Hajnal öt körül lehet, én mégis most kopogom be Katehez, és biztosra veszem, hogy már alszik. De nem, alig három perc múlva kitárul az ajtó.

- Ne ijesztges! Azt hittem már a pizzás van itt időben- rázza meg a fejét rosszallóan. Elnevetem magam és beslisszolok mellette.

- Ilyen sokáig voltál a lovagodnál? - kíváncsiskodik, míg az ajtót egyszerűen becsapja. A kis egyszobás lakásban lévő nappaliba vonulok. Nem törődve semmivel, levettem magam a fekete bőrkanapéra.

- Ez a MyCriminalRomance póló, az a póló, ami igazából Tony Kibaszothelyesvagyok Starké? És miért van bekötve a fejed? Hahooo....Mi van a fejeddel? Miért nem szólalsz meg? HAHOOO Aby...- rázza meg szemem előtt kezét. Ahogy felpillantok a hirtelen szőke fejre, és a szürkéskék szemekbe nézek, elfog a pánik. Az addigi fájdalmaim egyszerre törnek a felszínre. Megöltem egy embert, majdnem meghaltam...Könnyfátyolomon keresztül elmosódva látom csak Kate aggódó arcát. Elém térdelve simít fel a karomon.

-Aby, hagyd, hogy segítsek...

-Ohh persze, Kate pszichológus akar lenni.- Megöltem egy embert Kate, ez a munkám, a Bosszúállókkal együtt üldözöm a Hydrát

- Úgy vágom hozzá, mintha az ő hibája lenne, hogy az én életem nyomorult.

-Aby, hé Abys nyugodj meg, nincs semmi baj! - ölel magához. Úgy kapaszkodom rózsaszín pólójába, mint fuldokló a mentőövbe. Levegőt is alig kapok, és a könnyeim nem akarnak elapadni. Kate finoman simogatja a hátam, és csak most veszem észre, hogy mentolos cigi illata van. Mióta cigizik? Amint légzésem visszaáll a megszokottra, és a könnyeim sem vakítanak el, megpróbálom elmondani mi is történt. Néha még szipogom, de egész folyékonyan megy.

- Szóval... Akarod ezt a munkát vagy sem? - szegezi nekem a kérdést két falat pizza között. Lenyelem a számban lévő falatot.

- Akarom, mert jól fizet, és... Hasznosnak érzem magam. Jobb, mint kávét árulni- mondom, egy korty Cola után.

- Meg a munkatársak is helyesek! - sípit fel Kate boldogan. Elnevetem magam, még megrázom a fejem.

- Az engem tudod, hogy nem érdekel- jelentem ki magabiztosnak szánt hangon. De sajnos egy jövőbeli pszichomókustnem verek át.

- Melyik... Az, aki ennyire tetszik? - dől előre kíváncsian, a térdére támaszkodva.

- Egyik sem...- hebegem.

- Hát jó... Ahogy akarod, ne mond el, hiszen ki is vagyok én? A legjobb, nem is az egyetlen barátnőd? Mit is érek én neked? - sóhajt egy drámait. Száját eltakarva fordul el, így tök olyan, mint valami meggyalázott úrihölgy.

- Mindenki nagyon kedves - vonok vállat, órámra pillantok.

- Mennem kell, meg akarom hálálni Thornak, amit tett, Tony azt mondta vegyek neki kávét- szedem össze a holmimat.

- Thor, Odin fia, a villámok ura szereti a kávét? - néz rám értetlenül Kate.

- Igen tudom, irtó fura, nem? - döntöm oldalra a fejem, és eliramodok. Két papírpohárral egyensúlyozva rontok be a torony edzőtermébe, ami nem mellesleg akkora, mint az egyetem ahová járok. Thor az egyik zsákot püföli. Odabalettozom, hozzá és meg kopogtatott hatalmas hátat. Lassan fordul meg, izzadt tincsei a homlokába hullnak.

-Áhhh, kiskacsa...- derül fel arca. Elényomom a poharat, amire a "köszönöm" van felvésve szép betűkkel.

- Köszönöm, hogy megmentett...- hebegem. Thor elveszi a kávét, és legnagyobb meglepetésemre, megsimogatja a fejem.

