Amint lábaim a hajó fedélzetére ereszkednek, földre rogyva adom ki gyomrom tartalmát. Mindig féltem a magasban, és most... Kirúgták egy gépből, ráadásul a saját keresztapám tette. Megrázom a fejem, mikor egy kéz huppan a hátamra.

- Nyugalom kiskacsa - suttogja kedvesen a Kapitány. Amint mindent kiadtam magamból, felnéztem a kedves kék íriszeibe. Felsegít, így végre körbe is tudok sasolni. A fedélzet gyanúsan csendes.

- Mit keresünk? - nézek rá kérdőn.

- Nos, az hosszú, a lényeg, hogy ezen a hajón gonosz emberek vannak - jön a kicsit ovis válasz. Steve eldobja a menő frizbijét, ugyanis társaságot kaptunk. Kár, ez a meghitt légkör, ezzel a fél istennel nem igazán zavar. Az egyik fekete hajú férfi felém iramodik, de Steve gyorsabb. Kezét hasamon végig húzza, és ahogy átkarol, ledönt hátra, a férfi célt téveszt, Rogers kapitány megragadja a karját és kicsavarja... Biztos fájhatott. Felrántva, véletlen közelebb von magához, fejem majdnem összekoccan széles vállával. Arcom akaratlanul is, de halvány rózsaszín árnyalatot ölt.

- Nem is rossz, egy ilyen vénembertől, mint én. Igaz? - néz rám vigyorogva. Megrázkódom a visszafojtott nevetéstől. Felemelem a kezem, és megforgatom a nyitott kézfejem, némán jelezve, hogy elment. Egy halk kuncogás után, elengedi a derekam - ami valamiért bizsereg az érintése nyomán - és eliramodik összeszedni a pajzsát. Az egyik fekete matróz nekem támad, fekete a ruhája, mint minden rossz fiúnak, és fekete sapka van rajta, ami alól kilóg a haja. Egyszerűen hátra dőlök, így elkerülöm a támadást. Bal kezemmel a földön támaszkodom, jobb lábammal, állon rúgom. Jobb kezemet is a földre teszem, amint a lábam is talajt ér, hátra rúgók még egyet. Ahelyett, hogy kiegyenesednék, csinálok egy bukfencet előre. Felpattanok, egy másik férfit egy jobb egyenessel tüntetek ki. Mikor rám szegezi a pisztolyát, kirúgom a kezéből, megfordulva rúgom fejbe. Hátraugrom, még kezeim a földön, mellkason ütöm lábbal, ezzel a lendülettel csinálok egy nyújtott hátra szaltót. Nahát, nem is vagyok olyan rossz, mint hittem. Persze, a Kapitánynál nem igazán tudok jobb lenni, de még csak lépést se tudok tartani vele. Eszembe jut az öv, amit Sam adott, még a liftben. Gyorsan az atlétám alá nyúlok, megnézem, mi van rajta. Egy pisztoly meg egy fura szürke henger. A hengert fogom meg, egy rejtett gomb díszeleg az oldalán. Próba cseresznye alapon megnyomom, legnagyobb meglepetésemre, egy fejsze lesz belőle. Hmmm... Csak nem Stark? Fegyverrel a kezemben valahogy bátrabbnak érzem magam. Az új ellenfelem, mosolyogva sétál felém. Elmosolyodom és dobok neki egy csókot, meglendítem a baltám, mikor kitér előle, egyik kezemből a másikba adom, majd a hátam mögött megismétlem ezt.

