly terült el az arcán- a te kedvenced is!
- Igen- derült fel Maya és sietve felállt- Szóljunk nagypapának, hogy tekerje fel a nagy szőnyeget.
- Mit csináljak?- jött be nagypapa.
- Légyszi tekerd fel nekünk a szőnyeget!- válaszolta kórusban a két gyerek.
- Rendben. Gyertek segíteni. Elvisszük az asztalt és már csinálhatjuk is!

Miután átvitték a szoba sarkába a kávézóasztalt, nekiláttak az öreg szőnyeget közös erővel feltekerni. Nehéz volt, de nagypapa sokat segített.
- Kész! Kész! Kész!- táncikált Nick.
- Ki lesz az első?- mondta Maya.
- Mindig aki kérdezi- válaszolta nagypapa tréfásan.
Maya négykézlábra ereszkedett és bedugta fejét a szőnyeg-csőbe.
- Félsz?- kérdezte Nick kíváncsian.
- Dehogy- mondta Maya, pedig igenis félt. Amikor legutóbb játszottak még nem volt ilyen szűk az alagút. Elindult befelé. Négykézlábról kúszó helyzetre kellett átállnia. A szűk hely nagyon sötét volt és egy pillanatra Maya azt hitte, hogy végtelen hosszú. Szinte fojtogatta a nehéz, poros levegő. Halk susogást hallott, de azt gondolta ,,Biztos csak Nick kérdezősködik". Végre, kiért és félő arckifejezéssel nézett Nickre.
- Ez gyors volt!- gratulált nagypapa. Maya nem értette, hisz úgy érezte órákig volt bent.
- Nick, te jössz!- mondta nagypapa.
- Ne...- szólalt meg hirtelen Maya- Nagyon szűk lett a járat.
- Biztos csak te nőttél, Nick még nem olyan nagy, mint te. No menj bátor unokám!

Nick is kúszó pózba ereszkedett. Ahogy bemászott, szörnyű érzés fogta el. Vissza akart fordulni, de ha hátra araszolt, olyan volt mintha karmok szántották volna fel a hátát. Így kúszott lassan előre. Ám a szőnyeg hosszúra nyúlt. Nick megállt, mert alig kapott levegőt. Halk susogást hallott, ami fokozatosan erősödött. A tüdeje megtelt nehéz levegővel és a szőnyeg vége távolinak tűnt. A susogás folyamatosan gyorsult, de még mindig nem vált érthetővé. Nick kétségbeesetten kapálózni kezdett, de kezeit és lábait nem tudta megmozdítani a szőnyeg szorításában. Sikítani kezdett, amit Maya és a nagypapa is meghallott.

A lány egyből bemászott a szőnyegbe. Meghallotta, amit eddig csak susogásnak érzékelt. Hangos kántálás volt:

Áldozat, áldozat,
Ha fiatal, szaftosabb!
Áldozat, áldozat,
Szenvedés és kárhozat!

Maya füle zúgott és csak Nick megmentésén járt az esze. Végtagjait egyre jobban szorította a szőnyeg. Látta öccse kapálózó lábait és lassan vergődött előre. Mikor elérte, nagyot taszított rajta, majd még néhányat és Nick kijutott. Ám Maya annyira beszorult, hogy többet mozdulni sem tudott. Szaporán lélegzett és tudta, hogy mindig akkor szorosabb a szőnyeg fogása, ha kifújja a levegőt. Egyre szűkebb és szűkebb volt a tér, tüdeje egyre jobban összeszorult. Nem kapott levegőt. Fulladozva kapálózott, de csak pocsékolta az értékes oxigént. Maya kifújta a poros levegőt és a szőnyeg erőteljesen rászorított. A lány vonaglani kezdett. Már nem tudott gondolkodni sem, csak a sötétségre és az őt összenyomó szőnyegre. Szúrt a tüdeje és érezte, hogy az erei majd szétrobbannak. Nem bírta tovább, a szőnyeg kiszorította az összes levegőt belőle. Rángatózott és fennakadtak a szemei. A bordái hangos roppanással összetörtek.

A család többi tagja a szőnyeget próbálta szétszaggatni, de túl későn tudták szétnyitni a rojtos anyagot. Ott feküdt Maya, apróra összehúzva magát, könnyes arccal.
- Meghalt- suttogta Nick- Értem.

2016.12.23.