- Bármikor szívesen teszem - jelenti ki, gyorsan hozzá teszi még- de azért ne legyen túl gyakran- Bólintok egyet vidáman.

- És amúgy...- kezdem szégyenlősen.

- Megfoghatnám a pörölyt? - Az isten csemete egy ideig fürkészve néz rám, majd hangosan felnevet.

- Légyen, ahogy akarod kiskacsa...- nyújtja ki a kezét, amibe belerepül az említett tárgy. Bár tudom, hogy nem tudom majd megemelni, azért egy próbát megér. Thor leteszi a pörölyt, majd maga elé húz. Kezem a fegyver nyelére teszem, és húzni kezdem, de semmi. Thor a kezemre teszi kezét, és felrántja a pörölyt. Meglepődve esem hátra a mellkasának, de megtart.

- Nos, milyen? - tudakolja.

- Bevallom, azt hittem nehezebb...- fintorogva döntöm hátra a fejem, hogy felnézzek rá. Nehéz visszatartanom a vigyorom.

- Ha az lenne, erőt vesztenék, mikor meglendítem- mondja, keze derekamra siklik.

- Háromra enged el...- súgja. Felemel, és megpörget

- Három - Bár az egy, meg a kettő kimaradt, azért elengedem. A pöröly az egyik ablakon távozik egy másik szobába. Az üveghangosan törik szilánkokra, a keletkezett lyukon berepül a vasas fickó, és biztosra veszem, hogy nem boldog.

- Megbolondultatok? - csattan fel Tony.

- Ugyan már Bádog ember, ne légy ilyen ideges- csóválja a fejét a szőke, míg lassan letesz. Elnevetem magam, bádog ember, ez jó volt. Tony hirtelen megfogja a kezem.

- Gyere....Mutatók valamit! - ránt magához. Nem kérdezek semmit, csak vállára teszem a kezem. Thorra pillantok vállam felett, és intek egyet.

- Viszlát- elmosolyodva int vissza.

- Vigyáz magadra Kiskacsa - Tony szorosan von magához, aztán hirtelen felemelkedik a földről velem együtt. Szorosabban szorítom a robot vállakat, és lehunyom a szemem. Utálom a magasat, utálom Tony Starkot, utálok mindent és mindenkit!

***

Alig egy óra borzalmas repülés után - ami alatt nekem végig csukva volt a szemem- megérkeztünk. Tony egy hatalmas, és igen szép ház teraszán száll le. Az egész fehér falakból, és üvegből áll. Amint elenged, kilép a páncélból.

- Én egyszer kinyírlak! - sziszegem idegesen. Úgy kapaszkodom, a korlátba, mintha az életem múlna rajta. Végre szilárd talaj.

- Húz sorszámot, sokan akarnak már kinyírni- vigyorodik el, majd belép az üvegajtón. Követem őt, egy szép szobába. Egy francia ágy áll középen, szép kék selyem ágyneművel leborítva. Egy távcső áll az ablak mellett, végig simítok rajta. Tony a beépített szekrényhez lép, és kutatni kezd.

- Ha most elkezdesz levetkőzni, sikítani fogok! - jegyzem meg fintorogva. De a hangom kicsit megremeg a visszafojtott nevetés miatt.

- Sikíthatsz, itt nem hallja senki! - kacsint rám.

-Ohhhh...- kapok a szívemhez, mintha valami romantikus dolgot mondott volna. A bevetett ágy szélére ülök.

- Lefogadom, minden nőnek ezt mondod! - rebegtetem meg pilláim.

- Ne légy féltékeny, te vagy az igazi, a többi csak futókaland-Akaratlanul is elnevetem magam. Felállok és mellé lépek. Kíváncsian szemlélem, mit kereshet, a polcokon nyúlkál, majd a felakasztott ruhákhoz fordul. Egy inget húz le a vállfáról, diadalmasan mosolyog rám.

- Hol vagyunk amúgy? - nézek rá kérdőn. Az inget kezembe nyomja.

- Vedd át, nem mintha a pólóm nem állna jól, de mégse valami nőies- mondja és elfordul. Nem válaszol, de most ezen nem akadok fent. Leveszem a pólót, majd felhúzom az inget. Ez tuti, hogy női.