- Eltévesztetted a házszámot kislány, ez nem egy játszótér - néz rám az idegen bengáli pasi, közben megpróbál egy balhorgot bevinni, kitérek előle, fejszémmel lecsapok a kezére, de csak az életlen részével. A csont megadóan reccsen, szegény férfi meg felordít. Elhátrálok, na, ez egész jól ment. A boldogságom nem tart sokáig, tekintettem a Kapitányra téved. Valakivel harcol, és ő áll nyerésre. Viszont egy másik ember is közelít felé. Hátulról akar támadni. Szinte gondolkodás nélkül dobom el a baltám. Ami forog egy ideig, és végül az idegen hátában köt ki. Te szent isten... Megöltem... Én... Én megöltem egy embert? A testem akaratlanul is rázkódik, és nem reagál. A pánik minden porcikámba eljut, ahogy a félelem is. Teljesen lefagytam. Komolyan, megtettem? Talán lehet rajta még segíteni. Amint elindulok felé, oldalról valami fejen talál. Megszédülök, egy falnak támaszkodom, hogy megtartsam az egyensúlyom. Meleg vérem végig folyik az arcomon, hogy aztán államról a fedélzetre csöppenjen. Teljesen megvakít, nem látok semmit. Tapogatózva próbálok eljutni valahová, akárhová, persze, nekem ez sem jön össze. Hirtelen fájdalom nyilall a hasamba, hátra tántorodom, egész egy korlátig, hallom, ahogy a víz a hajó oldalát nyaldossa. Még egyszer belém nyilall az a fájdalom, de most a lökés miatt, átlendülök a korláton.

- Abigél... - hallom meg a Kapitány hangját, valahonnan a távolból. A szememet szorosan lehunyom, várom, hogy a vízbe érjek. De ez valamiért elmarad. Hideg fémet érzek a derekam körül. Szorosan, mégis finoman tart. Magához húz, így egész testemen érzem a lágy hideget. Megint felfelé tartok, mintha csak lifteznék. A szemem óvatosan nyitom ki, de a meleg, latyakos véremtől nem látok semmit. Megtörlöm az arcom, hogy észleljek is valamit. Pár pislogás után, ki tudom venni, a Vasember maszkját. Leereszkedik a hajóra, de nem enged el. Rám néz, majd Stevere.

- Ki ez a kislány? - enged el óvatosan. Félek, össze fogok esni. De mit is mondott? Kislány? Ohhh, csak szerezzek egy konzervnyitót, kioperálom a menő kis páncéljából. Mormogom magamban, de amint arra téved a szemem, ahol az általam megsebzett/megölt ember fekszik, megint elkap a remegés. Sikoltanék, sírnék, toporzékolnék. Nem... Nem hiszem el, hogy tényleg én voltam. Nem... Nem...NEM! Nyugalom Aby, nyugalom. Próbálom megnyugtatni magam, kevés sikerrel. Veszek egy reszketeg levegőt.

- Köszönöm, hogy megmentett, Mr. Stark... - nézek a magas robotra. Eddig csak a híradóban láttam a Vasembert, de így élőben ijesztőbb, mint hittem.

- "Mr. Stark"? - lepődik meg - Öregebb lettem, mint hittem... - sóhajt egy drámait. Mégis úgy érzem, mosolyog a páncél alatt.

- Nincs ezen a bárkán Loki jogara - jelenti Thor, ahogy kifut egy ajtón. Clint a nyomában lohol, miden nyílvesszeje elfogyott.

- És a váratlan, mégis kiszámítható bökkenő? - nézek Thorra. Úgy néz rám, mint egy idiótára.

- Miről beszélsz kiskacsa? - Komolyan? Natasha elkezdi, és mindenki megy utána? - Tán a fejeden lévő seb, okozott valami kárt benned? - néz rám kíváncsian. Megrázom a fejem, egy apró mosollyal, sosem hittem volna ezt, de Thor egész jó fej.

- Kapitány baj van! - rohan ki Sam, egy másik ajtón. Natasha is vele van, kezét vérző karjára szorítva néz ránk. Szeméből ki lehet olvasni, hogy valami nincs rendben. Egyből elfog a pánik, szívem olyan erővel ver, szinte érzem, hogy nyomja a bordáim. Légzésem is felgyorsul, de így is csak kevés oxigén jut el a tüdőmig.

- A hajó csapda volt, fel akarják robbantani - mondja Tasha, komolyan végig nézve rajtunk.

- Mennyi id... - kérdezné Steve, de Sam bele vág.

- Alig két perc - összefonja a kezeit mellkasa előtt. Ez rejtett jele a pániknak.

- Mindenki a vízbe! - kiáltja a Kapitány. Valahogy senki nem ellenkezik, csak én állok lefagyva, mint egy idióta. A vérem már megint elvakít, és csak én nem akarok, aki tudja milyen mély vízbe ugrani? Valaki elkapja a derekam és magához ránt. Az izmos mellkast borító páncélnak vágódom, egy fájdalmasat nyögöm. Aztán már csak a hideg vizet érzem magam körül. Eltávolodom Thortól, így kapálózni kezdek pánikolva. Az istenke megragadja a kezem és felránt magával a felszínre. Egy hangos, mély levegőt veszek, közelebb evickélve Thorhoz kapaszkodom a vállaiba. Olyan erővel szorítom, ujjaim mind elfehérednek. Szám lila, fogaim vacognak, a fejem egyre jobban vérzik, és kezdek szédülni. Az agyamig tompán jutnak el, a hajó lángoló darabjai, amik az égből hullnak alá.Thor erősen tart az egyik kezével, míg másikkal a víz tetején tart mindkettőnket. Kapkodom a levegőt, pánikolva kapaszkodom az istenségbe. Számban érzem a sós víz és véremnek fémes ízét.Karmazsinvörös véremből egy kicsi Thor arcára, és hájába is kerül.

***

A repülőn, egy pokrócba csavarva ülök az egyik sarokban. A fejem zsong, bár a seb már nem vérzik. Felhúzott térdeimre támasztom az állam. Laposan pislogom a körülöttem zajló dolgokra.

- Doki, nem látnád el a kiskacsát, hamarosan lefordul nekünk a székről - bök felém a robot kezével Tony. Lustán pillantok rá, barna szemeiben szinte elveszem. Pár percig csak farkas szemet nézünk.

- Nem kell, semmi bajom - lehelem, még én sem hinném el magamnak.

- Na, csak egy picit... Csak egy kis kötést, jódot, egy gyógy puszikát? - néz rám Tony vigyorogva. Megrázom a fejem.

- Tőled nem kell gyógy puszi... - sóhajtok fel.

Banner mellém ül, finoman maga felé fordítja a fejem

- Szédülsz?

- Kicsit...

- Hányinger?

- Minimálisan... - kezdem rosszul érezni magam, hogy ennyi baj van velem.

- Fejfájás? - Itt kicsit elgondolkozom.

- Elviselhetően... - sóhajtom végül. A doki csak bólint egyet. Felemeli az egyik ujjat. Egy kis lámpa bekapcsolásával tölt pár percet.

- Csak az ujjamra figyelj, ne a fényre - kéri kedvesen. Bólintok egyet. A fura mód hosszú ujjára szegezem tekintettem, párszor elhúzza mögötte a lámpát, egyszer el is kalandozik rá a tekintettem. Amint észbe kapok, megrázom a fejem, és megint az ujjára figyelek.

- Enyhe agyrázkódás, aludnia kell egy picit, ha azután is rosszul lesz, akkor kezdhetünk aggódni - szavait inkább csak Samnek intézi, mégis Tony válaszol.

- Amint visszaérünk, a toronyba, ágyba bújtatjuk - rendelkezik.

- Otthon is van ágyam... - nézek rá.

- Így nem mehetsz haza, ne butáskodj -csóválja a fejét Steve. Sóhajtok egyet, Dr.Banner eközben valami fura folyadékot önt egy vattakorongra, amit aztán végig húz az arcomon, ott ahol a vér rászáradt a bőrömre. Amint ezzel végez, egy másik korongot is benedvesít, de ezt a sebemre szorítja. Felszisszenek, elhúzódnék, de Bruce az államnál fogva ott tartja a fejem. Lehunyom a szemem kínomban. Éget, és csíp, sosem bírtam a fájdalmat.

- Tony ne, azt nem azért hoztam, hogy meg idd! - szusszan idegesen a doktor.