- Kié ez az ing? - kérdezem, de nem várok rá választ, így is van egy tippem, hogy kié lehet.

-Pepperé. És amúgy ez a házam- von vállat. - Házunk...- javítja ki magát. Visszafordul, és segít begombolni a kék ruhadarabot.

- És miért vagyunk itt? Vagyis én miért vagyok itt? - döntöm oldalra a fejem. Hagyom, hogy a fürge ujjai seperc alatt megoldják azt, amivel én tuti vacakoltam volna egy ideig.

- Mutatni akarok valamit, gyere- megfogja a kezem, és elkezd húzni magával. Úgy három lépcsősor után, egy nagyobb garázsszerűbe érünk. Körben áll pár páncél, néhány robot, autó, szerszám, meg miegymás. Az egyik páncélon simítok végig.

- Ez a bölcsőde, minden páncél itt születik! - tárja szét karjait.

- Akivel meg ismerkedsz, Szívtipró.

- Találó a neve. De kéne neked valami hobbi, mondjuk, menj el bingó estekre, azt az öregek szeretni szokták- mondom vigyorogva.

- Nem vagyok olyan öreg! - csattan fel mosolyogva. Megrázom a fejem, sóhajtva.

- Persze-persze... Mennyi is vagy? Nyolcvan? - nézek rá kirívóan.

- És te mennyi is vagy, hat vagy hét? - szalad egyik szemöldöke a magasba. Elnevetem magam.

- Még csak öt, szóval idősebbnek nézek ki? - hajolok az egyik asztal felé, hogy jobban szemügyre vegyek egy pisztolyszerű dolgot.

- Hát, innen nézve tényleg nem tűnsz annyinak...- mikor hátra nézek a vállam felett, észreveszem, hogy a fenekem nézi.

-Khmmm... Ha akarsz valaha gyereket... A helyedben nem tenném, kenyérpirító - mondom idegesen, egyből elkapja a tekintettét. Arcom fürkészi, amin most düh, látható.

- Bocsi-bocsi, tudod, pasi vagyok- emeli fel kezeit védekezően. Megeresztek egy "Flah" hangot.

- Tényleg az volnál? - vonom fel a szemöldököm.

- Ha nem élnék monogám kapcsolatban, tuti bebizonyítanám - sóhajt egy drámait, csípőjét kitolja oldalra, mint egy nő. Megrázom a fejem, szám elé teszem a kezem, hogy ne nyerítsek fel.

- Szavadon foglak szívi...- Vállam megremeg, és nem bírom tovább, hangosan felnevetek.

- Végül is, egy öreg pasival a legjobb együtt lenni, hiszen ha két műfogsor van a szádban, egyből tudom, hogy megcsalsz - törölgetem könnyes szemeim.

- Hagyjuk inkább ezt a kor dolgot, rendben? - néz rám, egy fáradt sóhaj kíséretében.

- Nekem nyolc! -vonom meg a vállam nem törődöm stílusban. A nevetéstől is elment a kedvem.

- Na, amit mutatni akartam az ez-lép az egyik kiemelkedőre, majd kezét az egyik asztalra szegezve áll. Mikor nem történik semmi, halkan kuncogom rajta.

- Franc...- ütögeti meg az alakját, majd meg is harapdálja azt. Mutató ujjammal alsó ajkamra simítok, és már tényleg kíváncsian figyelem. Újra az asztal felé mutat, és most az ott heverő robotkéz rárepül. Meglepetten lépek mellé, de ez rossz ötletnek bizonyult, mivel le kell hajolnom a többi robot izé miatt. Hamarosan Tony teljes páncélzatban áll előttem.

- Ez nagyon király! - ugrándozom.

- Örülök, hogy tetszik - mondja, de mikor az utolsó robot rész is neki csapódik hátulról, Tony a földön elterül- a lökés miatt - egy fájdalmas nyögés kíséretében, mellette a szétesett robot darabjai. Felveszem a maszkot és arcom elé tartom. A pirító úgy kapja, el mintha égne.

-Jarvis...- kezdte, de a robot bele vág.

-MissEmmett retinája el lett mentve a rendszerbe, uram- Tony bólint és elém teszi a maszkot.