- Akkor máskor ne alkohollal próbálj gyógyítani - Amint kimondja, megcsap az alkohol illata. Hogy nem vettem eddig észre?

- Lehet orvoshoz kéne menned az alkohol problémáddal - szól közbe Clint.

- Jarvis is ezt mondja, badarság! - rázza meg fejét a kenyérpirító.

- Sosem hallgatsz rá, pedig néha értelmesebb, mint te - csóválja fejét a doki. A kis vattát a fejemhez ragasztja. - Így ni... Megmaradsz... - sóhajt büszkén. Elmosolyodom.

- Köszönöm szépen, Dr. Banner -szusszantom boldogan.

- Milyen szexi vagy, mikor doktorosat játszol! - kacsint Natasha. Bruce alig láthatóan zavarba jön. Szemüvegét feljebb tolja az orrán.

- Köszi, azt hiszem - mondja végül alig hallhatóan.

Magamban jót nevetek ezen, de csak magamban.

***

Mikor kinyitom kicsit karikás szemem, ásítok egyet. Eltart pár percig, mire felfogom, hogy hol is vagyok. A Stark torony, avagy a Bosszúállók tornyának, egyik felső emeleti szobájában fekszem. A hatalmas francia ágyon, a selyem lepedő finoman cirógatja a bőrömet.

Well, I know you lay in bed,Contemplating your own death,

Ohhh, igen ez keltett fel. Telefonomon hangosan szól a már ismert zene. Legjobb barátnőm Kate állította be nekem. Azt mondja rólam is szólhatna. Na meg így előre tudom, hogy ő hív.

Well, just look at what you've done.Don't you dare forget the sun, love!

Jól van, jól van... Veszem már. Az ágy szélére tornászom magam. Tony Stark egyik fekete pólója van rajtam, meg Natasha egyik rövidnadrágja. Amint megkaparintom a kis fehér készüléket, megnyomom a zöld gombot rajta.

- Hallo...? - hangom nagyon erőtlen, és még számomra is idegen.

- Na, szia, te cafka... - Igen, ez csak Kate lehet, aki még hajnal kettőkor is, ilyenfitt és vidám. - ...Kitalálod, ki ment ki a lakásomból az előbb rohadt elégedetten? Ohhh, igen, a szexi kis dokikám.

- Csak orvostanhallgató... - javítom ki mosolyogva. Mindig elmosolyodom rajta.

- Akkor is olyan a mellkasa, mint Amerika Kapitányé... Aki egyébként az Amerikai álom is... - szusszan álmodozó hangon.

- Nem mindenki álma... - mondom egy aprót kuncogva. - Kate, nem fogod elhinni hol, vagyok... - mondom izgatott hangon, Kate kihozza belőlem a rajongó tini lányt.

- Na, hol, vagy inkább kin? - kérdezi, azon a mély, szexi hangján, amivel a pasikat szokta elcsábítani. Kate hangja mély, kicsit rekedt és erotikus egyben. Valahogy mindenki megborzong, mikor ilyen csábosan suttog, mint most.

- A Stark toronyban, Tony Stark pólójában, amin egy ismeretlen banda képe van - mondom, még akaratlanul is a fekete pólóra nézek.

- Te szent szar, azt hittem, ha valaki lefekszik egy ötvenéves pasival kettőnk közül, az én leszek... De elismerése - mondja büszke hangon.

- Mi... Miért lenne ötven? - lepődöm meg, majd a mondat második fele is eljut tudatomig. - Nem feküdtem le vele...- csak suttogom, nehogy valaki meghallja.

- Jó igaz, hetvenben született, akkor nem annyi - mondja unottan, majd vidámabban folytatja - Persze, hogy nem, te kis dög... Tudod mit, amint újra lábra tudsz állni... Gyere át! -Azzal rám teszi a telefont. Még hogy én meg az az idióta Tony Stark... Ühm, szomjas vagyok, és a fejem most szinte szétszakad. De jó jel, már nem szédülök. Lassan teszem le a lábam a földre. Sajog mindenem. Izomláz talán?Ahogy kimegyek az ajtón, egy hosszú folyosóra érek. Minden sötét, minden csendes, minden fura. Ahogy elindulok az egyik irányba, ami szimpatikus volt, egyre jobban fáj a fejem. Ebbe bele fogok halni! Szent isten. Az egyik ajtón esem be, egy kisebb lépcső után, egy fura szobába érek. Körbe egy pult van, közepén egy hatalmas asztal, tele mindenféle alkatrészekkel. Oldat a pulton számítógépek, szerszámok, kábelek sorakoznak. A nagy asztalhoz megyek, és az egyik alkatrészt fogom kezembe.

- Óvatosan, enyje kiskacsa, mit keresel itt? - kérdezi hirtelen Tony az ajtóban állva. Fejemhez kapok, amibe belenyilall a fájdalom, a hirtelen hangtól.

- Jól vagy? - kérdezi, még lejjebb sétál. Felkapcsolja a villanyt, lecsukom a szemem.

- Ne, auch... Kapcsolja le... - sziszegem a fájdalomtól. Stark lenyomja a villanyt, így lassan kinyitom a szemem, körbesasolok. A számítógépek fénye miatt tökéletesen látok mindent. Tony az egyik fiókból kivesz, valamit majd elém sétál.

- Tessék, mindig van nálam ilyen... Ha kellene - nyújt felém egy szem gyógyszert.

- Ha sokat inna, uram? - szól közbe egy hang. Összerezzenek, nem csak a fájdalom miatt. Ki van még itt? Nézek körbe.

- Köszönöm Jarvis, nem is szoktam olyan sokat inni! - fröccsen fel a pirító. Beveszem a bogyót, Stark elém tol egy üveget. Kicsit sem vagyok biztos benne, hogy mi van benne. De a gyógyszer keserű íze miatt bele kortyolok. Az ital végig égeti a torkom. Elfintorodom.

- Mi volt ez? - krákogom.

- Hmm, Toniknak nevezik - von vállat.

- Flej, te ezt iszod?

- Melegben jó.

- Borzalmas...- csóválom meg a fejem.

- Uram, meg tudhatnám ki ez az ifjú hölgy? - körbe nézek.

- Ki ez? - kérdezem, kíváncsian nézek a magas barna hajú férfira.

- Jarvis, ő itt a kiskacsa. Kiskacsa ő Jarvis, mesterséges intelligencia - von vállat nemtörődöm stílusban. Meghúzza a tonikot, de ő nem fintorodik el.

- A nevem Aby... - jegyzem meg csak úgy mellékesen.

- Aby? Az meg minek a becézése?

- Abigél Emmett vagyok igazából - nyújtok kezet - Örvendek Mr. Stark - megfogja a kezem, finoman, de határozottan. Testem mintha áramütés érné érintése nyomán.

- Hívj csak Tonynak, Mr. Starkról az apám jut az eszembe - fintorog egyet. Mosolyogva bólintok.

- Rendben, Tony... - Hűha, milyen fura így nevezni.

- Mond csak Aby, nem vagy éhes? - néz rám kíváncsian. Elgondolkozom a kérdésen, éhes vagyok? A fejem már nem fáj, a gyógyszer segített, nem szédülök, a sebem is épphogy csak lüktet.

- Talán, nem is tudom... - mondom őszintén.

- Mi az, hogy nem tudod? - nevet fel.

- Hát....Izé, nem is tudom, egy kávé jól esne... - mondom mosolyogva. Tony ugyanígy bólint vissza.

- Kávézunk akkor, bár én éhes is vagyok, szóval akkor mekizünk - néz rám egy apró mosollyal. Megadóan sóhajtok egyet.

- Rendben, van is egy a közelben, gyalog alig tíz perc - gondolkozom el hangosan. Félrebillenti a fejét.

- Gyalog... Gyalog... - ízlelgeti a szavakat. - Kocsival is mehetünk - mondja, csak úgy mellékesen.

- Minek? Talán nem tudsz sétálni, nagypapa? - nézek rá kirívóan.

- Akkor sétáltunk! - morogja.