- Na, most szabad! - mondja. Lassan veszem el tőle.

-Uhhh... Ha a retinám nem lenne...Khm elmentve, mi történne? - kérdezem merő kíváncsiságból, míg a sárga maszkot forgatom az ujjaim között.

-Jarvis? - néz a plafonra komoly arccal.

- Felrobbanna a maszk, uram- feleli a láthatatlan hang.

- Felrobban- von vállat Stark, aztán hátat fordít nekem.

- De még nincs kész... Teljesen- leguggolok, a maszkot leteszem, és helyette felveszem a kesztyűt, vagy mit. Amint felállok, végig nézem. Mk 42, az az negyvenegy páncél van még itt?

- De nem ezért hoztál ide, igaz? - nem nézek rá, inkább kezem, a vaskesztyűbe dugom. Megmozgatom benne az ujjaim, nem is olyan kényelmetlen, mint hittem. Tony alkarjához szorít egy kis jeget, felszisszen a fájdalom miatt.

- Nem, tényleg nem- sóhajt, és a válla kicsit megrogy.
- Az igazság, hogy Pepper elment, és én nem akarok egyedül lenni, és benned bízom a legjobban...- túr a hajába idegesen.

- Azért nem akarsz egyedül lenni, amit reggel mondtál? A pánik roham miatt? - billentem oldalra a fejem. Tony az egyik székbe roskad, fejét a kezébe temeti, de közbe bólogat. Leveszem a kezet, és az asztalra teszem. Lassan elé megyek, hagyom, hogy fejét nekem döntse, keze az oldalamra siklik, úgy húz közelebb, én ujjaim a hajába találnak utat.

-Pepper tudja, hogy rohamaid vannak? - suttogom halkan.

- Csak annyit tud, hogy egy roncs vagyok, és, hogy nem tudok aludni- mormogja. Lehunyom a szemem, ahogy előre hajtom a fejem. Tony lélegzete a hasam cirógatja, még az ingen át is.

- Értem...- engedem el. És ellépek tőle hirtelen, az az áramütés, amit már ezelőtt is éreztem, érintése nyomán, most egész testemben szétárad.

- De ha maradok, fel kell hívnom az öcsém- jegyzem meg halkabban. Valamiért hirtelen nagyon zavarba jöttem.

- Szóval maradsz? - ragyog fel tekintete.

- Persze, ha meghalsz itt egyedül, a végén visszajössz kísérteni engem- rázom meg a fejem, egy apró vigyorral.

- Arra mérget vehetsz, egész nap duruzsolnék a füledbe- jelenti ki komoly arccal. Elnevetem magam, míg elő halászom a telefonom.

- Hát így még megölni se tudlak...- sóhajtok drámaian.
- A végén akkor is visszajönnél - rázom meg a fejem. Amint a telefon kicseng, inkább felrohanok az emeletre, ami egyben a nappali is.

- Halló? - hallom meg Maise hangját a telefonban. Boldogan szusszantok egyet. Ezért csinálom, értük csinálom.

- Szia, te kis hülye, hol vagytok? - kérdezem, testem szinte remeg a boldogságtól. Valamiért annyira felvillanyoz, hogy hallom a hangját.

- Lent vagyunk Morison néninél- feleli, elmosolyodom. Tudtam, hogy ott lesznek, de azért biztosra akartam menni. Mrs.Morison Marge, és a férje Mr.Morison Derek, már akkor abban a házban lakot ahol mi, mikor én még anya hasában voltam. Apu és Derek nagyon jóban voltak, mert mindketten éltek-haltak a madarakért. Mikor Mr.Morison meghalt, apa minden nap küldött egy száll virágot Mrs.Morisonak, egy olyan üzenettel, hogy "Mert minden napban van valami szép". Ezt sosem mondta, de szerintem Marge törleszteni akar nekünk, apa miatt.

- Akkor jó, kérd meg, hogy ma is vigyázzon rátok, aztán menj fel a sulis cuccaidért, ma sem tudok haza menni, de a nyári leckéd még el sem kezdted - adom parancsba.

- De úgy volt, hogy legkésőbb vasárnap reggel itthon vagy, de már majdnem este van- kezd hisztizni. És telefonon át is hallom, hogy dobbant a lábával.

- Tudom, és nagyon sajnálom! - kezdem lehunyt szemekkel.

- Ígérem, holnap otthon leszek, és elmegyünk együtt úszni- mondom a legcukibb hangom elő halászva.

- Meg eszünk pitét? - ha már alkudozik, nyert ügyem van.

- Meg pitét eszünk- helyeselek mosolyogva. Mikor megfordulok, észreveszem, hogy Tony a lépcső korlátjának dőlve, engem figyel. Arcán egy huncut mosoly játszik.

- Most mennem kell, szeretlek egy millió Milka csokira- mondom gyorsan.

- Szeretlek, egy millió almás pitére - mondja aztán már ki is nyomja a telefont.

- Egy millió csokira? Ez mit jelent? - kérdezi a milliárdos kíváncsian.

- Még apa találta ki, ezzel azt fejezed ki, hogy mennyire...Szereted az illetőt - hadarom, beharapom a felső ajkam. Félek, kinevet, vagy észreveszi a zavarom...

- Ez nagyon, aranyos- mondja végül vontatottan.

- Éhes vagy? - sétál egy másik szobába, ami szerintem a konyha. Utána sietek, és a konyhapultra ülök.

- Te fogsz főzni? - nézek rá, leplezetlenül vigyorogva.- Főzhetsz te is! - dob a gázra, egy lábast.

- Oh, nem, ezt nem hagyhatom ki, látni akarom, ahogy főzöl- mondom cukinak szánt hangon. Tony kis ideig úgy bóklászik a konyhában, mintha egy idegen bolygón lenne. Kb. fél óra múlva, elém tesz egy tányér tejbegrízt. Felveszem a tányért, és bele kóstolok. Borzalmas, íztelen, és kemény...

- Na, milyen? - kérdezi kíváncsian.

- Nagyon finom! - nézek a tányérba mélyen.

- Nem kell hazudni, elviselem a kritikát.

- Hát... Kicsit íztelen...- motyogom, Stark a szívéhez kap, az asztalba kapaszkodva. Leszorítja a szemét.

- Ez fájt, nagyon fájt! - csóválja a fejét. Leszállók az asztalról, és mellé lépek.

- Idióta vagy, Tony - vetem oda neki foghegyről, míg elveszem a cukrot.

- Te meg felettébb kedves, jól hallottam, holnap úszni akartok a tesóddal? - néz rám kíváncsian.

- Hallgatóztál? - vonom fel a szemöldököm.

- Csak egy kicsit, ha érdekel, van egy magán strandom...- jegyzi meg, és engem fürkész.

- Köszi, de nem- rázom meg fejem. Úgy egy tíz kanál cukor után, és miután megrendeltük a pizzát, visszaköltöztünk a garázsba. Tony folytatja a Mk 42 javítását, míg én a földön, egy babzsák fotelben terpeszkedve, nézem a tévét.

Natasha :
A reggel, mint várt vendég úgy köszönt a kis házra. Manhattan utcáin már most is hatalmas az élet, az ablakpárkányra hajolva, lélegzem be a szmogtól terhes levegőt. Egy finom kéz fonódik derekamra, és egy másik test simul hátamhoz.

- Jó reggelt Maria...- suttogom, hangom elnyeli a motorok hangja.

-Mpfh...- jön az értelmes válasz. Maria Hill, egy megbízható, magabiztos, okos nő, aki életem legfontosabb személye lett.

- Azt hittem még alszol...- kezdem, de bele vág.

- De nem. Gyere vissza, pihenj még egy kicsit, hamarosan úgy is ránk ront Barton- a legrosszabb, hogy igaza van, Clint minden nap itt van, amikor csak teheti. Hátra dőlök, egész súlyommal a mögöttem álló ügynökre támaszkodva. Biztosan megtart, egy apró puszit nyom vörös fürtjeimre.Hogy mikor lettünk mi ilyen jóban? Mikor Loki tombolt a földön. Akkor voltunk együtt egyszer. Azóta a kis egy éjszakás kaland, komoly kapcsolattá nőtte ki magát. Megfordulok, és végre összeérintem ajkainkat. Hill gyengéden mélyíti el a csókot.